0

Stb… Újabb Devil Inside előzetes, Bosszúállók orosz trailer

Egy rövidebb satöbbi poszt az elmúlt nap kimaradt videóiból, híreiből.

Joe Bodolai forgatókönyvíró öngyilkos lett, múlt héten ezt írta a twitterére: “If This Was Your Last Day Alive What Would You Do?” (Azaz: Mit tennél, ha ez lenne az utolsó napod?)

Marco Beltrami lett a World War Z zeneszerzője

Andrew Kosove producer  egy interjúban elmondta, hogy két hónapon belül szeretnék megtalálni a Szárnyas fejvadász folytatás íróját. Ezen kívül megemlítette, hogy hamarosan bejelentik ki lesz a Holtpont remake rendezője.

Elhunyt Tarzan csimpánza, Csita. Állítólag 80 éves volt.

Véget ért egy négy éves per. Gary Friedrich, a Szellemlovas alkotója perelte a Marvelt, ugyanis úgy véli, hogy a jogok őt illetik meg és nem kérdezték meg a film kapcsán, sőt nem is kapott semmit a bevételből. A bíróság szerint Friedrich követelése alaptalan.

Gerard Depardieu-t és Isabelle Adjanit szeretnék megnyerni Abel Ferrara következő filmjére, amely Dominique Strauss-Kahn szexbotrányát állítaná a középpontba.

0ia

9

Marvel: A mutánsok nem emberek

A Marvel képregényeiben az X-Men folyamatosan azért küzd, hogy az emberek elfogadják őket és ne tekintsenek rájuk ellenségként és hogy őket is megillessék az alapvető jogok. Ez azonban nem megy egyszerűen, a gonosz mutánsok és kormány egyes tagjainak áskálódása miatt sokszor kerülnek problémás helyzetekbe.

Ám a való világban a Marvel azért küzd, hogy bebizonyítsa: a mutánsok nem emberek. Ezt nem valamiféle ideológiai vagy morális okokból teszi, egyszerűen csak pénzről van szó, nagyon sok pénzről. A képregényben látott mutánsok játékfigurákat más országokban gyártják, majd ezeket behozzák az Államokba, amiért meg kell fizetni az adót. De nem mindegy, hogy mennyit. Az emberszerű játékok ugyanis 12 %-os adókategóriába tartoznak,  ezzel szemben azok után,  amelyek nem embereket ábrázolnak csak 6,8 %-ot kell kicsengeti,

A képregénykiadó ügyvédei megérik a pénzüket, ugyanis elérték, hogy a termékek a 6,8 %-os adó alá tartozzanak. Sőt, nem csak a mutánsok, de az összes Marvel karakter után ezentúl ennyit kell adózni.

9

Vígjátékok 2012-ben

Elviekben ezen filmeken vigyoroghatnánk a 2012-es évben. A felhozatal nem ad túl nagy örömködésre okot, de azért akad egy-két érdekesebb darab, amelyen talán nagyokat kacaghatunk vagy szélesen vigyoroghatunk.

A harmadik Amerikai pite után az Universal DVD-n folytatta tovább a franchise-t, ám 2008-ban megpendítették, hogy talán itt lenne az ideje egy újabb mozifilmnek. 2010 áprilisában minden sínre került, Jon Hurwitz és Hayden Schlossberg, a Kalandférgek első két részének a alkotópárosa szerződött le a rendezői teendők ellátásra és lényegében ezért is mondtak le a Kalandférgek 3 ledirigálására. Az eredeti szereplőgárda tehát visszatér, az oka egy gimis osztálytalálkozó. Láthatjuk, hogy melyik karakter milyen sokra vitte, illetve kiből lett egyáltalán valami. Íme az első előzetes, amiből leszűrhető, hogy Jim és Michelle…szóval inkább nézzétek meg. Eléggé úgy tűnik, hogy a pités tagok nem tértek le a megszokott útvonalról és hűek maradtak az első részekhez.

Olvasd tovább

3

Röviden: Don’t Be Afraid of the Dark

Guillermo Del Toro sok-sok ötlete és tervezete közül egy remake-et sikerült összehoznia, ami nem is annyira meglepő, főleg, hogy az utóbbi időben két marokkal osztogatják a millió dollárokat a feldolgozásokra, a többségében felesleges újragondolt verziókra.. Del Toro valahonnan előkaparta Matthew Robbinst, a Mimic íróját és közösen vetették papírra a Don’t Be Afraid of the Dark forgatókönyvet, ám a rendezést inkább egy képregényalkotóra bízta. Ezzel el is követte a hibát, mert hiába írtak komor és ijesztő történéseket, Troy Nixey egyszerűen képtelen volt arra, hogy megugrassza akár egy picit is az adrenalinszintet. Maga a történet merőben klisés, az ezerszer látott és hallott sztorit rakják elénk: A család egy régi, ódon helyre költözik, amiről hamarosan kiderül, hogy sötét titkokat rejteget. Del Toro keze nyoma erősen érződik, a gótikus, a sötét meseszerűnek tűnő helyszín azért kiált, hogy valaki forgasson már le itt egy izgalmas alkotást. A nyikorgó lépcsők, a lámpák által alig megvilágított szobák és a halk suttogó, követelező hangok ütős egyvelegnek bizonyulnak, ha valaki éppen azt akarja elérni, hogy a néző a széke karfáját markolássza izgalmában. Ám hiába látszik, hogy a klisékkel alaposan megdobált szkriptbe az írók beleadtak, amit csak tudtak, Nixey nem tud mit kezdeni vele, csak hasztalanul erőlködik. Pedig tisztán látszik az alapanyagban rejlő lehetőség. A negatívumokra alaposan ráfejel, mikor megjelennek a patkányszerű Szörnyecskék, akik sok problémát okoznak szereplőinknek. Egyszerűen nem lehet félni tőlük, túlságosan komolytalannak látszanak, inkább vicces, ezen felül még a szereplők egyes cselekedetei láttán is kérdő szemekkel tekinthetünk az előttünk zajló eseményekre. A Don’t Be Afraid of the Dark se nem ijesztő, se nem izgalmas, egyáltalán nem hatásos. Tévéfilmnek talán elmenne, de akkor sem lenne értelme megnézni, hiszen egy horroron senki nem akar csak bambulni.

0

Képek a Red Hook Summersből

Spike Lee írta a Red Hook Summer dráma forgatókönyvét, majd a rendezői székbe is beleült és viszonylag ismeretlen színészekkel forgatta le a produkciót. A film már kész van, arra vár, hogy kitűzzék a bemutatót. Egy fiatal atlantai srác áll a középpontban, aki a nyári szünetet Brooklynban tölti, az eddig még soha nem látott nagyapjánál. Ám a rokon nem az a kifejezetten jóságos nagypapi típus, szigorú prédikátor, aki elhatározza, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy unokája rátaláljon Jézus Krisztusra.

11

Schwarzenegger hamarosan belevág a Black Sunday-be

Úgy tűnik, hogy Arnold Schwarzenegger mégsem tér vissza a politikához, inkább marad Hollywoodban. Jövőre az Expendables folytatásában és a The Last Standben lövöldözhet, de itt nem áll meg. Áprilisban kezdődik a Black Sunday forgatása, Scott Waugh és Mike McCoy, az Act of Valor rendezői irányíthatnak a forgatáson. A forgatókönyvet Skip Woods, A szupercsapat (A-Team) írója vetette papírra, amelyet korábban úgy jellemeztek, hogy A tűzben edzett férfi (Man on Fire) és a Fennsíkok csavargója (High Plains Drifter) ötvözete.

Eddig túl sokat nem lehetett tudni a tervezetről, de Schwarzenegger a TheArnoldFans rajongói oldalnak elárulta, hogy egy halhatatlan teremtményt,  egy angyalt fog megformálni, de ennél többet nem árulhat el. Szóval most sem tudunk sokat, de legalább valami már kiderült. Sci-fi akciófilmre van kilátás és úgy tűnik, hogy a szkript inkább a Kommandó (Commando) és a Constantine egyvelege

0

Heti néznivaló – Butler, Sandler és a művészfilmek

Az év utolsó hetén is érkezik néhány film a mozikba, Szilveszter előtt még Adam Sandler duplán sokkol és Gerard Butler Afrikában lövöldözik.

0pr

Búfelejtő

Jack és Jill (Jack and Jill): Adam Sandler úgy gondolta, hogy érdemes lenne eljátszania egy ikerpárt, talán élete legnagyobb sikere lehetne. Tévedett. És az is kérdés, hogy az imdb-n 2,9-en álló filmben mit keres Al Pacino.

8

Vázlatok Antal Nimród sci-fijéhez

Antal Nimród a Kontroll után Hollywoodba igazolt, letudott egy közepes horrort, Az elhagyott szoba (Vacancy) után szintén ismert nevekkel dolgozhatott, de A szállítmány (Armored) sem robbant nagyot, majd Robert Rodriguez őt választotta ki a Ragadozók (Predators) rendezői posztjára. Antal következő alkotása nagy valószínűség szerint a Repossession of Max the Comapion Robot sci-fi lesz, néhány concept art kikerült a netre, ezeket láthatod alább.

3

Wahlberg a Pain and Gainről és a tervezett kosaras filmjéről

Az MTV Mark Wahlberggel készített egy interjút. A rapperből színésszé avanzsált Wahlberg elmondta, hogy elég nagy a valószínűsége, hogy benne legyen a Pain and Gain filmben. A produkciót Michael Bay fogja dirigálni, a történet két testépítő bűnözőről szól és ezúttal nem hatalmas költségvetésből, hanem 20 millióból gazdálkodhatna a rendező.

“Jelenleg is egyeztetünk a film kapcsán, még meg kell beszélni néhány fontos részletet, hogy mikor akarják megcsinálni és egyéb hasonló dolgokat. Eléggé valószínű, hogy elvállalom, a forgatókönyv nagyon jó. Bay igazán jól közelítette meg a történetet és tudja, hogy miképp akarja megcsinálni.” – mondta Wahlberg, hozzátéve, hogy szerinte azokat is meg fogja győzni, akik eddig nem gondolták volna, hogy szorult volna bele egy csöpp tehetség is.

Néhány hónappal ezelőtt felmerült, hogy a színész Justin Bieberrel fog együtt játszani egy kosaras alkotásban, amelyet A pénz színéhez hasonlítottak. Lesz benne egy öregebb fickó, a “mentor”, aki szárnyai alá vesz egy ifjú tehetséges. Wahlberg erről is ejtett pár szót, kiderült, hogy először azt hitte, hogy rá szeretnék bízni a fiatal titán karakterét. “Felhívtak a Paramounttól és előadták ezt történetet. Azt feleltem, hogy ‘Remek, szóljunk Jack Nicholsonnak vagy Robert De Nironak, keressük meg Robert Duvallt.’ Amire ők így reagáltak: ‘És mit szólnál Garrett Hedlundhoz?” Mire én: “Micsoda?’  Ekkor esett le, hogy nem ő lesz a feltörekvő tehetség a filmben. Mindenesetre Wahlberg ötlete volt, hogy szólni kellene Biebernek, a Paramount rábólintott a dologra. Egyelőre a forgatókönyvvel bíbelődnek (bieberődnek?) és keresik a megfelelő rendezőt.

2

The Paperboy poszter

Lee Dexter regényét Pedro Almodovar szerette volna megfilmesíteni, közel 10 éven keresztül próbálkozott, végül Lee Daniels vezénylete alatt valósulhatott meg a mozis verzió. Matthew McConaguhey egy újságírót játszik, aki azért tér vissza szülővárosába, hogy kiderítse ki ölte meg a helyi seriffet. Az állítólagos tettes a rács mögött pihen, sőt, várja a kivégzését, de egy nő erősen meg van győződve ártatlanságáról, ezért az újságíró segít neki.