Alfred Hitchcock 1928-ban bemutatott művéből, a Könnyed erkölcsökből készítenek filmet. Hitchcock Noel Coward színdarabja alapján rendezte meg a produkciót. A 2008-as feldolgozásban Jessica Biel, Kristin Scott Thomas és Colin Firth játssza a főszerepet és november 7.-én mutatják be. A történet szerint az elvált Larita (Biel) összeházasodik John Whittakerrel (Ben Barnes), a fiatal pár Londonba utazik, hogy a srác bemutassa szüleinek (Scott Thomas és Firth) Laritát, de a szülőknek nem tetszik a lány, különösen az, hogy az már elvált egyszer.
Day: 2008. október 14.
Robotzsaru (Robocop, 1987)
Az újabb verzióról itt esett szó.
A helyszín Detroit valamikor a jövőben, a hatalom és a rendőrség az OCP óriásvállalt kezében összpontosul. “A város beteg, betegsége a bűn”, zsarunak lenni nem könnyű, naponta hullik el az állományból valaki, a többiek pedig megszakadnak, az újoncoknak is megmondják a frankót: „Itt vért fogsz vizelni”. Nagy a teher, de sztrájkolni nem lehet, nem szabad, mert akkor a város elevenen falná fel önmagát és egyébként is a „rendőr nem sztrájkol. Inkább meghal!”
Élőszereplős Mulan
A Xinhua Media Entertainment bejelentett egy élőszereplős Mulan filmet, ami egy kínai legendáról, Hua Mulanról fog szólni. A hatodik században írták meg történetét, aki édesapjától vette át a vezetést és egy teljes férfiakból álló hadsereg élére állt. Nem tudni, hogy létező vagy kitalált személy volt-e Mulan. A film kínai-amerikai koprodukcióban készülne el.
Mulanról a Disney készített mesét még 1998-ban és világszerte 304 millió dolláros bevételt ért el. 70 millióból készült, a kínaiak pedig az élőszereplős változatot 30 millióból hoznák tető alá, ami náluk igen nagy összegnek számít és biztosan látványos művet fognak felmutatni a végén. A rendező David Lee lesz, a forgatás Kínában zajlik majd és a sztori nem a Disney-féle mesét követi majd, ami egyébként tetszett a kínaiaknak.
Howard helyett Cheadle öltheti fel Hadigép/Gépágyú páncélzatát
A Vasember után egyből kitűzték a folytatás bemutatásának az időpontját, ami 2010. április 30.-án esedékes. A második részben már a kezdetekkor benne volt Robert Downey Jr. A rendező Jon Favreau is újra belecsüccsenhet a rendezői székbe, bár ő kicsit aggodalmaskodott, szerinte a belőtt időpont túl közel van és ha sietniük kell, akkor az könnyen a produkció kárára várhat. Jim Rhodes-t Terrence Howard keltette életre, A Vasember második felvonásában őt Don Cheadle váltja. A Marvel nem kommentálta ezt a döntést, de a háttérben azt suttogják, hogy Howard nagyobb összeget szeretett volna zsebre vágni és mivel nem sikerült megegyezni vele, így lecserélték.
Jim Rhodes Tony Stark legjobb barátja és ő is hordta a Vasember páncélt, pl. akkor mikor Starknak alkoholproblémái voltak. Később kapott saját maga is egy hasonlót és a neve War Machine lett, a magyarul Hadigép és Gépágyú néven futott.
Aki látta az első részt az emlékezhet arra a jelenetre, mikor Stark elsuhant a péncéllal, Rhodes pedig ránéz a prototipusra, majd azt mondja: Next time, baby, azaz majd legközelebb.
Alternatív nyitójelenet: A hihetetlen Hulk
Ez az a bizonyos nyitójelenet, ami A hihetetlen Hulk dvd-n is rajta lesz. A vége felé, mikor megindul a lavina (vagy megsemmisül a jégtömb-ahogy tetszik) látható Amerika kapitány is. Én nem láttam, de talán más észreveszi.
Richard Donner: “Kitúrtak az ötödik Halálos fegyverből”
Richard Donner elmondása szerint a Halálos fegyver ötödik részére elég kevés az esély, mivel Mel Gibson visszautasította azt. Szerinte Gibson azért nem vállalta a folytatást, mivel őt sem kérték fel a rendezésre. Donner azt is kifogásolta, hogy Joel Silver kezdte meg az előkészületeket a Halálos fegyver 5-re, mikor neki lejárt a szerződése. “Silver még sehol sem volt a kezdeteknél, amikor elkezdtük az első részt, ő csak később jött.” A rendező azt is mondta, hogy az előző rész forgatókönyvírójával (Channing Gibson), és Mike Rivaval, aki a diszlettervező volt és Derek Hoffmannal közösen nagyon jó forgatókönyvet hoztak össze.
Richard Donner és Mel Gibson a Halálos fegyveren kívül még együtt készítették az Összeesküvés-elméletet és a Maverick-et. Donnernek mostanában nem nagyon megy a szekér, legutóbbi filmjei megbuktak (16 utca, Idővonal). Így jóhogy szeretett volna benne lenni egy sikerfilmben megint, de persze enélkül is érthető, hogy sérelmezi azt, hogy nem lehet benne a Halálos fegyver 5-ben. Egyébként nem jelent semmit Gibson és Donner távolléte, a folytatásban már úgyis új, fiatalabb szereplőket vontak be, akik továbbvitték volna a franchise-t. Mellesleg Shane Black jött szóba rendezőként. Na majd meglátjuk mi lesz a vége.
Tőzsdecápák: Gordon Gekko visszatér
Tervbe vették az 1987-ben bemutatott Tőzsdecápák folytatását. A történet szerint Gordon Gekkonak lejár a büntetése a börtönben, így újra szabad ember lehet, ő pedig visszatér a Wall Streetre. Michael Douglast érdekli a film, de még nem írta alá a szerződést. Charlie Sheen karaktere nem fog visszatérni. Stephen Schiff írt már egy vázlatot Money Never Sleeps címmel, ezután jött a képbe Allan Loeb, aki legutóbb a 21 – Las Vegas ostromát vetette papírra, ő írja most a forgatókönyvet, a producer pedig Edward R. Pressman lesz, aki az első résznél is ott volt. Oliver Stone pedig azt mondta, hogy ő biztosan nem vállalja el rendezést.
A stúdió valószínűleg azért adott zöld utat a produkciónak, mivel a pénzügyi világban éppen nagyobb válság van, néhány bamk csődbe is ment Amerikában. Minél hamarabb megpróbálják elkezdeni a filmet.