0

Írják a Men in Black 4 forgatókönyvét

A  félkész forgatókönyv miatt a Men in Black – Sötét zsaruk 3 forgatása pár hónapra leállt, emelkedtek a költségek is és az amerikai bukta ellenére a folytatás 624 millió dollárt hozott világszerte. Persze a stúdió sietett elmondani, hogy elégedettek ezzel az eredménnyel, sőt a következő részen gondolkodnak. A Sony Oren Uzielt hozta a fedélzetre, megbízták, hogy írja meg a Sötét zsaruk újabb kalandját. A

Uziel korábban dolgozott a Mortal Kombat websorozaton, ő tette le az asztalra a The Kitchen Sink horror-vígjáték szkriptjét is, amelyben egy ember, egy vámpír és egy zombi szövetkezik, hogy megállítsák az űrlények invázióját. A Sony nagyon megbízik az úriemberben, mivel felkérték, hogy pofozza ki a 21 Jump Street – A kopasz osztag 2 forgatókönyvét.

10

Spring Breakers – Csajok szabadon (2012)

A kritikát Atkakukac1989 küldte be.

csajokszabadon

Majdnem remekmű.

Harmony Korine elvitt minket egy olyan utazásra, mely csak a vágyálmainkban él. Lehet, hogy nem mindenki ilyen világról ábrándozik, de biztos vagyok benne, hogy titkon sokan eljátszanak a gondolattal, de jó is lenne átélni valami hasonlót.

A történet szerint 4 főiskolás lány a tavaszi szünetben a pangás és a szürke hétköznapok helyett Floridában tölti a nyarat. Sajnos sok pénz nincsen a zsebükben, ezért radikális lépésre szánják el magukat és kirabolnak egy út melletti étkezdét. Innen veszi kezdetét a őrült menet, de annyira markáns és összetett szinten, hogy arra senki nem gondolna. Olvasd tovább

0

Tate Taylor film készít Stephen King hamarosan megjelenő könyvéből

Stephen King neve rendszeresen előkerül Hollywoodban, idén a Carrie remake-en kívül jön még A búra alatt (Under the Dome) sorozat is. Nyáron jelenik meg a Joyland című regénye, de a stúdiók nem voltak résen, ugyanis Tate Taylor bezsákolta a megfilmesítési jogokat. A rendező hasonló taktikát alkalmazott A segítség esetében, Kathryn Stockett könyvének jogait jóval a megjelenés előtt kaparintotta meg. Taylor nem csak producerként és íróként fog dolgozni a filmen, hanem a kamera mögé is beállt.

King regénye egy Észak-Karolinában fekvő kisvárosban játszódik 1973-ban. A nyári szünidőt Devin Jones munkával töltené, fel is veszik egy vidámparkba, ahol éjjelente kell dolgoznia. Nem is sejti, hogy egy sorozatgyilkos hagyatéka és egy haldokló kisgyerek élete örökre megváltoztatja életét.

1

Képek a Blood Tiesból

Öt éve, hogy bemutatták a Gyilkosság a kezed között (Les liens du sang) krimit. Nem volt kitörő siker, nem szedte meg magát díjakkal, mégis elkészül az angol nyelvű remake a francia Guillaume Canet rendezésében. Clive Owen, Marion Cotillard, Zoe Saldana, James Caan, Billy Crudup, Mila Kunis és Noah Emmerich lesz látható az alkotásban.

Crudup karaktere sok évet húz le a sitten, majd végre kilépdelhet a börtön kapuján. Owen játssza testvérét, aki történetesen nyomozó. Nem igazán kedvelik egymást, de a nyomozó mindent megtesz azért, hogy öccse beilleszkedjen a társadalomba.

bloodties1 Olvasd tovább

3

Jessica Chastain az Interstellarban

jessicachastainChristopher Nolan következő nagy dobására készül. Az Interstellar sci-fit fogja levezényelni, amelyre meg tudott nyerni egy újabb tehetséget Jessica Chastain személyében. A színésznő nem egy mellékkaraktert, hanem főszerepet kapott, Matthew McConaughey és Anne Hathaway oldalán játszhat. Vajon Joseph Gordon-Levitt mikor lép a fedélzetre?

Egyelőre túl sok részletet nem lehet tudni, Kip S. Thorne féreglyuk elméletét emlegetik a projekttel kapcsolatosan. Tudományos ismereteink határait feszegetik a produkcióban, nem lenne meglepő, ha át is lépnék ezeket, illetve csillagközi utazást is emlegetnek.

Update: Michael Caine is benne lesz a filmben. Ez csak természetes.

 

0

Norvég színésznő a Herkulesben

fluktIngrid Bolsø Berdal norvég színésznő is megtalálta az utat Hollywoodba…akarom mondani Magyarországra. A hölgy is aprítani fog Dwayne Johnson oldalán a 2014 július 25-re kitűzött produkcióban. Brett Ratner itt forgatja a látványos fantasy-nek ígérkező filmet. Aksel Hennie, Ian McShane, Joseph Fiennes, Reece Ritchie, Rufus Sewell erősítik a szereplőgárdát.

Berdalt a Hideg préda (Fritt Vilt) horrorban és a Flukt kalandfilmben láthattátok. De játszott a Boszorkányvadászokban (Hansel and Gretel: Witch Hunters), amelyet a norvég Tommy Wirkola dirigált le, illetve benne volt az Ideglelés Csernobilban horrorban is, amelyet szintén Magyarországon készítettek.

 

14

A Szellemlovas visszamotorozott a Marvelhez

A Fenegyerek után Szellemlovas is visszatért a Marvelhez. Nicolas Cage szerint a második rész eléggé szépen hozott és nem tartotta kizártnak, hogy lesz folytatás, amiben ő már nem akart játszani. Ám a Sony úgy döntött, hogy nem szándékozik még egy részt lezavarni a lángoló fejű motoros legényről. Nem meglepő, hiszen a Szellemlovast többen a valaha készült egyik legrosszabb képregényfilmnek tartják, de abban szinte mindenki egyetért, hogy a legutóbbi rész még annál is rosszabb lett.

A Sony azért siettette a Szellemlovas 2 forgatását, mert nem akartak elesni a jogoktól. Viszont a produkció Amerikában csak 51 millió dollárt termelt, kevesebb, mint felét hozta az első rész eredményének és a 80 milliós nemzetközi bevétel láttán sem derültek jobb kedvre. A kritikusok és a nézők is földbe döngölték a filmet, valószínűleg a hardcore rajongókon kívül a kutya se ült volna be még egy részre.

“Ha egy karakter jogai visszakerülnek hozzánk az általában azt jelenti, hogy a másik stúdió nem akar vele több filmet készíteni, mivel a korábbi alkotások gyengén teljesítettek.” – mondta Kevin Feige. Szerencsére az Universal sem volt elégedett az első Hulk bevételével és gyorsan visszapasszolták a karaktert a Marvelnek, de az LGF sem akarta többet Megtorlót bűnözők ellen küldeni  a Háborús övezet után.

 

0

Girl Most Likely előzetes

Kristen Wiig és Anette Benning  játsszák a vígjáték két főszereplőjét, a projekt korábban Imogene címen futott, de valaki időközben meggondolta magát. Wiig karaktere úgy próbálja visszaszerezni barátját, hogy úgy állítja be, mintha öngyilkosságot követett volna el. Ám ezzel csak azt éri el, hogy kellemetlenkedő, szerencsejátékfüggő anyja veszi magához és le nem veszi a szemét róla.

Robert Pulcini és Shari Springer Berman dirigálták le az indie filmet. Ők jó ideje együtt űzik az ipart, nevükhöz köthető az Egy bébiszitter naplója (The Nanny Diaries) és a Sikersztori (American Splendor).

A forgatókönyvet Michelle Morgan tette le az asztalra. Nézzük, hogy eddig mit írt. Csupán egyetlen szkriptet adott ki kezei közül: A cél szerelmesíti az eszközt… (Middle of Nowhere).

 

0

InterCom hírlevél

0intercom

A Másnaposok nagy visszatérője (12E) 

A harmadik rész még a mozikba sem került, a rajongók mégis folyton azt kérdezik, lesz-e negyedik. A Másnaposok-filmek rendezője, Todd Phillips már az első két részben bebizonyította a bátorságát, hiszen a másnapos haverok őrült kalandjait bemutató gátlástalan vígjátékok meghökkentő és botrányos poénokkal voltak teli. Így aztán a rendezőnek még az eddigieknél is nagyobb vakmerőségre volt szüksége ahhoz, hogy kijelentse: akármekkora siker is lesz a Másnaposok 3. (12E) (Hangover Part III, hazai bemutató: május 30.), nincs több folytatás.

Már a mostani Másnaposok-kaland is eltér az eddigi mintától: hősei (szinte) végig józanok maradnak.

– Igazából azt is csak a második rész forgatása közben határoztuk el, hogy szeretnénk még egy epizódot – nyilatkozta nemrég Phillips. – Elképesztő jól éreztük magunkat együtt, és úgy tűnt, nincs ennél szebb dolog a világon: megnevettetünk másokat, sokat keresünk, és még nagyon jól is érezzük magunkat közben. És öröm újra összehívni a régi barátokat.

A Másnaposok 3. – nagyon úgy tűnik: utolsó – részében nemcsak a farkasfalka tagjai térnek vissza. A filmben feltűnik egy négy és fél éves kisfiú, aki Jade, a sztriptíztáncos kisfiát alakítja. A gyerekszínész nem először másnapos: 2009-ben, az első részben, mindössze hat hónapos korában már világhírűvé vált. Bár alaposan megváltozott azóta, most újra eljátssza a rossz lány gyerekét – és ismét őrült dolgok zajlanak körülötte.

IC Press

0hg

Olvasd tovább