Hosszú betegség után elhunyt Peter Yates angol filmrendező. A 83 éves direktort négyszer jelölték Oscar-díjra.
Yates a Royal Academy of Dramatic Art akadémián diplomázott, majd néhány évig színészként dolgozott. Az 50-es években került be a filmiparba, ahol Tony Richardson asszisztense volt. Első alkotása a Nyári vakáció (Summer Holiday) musical volt, ezt követően a tévé felé vette az irányt és többek között az Angyal sorozat néhány epizódját készítette el. Következő mozifilmje a Robbery krimi-thriller volt, amelyet 1967-ben mutattak be. Majd Steve McQueen-nel a főszerepben dirigálta le a San Franciscó-i zsarut (Bullitt), amely talán a legismertebb filmje. Az utolsó gyönyörű nyár (Breaking Away) drámáért kiérdemelt egy-egy jelölést az Akadémiától a legjobb rendező és a legjobb producer kategóriában. 1983-ban tette le az asztalra a Támadás a Krull bolygó ellen sci-fi fantasyt. Szintén ebben az évben mutatta be Az öltöztetőt (The Dresser), amely a hasonló című színdarabon alapult és Yatest-t ismét jelölték a legjobb rendező és producer kategóriában 1987-ben A gyanúsított thrillerrel jelentkezett, ebben Liam Neeson és Dennis Quaid játszották a főbb szerepeket. Utolsó mozifilmje a Szellemtanya (Curtain Call) romantikus vígjáték volt, ezután csak két tévéfilmet készített. 2000-ben érkezett a Miguel De Cervantes regényéből készült Don Quijote, ahol John Lithgow alakíthatta a lovagot, majd 2004-ben A béke szigete (A Separate Peace) drámát mutatták be a kisképernyőn.
Béke poraira.
Régen lehetett hallani Gregory Maguire könyvének, A boszorkány (Wicked) mozis változatáról. Rob Marshall, James Mangold és Ryan Murphy neve keringett a projekt körül, amely inkább Marc Platt musicalén alapult volna. Ám ez idáig az Universal nem igazán haladt a tervezettel, legalábbis semmiféle hivatalos információ nem érkezett róla. A történet Óz világában játszódik és egy zöld bőrű, hatalmas fogú lányt állít a középpontba, akiből később a Gonosz Nyugati Boszorkány lesz. Megtudjuk, hogy miképp telt fiatalkora és hogyan vált gonosszá, de egyúttal Óz birodalmát is bemutatják.
Darren Aronofsky új filmje, a
Elég gyengén folytatódik a január, az év első filmje, a Boszorkányvadászat a kasszáknál nem mutatott fel jó eredményeket. Egy éve ilyenkor az Avatar dübörgött a mozikban, 50 millió dollárt termelt, mögötte pedig a Sherlock Holmes álldogált. 2009-ben pedig a Gran Torino mosta le a színéről A csajok háborúját és A túlvilág szülöttét, bár egyik sem volt bukta és Clint Eastwood filmje 29,4 millió dollárral állhatott az első helyre. Most A félszeműé az első pozíció, 15 millió dollárral sikerült a csúcsra jutnia.
Tegyük fel, hogy néhányan beállítanak a rendőrségre és azt állítják, hogy ismerősüket / haverjukat / munkatársukat elrabolták a földön kívüliek. Kiröhögnék ezeket az embereket? Elég valószínű, sőt a közösség döntő része is úgy vélné, hogy az eltűnt illetőt eltették láb alól. Hasonlóképpen indul az tűz is, egy bárba toppannak be öten, hívják a helyi sheriffet és előadják a történetet: társukat elrabolták az idegenek. Megindul a keresés, ám nem lelik az eltűnt személy testét, a helyi lakosok pedig nem hisznek az űrlényes sztoriban, ám bizonyíték hiányában nem tudnak tenni semmit, csak szigorúan és mérgesen méregetik a férfiakat. Majd egyszer csak hirtelen meztelenül felbukkan a keresett fickó. A film amolyan vegyesfelvágott, váltogat a műfajok között. Sci-fiként indul, később drámába és thrillerbe csap át. Hatalmas nyomás szakad a félig-meddig gyanúsítottá vált munkásokra, kirúgják állásukból és egy UFO-hívőn kívül senki nem akar velük szóba állni. A néző figyelmét a rendező folyamatosan fenntartja. Vajon csak keményen ragaszkodnak ezek a férfiak a kamusztorijukhoz vagy tényleg látták a repülő csészealjat? A dolog szépsége, hogy a játékidő ugyan célozgatnak valamire egymás között, de valójában nem kapunk képet arról, hogy mi történt valójában, csak tippelgetünk. Néhol elhisszük a mesét, néhol pedig túlságosa is gyanússá válnak. 65 %-ot adnék a filmre. A produkció Travis Walton regényén alapszik, amelyben a szerző saját elrablásának a körülményeit írja el.
– Elijah Wood leszerződött a Hobbitra, Frodóként fog feltűnni a produkcióban. A színészt megnyerték a Kincses sziget minisorozathoz is.




James Cameron úgy érzi, hogy az egyetlen oka annak, hogy ennyi folytatás van manapság, hogy az Álomgyár kifogyott az ötletekből, ezért inkább újra felhasználják a bejáratott karaktereket és történeteket.