22

Halálos iramban 6 (Fast & Furious 6)

halalosiramban6

A korábbi filmekről itt: 1., 3., 4., 5.

Kell és muszáj újat mutatni, más szintre emelni egy adott franchise újabb részét. A közönség gyorsan beleunna, ha kedvenc főszereplőik körül nem változtatnának ezt-azt, hanem mindig ugyanazt tennék ugyanabban a környezetben. A Bad Boys második részére a miami-i zsaruduó gyakorlatilag majdnem elfoglalta Kubát, a Ragadozók már egy idegen bolygón játszódott és Mel Gibsonék a Halálos fegyver 4-ben a triádokkal és egy harcművész „megoldóemberrel” találták szembe magukat. Jay és Néma Bob sem henyélt mindig a vegyesbolt előtt.

A Halálos iramban a harmadik részre az eredeti szereplők mellőzésével a drifteléssel próbálkozott, majd a készítők gondoltak egyet, összetereltek a korábbi felvonások főbb karaktereit és szépen kivágták a realitást az ablakon. Mert míg a Halálos iramban: Tokiói hajszáig hellyel-közzel hihetőek voltak a versenyek és üldözések, addig az újabb filmekben már elszakadtak a valóság talajától. És kit érdekel mindez? Gyors verdák, jó csajok, kemény fickók mondanak tökösnek hangzó dumákat. A mozi – főleg a popcornfilmek – lényege, hogy lekössön és kiszakítson a mindennapokból, senki nem kéri számon, hogy az űrben nincs hang vagy hogy egy asgardi pörölydobáló harcol a Földön. A dolog lényege, hogy ezt úgy tárják elénk, hogy ne köpjük vissza a kólát a lenéző röhögéstől.

Dom (Vin Diesel), Brian (Paul Walker) és kis csapatuk békésen költik az előző részben megszerzett nagy dohányt. Látszólag megvan mindenük, boldognak tűnnek, de egyvalami hiányzik: egykori otthonok. Honvágyuk van, de nem térhetnek haza, mert azonnal a rácsok mögött találnák magukat. Hobbs (Dwayne Johnson) éppen új ügyön dolgozik, árkon-bokron több országon át üldözi az egykor különleges alakulatnál szolgáló Owen Shaw-t (Luke Evans) és különítményét, akik egyszerre hoztak új színt a bűnüldöző szervek világába és más szintre emelték a „járművel való bűnözést”. A hegyomlásnyi méretű fejvadász tudja jól, hogy csak úgy kaphatja egy a csapatot, ha Domék nyomják a gázpedált Shaw emberei mögött. Éppen ezért tudatja velük, hogy Letty (Michelle Rodriguez) is a célpontnak dolgozik és e mellé még azt is felajánlja, ha az ügy sikeres véget ér amnesztiát kapnak. A család mindennél fontosabb jelszóval, illetve az erős honvágy miatt Domék rábólintanak a tetszetős ajánlatra.

 

A Halálos iramban is eljutott oda, hogy egy képregényhez vagy Dallashoz hasonlóan bárkit vissza lehet hozni. Letty felbukkanásával legalább el tudják ismételni párszor, hogy a család mennyire jelentős és akkor lesz csak igazán nagy boldogság, ha mindenki velük tart. Mindezt szemrebbenés nélkül, gyakorlatilag félmosollyal mutatják be a készítők, úgy, mint amikor valaki a zsugaparti közben még előhúz valahonnan egy nyerő lapot. Mindezt képesek úgy prezentálni, hogy nem érződik a büdös izzadságszag, de a film egészére jellemző, hogy a látványos, hihetetlen(ül jól kinéző) jeleneteket megerőltetés nélkül tálalják.

Az Ötödik sebességben sajnálatos módon az utolsó harmadra tartogatták a puskaport és a nagyobb petárdák eldurrogtatását. Ugyan megvoltak benne a gyors kocsik és szép lányok, de kispórolták belőle a remek üldözéseket. Volt egy „ki a leggyorsabb” rövid száguldás, illetve a búvóhelyen mutogatták, hogy ki milyen gyorsan teljesítené a kigondolt tervet (majd az egészet a sutba dobták). Mindezért sokszorosan kárpótol a hatodik felvonás, ahol nem csak a Shaw különleges járgányai ellen szállnak szembe, de még egy tank felbukkanásakor sem fújnak visszavonulót. Ha esetleg összetörik, szétzúzzák a verdát mindenféle gond nélkül ugranak át/le egy másikba vagy sérülés nélkül kászálódnak ki a roncsok közül. Ez nem az a film, ahol izgulni kellene a szereplőkért, nincs más dolgod csak hátra kell dőlni és élvezni az előtted zajló eseményeket.

 halalosirambanairplane

„Nem kellett volna bele az az Alfa. Mi a francért volt ott? Ez volt az egyetlen problémám” – zsörtölődött a hátam mögött az egyik néző a moziból kijövet. Mit is mondtam korábban? Az autók, a főszereplők és az akciók miatt váltanak jegyet a Halálos iramban filmekre az emberek. És ha valakinek az a legnagyobb baja, hogy ott volt egy Alfa és nem érdekli Brian magánakciója – az efféle sztoriknak általában külön filmeket szoktak szentelni, itt lazán és könnyedén zavarják le – ráadásul az sem foglalkoztatja, hogy milyen hosszú lehet az utolsó nagyszabású akciónál a repülőgép kifutó hossza akkor az alkotók elérték céljukat. A logikai hibákon is átlépdelünk azért, mert 2 órára kikapcsolt a száguldás és a lendület. A Halálos iramban újabb része jobb, mint az eddigiek, ahol minden a kormány mögött dől el, de azért néha kiszállnak az ülésből, hogy bevigyenek egy-két jól irányzott csapást.

imdb: 7,8

rottentomatoes: 72 %

Büdzsé: 160 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel: 98 millió dollár
Eddigi összbevétel: 275 millió dollár.

22 komment

  1. Korrekt kritika, maximálisan egyetértek! Baromi jó popcorn movie, amit a moziban kell látni. Vin Dieselnek pedig hihetetlen, hogy mennyire jól áll ez a szerep, mint ahogy a Sziklának is.

  2. Az az Alfa tényleg nem kellett volna :)De viccet félretéve tényleg baromi jó szórakozás volt,ez a nyár nekem csalódással indult,bár még most sem vagyok túl elégedett,de azért nem számítottam rá,hogy megtudják ismételni az 5.rész minőségét.Jövőre jön a folytatás is…ez nem tudom jó hír-e,de remélem nem rontják el. Nálam 7,5/10.

  3. Én általában nem szoktam olyan közönség között ülni, akik kommentálják a vásznon látottakat – azaz nem fütyülnek, fujjognak meg ilyesmi, de amikor
    spoiler

    a végén megjelent Jason Statham meglepődött hűűű -t nyomattak:)

  4. Spoiler!
    Megnéztem a 3.részt is kicsit máshogy volt a végső jelenet ott,senki sem szállt ki a Mercedes-ből,és Sean is kb 2 méterre állt a felrobbant kocsitól.
    Spoiler!
    Ez kicsit nekem furcsán hatott.

    • Azt nem nézted, h volt -e ott valami nyaklánc ? 😀 Eskü mikor benyomták a jelenetet, felálltam a székből és mondtam haveroknak h hazamegyek és megnézem lesz-e ott nyaklánc. (Nem néztem meg, mert szinte biztos vagyok benne h nincs nyaklánc a földre dobva) 😀 De mind1…

      A lényeg a filmmel kapcsolatban: Kikapcsolod az agyad (a kifutópályás jelenetnél szakadtunk… nem is azon h ennek nincs vége… hanem azon amikor megálltak és no lám: PONT AKKOR LETT VÉGE A PÁLYÁNAK :DDD) azon is röhögtünk, hogy hogyan kell elkapni röptében egy csajt 😀 na mind1 ezek “lényegtelen dolgok”. A karakterek a helyükön vannak, kő kemény akció és száguldás (tetszett h sokkal többet ülnek kocsikban, több a “verseny” stb. Ami még nem tetszett:

      Spoiler!!
      HAN csaja meghal és úgy pont leszarja mindenki… :/ az nekem nagyon nem tetszett. Persze azért kapott Han egy ölelést h oké… szegény… de a többieket nem nagyon hatotta meg. Na mind1
      10/7 (ami nálam jót jelent 😉 )
      Bár nálam még a Star Trek áll az első helyen.
      A szemfényvesztőket meg nagyon várom és ne feletkezzünk meg a Man of Steel-ről sem 😉 Jó nyarunk lesz!

      • Spoiler!!
        Nálunk amikor megjelent Statham,akkor mindenki nevetett,kicsit ezzel elcseszték Han drámáját…ezt kicsit sajnáltam.Meg azért már a csapatból kirakták a Don omart meg a másikat,most meg Han és a csaja is hiányozni fog.Nem sokan lesznek már benne így a folytatásban,de remélem nem hozzák vissza a driftelős kisgyereket is. :/

      • Miután Rodriguezt visszahozták gyakorlatilag elérték azt, hogy senkinek a halála ne rengesse meg az embereket.
        Spoiler
        láttuk a csajt meghalni? Láttuk, hogy leesett. Nem kaparták össze, nem volt temetés, nem volt koporsó. Nem kizárt, hogy a következő részben felbukkan “Ó bocs, tisztáznom kellett az érzéseimet Hannal kapcsolatban és némi időre volt szükségem, mindenkitől távol és ez egy remek alkalom volt”:)

  5. Bocsi a dupláért, csak feltennék egy kérdést.
    Nem féltek, hogy rossz kezekben van a 7. rész? Fűrész rendezője Halálos Iramot forgat? Aki a horrorban van otthon, az forgasson horrort szerintem :/

    • Mit csinált Lin a Halálos iramban előtt? Az Annapolis bukott és sokak által leírt drámát, meg egy nem túlságosan ismert Better Luck Tomorrow-t.
      Nem hiszem, hogy új zajlott az egész, hogy felhívták Want van-e kedve beleülni a rendezői székbe. Megjelent a fejesek előtt, felkészülten előadta prezentációját és az elnyerte mindenkinek a tetszését.

  6. Spoiler!!
    Az egész film baromi jó kis akcióbomba, de Han csajának halálát mintha csak úgy beleerőszakolták volna a történetbe. Domék folyamatosan a “családról” papolnak, de szegény srácot mintha észre sem vennék. Azért már ismerik jó pár éve. A rendezés ennél a résznél nagyon sz@r. Mondjuk úgy lett volna a jó, ha Dom miután kiugrat a gép orrán keresztül, úgy összetöri magát, hogy elveszt az eszméletét és úgy kaparják ki a kocsiból, hogy élesztgessék, aztán jöhetne egy temetős jelenet, ahol látjuk, hogy Dom életben van és a csaj sírjánál állnak. Na és az után jöhetett volna a kerti sütögetős rész. Nem mondom, hogy Halálos Fegyver szintű drámaiság kell oda, de az egész úgy nézett ki, mintha a csaj csak lelépett volna és a csávója kicsit szomorkodik emiatt.
    Mellesleg én Statham mellé rosszfiúnak Stallonét szerződtetném a következő filmhez, mert azon aztán lehetne poénkodni, hogy a “Feláldozhatók” mennek kinyírni Dom csapatát.:D

  7. han csajának halála szükséges volt han miatt. Kronológiailag most következik a Tokió Drift, ahol ugye nincs csaj, és tudjuk mi történik Hannal 😉
    Amúgy ha már hihetetlen módon Brian 2. részbéli két nigga sidebackje Ludacris és Tyrese mekkorát returnolt a 5.-6. részre, szegény Lucas Blacket visszahívnám a 7.-8. részre, ha már ilyen jó szappanoperásan van kezelve a gárda 🙂 (Bár ő csak driftelni tud, de ledriftelhetne valami hegytetőről, eltalálva túl alacsonyan suhanó ufót, ami ráesne a főgonosz kedvenc pincsikutyájára – Ez illene is a film stílusához :D)

  8. Ha a hetedik részre visszahoznák a driftelő gyereket, akkor a történetet úgy kéne megírni, hogy közvetlen folytatása legyen a Tokió drift-nek, vagyis miután Sean és Dom nyomott egy párbajt, együtt utaznak vissza Amerikába, Los Angelesbe, mert ugye ott játszódik majd a hetedik!

  9. Ha nem hozzák vissza, akkor is úgy kéne megírni 😉 mert a 6. rész zárójelenetével, tudjuk, hogy a 7.HI a Tokió Drift közvetlen folytatása lészen.
    Amúgy nagy ziccer, mert végülis az -“álljunk bosszút azon,aki maga is bosszút által állni rajtunk” -ban a Driftgyereknek is illene részt vennie. Már csak azért is, mert az orra előtt történt az ominózus első bosszútállás, és ő nem a jó személyen bosszúzott (vagy legalábbis 50%-os a Bosszútállok Hanért küldetése, és anélkül nem lép szintet, mezei 3. részes csíra marad (aki csak egy részben szerepelt, holott már minden boldog-boldogtalan minimum 2-ben), és nem kapja meg a pörgőforgó sárhányó-tockos képességet :D)

  10. Pörgős és vicces volt, de a logikai bakikon és a hülyeségeken nem tudtam átlépni.
    Spoiler Miért üldözte Carano Rodriguezt, ha egy csapatban voltak?
    Aztán a keménykedés a bázison, azért egy fejvadász egy parancsnok fejéhez csak úgy odaszorít egy fegyvert mindenféle következmények nélkül.

  11. Én mindig azt mondom, hogy a Halálos Iramban filmek elején ki kellene írni, hogy melyik bolygón játszódnak, mert hogy ilyen, hogy gravitáció és egyéb fizikai törvények nem léteznek, az tuti. 🙂

    De nem baj jó kis móka volt ez is.

    SPOILEREK

    Én sajnáltam Gina Carano karakterét, mert amúgy bírom csajt. (De legalább láttam élőben a londoni premieren 🙂 ) Viszont az annyira szakállas volt, hogy ő lesz az áruló, hogy szavakba is nehéz foglalni. Plusz a végén izomból elcsapják kocsival, de azért még felkel egy negyed órát verekedni, hát azért na… 🙂

    Javaslatom a hetedik rész címére: The Fast, The Furious and The Transporter

    SPOILER vége

    Kíváncsi vagyok James Wan mit hoz ki a hetedik részből. Amúgy érdekes, hoyg most dicsérjük Justin Lint, de én a Tokiói Hajsza után a franchise közelébe nem engedtem volna többet, szerintem messze a leggyengébb rész.

  12. Miért kell Hannak és Giselenek meghalni??? azért az eléggé érdekes h mindenki acélból van meg újjáéled k* sokszor…. na meg a nagy család, és kb meg se gyászolták Giselet… pedig nekem ők voltak az egészben a kedvenceim.. 🙁 ettől függetlenül baromi jó fim 🙂

  13. nézzétek én tudom hogy ez egy popcorn mozi,de még így is teljesen gáz.
    Egy azgardi ha lent tombol a földön az oké,hisz a fantasybe minden belefér,de ez egy akció film elsősorban,legalább próbálják meg elhitetni velünk hogy gondolkodó embernek néznek.
    Minden történése teljesen elrugaszkodott,nem a valóságtól hanem a logikától,és ez így már tré.
    Simán lenyelem hogy a hegyomlás rendőr szétveri a kihallgatót egy bűnözővel,az is elmegy ha egy globális rendöri szervnek pont egy bűnözői csoport kell a felderítéshez(Dom és társai)Belemegyek hogy pont Londonban a fő gonosz elintézi a térkamerákat (aminek a főnöke egy agyalágyult barom) de könyörgöm vannak azért elemi szabályok ,ki hiszi azt el hogy egy NATO bázisról,amit betámad tízen pár ember el kell menekíteni a chippet egy kamionnal meg 2-3 terepjáróval??
    A hegyomlás rendör persze el tud intézni istenbizonyra egy büntetlenséget és persze a NATO bázison simán megjelenhet egy ruszki antonov ?
    Hab a tortán hogy amikor egy ilyen globális bűnöző ellen mennek akkor a család természetesen védtelen és simán elrabolható,és a dupla csel ebben az hogy rendben legyenek elrabolhatóak de akkor ne ez legyen a slusszpoén amin mindenki meglepődik.
    Emberek persze hogy nem dokumentum szerűen kell megcsinálni egy ilyen típusú filmet,de már egy JamesBond filmben is több a logika

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Biztosra megyünk *