
A Burieddel szinte egy időben mutatták be Danny Boyle új alkotását, a 127 órát. Nehezen lehet nem összehasonlítani a két produkciót, hisz’ mindkét film cselekménye egy helyszínen játszódik, egyetlen színész áll a középpontban, akinek nem, hogy muszáj, de egyenesen kötelező elvinni a hátán a művet, azaz igazi one-man show-ról van szó. A főhős szorult, reménytelen helyzetbe kerül. A különbség annyi, hogy Boyle filmjében nem másfél-két óra zajlanak a történések, hanem napokig tart emberünk szenvedése és még mobiltelefonja sincs. Oh, és megtörtént eseten alapszik a film.
Aron Ralston vidám természetjáró és hegymászó, aki 2003-ban is hobbijának hódolt, sziklák között rótta útját. Ám nagy szerencsétlenségére egy kőtömb odaszorította egyik kézfejét egy sziklához. A kényszerű fogság 5 végtelen hosszúnak tűnő napig tartott, a várva várt segítség csak nem érkezett. A hatalmas életszeretete, élni akarása azonban felülkerekedett, úgy döntött, hogy nem fog ilyen csúnya módon éhen-vagy szomjan halni, ezért egy életlen késsel levágta az odaszorult testrészt. Ralston köszöni jól van és az eset után is vígan mászkál a hegyek között, csak úgy, mint Erőss Zsolt.