Volt idő, mikor Eddie Murphy neve garancia volt a hatalmas szórakozásra, a sok nevetésre, azonban az ő életében is eljött az idő mikor karrierje megbicsaklott és onnantól kezdve minden más lett. Kedvenc színészem egyike volt egykoron, nagy fájdalommal vettem tudomásul, hogy már elég nehezen tudja produkálni azt, amit anno, illetve gyakorlatilag még azt sem. Vontatott, unalmas, humortalan, erőltetett művekhez írt alá, csak a szerencsének köszönheti, hogy olykor-olykor sikerült nagyobb bevételt hoznia egynémely filmjének. A Norbit a nézhetetlen kategóriába tartozik, Az üresfejű szintén élvezhetetlen volt, az Én, a kém is gyenge lett. Az utolsó olyan műve, amin felhőtlenül szórakoztam a Fergeteges forgatás volt, illetve megemlítendő még a Dreamgirls mellékszerepe is. A Seholországgal nem alkotott nagyot, de legalább végre nézhető filmhez adta a nevét.
Evan Danielson (Eddie Murphy) pénzügyi tanácsadó (mondhatni bróker), a legjobb a szakmában, folyton a telefonon lóg és a képernyő előtt lesi a különféle görbéket, amelyek alapján jóslatokba bocsátkozhat milyen részvényt érdemes venni, mitől kell nagyon gyorsan megszabadulni, mely cégbe érdemes invesztálni. Érik is már a nagy előléptetés, útjában csak egy ember áll, Johnny Fehértoll (Thomas Haden Church), aki bölcsességeivel és érdekes beszédstílusával mindig belopja magát az üzletfelek szívébe. Evan kislánya eközben takarója segítségével képzelt barátaival beszélget, hiába próbálja Evan leszoktatni róla. Ám egy rossz napon pont a lánya képzelt (?) barátai húzzák ki a csávából, ugyanis pontos tippeket adnak a piac alakulásáról.
Eddie Murphyt nem úgy ismerjük, mint aki a játékidő alatt visszafogottan mond egy-két mondatot, majd továbblép a következő jelenetbe. Itt sem áll be a szája, mondja a magáét, bár elég visszafogottan adja elő magát. Akad néhány poén, de mivel ez ugye az üzleti-és a családi világban játszódó film és a főnök, illetve a lánya előtt nem élheti ki magát teljesen. A hülyülést kollégájára, Churchre bízza, aki elég vicces, ugyanakkor idegesítő karakter is, megmosolyogtatott, ám mégis vártam a bukását.
60 %-ot megérdemel a film, végre nézhető-élvezhető műben szerepelt Murphy. Érdekes, hogy ezúttal nem rajta múlt a dolog, hanem a rendezőn Karey Kirkpatricken. A direktor eddig egy alkotást rendezett, a Túl a sövényen animációs filmet, de ezen kívül csomó családi produkció forgatókönyvét tette le az asztalra (pl. Csibefutam, Malac a pácban), szóval ennél azért többet is ki tudott volna préseli magából. Ám javára írható, hogy nem vitte el túlzottan se a dráma, se a fantasy irányba a Seholországot.
Büdzsé: 55 millió dollár
Amerikai bevétel: 16,1 millió dollár
Összbevétel: 18,3 millió dollár
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.
Szerintem az Én a kém nagyon jó lett, legalábbis én már többször megnéztem, nekem tetszik! A Norbit sem rossz!
Inkább az Elvarázsolt kastély volt az ami nem tetszett. Az üresfejűt meg ezt nem láttam, de nem is érdekelnek!
Jöhetne már az új Beverly Hills-i zsaru, “R” kategóriában!
eddie murpy filmjei sztem a bölcsek kövére óta csak minőségtelen dolgok. még az oviapu elment de a többi… és ugy tudom hogy a 2 projekt (harlemi éjszakák folytatát és beverly hills cop 4)bedőlt…
az a baj hogy murphy mindig mindenáron főszerepeket vállal és csak azt nyomatja … el kellene vállalni érdekes mellékszerepeket jó filmekben és más lenne a megítélése.