4

Új tv spot Az Acélemberhez

Még több, mint egy hónapot kell várni a Superman rebootra. Christopher Nolan producerként vette ki a részét a munkálatokból, de az már biztos, hogy ő nem vesz részt az Igazság Ligája elkészítésében, sem a többi DC-s produkcióból. Zack Snyder rendezésében érkezik a film, az eddigi előzetesekből leszűrhettük, hogy bőven lesznek drámai jelenetek, a karakterépítésre nagy figyelmet fordítanak, majd miután ezt letudták megjön Zod tábornok és kezdődhet a csata.

 

Olvasd tovább

3

August: Osage County előzetes

A film egy Pulitzer és többszörös Tony-díjas színdarab alapján készült, még szép, hogy a készítők úgy gondolják, hogy esetleg ebből akár még Oscar is lehet. John Wells, a The Company Men alkotója egészen szép szereplőgárdát verbuvált össze: Meryl Streep, Julia Roberts, Abigail Breslin, Juliette Lewis, Ewan McGregor, Sam Shepard, Crhsi Cooper, Benedict Cumberbatch, Dermot Mulroney. A produceri poszton George Clooney és Grant Heslov ténykedett.

Shepard alakítja Beverly Westont, aki történetesen költő és gyakran néz a pohár fenekére. Feleségét, Violetet Streep játssza, ő szájrákban szenved és e mellett gyógyszerfüggővé vált. A férfi elhatározza, hogy felvesz valakit, aki gondját viselné az asszonynak. Majd Beverly eltűnik, ami elegendő ok arra, hogy a család összejöjjön és megpróbálják megkeresni, de kiderül, hogy a férfi öngyilkosságot követett el.

 

Olvasd tovább

10

Elképzelhető, hogy Jack Bauer visszatér

Három évvel ezelőtt befejeződött a 24 címre hallgató sorozat, ugyanakkor a sorozat készítői és a Fox is hajlottak arra, hogy összehozzanak egy mozifilmet. Először úgy hírlett, hogy Tony Scott fogja megrendezni az alkotást, később Antoine Fuqua vette át tőle a stafétabotot. Ám Fuqua is lelépett és egy interjúban elmondta, hogy szerinte soha nem fog elkészülni a film, mert Kiefer Sutherland, a sorozat sztárja túlságosan elfoglalt és a költségvetésre sem bólintott rá a stúdió.

Ám a Fox nem hagyja, hogy Jack Bauer békésen éldegéljen és nyugodtan töltse hátralévő éveit. Azt szeretnék, ha lenne egy újabb évad a 24-ből, ami ezúttal nem 24 részes lenne. Inkább 12-13 epizódban gondolkodnak, de még az sem kizárt, hogy ennél kevesebb lesz. Egyelőre még nem született döntés, a felek csak egyeztetnek és elbeszélgetnek az ötletről, sőt, a 24 producere, David Fury is bekapcsolódott a tárgyalásokba. Nem tartom kizártnak, hogy a film forgatókönyvét használják fel a 9. évadhoz.

12

Ki rendezi a Karib-tenger kalózai 5-öt?

Úgy tűnt, hogy Rob Marshall dirigálhatja le a Karib-tenger kalózai ötödik felvonását, ám az ő figyelmét éppen az Into the Woods előkészületei kötik le. Éppen ezért a Disney más rendező után nézett, listájukon a következő nevek szerepeknek: Fredrik Bond, Rupert Sanders, Joachim Ronning és Espen Sandberg.

Sanders mögött már ott van egy költséges, a stúdió által sikeresnek elkönyvelt hollywoodi fantasy, a Hófehér és a vadász (Snow White and the Huntsman) és elvileg rá is ér. Egyetlen filmen sem dolgozik, csak a magánéletét próbálja helyrerakni a Kristen Stewart-affér után. Bond reklámfilmeket és klipeket forgatott, egy időben több tervezettel is kapcsolatba hozták, ő készíthette volna el a Hovercart és a Hack/Slash-t, majd végül a The Necessary Death of Charlie Countryman drámát készíthette el, de a kritikusok nem voltak oda ért.

A Deadline információi szerint a legesélyesebb a feladatra Joachim Ronning és Espen Sandberg. A duó tette le az asztalra a Kon-Tiki kalandfilmet, amelyet mindenki dicsért és a nemzetközi színtéren is sok dicsérő szóval illették.

 

0

Joe Wrightra bíznák A szürke ötven árnyalatát

aszurkeotvenaranyalataA Focus és az Universal 5 millió dollárt csengetett ki A szürke ötven árnyalata (Fifty Shades of Grey) regény megfilmesítési jogaiért. A mamipornónak becézett könyv mozis változatától nagy bevételt remélnek. Rendezője eddig még nem volt a produkcióknak, de most már lehet tudni, hogy kivel szeretnék levezényeltetni a filmet. Gus van Sant hiába próbálta beajánlani magát, még egy erotikával fűtött jelenetet is leforgatott, amivel becsengetett az Universalhoz, de mindhiába. A fejesek azt szeretnék, ha Joe Wright ülne a rendező székben.

Abszolút nem meglepő választás, hisz az angol rendező eddigi filmjeinek nagy részét a Focusnál készítette. A Büszkeség és balítélet (Pride and Prejudice), a Vágy és vezeklés (Antonement), a Hanna és az Anna Karenina alkotásokat köszönhetik neki. (Személy szerint hozzátenném, hogy remélem nem Keira Knightley lesz a főszereplő.)

9

Gravity előzetes – Houston! Baj van!

Alfonso Cuaron és fia, Jonas Cuaron írták a Gravity forgatókönyvét jó néhány évvel ezelőtt. Az Universalnak eleinte még tetszett a tervezet, majd úgy döntöttek, nem mernek kockáztatni. Hiszen egy kétszereplős űrben játszódó, költséges filmről volt szó. A projektet a Warner karolta fel, Angelina Jolie-t akarták főszerepre, majd Robert Downey Jr. lépett a fedélzetre. Miután Jolie lelépett úgy másfél tucat színésznőt hoztak kapcsolatba a filmmel, Rachel Weiszt emlegették fő esélyesként, majd a stúdió Natalie Portmant próbálta meggyőzni. Végül Sandra Bullock írhatta alá a szerződést, de ekkorra Downey Jr. túlságosan elfoglalt lett, kénytelen volt kiszállni. Helyére George Clooney érkezett.

A forgatás 2011 májusában vette kezdetét, a bemutatót 2012 november 21-re tűzték ki, de mivel elpepecseltek az utómunkálatokkal a premier átcsúszott 2013-ra. Jelenleg úgy néz ki, hogy a film október 4-én érkezik a mozikba.

Ryan Stone (Bullock) mérnőknő életében először léphet ki a Föld légköréből, a veterán asztronauta, Matt Kowalsky (Clooney) irányítja őt. A meló mellett persze elgyönyörködnek a napfelkeltében és a remek látványban. Ám űrsiklójuk megsemmisül, Houstonnal megszakad a kommunikáció, magukra maradnak. Ki kell találniuk, hogy miképp juthatnak vissza a Földre.

Olvasd tovább

1

InterCom hírlevél

0intercom

A nagy szereposztás (12)

A rendezőknek hinni kell. Ezt tanulta Tobey Maguire, igaz, a tanulság meglehetősen lassan érett be. 1994-ben ugyanis szereposztó meghallgatáson vett részt. Baz Luhrmann készülő Rómeó + Júlia filmjének egy szerepét szerette volna megkapni. A meghallgatás során jó volt a hangulat, Maguire, aki még nem is sejthette, hogy néhány évvel később Pókemberként lesz világhírű, elégedett volt magával, és úgy érezte, tetszik a rendezőnek. És nem kapta meg a szerepet.

– Azt mondta, tetszik, amit csinálok, de ide mást keres – mentegette a rendezőt új, közös filmjük, A nagy Gatsby (12) (The Great Gatsby, hazai bemutató: május 16.) előtt Maguire. – Én meg azt gondoltam, hogy persze, ez csak üres, udvarias duma. Mentegetőzés, és nem lesz belőle soha semmi. Úgyhogy, hamar el is felejtettem az egészet.

Baz Luhrmann azonban nem felejtett. Csinált még két különleges látványvilágú filmet, a Moulin Rouge!-t és az Ausztráliá-t, és amikor A nagy Gatsby-re kezdett készülni, tudta, ki kell neki, aki csodálkozó szemmel nézheti a vad, részeg, őrült jazz-világot.

– Gatsby ártatlan barátjaként, tudtam, hogy kiváló lesz – mondta a rendező. Így szerződtette Tobey Maguire-t egy 16 évvel korábbi meghallgatás alapján, hogy legyen Leonardo DiCaprio és Carey Mulligan partnere.

IC Press Olvasd tovább