All good things

Élő személyekről viszonylag ritkán kapunk filmet, bár Bob Dylan, Mark Zuckerberg és II. Erzsébet után már ez sem akkora újdonság. Az érdekesség jelen esetben inkább az, hogy a mozi ezúttal egy olyan személyről húzza le a leplet, akinek nem bizonyítottan, de vélhetően véres rejtegetnivalója van.
A rendezőnek Andrew Jareckinek, ugyanis kedvelt témái az olyan emberek, akik nem azok, akiknek látszanak. 2003-ban például már előállt egy pedofilról szóló dokumentumfilmmel. Az All Good Things c. film már két éve elkészült, csak éppen forgalomba nem kerülhetett, állítólag a ma élő szereplő, Robert Durst miatt, akinek pedig még a nevét is megváltoztatták a forgatókönyvben. Jarecki egy évig gyűjtötte az anyagot a filmhez, riportokat készített az érintettekkel, valamint az ügyben összegyűlt bírósági tárgyalások anyagait is felhasználta, hogy kiderítse, mi az igazság New York egyik legrejtélyesebb eltűnésének és gyilkosságának történetében.
Robert Durst (vagyis a filmben David Marks) ugyanis New York egyik legbefolyásosabb dinasztiájának tagja, családja a politikában is jelen van, és tulajdonában van a fél Times Square. Hősünk azonban nem valami különösebb alkotása miatt híres és nem valami pozitív történet miatt készült róla a film, hanem 1982-ben eltűnt fiatal, orvostanhallgató feleségével kezdődött a hírneve. Sokan már akkoriban is úgy vélekedtek, hogy az asszonyt a férje gyilkolta meg, de ezt semmilyen tárgyi bizonyíték nem támasztotta alá. Később meggyilkolták Durst egyik közeli barátját is, majd egyik szomszédját is, akinek feldarabolt holttestét meg is találták a közeli folyóban. Ez utóbbi gyilkosságot Durst beismerte, de mivel a bíróságon sikerült önvédelemnek beállítania, nem kapott súlyos büntetést.

A film tehát erről a bizarr történetről szól, és egyébként egy szép romantikus bevezetőből torzul azzá, ami.
A főszerepet Ryan Gosling nyerte meg, akit márt láthattunk csendes bolondként a Plasztik szerelemben. Itt nehezebb dolga van, mert az ingatlanmágnás bonyolultabb személy a guminőt pátyolgató Larsnál. A színész egy igencsak összetett – szánalomra méltóan szimpatikus, őrült és megfontolt gyilkos, valamint magát transzvesztitának kiadó – személyiséget formál meg.
Gosling hátborzongatóan jó a szerepben, de a rejtélyes sorsú feleséget alakító Kirsten Dunst semmivel sem kevesebb nála. Még biztosan sok szerep vár mindkettőjükre, de akik látják őket ebben a filmben, még sokáig emlékezni fognak az arcukra egy-egy jelenetből.
Frank Langella alakítja Gosling fösvény apját. Ha a pszichopata fiát nehéz kiismerni, akkor az apát még kevésbé lehet. A színésznek sikerül olyan karizmát vonni a karakter köré, hogy úgy éreztem a főszereplőnél is érdekesebb személy lehetett
A ma már szinte elvárt mozifilmes pörgés nem jellemző, de ez igazából nem sokat von le az értékéből. Mivel a szálak egészen a hetvenes évek elejéig vezetnek és nagyrészt abban is játszódik, tökéletesen megalkotott retró hangulata miatt olyan érzést kelt, mintha a film is már vagy húsz éve készült volna, de valami miatt máig csak porosodott valahol. Talán így is járhatott volna az alkotás, de ez most a készítőket dicséri. Az atmoszférája rendkívül nyomasztó, nekem egy-két álmatlan éjszakámba került a megnézése. Egyébként nem kedvelt műfajom a durva thriller, sem a horror, annyit megjegyeznék, hogy itt erősebben paráztam, mint egy Hitchcock filmen.
Az imdb oldalán jelenleg 6,4/10 az állás, én megadnék neki 8-9 pontot is.
- A Bárka (El barco) – sorozat - 2011. augusztus 17.
- Kellemes húsvéti ünnep(ek)et! - 2011. április 23.
- A király beszéde (2010) - 2011. február 06.
- SAG Awards díjazottjai - 2011. január 31.
- A királyi udvarból kerül ki a szuperhős - 2011. január 31.
- Fotók a Pókember forgatásáról - 2011. január 31.
- Permanens vakáció (Permanent Vacation, 1980) - 2011. január 29.
- Megvan a vámpírvadász elnök - 2011. január 28.
- Beginners trailer - 2011. január 28.
- Peep World trailer - 2011. január 28.
Nagyon felkeltette ez a film az érdeklődesemet, viszont ma már nem lesem meg, paráztam eleget a Szárnyas fejvadászon. 😛
Ha Gosling színészi tehetsége iránt van bármi kételyed, nézd meg a The Believer-t. Ott alakít rendesen.
Gondolkodtam mit kéne nézni, aztán a kritika elolvasása után emellett döntöttem. Nem bántam meg, köszi.Parafaktor erős volt.
már majdnem elkezdtem, de megnéztem a rottentomatoest és ott csak 35%. pedig Goslingot imádom. :S
Én kicsit csalódtam. Nem rossz film, komor, baljós és nyomasztó, de több lehetőség volt egy ilyen erős sztoriban. Parázni viszont nem lehet rajta. A feszült légkör az más. Nálam erős 6-os.
@Elanor_: remélem csak a Notebook-imádók húzták le a filmet ennyire a rottenen.
Romantikus filmként indul, drámaként folytatódik, majd thriller lesz belőle. Ahogy Gosling felveszi a szemüveget hirtelen félelmetessé válik, látszik, hogy ott rejlik benne a gyilkos.A film második fele valóban kezd nyomasztóvá válni, de nem vált igazán azzá. Egy 7 pontot azért megérdemel.