Megaagy (Megamind)

Megaagy és Metroman két földönkívüli, akiket csecsemőként a Földre menekítenek a szüleik egy pusztuló bolygóról, akárcsak Szupermant. Ám míg Metroman tényleg szuper képességekkel rendelkezik, addig Megaagynak csak a túlméretezett kék fej és átlagon felüli mérnöki képességek jutottak – sajnos nem kapunk magyarázatot arra, hogy miért származnak két különböző fajból, vagy hogy otthon vajon melyikük lett volna normális. Metroman szuperhőssé cseperedik fel, a média kedvencévé, míg Megaagy minden kísérlete a népszerűségre kudarcba fullad, ezért elhatározza, hogy ő lesz a rossz fiú, Metroman fő ellensége.  De miután az egyik szokásos csatájuk során látszólag sikerül legyőznie Metromant, Megaagy rájön, hogy hős nélkül gonosznak lenni sem mókás, ezért nekiáll maga teremteni egyet.

A Dreamworks stúdió nem az  eredeti ötleteiről híres, a poszt-poszt-poszt modernista szuperhősök már évek óta téma Hollywoodban, és sajnos ’rajzfilm a főgonosz szemszögéből’ kategóriában sem az első ebben az évben. Persze az ereditség nem minden, amiben a Dreamworks ki szokott tűnni az az, hogy a nosztalgikus, szentimántilás családi történetek helyett inkább a gyors, aktuális, felnőtteknek szóló humorra koncentrálnak: a gyerekek kapnak néhány altesti meg hasraesős viccet, a felnőttek pedig rengeteg pop kulturális poént, felismerhető szinkron színészeket és a saját fiatal korukban népszerű számokat. Ez tíz évvel ezelőtt az első Shrekben nagyon bejött, de azóta egy filmjüknek sem sikerült megütnie azt a szintet, bár a tavalyi Így neveld a sárkányod meglepően izgalmas és bájos volt. Tom McGrath személyében bejáratott Dreamworks rendező áll a film mögött, aki a Madagaszkár franchisért és a Monsters vs. Aliensért felelős, sőt, még a Shrek szága harmadik darabját is neki köszönhetjük. Bár a Madagaszkár népszerű volt a nézők között és a pénztáraknál is jól teljesített, személy szerint az összes fenti filmet lélektelen, humortalan, egy kaptafára készített fröccsöntött műanyagnak tartom. A Megaagy alatt egyszer mosolyodtam el, egy Donkey Kong utaláson, de az olyan mondatoktól, hogy „Ezt valami webshopban vetted lúzer feltlálóknak?” kiráz a hideg. Ez lehet a szinkron vagy a fordítás hibája, hiszen az eredeti verzió komikus nagyágyúkat vonultat fel a főbb szerepkben, Will Ferrell, Tina Fay, Ben Stiller, a mindenhol jelenlévő Jonah Hill, és Brad Pitt mint Metroman – bár az eredeti trailertől sem estem le a székről –, valószínűleg kevés poén élte túl a fordítást. Pl. Will Ferrell vonzódása a kitalált akcentusokhoz és az ebből fakadó visszatérő vicc Megaagy fura kiejtéséről egyáltalán nem működik, mert legtöbbször nem hallani semmi különbséget. Megaagy alapvetően szimpatikus karakter, és a gyerekeknek biztos tetszeni fog egy főszereplő, akinek a lételeme a rosszalkodás, ezért, ugyan előrelátható, mégis csalódást okoz, amikor végül mégiscsak megjavul, bebizonyítva, hogy tényleg csak a hős kapja meg a lányt. Azzal viszont nem tudom mit kezdenek a fiatalabb nézők, hogy két akciójelenet között rengeteg a lelkizés, a középkorú pánik, a „nem vagyok boldog a karrieremmel, mit kéne inkább csinálnom, hogy kiteljesedjek?” és a szerelmi bánat.

Az animáció stílusa és minősége teljesen megfelel annak, amit manapság elvárunk egy hollywoodi rajzfilmtől, gumi bőrű, végtagokban elkeskenyedő, üvegszemű figurák, kötelező 3D és a 3D-s jelenetek: repülés, zuhanás, hegyes tárgyak, magas épületek, felröppenő, sok apró darabka.  Aki élvezi a 3D-t, annak érdemes kicsengetnie a felárat, mert az elég látványos, de ezen kívül nem sok maradandó élményt nyújt a film. Korrekt iparosmunka, de nem elég vicces.

IMDb 7,3

Rotten Tomatoes 71%

És miután egészen eddig sikerült nem megemlíteni a Pixart, egy [SPOILERES] gondolat: bár mindenki az The Incredibles-höz hasonlítja a Megaagyat, és neméppen hízelgően, nekem egy szempontból mindenképpen szimpatikusabb az utóbbi. Az Ibcredibles, és Brad Bird filmjei általában, olyan kendőzetlenül hirdetik Ayn Rand a racionális önérdek filozófiáját, hogy az már a konzervatív propaganda határát súrolja. Raynd legbefolyásosab regényében az Atlas Shrugged-ban a társadalom legproduktívabb szereplői úgy érzik, hogy a többség túlságosan függ az adottságaiktól és kizsákmányolja őket, ezért elvonulnak egy szigetre egy individualista utópiába, míg a társadalom összeomlik nélkülük a saját középszerűsége súlya alatt. Az Incredibles és a L’Ecsó is tele van olyan mondatokkal, hogy „Ha mindenki különleges, akkor senki sem az.” Vagy „Bárki tud főzni, de nem mindenkinek lenne szabad.” Ha Brad Bird rendezi a Megaagyat, akkor valószínűleg  Megaagy rájön, hogy nem alkalmas a város vezetésére, elismeri az alárendelt helyzetét és átengedi a lányt Metromannek, aki végre belátja, hogy nem rejtheti el a tehetségétl és újra elfoglalja a helyét a város élén.