0

Az öt legenda karakter poszterek

A DreamWorks animációs részlege idén két produkcióval érkezik. A Madagaszkár harmadik része szépen teljesített a kasszáknál, most már csak azt kell elérni, hogy Az öt legendára is beüljön a nép. Ebben a Télapó, a Húsvéti nyuszi, a Homokember, a Fogtündér azon munkálkodnak, hogy a gyerekek minél jobban örüljenek. Nekik az is elég, ha boldognak látják őket. Ám olyan gonosz tűnik fel a színen, ami miatt egyesíteniük kell erejüket és még a titokzatos Jack Frost is a segítségükre siet.

Olvasd tovább

0

Stb…

0tc

Tom Cruise az MTV-nek elmondta, hogy még formálódik a Top Gun 2 forgatókönyve. Ha tetszetős lesz természetesen bevállalja a folytatást.

Ausztráliában Sydneyben és Melbourne-ben nézhetnék meg a Batman rajongók IMAX-ben a franchise harmadik részét. De összeomlottak azok a honlapok, ahol elő lehetett volna rendelni a jegyeket, túl sok érdeklődő lépett fel ezekre az oldalakra.

Arash Amel, a Legenda vagyok folytatásának írója dolgozza át a Methuselah forgatókönyvét, amely egy olyan fickóról szól, aki ezer éves. Ezt az időt arra használta fel, hogy igazi túlélővé fejlessze magát. James Watkins dirigálja a filmet.

JJ. Abrams lesz a producere a God Particle mikroköltségvetésű sci-finek. Egy fizikai kísérlet során a Föld eltűnik és az amerikai űrállomáson tartózkodó csapat tanácstalanul tekintget körbe-körbe, majd radarjukon egy európai űrhajó tűnik fel.

A The Jim Henson Company bejelentette, hogy a Frog and Toad négy részes gyerekeknek szóló regénysorozatából elkészítik az animációs változatát. A történet főszereplői egy béka és egy varangy.

Charlize Theron leszerződött a Murder Mystery thrillerre, amelyet John Madden fog levezényelni. Egy házaspár áll a középpontban, akik épp nászútjukon élveznék egymást, de tanúi lesznek egy gyilkosságnak.

A Disney megvette a Stuff of Legend képregény megfilmesítési jogait. Egy fiatal srácot elrabol a mumus és egy másik valóságba cipelő őt. De a srác játékai elhatározzák, hogy megmentik őt.

Ian McShane lesz Nick Frost tánctanára a Cuban Furyben. Frost a Cuban Fury vígjátékban egy népszerű salsa táncost formálhat meg, akinek Chris O’Dowd tönkreteszi a karrierjét. Frost ezt követően maga alá zuhan, de végül úgy dönt, hogy nem adja fel és visszatér.

Ray Winstone lesz Darren Aronofsky Noé filmjének a főgonosza.

Bill Paxton is fel fog bukkanni a 2 Gunsban, egy CIA ügynököt formálhat meg.

Christopher Nolan és Emma Thomas lesznek a producerei Wally Pfister rendezői debütálásának, a cím és a történet nem ismert.

A Duplass fivérek rendezik a a Jövőre veled ugyanitt vígjáték remake-jét.

Remake készül François Truffaut 1977-es filmjéből, A férfi, aki szerette a nőket vígjátékból. Common lesz a főszereplő.

0tr

Olvasd tovább

7

Képek a spanyol Autómata filmből

Antonio Banderas az Autómata sci-fiben a ROC robotikával foglalkozó cégnek biztosítási ügynökként. A robotoknak két fontos programot kell elsőként betáplálni: védelmezniük az embereket bármi áron és nem módosíthatják sem saját magukat, se társaikat. Banderas egy rutinügynek látszó ügybe csöppen bele, valaki megváltoztatta egy robot irányelveit. Hamarosan olyasmire jön rá, ami az emberiség jövőjére nézve nagy hatással lehet. A filmet Gabe Ibáñez, a Hierro rendezője dirigálta.

automata1.jpg

automata5.jpg

Olvasd tovább

0

Die Hard a hajmáskéri lőtéren

Az origón találtam az alábbi videót, amelyet a Magyar Honvédség rögzített. A hajmáskéri lőtéren egy helikoptert készítenek elő, amely aztán akcióba lendül. Az akciójelenetet a Die Hard – Drágább, mint az életedhez használják fel.

10

Problémák a Lone Ranger háza táján

loneranger(1).jpgA Lone Ranger lesz 2013 John Cartere? Eleve merész húzás volt a Disneytől, hogy  215 millió dollárt adott egy westernre. A stúdió előző vezére, Rich Ross még elérte, hogy az eredetileg 250 millió dolláros film költségvetésén faragjanak, ám ő áprilisban lemondott, így már csak távolról figyelheti a forgatás alakulását.

Gore Verbinski, Johnny Depp és Jerry Bruckheimer szépen megszedte magát a Karib-tenger kalózai trilógiával, bizonyították, hogy egy költséges kalózos filmre is van kereslet. Végső soron ezért sem süllyesztették a fiók mélyére a veszett drága westernt.  Pedig tudvalevő, hogy a műfajban csak alacsonyabb költségvetéssel ésszerű kalandozni, hiszen mostanság kevés western robbantott kasszát és az elmúlt időszakban csak A félszemű tudta a legtöbbet kaszálni, a Coen fivérek rendezése 171 millió dollárt szedett össze hazájában.

A THR tudomása szerint Verbinski rendezése alaposan túllépte a kiszabott költségvetést, jelen állás szerint úgy tűnik, hogy mégis 250 millióba fog fájni a stúdiónak a produkció, de nem kizárt, hogy még emelkedni fognak a kiadások. A munkálatok februárban indultak be, a 120 napra tervezett forgatás során a stábnak szél, homok és porviharokkal kellett szembenéznie, ami több kárt is okozott a díszletben és a filmesek sem tudott dolgozni ilyen időben.

Persze nem lehet mindent a viharok számlájára írni, Verbinski állítólag többször úgy döntött, hogy neki nem felelnek meg a rendelkezésre álló mozdonyok és újakat kellett építeni. Ezen túlmenően a forgatókönyvet lapozgatva hirtelen rájött, hogy ez így nem lesz jó, a stúdió tudta nélkül jó néhány oldalt átíratott.

A rendező a tűzzel játszik, így is csak Deppnek köszönheti, hogy egyáltalán ő dirigálhat a forgatáson, hiszen a Disney mást akart Verbinski helyére, a színész viszont kijelentette, hogy ő csakis vele hajlandó dolgozni a Lone Rangeren.

15

Aggódjunk a World War Z miatt?

worldwarz(1).jpgAggódhat a Paramount, aggódhat Brad Pitt és most már aggódhatunk mi is. Eleve bátor húzás volt 125 millió dollárt elkölteni egy olyan filmre, amelyben zombik rohangálnak. Az élőholtaknak is megvan a saját rajongói bázisa, de ennyi zöldhasút még nem költöttek el (nem mertek) egyetlen zombis produkcióra sem. Ettől eltekintve nagyjából minden a legnagyobb rendben zajlott a munkálatok alatt, még az sem zavart be, hogy a Magyarországon forgó filmhez érkezett fegyvereket a Terrorelhárítás lefoglalta.

Majd márciusban a stúdió bejelentette, hogy a World War Z mégsem decemberben, hanem 2013 júniusában érkezik. Múlt hónapban jött a hír, hogy Mark Forster rendező a vágószobában döbbent rá, hogy fel kell még venni ezt-azt, hogy normálisan nézzen ki műve. Ám nem csak egy-két napos pótforgatásra van szükség, hanem hét hétre. A Paramount gyorsan átküldte Damon Linfelofnak a forgatókönyvet, megkérték, hogy írja a történések utolsó harmadát.

Olvasd tovább

12

Hugh Laurie a Robotzsaruban

laurie.jpegHugh Laurie, a Dr. House sorozat sztárja is benne lesz a Robotzsaruban. A színész most már teljesen ráér, nem kell a határidőnaplójába pislantania, ha felkeresik egy szerepajánlattal. Véget ért a Dr. House széria, többé nem bújhat a Vicodint két markékra habzsoló, mindig borostás cinikus és mogorva diagnoszta bőrébe. Épp kapóra jött számára, hogy megkeresték a Robotzsaru reboot egyik szerepével, ő alakíthatná az Omnicorp számító, hidegszívű, szarkasztikus vezérigazgatóját.

Paul Verhoeven filmjében Ronny Cox játszhatta a karaktert, cége épp egy zsíros szerződést kötne meg a detroiti rendőri erőkkel de az első Robotzsaru kísérlet csúfos kudarcot vall.

Alex Murphyt Joel Kinnaman formálhatja meg, Abbie Cornish a neje lesz, Gary Oldman rakja össze a Robotzsarut, Samuel L. Jackson pedig egy médiamogult alakíthat. A forgatás szeptemberben indul, Jose Padilha tarthatja kezében a gyeplőt.

Olvasd tovább

0

Wreck-It Ralph poszterek és játék

Ralph a Fix it Felix arcade játék gonosza és rettentően elege van. Szeretné magát kipróbálni más területeken is, hiába panaszkodik a megszokott gonosz figurák esti összejövetelén, senki nem érti meg problémáját. Végül fogja magát és átruccan más programokba is, hogy  végre jót cselekedjen. Ám igyekezete ellenére szabadjára enged egy igen gonosz figurát, aki minél előbb meg kell állítani, ellenkező esetben vége az egész “arcade birodalmnak”. A három poszter után ha rákattintasz a képre, akkor Te is ki tudod próbálni a Fix it Felix játékot.

Olvasd tovább

14

Bella, Edward és leányuk

A Hajnalhasadás első részében Bella egészséges gyermeknek adott életét. A folytatásban, ami elvileg az Alkonyat franchise utolsó része lesz a Renesmee névre hallgató leány is fontos szerephez jut. Edward és Bella gyerekét Macenzie Foy játssza.

5

Superman kosztümök a Licensing Expon

A Comingsoon oldal egyik szerkesztője a las vegas-i Licensing Expon járt, ahol mindegyik stúdió képviselteti magát és reklámozza filmjeit. Megtekintette a Superman szekciót is, ahol lefotózta a kiállított kosztümöket. Az első kettőt Henry Cavill fogja hordani, a harmadikat és negyedik valószínűleg Antje Traue ölti fel, aki Faorát játssza. A harmadikat bizonyára Russell Crowe-n, Superman atyján fogjuk látni.

Olvasd tovább

1

Az Oblivion forgatásáról

Tom Cruise a Mission Impossible 4 után letudta a Csak egy lövés (One Shot) regény filmváltozatát, amely Jack Reacher néven fog futni. Jelenleg a költséges Oblivion sci-fi munkálatain vesz részt, amelyet Joseph Kosinski, a Tron folytatásának a rendezője dirigál.

Kosinski a Disney-nél próbálta tető alá hozni az alkotást, de ott úgy döntöttek, hogy a film nem fér bele a cég családbarát politikájába és készségesen megengedték, hogy az Universal vegye szárnyai alá a tervezetet. A történet a jövőben játszódik, a Föld lakhatatlanná vált, az emberek a felhők felett élnek és a hátramaradt romok között egy veszélyes idegen faj kószál. Olykor-olykor azért visszatér még néhány ember járőrözni  a Földre. Ide érkezik Jack (Cruise), a veterán katona, kutakodása során rálel egy lezuhant űrhajóra és egy nőre, találkozásuk után sok kérdésre választ kap és több érdekes dologra fény derül.

Olvasd tovább