22

Az élet fája (The Tree of Life)

Egy cím sok esetben meghatározó, s akarva-akaratlanul is keressük jelentését a filmben.  Terrence Malick írta és rendezte Az élet fája (The Tree of Life) című drámát, s ha ennek a jelentését megtaláljuk a filmben, akkor megértettük a rendező mondandóját. Hogy miről is szól? Témája összetett; az univerzumban betöltött szerepünk, a születés, a halál, a körforgás kerül bemutatásra, vegyítve egy amerikai család sorsával. Mindezt Malick sajátos módján.

the-tree-of-life-movie-poster.jpg

A filmről itt is szó esett.

A kezdeti bibliai monológot követően egy megfoghatatlan jelenés lesz látható, majd egyből a megtérés magyarázata következik. A jelenés az egész filmet végig kíséri, ahogyan a megértésre törekedés. Az anya és Jack egyaránt keresi ezt, s végig Istennek suttogják mondandójukat. A filozofikus gondolatok bemutatása meggyőző zenei aláfestéssel adnak hatásos jelleget, miközben az O’Brien család tűnik fel a képeken. A zene megszűnik, majd történik valami. Megtudjuk, hogy a család elvesztette az egyik gyermekét. A gyász és fájdalom átélése kerül bemutatásra mind az anya, mind az apa részéről. Változik a kép, s egy teljesen más időben, s helyen találjuk magunkat. A felnőtt Jack O’Brien (Sean Penn) modern otthonában, aki gyertyát gyújt, majd felidézi gyermekkori emlékeit az öccséről, aki 19 évesen halt meg. Ennek körülményeiről nem kapunk információt. Közben az mindennapi élet halad tovább, Jack munkába megy, de nem tud elszakadni a rátörő emlékektől. Képek váltakoznak, három különböző színteret látunk. Egy elképzelt világ, a jelen és a múlt képei váltakoznak. Jack jól érezhetően még mindig vívódik a több évtizede történt tragédia után. Megjelenik újra a kezdeti vízió, majd egy szemkápráztató élmény részesei leszünk, melynek látványvilága magával ragadó. A gazdag képvilágot a zenei háttér még misztikusabbá teszi. A közel húsz perces rész némi ellentmondást ébresztett bennem a bibliai rész kapcsán. A különös utazás furcsán hat, de a film végére megértjük a szerepét.

tof_dino.jpg

A film története tulajdonképpen egy flashback. Jack utazása az emlékek birodalmában. A múltban történő utazás során bepillantást nyerünk a O’Brien család életébe, és a sorsuk alakulásába az ’50-es évek idején. A család, Mr. O’Brien (Brad Pitt), Mrs. O’Brien (Jessica Chastain), Jack (Hunter McCracken), R.L. (Laramie Eppler) és a legkisebb fiú, Steve (Tye Sheridan). Az apa, Mr. O’Brien szigorú szabályok között neveli három fiát. Nevelési stratégiája olykor túlzóan nehéz elvárások elé állítja a három fiút, akik szó nélkül engedelmeskednek apjuk parancsainak. Mindez azért, hogy felkészítse őket az élet keserűségeire. Mr. O’Brien egy eszményképet akar felépíteni a saját vallásos erkölcsi rendje alapján. Ezzel kivívja a gyermekei tiszteletét, de ezt a tiszteletet a félelem táplálja. A belőle áradó keseredettség kézzel fogható, az önsajnálat kivetülésére vezethető vissza a túlzott szigor. Szintén ezzel magyarázható az instabil érzelmi állapota, a hirtelen harag, s a legalább olyan hirtelenséggel rátörő szeretni akarás. Szeretetét nehezen képes kimutatni, ezt leginkább úgy teszi, hogy magához öleli a fiait és megcsókolja a fejüket. Ezt a gyerekek nem tudják őszintén viszonozni. A szeretet is egyfajta elvárás, amit meg is kap, ám e mögött is ott rejtőzik az az óvatosság, amely a fiúk minden mozdulatát meghatározza. Állandó stressz helyzetben vannak, s mindig visszafogottan viselkednek az apjuk közelében.

tof_1.jpg
A családfő fürkészi a gyerekeket, s a személyiségük alapján viszonyul hozzájuk. Míg Jack határozottabb, lázadó szellemű, addig R.L., a középső srác szabadabb, egyfajta művészlélek. Az apa személyisége mindkét fiúban ott van, mégis leginkább Jack-ban látja önmagát. Igazból a legkisebb fiú Steve háttérbe szorul, róla nem igazán tudunk meg semmit, töltelékkarakter jellege van.

Mrs. O’Brien szerény és félénk feleség, aki támogatja férjét, s nem szól bele a gyermeknevelésbe, ugyanúgy megalázkodik férje előtt, mint a gyerekek. Törékeny és jóval engedékenyebb jellem, ebből adódóan feleannyira sem határozott, mint az apa. A fiúk számára az anya a menedék szimbóluma. Mrs. O’Brien nem ért egyet férje nevelési stílusával, de annál bölcsebb, hogy ennek hangot is adjon. Mikor a családfő távol van, akkor próbálja sarjait a saját konzervatív módján nevelni. A srácok ilyen helyzetekben hihetetlen megkönnyebbülést éreznek, s szabadon engedik igazi énjüket. Ez a kettősség, és közvetlenség is vezet a későbbiek során Jack kitöréséhez. Az anya észreveszi Jack változását, de nem tesz, vagy nem akar ellenne tenni. Mr. O’Brien családi modellje megremeg, végül bekövetkezik a tetőpont, amikor Jack besokall, kifakad és az apja ellen fordul. Az apa ekkor döbben rá, hogy mekkora hibát követett el. Jack múltbéli utazása véget ér, s mi szemtanúi lehettünk hogyan éli át gyermekkora meghatározó eseményeit.

A befejezésének értelmezését Malick szintén ránk bízza. Újra a jelen víziójában találjuk magunkat, ahol Jack átlép egy kapun, s megértést nyer. Egyfajta beteljesedés szemtanúi lehetünk, amikor Jack találkozik gyermekkori családjával és önmagával. Végül ugyanazzal a misztikus megjelenéssel zárul a film, mint amivel kezdődik.

tof_penn.jpg

Nincs konkrét idősík, vagy kronológiai sorrend, Malick ide-oda ugrál az időben, így a néző rá van kényszerítve, hogy magában helyére tegye a látottakat, de emellett nagy szabadságot ad a szubjektív élményeknek, és elgondolkodtat. A több mint két órás játékidőben, mintha félrevezető elemeket rejtett volna el a rendező (medencés jelenet, pisztoly). Ha nem tudnák, hogy R.L. 19 évesen halt meg, akkor akkor azt is feltételezhetnénk, hogy ezek a jelenetek vezetnek a középső fiú halálához. Ez a verzió jobban tetszett volna. Valójában ezek szemléltetik az élet könyörtelenségét, és a mindennapok  veszélyeit.

A szereplők kitettek magukért, bár igaz Sean Pennek sok teendője nem akadt a merengésen kívül. Brad Pitt-nek meglepően jól állt a zsarnokoskodó apa szerepe. Jessica Chastain is lazán hozza az aggódó anyát, és dicséret illeti a gyerekeknek, kiemelve közülük a fiatal Jack-et alakító Hunter McCracken-t.

Sajnos számomra kellemetlen volt a visszaemlékezés kezdetén egyes képsorok váltakozása. Úgy éreztem, hogy egy-egy jelenet idő előtt lett megvágva. Ez végül is letudható annak, hogy emlékekről beszélünk, amik között bizony gyorsan lehet cikázni. Első nézésre zavaró volt.

Ez a film nem igényel különleges szemléletet, csak nyitottságot, és kompromisszumot Malick-kel.

ForgerON

First in, last out! - Bridgeburners

22 komment

  1. Nem tudom, nekem úgy tűnik mintha elmesélnéd az egész filmet… Emiatt nem is mertem végig olvasni.

  2. Nagyon szép a filmhez tartozó trailer.A képi világ,az aláfestő zene és együtt.Megnézem moziban,de a feleségem nélkül,hogy kellően belemerüljek a filmbe.Nekem bejönnek ezek a meditatív filmek.Vajon az Asylum hogyan másolná?

  3. @sjbee: Valóban belementem a mesélésbe, de úgy vélem ebben a filmben nincs mit elspoilerezni. Nincs cliffhanger vagy ilyesmi, ezért bátorkodtam részletesebben leírni az eseményeket.
    @dél van: Milyen hatással volt rád a film?
    Na attól nem kell félni, hogy az Asylum feketelistájára kerül ez a film, nem is tudnának vele mit kezdeni. 🙂

  4. @ForgerON: Még nem láttam,csak az előzetesét,de azt 10-szer egymásután.De ha lenyűgöz engem,mint a Collateral-A halál záloga vagy a Solaris(2003) vagy Az utolsó mohikán,akkor itt beszámolok róla.

  5. Az első 40 perc valami zseniális volt, aztán utána számomra unalmassá vált, már nem tudott lekötni. Mintha ellőttek volna minden puskaport abban a 40 percben, és utána már csak az unalmasabb részek maradtak. Én így éreztem.

  6. Már viszonylag régen láttam, hazai premiert nem voltam hajlandó bevárni, bár ha jól tudom itt Békéscsabán nem is nagyon fogják adni. Az biztos, h érdekes film, de zavaros is kissé egyben, ahogy egy emlékezésnek kell lennie. Nekem Pitt meg a kölyök alakítása tetszett a legjobban, nagyon odatették magukat mindketten. Az általad is említett 20 perc tényleg nagyon emlékezetes és szép, ott valahogy nekem Kubrick Űrodüsszeiája ugrott be rögtön (nem csak a lassúsága, de a mélysége miatt is)

  7. Ritkán írok, most sok lesz.
    Csak, hogy negatív vélemény is legyen. Gondoltam kiírom magamból: szerintem ez a film borzadály. Ennyire már rég szenvedtem filmnézés közben, utolsó ilyen élményem a Mennyei napok c. filmnél (úgyszintén Terrence Malick) volt. Nem szívesen állítanám párhuzamban, de sok helyen megtették – a 2001: Űrodüsszeiát és a Solaris-t, Tükör-t is végig tudom nézni, két utóbbit többször is, és szeretem őket, stb… ezeknek van mélysége, ezek Filmek!
    Malick minden filmjét láttam, a Sivár vidék tetszett, de amik utána jöttek… nem tudom filmnek nevezni azokat. A dialógusok annyira minimumon vannak, hogy értelmetlennek tartom nagy neveket – eltúlozva: egyáltalán, hogy vannak szereplők a filmben -, Brad Pitt, Sean Penn, stb…
    A kissrác állandó premier plánja annyira erőltetve volt, hogy vele álmodtam.
    Persze a gyönyörű képek mindent elmondanak… DE ne!!! Nem akarom több mint két órán keresztül nézni! Miért nem tudja Malick ezt 80 percben elmesélni? Végtelen hosszúság hatását kelti. Olvastam, hogy egy csomóan kimentek a moziból, megértem. Bizonyára azért ilyen hosszú, mert akinek nem tetszik, az úgy se fogja megnézni, viszont akinek tetszik, az gyönyörködhet órákig. Oké, ennél a filmnél még megértem, de a Mennyei napok, vagy Az új világnál ez az elmélet szerintem nincs, vagy mittudom én.
    Ráadásul, ami számomra még bosszantóbb, hogy minden filmje – kivéve a Sivár vidék – ugyanarra a skálára épül. Mozog a kamera, közben elszórnak egy-két mondatot. A szereplők brutálisan nézik egymást, megint tájkép és narrátor.
    Számomra ez a film értékelhetetlen. Ha muszáj lenne se nézném meg újra.
    A kritika utolsó mondatával tökéletesen egyetértek, és azt hiszem ez egyben a film mondanivalója is.

  8. Nagyon jó írás, örülök, hogy megszületett.

    Pár megjegyzés csak:
    1. A film eleji idézet a Bibliából való, a monológ viszont egyáltalán nem.
    2. Az Univerzum-montázs szerintem egyáltalán nincs ellentmondásban a bibliai ihletettséggel – már ha erre gondoltál abban a félmondatban -, ugyanis a teremtés és a fejlődés gondolata simán összeegyeztethető. Hívő keresztények számára is. Malick szerintem inkább arra keresi a választ, hogy az evolúció mely pontján léphetett be a “kegyelem”, illetve hasonló fogalomkörbe tartozó párja, a “rossz”, a “bűn”. A két dínós jelenet ebből a szempontból nagyon árulkodó.

    Saját irományom a filmről:
    film.mindennapi.hu/cikk/kritika/a-kegyelem-komotos-kepei/2011-12-15/10801

  9. @fountain: Kell a konkrét véleményalkotás. Másban is csalódást keltett. Egy biztos, hogy szeret merészen játszani az idővel.

    @nikodémus: Köszönöm! Igazából a monológ alatt az idézetet értettem, lehet nem a megfelelő szót használtam. 🙂
    Igen, az ellentmondás alatt azt értettem. Eddig úgy tudtam, hogy a dinós téma nem egyeztethető össze a keresztény teremtéssel. Kicsit utána járva, már látom, hogy vannak bizonyos értelmezések (pont Jób könyvében is), amik, ha nem is egyértelmű, de helyet adnak a régmúlt teremtményeinek.

  10. Elnézést az offolásért.

    @ForgerON: A probléma nyilvánvalóan a Teremtés könyvének értelmezése körül forog. Tudtommal az európai történelmi keresztény felekezetekben ma gyakorlatilag konszenzus uralkodik afelett, hogy a világ teremtését leíró fejezetet nem szó szerint kell értelmezni. Hozzátenném, nem is ez lehetett a célja az első lejegyzőnek – inkább Isten dicsőségét és a teremtett világ eredendő jóságát akarta kidomborítani. S ez sikerült is neki. Ha belegondolsz, Malick 20 perces montázsa is épp valami ilyesmit próbál indukálni a nézőben: csodálatot, áhítatot, aminek mentén elkezd gondolkodni arról, hogy “ki” hozhatta létre mindezt és hogyan.
    Bizonyos, jórészt amerikai gyökerű protestáns felekezetek tartanak ki amellett, hogy az evolúció “istentelen tan”, és az volt (szó szerint!), ami a Bibliában meg van írva. Ez adja többek között a tengerentúlon dúló – szerintem kissé meddő – evolucionizmus / kreacionizmus vita egyik lényeges fonalát.
    Az igazán izgalmas kérdés az az, hogy “mi” hajtja az evolúciót, “mi” az oka a mutációknak és a megdöbbentően egy irányba mutató tendenciájuknak stb. – erre ugyanis a közhiedelemmel ellentétben még mindig nincs tudományosan kielégítő magyarázatunk. Malick filmje szerintem ezt a kérdést is felteszi.

    Még egyszer bocs a többiektől az offolásért.

  11. Ez a film zseniális abban az értelemben, hogy a filmet, mint ezközt milyen változatosan lehet különböző érzések kiváltására használni – persze, ez Malick korábbi munkái alapján már várható volt, de az Élet fája még tovább megy…
    A még egyszeri megnézésre szerintem nekem is szükségem lesz, bár a feleségemmel sokat beszélgettünk róla, és ForgerON-ntól és nikodémustól eltérő értelmezésre jutottunk…
    Mindenesetre nem csalódtam most sem Malick, Pitt (vagy Lubeczki:P) tehetségében:D

  12. @ForgerON: Azóta még nem volt alkalmam újranézni a filmet, viszont a neten körbesandítva találtam egy olyan értelmezést, amelyik a legjobban megfelel annak, amelyik bennem is motoszkál:
    (bocs, hogy idegen tollakkal ékeskedem!)
    SPOILER
    “…A film megértéséhez a kulcs az első kb. 5 perben elhangzik, azaz nem több, mint öt percnyi odafigyelés elegendő, hogy megértsd a filmet, utána már csak érezned kell. Természetesen SPOILER! következik, tehát az olvassa tovább, aki már látta, hátha más szemszögből néz ezután a filmre. A film az alábbi Jób könyvéből vett idézettel kezdődik:

    “Hol voltál, amikor földnek alapot vetettem ?
    Amikor együtt vigadoztak a hajnali csillagok, és ujjongtak mind az istenfiak.”

    Jób történetének ismerete sztem nem is feltétlen szükséges a film értéséhez, de ha a lényegét ismerjük, akkor nagyon közel járunk a megoldáshoz. Röviden: Jób egy jómódú, istenfélő ember volt, akinek megvolt minden földi java, gyönyörű gyermekei és birtoka, és istennek tetsző életet élt, ám a sátán látva Jób erős hitét, arra kérte Istent, hogy hadd kísértse meg Jóbot, zúdítson rá csapásokat, és lám hamar meginog majd a hite az Úrban. Jób azonban kitartott Isten mellett, nem tagadta meg, nem értette ugyan, hogy miért üldözi a balsors, de tudta, hogy nem bűnei miatt és nem is azért, mert Isten magára hagyta, azonban egy apró bűnt elkövetett: szinte perre hívta Istent, hogy jelenjen meg, és a barátai előtt bizonyítsa be Jób igazát. Isten meg is jelent, itt hangzott el a fentebbi beszéde is, melyben arra világított rá, hogy milyen apró kis porszem az ember a teremtés tökéletességéhez képest, hogy sose foghatja fel a legfelsőbb isteni igazság, az univerzum, az élet törvényeit. Ezért Jóbnak sem volt joga őt kérdőre vonni őt hallgatása miatt, azonban mivel Jób végig hű maradt, ezért a korábbi szenvedéseiért bőséggel megjutalmazta, boldogságban élt egész haláláig.

    Miért is írtam ezt le ? Jób története és dillemája elevenedik meg a filmben, ha nem is pontos ugyanezen formában, egy apró kiegészítés: a főszereplő neve Jack O’Brien, röviden: JOB. Véletlen ? Aligha.

    A következő kulcs szentencia a filmben: There are two ways through life: the way of nature (természet), and the way of grace (áldás). Ha rá akarjuk ezt húzni a szereplőkre, akkor az apa figurája testesíti meg a természetet, az anya pedig az áldást. Ez a két erő küzd a kis Jack-ben szüntelen, az anya odaadó szeretete, megbocsátása, sugárzó harmóniája, ellenben az apa szigorával, keménységével, hűvösségével, bár maga módján az apa is nagyon szereti gyermekét. Nature és grace nem feltétlen jó és rossz ellentétpárja, az apa sem feltétlen negatív figura, de csak az áldás útja az, amely elvezethet Istenhez.

    Sean Penn-ről, aki a felnőtt Jack-et játssza (akinek még ez se esett le, annak már bocsánat, de tényleg ott a Transformers…), nem tudunk meg róla sokat, gyakorlatilag semmit, de a képek önmagukért beszélnek, a tájból kimagasló, rideg iroda épületek, üres belső terek, hideg színek, alig egy növény. A környezet a főszereplő lelki világát is tükrözi, a kiüresedett, magányos, eltévelyedett emberét, aki keresi azt a harmóniát, amit elvesztett, ehhez egészen a felhőtlenül boldog gyermekkoráig, az éden kertnek tetsző külvárosi környezethez, családi házhoz, szüleihez, testvéreihez kell visszanyúlnia, valami itt veszett el, ahová szeretne visszatalálni. A kis Jack boldogságát csak az apjához fűződő ellentmondásos kapcsolata árnyékolja be, az apja szigora lázadást szül benne, dacol atyjával, kiszakad az addig harmóniából, közben úgy érzi maga is apja természetét örökölte, és nem anyjához áll közelebb. Jóbhoz hasonlóan Jack is Istentől vár választ, a tökéletes gyermeki világába hogyan törhetett be ennyi rossz ? Végül visszatalál apjához, aki szintén meghasonul, gyönyörű jelenet, az apa a kertben szedeget valamit, a gyermek mögé lopódzik, nem szól, csak ő is odaguggol mellé.
    Az utolsó jelenettel mi a helyzet ? Lehet pszichológia magyarázattal élni: a belső béke, egyensúly megtalálása, helyreállása, a sérelmek és minden rossz elengedése, ez iszonyú bénán hangzik, de jobban nem tudom hirtelen megfogalmazni: a szeretet ösvényére találás. Spirituálisabb megközelítésben értelmezhetjük megvilágosodásként, megváltásként, visszatalálás a teremtőhöz.
    Gyakori kérdés, miért a világ keletkezésének bemutatása ? Ez a Jób idézetből következik, ahogy leírtam Isten példázata arra, hogy mennyire eltörpül az ember Isten hatalmassága mellett. A jelenetet megelőzi az, amikor a szülők megtudják, hogy fiuk meghalt, és nem értik miért éri őket rossz, mikor mindig is hívő módon éltek.

    Sokszor használom az Isten szót, sztem ha nem is vallásos, de nagyon mélyen spirituális film, de ne kell hívőnek lenni ahhoz, hogy valakit mélyen megérintsen, pl. magam sem vagyok az, bár az idézet biblia, nem érzem, hogy a film keresztény értékrendű lenne, értelmezhető más megközelítésből is, akár a vallásos vonulatot teljesen félretéve, ez is egy lehetőség, nincs senkire rákényszerítve. Remélem valakinek könnyebbé tettem a film befogadását, persze lehet vitatkozni is a fentebb írtakkal, még én magam is teszem néha :), de iránytűnek megfelel.”
    (kirijima 29. hsz-e a port.hu fórumán)

    Ehhez annyit tudnék még hozzátenni, hogy a filmben szerintem az áldás elnyerésén van a hangsúly – ez, mint kérdés a film elején elhangzik (“két út van”, stb.), illetve a “dinós” jelenet is erre utal (a kegyelem, mint “spirituális elem” megjelenése a teremtett világban); Jack – aki jellemben szép “folytatása” apjának – feltehetően azért szakítja meg a kapcsolatot családjával, mert (ahogy fent is írták) nem bírja feldolgozni sem apja ambivalens jellemét, sem tesója “érthetetlen” halálát – ezáltal (perbe szállás Istennel) ő ölti magára a jóbi karaktert. A film vége felé látható, sivatagos/tengerpartos jelenetek meg gyönyörűen szimbolizálják az ő megbékélését (apjával, sorsával, Istennel-tetszés szerint, illetve mindhárom együtt).
    (Azon, hogy ezek a képek konkrétan az Üdvösséget, a Mennnyországot, vagy mit ábrázolják, még agyalni kell:P).
    Szóval, kb. ilyenek jutottak eszembe.
    És még valami: A film maga alapvetően nem keresztény szellemiségű, de sok zsidó hagyomány van benne elrejtve (Malick ugye, maga is zsidó származású), ugyanakkor a kérdések maguk szinte minden nagy vallás kérdései is egyben. Ja, és mielőtt megkérdeznéd – én hívő református vagyok:)
    Ha valami még eszembe jut (vagy megnézem még egyszer a filmet), jelentkezem:)

  13. @vrango: Jó eszmefuttatás mind az idézet, mind a saját gondolataid. Abban teljesen egyet értünk, hogy ez nem vallásos film, s valóban a spirituális jelző, ami illik rá. Van valami a Jób Jack O’Brien hasonlatban, ami nem lehet véletlen.
    Anno én is nézegettem más értelmezéseket, egy helyen találtam olyat, ahol az írták, hogy a kis Jack halt meg.. Ezen majdnem én haltam be.
    Megtérésnek, majd megértésnek neveztem azt, ami a filmben a kegyként, kegyelemként szerepel, s ahogy Te is azt írtad.
    A felnőtt Jack elképzelt világára vonatkozóan, ahol megtalálja a lelki békéjét, az szerintem a szubjektív kivetülése az megnyugvásnak. Szöges ellentéte, mondhatni inverze a valós környezetének. Modern város kontra nyugodt tengerpart. Ez jelentheti számára a menedéket, a harmóniát. Sokat beszéltünk már a filmről, de még mindig nincs kivesézve teljesen.
    Jó, akkor most már nem kérdezem meg, hogy vallásos vagy-e. 🙂

  14. @ForgerON: Egyébként az, hogy a kis Jack halt meg, nekem is eszembe jutott – pontosabban erre is volt egy elméletem, de nem akartam előhozakodni vele, amíg nem nézem újra, mert lehet, hogy elsőre nem jól figyeltem meg pár dolgot (így is két részletben tekintettem meg, két nap különbséggel (vagyis az első felét még 2011-ben:P).
    Amúgy meg örülök, hogy végre egy film, ami nem hullik ki megtekintés után egy órával az ember agyából…

  15. Tegnap néztem meg a filmet és őszintén szólva azért tetszett nagyon, mert besokalltam a filmtől. Egyszerűen egy olyan élménydózist ad, amit nem lehet csak úgy feldologzni. Itt emészteni kell. Örülök neki, hogy megnéztem komolyan. Lehet kétszer kell megnézni, hogy valami tiszta legyen a nagy szürke felhőn kívül, ami ott bent rámtelepedett.
    mindnképp ajánlott aki szereti, ha agyonütik és utána leglább 10-20 kérdést tud feltenni midnenféle válasz nélkül..

  16. @ForgerON:A film elején elhangzó mondat: a természet vagy az áldás útja volt számomra a kulcs a film értelmezéséhez.Én nem hívő,de az erkölcs-etikai-morális normáimat a vallásból (főként keresztény) merítő építőiparban dolgozó ember áttudtam adni magam a filmnek.A vrango által közölt értelmezésből kiemelném ezt:”Nature és grace nem feltétlen jó és rossz ellentétpárja, az apa sem feltétlen negatív figura, de csak az áldás útja az, amely elvezethet Istenhez”.
    A film végén számomra a tengerpartos jelenet a mennyországot jelenítette meg.Ahol találkozunk szeretteinkkel immár időtlenül (pl:idősebb Jack a fiatal öccsével).A sivatagos jelenet az ajtóval pedig a megértés,megnyugvás jelenthette.
    De persze egy hozzászólásban nem egyszerű elmondani a véleményt erről a filmről és mondanivalójáról.

  17. @ForgerON: Én eddig kétszer néztem meg kb.3 hét különbséggel.Nyitottan álltam hozzá és be tudtam fogadni.De kíváncsi vagyok,hogy egy mélyen vallásos,tanult emberre milyen hatással van a film.

  18. @dél van: Szerintem se negatív karakter Pitt, csupán van néhány erős tulajdonsága. Ő is egyfajta eszköz a próbatételhez.
    Egy nyitott kérdés még mindig van előttem: A mezős jelenet, amikor csak Jack és Steve vannak jelen, és sírnak. Akkor még nem veszíthették el R.L-t, hiszen 19-évesen halt meg, s akkor még csak 12-13 éves forma lehet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *