0

Jelenetek a Legionból

Paul Bettany a Legionban egy bukott arkangyalt alakít, aki az oldalára áll az emberiségnek, mikor az Úr úgy dönt, hogy arkangyalok seregét küldi a Földre, hogy eltörölje a bolygó felszínéről az emberi fajt.  A sivatag szélén található étkezdében található a túlélés egyetlen kulcsa.

12

Még két Halálos iramban rész érkezik?

A gyengén szereplő  Halálos iramban: Tokiói hajsza után ismét sikerült visszacsábítani az első rész négy főszereplőjét a negyedik felvonásra, ami a franchise legsikeresebb darabjává is vált. A bemutató után szóba került az ötödik rész, Paul Walker még tavaly tavasszal árulta el, hogy ő és Diesel is benne lesz a folytatásban, a történet pedig Braziliában fog játszódni, de azóta nem sok szivárgott ki a franchise háza tájáról. Vin Diesel törte meg a csendet, a Facebookon a következőket írta

“Ha úgy vesszük, hogy a Halálos iram volt az első fejezet, akkor Chris Morgan éppen most tette le elénk a második és harmadik fejezetet. Korábban még nem volt olyan, hogy egy széria két készülő felvonásában is részt vállaljak, eléggé izgatott is vagyok, ez egy olyan lehetőség, amire nehéz lenne nemet mondani. Eléggé vonzónak találom azokat a színhelyeket, ahova majd a forgatás alkalmával eljutunk, a csavarok és váratlan fordulatok pedig a karaktereket hitelessé teszi, amelyeket már kihívás megformálni.”

0

Eli könyve szinkronos előzetes

Eli a posztapokaliptikus Amerikán vág keresztül, egy bizonyos könyvet őriz, amely nagyon fontos az emberiség jövőjét illetően. Ezt a könyvet akarja megszerezni mindenki, ám Eli nem adja oda senkinek, kérhetik tőle szép szóval vagy próbálhatják erővel elvenni. Denzel Washington játssza a főszerepet, Gary Oldman pedig erősen azon van, hogy megkaparintsa a féltve őrzött könyvet. Mila Kunis a női vonalat erősíti. Pénteken mutatják be Amerikában, nálunk csak február végétől lesz látható a mozikban.

És még néhány jelenetet is láthattok alább

1

A sárga tengeralattjáró remake színészgárdája…

Robert Zemeckis remake-et készít az 1968-as Sárga tengeralattjáróból. A forgatókönyv megírásán túl a rendezést is elvállalta és a tőle megszokott módon performance capture technikával készíti el a produkciót. Érdekes, hogy a Karácsonyi ének és a Beowulf sikertelensége ellenére továbbra is támogatja a stúdió a rendező effajta törekvéseit.

“A sárga tengeralattjáró minden idők legnagyobb fantasy filmje, egy álom válik valóra az által, hogy egy 3D-s performance capture filmet készíthetek belőle.” – nyilatkozta Zemeckis nemrég.

Úgy tűnik, hogy Cary Elwes fogja játszani George Harrisont, Dean Lennox Kelly John Lennont formálja majd meg, Peter Serefaniowicz Paul McChartyt alakítja, Adam Campbell pedig Ringo Starr lesz.

Az eredeti film tartalma: Az eredeti film tartalma: Egyszer volt (vagy talán kétszer), hol nem volt (hol meg igen) egy földi paradicsom, Borsország, ahol mindenki boldogan élt, amíg meg nem halt. Vagy legalábbis addig, amíg a kék mufurcok hadat nem üzentek a boldogság és a zene országa ellen és harcba nem küldték seregeiket a vészjósló Repülő Kesztyű vezetésével, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy lerombolják mindazt, ami jó és szép… Itt már csak John, Paul, George és Ringo segíthet. Vicceikkel, dalaikkal és egy sárga tengeralattjáróval felszerelkezve a négyes fogat elindul, hogy a zene győzedelmeskedhessen a kékség gonosz erői felett!

0

A forgatókönyvíró, rendező és főszereplő: Tom Hanks

Tom Hanks lesz az egyik főszereplője a Larry Crowne filmnek, a forgatókönyvet is a színész írta, sőt a rendezői teendőket is el fogja látni. Hanks eddig egyetlen nagygyjátékfilmet dirigált, a 96-os Nyomul a banda került ki a kezei közül, ám ezen kívül rendezett még néhány sorozatepizódot. Julia Roberts is aláírt a filmhez, így Hanks és Roberts a Charlie Wilson háborúje után megint egy produkcióban játszhat. Hanks a címszereplőt alakítja, aki padlóra kerül, arra kényszerül, hogy feltalálja magát és új munkát keressen.

A színész idén látható lesz a Boone’s Lick westerben és hangját kölcsönzi  Woodynak a Toy Story 3-ban. Roberts 2010-ben az Eat, Pray, Love drámában fog játszani és a Valentine’s Day romantikus alkotásban is feltűnik.

0

Üdvözöljük Ogden Marshban, a világ legbarátságosabb településén

Ma három The Crazies poszter futott be. A horrorban egy kisebb városkában játszódik, a közelben lezuhan egy katonai repülőgép, amely biológiai fegyvert szállított, ez pedig megfertőzi a település vízkészletét. Ennek hatására az emberek többsége megőrül, vérszomjassá változik. Breck Eisner George A. Romero 1972-es filmjét dolgozta fel, a főbb szerepekben Timothy Olyphant és Radha Mitchell látható.

Ha az ember betéved egy olyan városkába, ami úgy köszönti az oda látogatót, hogy üdv a világ legbarátságosabb településén és mégis olyan lakókkal fut össze, akiknek a kinézete hagy némi kívánnivalót maga után, illetve vasvillával, pisztollyal közelednek felé, akkor bizony inkább tövig nyomja a gázt.

2

Nemzetközi Chloe előzetes

Liam Neeson és Julianne Moore egy házaspárt játszanak, a feleség úgy gyanítja, hogy ura megcsalja őt. Felbérli Chloe-t (Amanda Seyfried), hogy csábítsa el férjét, ha ez sikerül, akkor elgondolása helyesnek bizonyult. Atom Egoyan rendezte a produkciót, amely a 2003-ban bemutatot Nathalie című film feldolgozása.

3

Downey Jr. nem lesz cowboy

Robert Downey Jr. és Jon Favreau ismét egyesítették volna erejüket és tudásokat a Cowboys & Aliens képregényfilm erejéig, ám a színész kénytelen volt lemondani a filmet, mivel úgy áll a helyzet, hogy nem fog ráérni akkor, mikor a forgatáshoz hozzálátnának. Favreau továbbra is a rendezői székben csücsül, bár nem kizárt, ha hogy lelép ő is, ha meghallja a hírt.

A történet az 1800-as években játszódik a vadnyugaton, egy űrhajó hajt végre kényszerleszállást, majd az űrlények gyilkolni kezdik az embereket. A telepesek és az indiánok összefognak, hogy együtt gyűrjék le a földönkívülieket.  Alex Kurtzman, Roberto Orci és Damon Lindelof írják a forgatókönyvet, a bemutató pedig 2011-ben várható.

23

Újrakezdik a Pókembert

Sok tökölés volt a Pókember 4 forgatókönyve körül, Sam Raiminek az utolsó változat nem tetszett, a Sony pedig új forgatókönyvírót állított rá a szkriptre. Emiatt pedig a forgatás sem tudott volna elindulni időben és a kitűzött bemutató is csúszott volna. Végül Raimi bedobta a törülközőt, a Sony ma jelentette be, hogy a rendező elhagyta a fedélzetet,  mivel nem tudta volna összehozni a produkciót jövő májusra és nem tudta volna kreatívan elkészíteni a filmet.

De nem csak Raimi, hanem az egész színészgárda, Tobey Maguire-től kezdzve, Kirsten Dunston át mindenki távozhatott a kijáraton, ugyanis a Sony úgy döntött nem lesz negyedik film, helyette újraindítják az egész franchise-t egy másik tehetséges rendezővel és új színészeket szerződtetnek le. A forgatókönyvön James Vanderbilt ügyködik és 2012 nyarán érkezik a mozikba az alkotás. (Esetleg az Ultimate univerzumhoz nyúlnak majd a készítők?)

Személy szerint én totális örülök ennek, a három Pókember film nem adta vissza a képregények hangulatát, egyszerűen ez a Hálószövő már nem ugyanaz volt, mint akit a képregényekben megismertem anno. Ettől ugyan még lehetett volna jó, de sajnos nem lett az. Javasolnám James Cameront esetleg, anno ő is dolgozott a szkripten, fel is kérték a filmhez, ám a Titanic hatalmas sikere után már nem foglalkozott vele. Sam Raimi pedig gőzerővel láthat hozzá a World of Warcrafthoz.

4

Képek a Passion Play forgatásáról

A SpoilerTv és a JustJared oldalon található néhány kép a Passion Play forgatásáról, ezekből láthattok alább néhányat.  Megan Foxnak szárnyai lesznek a filmben és cirkuszban fogják mutogatni, Mickey Rourke pedig egy lecsúszott trombitást játszik, aki megmenti a lányt. Mitch Glazer rendezi a filmet, eddig forgatókönyvíróként (Beavatás, Szellemes karácsony) ténykedett. “A Passion Playban fogok játszani Mickey Rourke-kal. Ez egy love story lesz, de nem az a megszokott fajta. Az én karakterem amolyan cirkuszi csodabogár lesz, akinek szárnyai vannak és ketrecben él. Nem egy angyal, de ezek a szárnyak a hátán vannak” – mondta Fox a forgatás előtt.

Olvasd tovább

2

Seholország (Imagine That)

Volt idő, mikor Eddie Murphy neve garancia volt a hatalmas szórakozásra, a sok nevetésre, azonban az ő életében is eljött az idő mikor karrierje megbicsaklott és onnantól kezdve minden más lett. Kedvenc színészem egyike volt egykoron, nagy fájdalommal vettem tudomásul, hogy már elég nehezen tudja produkálni azt, amit anno, illetve gyakorlatilag még azt sem. Vontatott, unalmas, humortalan, erőltetett művekhez írt alá, csak a szerencsének köszönheti, hogy olykor-olykor sikerült nagyobb bevételt hoznia egynémely filmjének. A Norbit a nézhetetlen kategóriába tartozik, Az üresfejű szintén élvezhetetlen volt, az Én, a kém is gyenge lett. Az utolsó olyan műve, amin felhőtlenül szórakoztam a Fergeteges forgatás volt, illetve megemlítendő még a Dreamgirls mellékszerepe is. A Seholországgal nem alkotott nagyot, de legalább végre nézhető filmhez adta a nevét.

Olvasd tovább

11

James Cameron új filmje termelte a legtöbb forintot Magyarországon

Avatar, Avatar és még mindig az Avatar, lehet, hogy már mindenkinek tele van a hócipője vele, de még pár hétig biztosan lesz egy-két olyan hír, amely a filmmel kapcsolatos. Az origon olvastam, hogy James Cameron műve minden idők legsikeresebb Magyarországon bemutatott filmje lett. A produkció eddig több, mint 791 millió (pontosabban 791.118.550) forintot hozott a mozikban. Az eddigi csúcstartó a Jégkorszak harmadik felvonása volt, amely 773.049.380 Ft-ot termelt. A harmadik helyen a Mamma Mia! áll 750.418.345 forintnyi bevételével. Szép összeg és még bőven fog hozni az alkotás. Azt is meg kell említeni, hogy nem az Avatart látták a legtöbben kis hazánkban, eddig „csak” 561.967 jegyet váltottak rá, míg a Jégkorszak 3-at 650 ezren mentek el. És ugye az öregebbek még emlékezhetnek rá, hogy a Hamis a babát egy millióan nézték meg (pontos számadatot nem találtam).