12

Még két Halálos iramban rész érkezik?

A gyengén szereplő  Halálos iramban: Tokiói hajsza után ismét sikerült visszacsábítani az első rész négy főszereplőjét a negyedik felvonásra, ami a franchise legsikeresebb darabjává is vált. A bemutató után szóba került az ötödik rész, Paul Walker még tavaly tavasszal árulta el, hogy ő és Diesel is benne lesz a folytatásban, a történet pedig Braziliában fog játszódni, de azóta nem sok szivárgott ki a franchise háza tájáról. Vin Diesel törte meg a csendet, a Facebookon a következőket írta

“Ha úgy vesszük, hogy a Halálos iram volt az első fejezet, akkor Chris Morgan éppen most tette le elénk a második és harmadik fejezetet. Korábban még nem volt olyan, hogy egy széria két készülő felvonásában is részt vállaljak, eléggé izgatott is vagyok, ez egy olyan lehetőség, amire nehéz lenne nemet mondani. Eléggé vonzónak találom azokat a színhelyeket, ahova majd a forgatás alkalmával eljutunk, a csavarok és váratlan fordulatok pedig a karaktereket hitelessé teszi, amelyeket már kihívás megformálni.”

12 komment

  1. én nagyon örülnék neki mert baromira tetszett a halálos iram meg az első két része is.a tokiói hajsza tényleg szar volt.remélem jól megcsinálják és 2 fasza akciófilmet tesznek le az asztalra.

  2. facebookon írta 🙂

    fura, de nekem a 3. rész is tetszett, sőt, talán jobban, mint a második. persze az etalon akkor is az első rész marad, de a 4. is egy tisztességes iparosmunka volt.

  3. Alig várom! És kivételesen nem Diesel miatt! Őt kifejezetten nem kedvelem! Én Paul Walker miatt szeretem az egész sorozatot:D

  4. ótós filmek gyühetnek minden mennyiségben.
    Az első nagyon teccet és azóta se csinált Rob Cohen
    A kettes az egy gettó vicc volt már sokszor mondtam hogy egy Singelton gettófilmes embörtől ne várjunk mást…
    a hármas nekem meglepetésre teccett attól függetlenül hogy egy olyan ember dirigálta akiről semmit nem hallottam.. és sztem szépen össze lett rakva és a 4. is jó lett de sokat dobott a diesel walker duo. Sztem ha marad Lin a rendező vagy szintén jó rendezőt kap akkor jó lehet.

  5. Hát szerintem az 1-2 volt jó, a 3. nem láttam, negyedik viszont valami kurva szar lett, annál csak jobb jöhet.

  6. Persze, hogy tetszik neki a helyszín. Mehet szépen kurvázni Rióban 😀

    Amúgy meg az első nem volt xar matinének; a többi felejtős mind egy szálig…

  7. @vacsad: ja persze…szerinted rajtunk kettőnkön kívül hányan látták még?pedig elképesztő alakítás,az már egy biztos.nálam is kissé más megvilágításba került.zseni a fickó!!spoiler :)és amikor a végén felmentik az egész bagázst…azon egy fél órát röhögtem :DD

  8. Hát nem tudom, nekem az 1. nagyon tetszett, a 2-3. szintén (igen, a tókiós is), a negyedik viszont valami borzalmasan irgalmatlanul rossz volt, el is aludtam a végére, nem is tudom már, hogy miről szólt igazából. Szóval erősen reméltem, hogy ráhagyják a témát. De ha csinálják, akkor remélem, mutatnak is valamit, de a 4. után ez valószínűleg nem lesz nehéz (bár ha esetleg az azért rossz, mert már kifogytak ötletből, akkor gáz van).

  9. Csak Jordana Brewster benne legyen 😀
    3-4 rész már elég foscsi lett. Igazából az 1. résznek van hangulata, abból még nagyjából megél a 2. rész is a többi már gyenge…Ha össze tudják valahogy kötni az első résszel akkor nyert ügy.

  10. Én a Tokiós részt láttam először, moziban és nagyon jónak tartottam. Lehet, hogy ehhez az ember lányának, vagy fiának, segít, hogy kicsit odavan Japánért. A film hangsúlya a driften segített is még néhány helyet feljebb mennem a Need For Speed Most Wanted listán. Nem nagyon értek az autókhoz, de megértette velem mire jó a tuning. 😀

    Aztán megnéztem a többi részt is és azok közel sem tűntek ennyire izgalmasnak. Most nemrég néztük moziban az eddigi utolsót, az bejött. Nem helyeztek túl nagy hangsúlyt a sztorira, csak éppen eleget, a képi megjelenítés jó volt, az akciók is egész jók. Összességében bejön az egész sorozat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *