A hívás (The Call)

Nagy aggodalommal figyelhetjük, hogy egyes filmesek karrierje miképp alakul. Akkor meg végképp tetőfokára hághat az izgalom, amikor egy szebb napokat látott rendező egy Oscar-díjas, de most már B kategóriás vackokat előszeretettel bevállaló színésznővel közösen lát hozzá egy produkcióhoz. Brad Anderson A gépész óta képtelen volt egy valamirevaló filmet letenni az asztalra, Halle Berry a Sötét hullám és a Szilveszter éjjel-féle szörnyűségekben égeti magát. Ehhez még tegyük hozzá, hogy a forgatókönyvet Richard D’Ovidio írta, aki 2001 óta semmit nem adott ki kezei közül, bár akkor a korrekt 13 kísértetet produkálta. A hívás mégis eléggé kellemes meglepetés… legalábbis kezdetben.

Jordan Turner (Halle Berry) egy segélyhívó központ operátora, hidegvérrel és profin kezeli a bejövő hívásokat, olajozottan nyomkodja a gombokat, gondosan leírja az információkat, kapcsolatot tart a hívó féllel és a rendőrséggel. Ám egy este csúnya hibát követ el, majd nem tudja feldolgozni a történteket, ettől kezdve inkább az újoncokat okítja, jó tanácsokkal látja el őket. Mégis a sors úgy hozza, hogy kénytelen újra feleleveníteni tapasztalatait és ismételten felvenni a fülhallgatót. Elraboltak egy lányt (Abigail Breslin), a tettes kocsijának csomagtartójába tuszkolta. Szépen lassan az is kiderül, hogy az eset kapcsolódhat ahhoz a bizonyos, régi estéhez.

Kifejezetten jól hangzik, hogy a két főszereplő telefonon keresztül érintkezik egymással, csakis ezen tudják tartani a kapcsolatot egymással. Turner már a régi esett miatt is minden idegszálával erre a hívásra fókuszál és miközben lassanként a központban dolgozó kollégák is köré gyűlnek ő a kétségbeesett lányban próbálja tartani a lelket. E közben Turner rendőr barátja próbálja megtalálni azt az autót, illetve azt a helyet, ahol az elraboltat megtalálhatnák.

Anderson meglepően ügyesen indít, szépen csavarja fel az adrenalin szintet. Berry is megmutathatja, hogy tud színészkedni, hiszen egy unott arcú, álmos tekintetű operátor eléggé kiábrándító lehetne. A rendező szorosan fogja a gyeplőt, egy pillanatnyi lazítást sem engedélyez, lendületes és logikai bakiktól mentes thrillert készített, színészeiből is kihozza a szükséges pluszt. Megkapjuk a rabló motivációit és még a kézikamerás munkával is elégedettek lehetünk.

Izgalmas, jó film, nyugodt szívvel fogom ajánlani másoknak is – gondolhatnánk, hiszen lehet szorítani Abigail Breslinért, drukkolhatunk Berrynek és örülnénk, hogy a pszicho rabló kezén csattanna a bilincs. Ám a film utolsó harmadában beüt a döbbenet: olyan csúnyán és olyan rosszul tolják képünkbe a kliséket, mintha az írókat és a rendezőt elküldték volna szabadságra és másra bízták volna a filmet. A befejezés láttán az is felmerülhet, hogy több elképzelés is volt, mindet felvették, majd csukott szemmel ráböktek az egyikre. Pont arra, ami a legkevésbé illett a végső stáblista elé. Mellélőttek, de piszkosul és ez alaposan lerontja az élményt is. 60 %

imdb: 6,7

rottentomatoes 39 %

Büdzsé: 13 millió dollár
Amerikai bevétel: 51 millió dollár