2

Mezsgye (Kairo, 2001)

Ezt a filmet nézve éreztem, hogy mennyire borzalmas lehet egyedül lenni. Kurosawa Kiyoshi  a rendező (Cure, Bright Future), aki egyben a producere és az írója is a Mezsgyének,  félelmetesen jól összehozta ezt a filmet. A cselekmény két szálon fut, melyeknek egy-egy szereplői a végén természetesen összefutnak, de addig megannyi furcsaságon kell keresztülmenniük.


Jó japán szokás szerint ebben is alig van zene, de ahol kell, ott aztán nagyon odavágós. Talán pont emiatt éri el azt a hatást, amit a rendező szeretne.

Ez a film az első J-horrorok egyike amit láttam. Első megnézésre nekem is furcsa volt, nem is nagyon értettem miről szól, de aztán az 54. percben megvilágosodtam. Ez volt ugyanis az a pillanat, ami magyarázatot adott arra, hogy mi is történik Tokióban. Ha egy mondatba kell összefoglalnom, akkor úgy tudnám, hogy a túlvilág megtelt.

Az emberek és a szellemek világa közti határvonal (mezsgye) kinyílt és a szellemek átszivárognak az emberek világába.

Különös volt látni, hogy a karakterek mennyire nyugodtan kezelik a helyzetet. Nem volt pánik, nem volt rendőrség, sem nemzeti gárda, nem volt semmi, ami arra utalt volna, hogy itt bizony baromi nagy baj van. Az egyik főszereplő eljárt játékgépezni, miközben egy szál maga volt a teremben, a másik lazán bevásárolt az embermentes üzletben.
Másfél óra után van az első olyan jelenet, melyben a híreket mutatják a tévében. Az eltűnt emberek sora végtelen.
A két még megmaradt szereplő (Aso Kumiko és Kato Haruhiko alakítják őket) megpróbálja elhagyni a várost. Igazán rémisztő volt látni, amint hajtanak a tök üres Tokióban, ami a világ legsűrűbben lakott városa ugyebár, de itt sehol egy ember. Csak ők ketten, egy pici sárga autóban.

A film utolsó tíz percében derül ki, hogy nemcsak Tokióban van ez a különös helyzet, hanem a világ szinte minden pontján. A főszereplők hajóra szállnak, és Latin-Amerikába tartanak. A hajót irányító fickó Yakusho Kōji (Egy gésa emlékiratai, Bábel) szerint onnan még fognak jeleket.

Ez is az a tipikus J-horror, ami inkább pszicho. Végig az járt az eszemben, hogy egyedül lenni szörnyű, és itt ne a Will Smith-es Legenda vagyok-os egyedüllétre gondoljatok. Ez a film totál más érzéseket hoz elő.
Kurosawa úgy írta, rendezte meg, hogy előtérbe kerüljön az elidegenedés, a magányosság fogalma, valamint rávilágít arra, hogy a modern világban egyre gyakoribb ez a két jelenség, köszönhető a technika vívmányainak, azon belül is leginkább a netnek.

A film 2001-es és mégis olyan, mintha ősrégi lenne. Talán a színek miatt, nem tudom, de semmi nem utal arra, hogy a legmodernebb technikával rendelkező Japánban lennénk. Oké, van mobil, laposképernyős monitor és net, de valamiért akkor is olyan öregnek tűnik ez a film.

Az biztos, hogy J-horror kedvelőknek egyszer látni kell, megjegyzem türelem kell hozzá, mert eléggé lassan bontakozik ki, hogy miről is van szó. Ugyanakkor szerintem kettőnél többször nem nézhető, mert nem hozza ugyanazokat az érzéseket, mint mondjuk a Yogen, az akárhányadik után.

 

Ez pedig az amcsi verzsön, ami megint pocsék lett:

2 komment

  1. Láttam az amcsi verziót, nem volt valami félelmetes, kifejezetten rossz volt. Annak jön a második része egyébként, de csak dvd-n

  2. Először még 20 milliós gyártási költségeket láttam, de máshol 7 millióról volt szó…meg dvd-n a horrorok elég jól hoznak, szóval ott valószínűleg megszedte magát

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *