9

Kertvárosi kommandó (The Watch)

Egy kertvárosban kevés érdekes dolog történik, illetve úgy is mondhatnám, hogy nem túl izgalmas az élet. Ez egyeseknek jó, hiszen nyugodt környezetre vágynak olyan arcokkal körülvéve, amelyeket minden nap lát és ismer. Ezzel bizony együtt járhat az unalom is. Mit tehet ilyenkor a nagyon kreatív ember? Programokat talál ki, mintegy saját maga szórakoztatására.

Evan (Ben Stiller) is unatkozó ember, aki ezt nem ismeri be, hanem úgy adja elő, hogy csupán az embertársaiért próbál tenni valamit. Programokat szervez, a városházán fontos munkát végez és a helyi szupermarket vezetője. Egyszóval minden pillanatban van mit csinálnia, mert úgy alakította életét, hogy még véletlenül se unatkozzon. Ám egy szörnyű gyilkosság után újabb dolgot eszel ki (ahol természetesen ő vezető): megalakítja a Polgárőrséget. Az sem szegi kedvét, hogy kevés a jelentkező csapatába és a rendőrök is körberöhögik, azonban komollyá fordul a helyzet, amikor kiderül, hogy űrlények garázdálkodnak a kertvárosban. Céljuk: a Föld elfoglalása.

 Évekkel ezelőtt David Dobkin ült a rendezői székben és Will Ferrell lehetett volna a főszereplő, azonban mindketten leléptek, a forgatókönyvet ezt követően adták oda Seth Rogennek és Evan Goldbergnek. A duó ugyan megmutatta, hogy képes füves vígjátékot és szexre kihegyezett alkotást írni, de egy nagy múlttal bíró hős filmes kalandjával (Zöld Darázs) már nem bírtak, és sajnos ezzel a poénosra vett invázióval sem tudtak mit kezdeni.

A felállás csöppet a Szellemirtókra hasonlít, ahol van néhány lelkes, de csöppet sem hős típusú ürge, akik a jó ügy érdekében összefognak, úgy gondolván, hogy nagy tetteket hajthatnak végre és talán jól is szórakoznak közben. Igen ám, de hiányoznak a jól megírt karakterek és frappáns dialógusok, vicces helyzetek és nevetésre késztető gegek. Ben Stiller olyan, mint máskor, talán még önmagához képest is haloványabb. Hiába ő a Polgárőrség alapítója, egyszerűen nem képes elvinni a hátán a filmet, ráadásul kevés jó pillanata akad. Vince Vaughn-t elnézve olyan érzés keríthet hatalmába, hogy Rogen ezt a szerepet magára írta. Sokat beszél és túl okosnak gondolja magát. Ó, hát ezzel Vaughn is elbír, sőt előszeretettel választ efféle figurákat. Jonah Hill még 21 Jump Street üzemmódban nyomja, Richard Ayoade pedig nem túl sok teret kapott, hogy kibontakozhasson.

 

Szomorú, hisz a négy főszereplő közismert komikus, akár egyenként is képesek lennének eladni egy alkotást, ha jó forgatókönyvet vagy rendezőt adnak alájuk. Vicces szövegekkel és jelenetekkel telített film a minimum, hogy elvárható lett volna tőlük, amiben olykor egymásnak adogatják a magas labdákat. De a legnagyobb probléma a magaslabdák hiánya, így azokat le sem lehetett csapni. A mellékkarakterek közül R. Lee Ermey-t lehetne kiemelni, akinek megjelenése a film csúcspontja, illetve a felettébb furcsán viselkedő szomszédot Billy Crudup alakításában, ő láthatóan titkol valamit. De vajon mit?

Vígjáték sci-fi köntösben, ami alaposan mellément, két szék közül a földre huppantak vele. Jó néhány szálat jobban ki kellett volna dolgozni (esetleg jobban jártunk volna, ha hanyagolják ezeket?) de már az is öröm lett volna, az alaptémát képesek lettek volna szórakoztatóan előadni. Még a végső nagy összecsapás sem az igazi, fogalmam sincs, hogy valóban rajzfilmekre hajazó véget akartak vagy csak így jött össze, de az biztos, hogy nem úgy sikerült, ahogy várták. 30 %-nál többet nem tudok rá adni, néha felbukkan egy-két jó poén, majd sokat várhatunk egy újabbra. Kit is sajnáljunk a résztvevők közül? Vaughn mellett tenném le a voksom, ő már jó ideje rohamtempóban halad lefelé azon a bizonyos lejtőn, amely a süllyesztőbe visz.

Végezetül visszatérve az első bekezdéshez: A Kertvárosi kommandóból levonható a következtetés, hiába is történnének érdekes dolgok a kertvárosban, az élet akkor is unalmas lenne, mint maga a film.

Büdzsé: 68 millió dollár
Amerikai bevétel: 35,3 millió dollár
Eddigi összbevétel: 66,61 millió dollár

imdb: 5,7
rottentomatoes: 17 %

 

9 komment

  1. Szerintem nagyon gyenge lett,olyan hatása van az egésznek,mintha nem is lett volna forgatókönyv,csak rögtönöztek össze-vissza. Jó poén talán kettő volt benne,a többi meg tiszta erőltetett. Nekem borzasztó unalmas és gagyi volt. 5/10 max.

    • Nekem tetszett! Mikor megnéztem nekem úgy tűnt mintha nem vígjáték, hanem egy sic-fi paródia lett volna! Annak szerintem jó!

  2. öcsém (aki egyébként kedveli Stiller filmjeit) megnézte és azt mondta naaaaaaaaaaagyon sz.r lett. Ezek után én (aki nem kedvelem, és akkor naaaaaaaaagyon finoman fogalmaztam) meg se nézem… :S

  3. Kedvenc komédiásom Vince Vaughn, miatta néztem meg. Egyszóval elX@Rták a filmet. Közepes, unalmas 5/10, nudli, semmilyen, nagyon kihagyható, de ha humorból kéne értékelni, akkor nagyon az alja, talán ha egyszer elnevettem magam. Vince-nek mért nem tudnak egy értelmes filmet csinálni….

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *