10

A szarvasvadász (The Deer Hunter, 1978)

deer_hunter poster.jpg

1978-ban Michael Cimino Erich Maria Remarque Három bajtárs című regénye alapján elkészítette korszakalkotó filmjét. Amikor versenyen kívül bemutatták az 1979-es nyugat-berlini filmfesztiválon, a bemutató elleni tiltakozásul a Szovjetunió kezdeményezésére a szocialista országok visszavonták versenyfilmjeiket a programból, és delegációik elhagyták a fesztivált. Mégis a sok támadás ellenére 9 Oscar díjra jelölték és ebből 5 díjat köztük a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járó arany szobrot is hazavihette.

Egy pennsylvaniai kisvárosból három acélmunkást behívnak katonának a vietnami háború idején. Még a bevonulás előtt lezajlik Steven esküvője, valamint a három barát utolsó vadászata. Michel, Nick és Steven fogságba esik, megkínozzák őket, s fogva tartóik kényszerítik őket, hogy orosz rulettet játszanak, melynek során mindig életük a tét. Mégis kikerülnek a fogság poklából, s túlélik a háborút. Steven azonban szökés közben megsebesül, elveszti mindkét lábát, s nyomorékon nem akar visszamenni feleségéhez és gyermekéhez. Nick megtébolyodik, s Saigonban pénzért orosz rulettet játszik. Csak Michael tér vissza hazájába látszólag sértetlenül. Aztán még egyszer visszamegy Vietnamba, hogy hazahozza Nicket.

Olvasd tovább