Észak-Amerikai box office
Magas fordulatszámon dübörög a nyári szezon, a Vasember 3 és a Sötétségben – Star Trek sem okozott csalódást bevétel terén (eddig) és az új bemutatók is szépen hoztak a konyhára, bár a legnagyobb ellenségük a termetes büdzsé.
A Halálos iramban első részének az elrajtolásakor kevesen mertek volna fogadni arra, hogy eljut hat részig és hogy az is kasszasiker lesz. A franchise a Tokiói hajszánál megbicsaklott egy kicsit, majd a régi szereplőgárdát visszahozva a további felvonások egyre nagyobb és nagyobb bevételt produkáltak. Az utolsó rész 125 millió dolláros büdzsé mellett közel 210 millió dollárt kasszírozott ( a negyedik 155 milliónál lépett a fékbe) és 86 millió dolláros hétvégével nyitott. És a hatodik felvonás? 98,5 millió dollárt söpört be három nap alatt és valószínűleg bőven túljut a 200 millió dolláron is. Bár ezúttal a költségvetés 160 millió dollár volt, de szép profit folyik be a nemzetközi eredmények után. Mindazonáltal minden franchise szeretne ilyen szép összeggel kezdeni, valószínűleg több producer is irigykedik, a DreamWorks pedig reménykedhet, hogy a Need for Speed mozifilmre is lesz igény. Az Universal pedig nyugodt szívvel konstatálhatja, hogy mennyire népszerű filmszériájuk és a hetedik rész most már biztos, hogy el fog készülni, amely jövőre dönget be a vásznakra. Olvasd tovább →