4

Újabb Casa de mi Padre poszter

Will Ferrellre rá sem lehet ismerni a Casa de mi Padre plakátján, de nem is ez a lényeg. Puskát adtak a kezébe, kalapot nyomtak a fejébe és még egy nő is öleli. A spanyol filmben inkább nevetettet, mint drámázik és biztos, hogy elsüti a winchesterét, a farmját védi meg egy kegyetlen drogbárótól.

0

The Squad előzetes

A misztikus horrort Jaime Osorio kolumbiai rendező készítette, a The Squad története szerint egy katonai bázissal megszakad a kapcsolat, a fejesek a terroristákat okolják. Kilenc fős alakulatot küldenek a helyszínre. A különítmény csupán egyetlen túlélőt talál, egy láncra vert néma nőt. Megpróbálják kideríteni, hogy mi történhetett és ezzel együtt azt is szeretnék kitalálni, hogy ki lehet a nő.

2

A 84. Oscar posztere

Bizony, jövőre is lesz Oscar, a nézőtéren pedig Hollywood színe-java összegyűl és felszabadultan vagy kényszeredetten vigyorog. Brett Ratner lett volna a producere a gálának, azonban pár héttel ezelőtt lemondott erről, vele együtt Eddie Murphy is távozott, így új házigazdát kellett keresni. Murphy helyett Billy Crystal fogja vezetni a show-t.

32

2011 legtöbbször letöltött filmjei

Szokásához híven a Torrentfreak idén is közzétette, hogy mely filmeket töltötték le idén a legtöbbször. A TOP 10 első helyezettje a Halálos iramban: Ötödik sebesség (Fast Five), 9,6 millió alkalommal szedték le a netről. Kissé lemaradva a második helyre Alan farkasfalkája támolygott be, a Másnaposok 2 (The Hangover II) 8,8 millió letöltéssel “büszkélkedhet”, Thor pedig a harmadik helyig tört utat magának pörölye segítségével. A TOP 10-ben nem csak blockbusterek találhatóak, az Álomháború (Sucker Punch) csúnya bukta volt, mégis sokan szedték le a torrent oldalakról, A negyedik (I Am Number Four) sem hozta a vártakat a kasszáknál, így hiába is várja bárki a folytatást, de a letöltők között szép siker volt. Érdekességképp érdemes megemlíteni, hogy tavaly az Avatar volt a sláger, amit 16 milliószor töltöttek le.

11

Pénzcsináló (Moneyball)

írta Nikodémus

2011-12-pénzcsináló-plakát

A film, ami azért készült el, hogy Brad Pitt végre megkaphassa régen várt és jól megérdemelt Oscarját – bár ezt a mondatot már három éve, a Benjamin Button különös élete bemutatójának környékén is sokan elsütötték, a dolog akkor nem jött be. Most itt az újabb versenyző – meglátjuk, lesz-e királycsináló a Pénzcsináló.

0

Újabb Baytown Disco poszter

A történet valahol ott veszi kezdetét, hogy Celeste (Eva Longoria) kiábrándul férjéből, Carlosból (Billy Bob Thornton), aki arra vetemedik, hogy elrabolja fiúkat. A nő kétségbeesésében Alabama legkeményebb fickóihoz, az Oodie tesókhoz fordul segítségért, a trió örömest be is vállalja a melót. Brick (Clayne Crawford), Lincoln a néma pankrátor (Daniel Cudmore) és “kistesója”, G.I. McQueen (Travis Fimmel). Ugyan eddig még nem vállaltak be efféle ügyet, de mivel Brick szavát adja Celestének így csak belevágnak a melóba. Úgy gondolják, hogy ez bizony sétagalopp lesz, bekopogtatnak, hónuk alá veszik a gyereket, bevernek egyet-kettőt a férjnek és mindenki éli tovább boldogan életét. Ám karrierjük legérdekesebb, legkalandosabb, legakciódúsabb helyzetébe csöppennek, nyomukban ott lohol a helyi seriff (Andrew Braugher), egy DEA ügynök (Paul Wesley) és még Carlos emberei is szeretnének velük elbeszélgetni.

2

UIP hírlevél

0uip

Szétverték Kate Beckinsale fejét, de nem bánta

0kb            Roppant kellemetlenül érezte magát Giovanni Ribisi a Csempészek című akciófilm egyik jelenetének készítésekor, mert miután súlyosan bántalmazta partnernőjét, még a színésznő volt az, aki vigasztalta őt. – Ez nagyon brutális jelenet, többször beleverem Kate fejét egy tükörbe, csak úgy röpködnek a szilánkok – magyarázza a színész, akire a Ryan közlegény megmentése felcsereként figyelt fel a nagyközönség. – Preparált üveggel dolgoztunk, de az ütések így is nagyon fájhattak. Láttam, hogy Kate el is szédült, de utána ő volt jobban megijedve, mivel hullasápadt lettem a sokktól. Vigasztalt, hogy semmi baj, ilyen a mozi, és a következő jelenetben úgyis ő fogja betörni a fejemmel a kamra ajtaját.

                Mivel Ribisi a method acting híve, igyekezett teljesen a Csempészekben alakított drogbanda-főnök bőrébe bújni. – Úgy 40-50 órányi dokumentumfilmet néztem meg lecsukott nehézsúlyú bűnözőkről – meséli a színész. – A Csempészek-beli karakterem is éppen nemrég szabadult, ezért arra voltam kíváncsi, mennyire torzul el valakinek a személyisége a rácsok mögött. Kiderült a filmekből, hogy csak még elvetemültebbé válnak, mert éveken át az forog az agyukban, hogyan állnak bosszút, miután kiszabadultak.

            (Contraband – hazai bemutató: 2012. március 22.)

4

A hálóvető

James Cameron fejében született meg a gondolat, hogy a Pókember filmben el lehetne hagyni a hálóvető szerkezetet, helyette organikus hálót tudna használni a főhős. Később ezt az ötletet felhasználták Sam Raimi filmjében is, amit hallva/látva több ezer rajongó hördült fel. A hálóvetőt a képregényben Parker maga alkotta, ezzel is bizonyítva, hogy nagy agy, elég okos. Mindenesetre a jövőre érkező rebootban hősünk rendelkezni fog ezzel a cuccal.

1

Hendricks lehet a Bomb egyik főszereplője

Christina Hendricks-t kérték fel a Bomb egyik főszerepére, elképzelhető, hogy Anette Bening is játszani fog a drámába, Alessandro Nivola, Elle Faning és Alice Englert már a fedélzeten vannak.

001primetime_emmy_awards___los_angeles___september_18__2011__5_

A BBC Films égisze alatt formálódó projekt a 60-as években játszódik, Fanning és Englert lázadó tinik lesznek, akik csatlakoznak a Ban the Bomb mozgalomhoz, aminek fő célja az volt, hogy valahogy megpróbáljanak hatni a világ vezetőire, hogy ne fontolgassák a harmadik világháborút és semmisítsék meg az atombombát. A hidegháború találkozik a szexuális forradalommal – így jellemezték korábban a filmet.

Sally Potter rendezheti a filmet, februárban látnak hozzá a forgatáshoz. A hölgy éveket vár egyes alkotásai között, legutóbb a Rage-et készítette el, előtte pedig 2004-ben jelentkezett a Igennel (Yes).

0

The Impossible előzetes

A The Impossible thriller-dráma cselekménye a 2004-es Thaiföldet sújtó tsunami alatt és után játszódik, a középpontban Naomi Watts és Ewan McGregor áll. Az Árvaház (El Orfanto) írója és rendezője újra összefogott, hogy egy izgalmas művet tegyenek le az asztalra. Sergio G. Sánchez vetette papírra a forgatókönyvet, a kamerák mögött Juan Antonio Bayona ténykedett. Állítólag a spanyol direktor horrorisztikus és misztikus elemekkel szeretett volna beleszőni az filmbe, jövő ősszel kiderül, hogy miképp sikerült megvalósítania elképzelését. A spanyol nyelvű előzetes egyelőre nem mutat túl sokat.

4

Kép az Argoból

Ben Affleck játssza a főszerepét az Argonak, ez még talán annyira nem is figyelem felkeltő, de az már sokkal jobban hangzik, hogy ő dirigálja a filmet. Előző két rendezése – a Hideg nyomon és a Tolvajok városa – igen jó alkotás volt. A történet az 1979 teheráni túszmentő akcióra koncentrál, amikor a CIA néhány tagja úgy menekített ki pár diplomatát az országból, hogy filmeseknek álcázták magukat.