0

Box Office: Beszélő kutyákra volt kíváncsi a nép

Új bemutatók:

Raja Gosnell kétes értékű produkciókat készít általában, sőt szinte mindig. Vágóként kezdte a karrierjét, majd átnyergelt a rendezésre, a Reszkessetek betörők 3 még élvezhető volt (ha elvonatkoztattunk elődjeitől), de a Gagyi mami és Scooby Doo már igen gyengére sikeredtek. A Beverly Hills Chihuahua az imdb-n 3,1-en áll, azaz rossz lett, a kritikák sem kedvelték túlságosan, bár az ítészek 44 %-a így is pozitívra értékelte ezt a művet. A közönség is általában elsuhan azokra a f ilmekre, amelyekben állatok beszélnek, hiába volt rossz az Összekutyulva, az is elég jó bevételt ért el, a Kutyák és macskák (ez még jó is volt) 93 milliót hozott, Gosnell dolgozata a Madagaszkár kettőig simán megszedheti magát, a 100 milliós határig is eljuthat.

Harmadik helyen startolt a Nick and Norah’s Infinite Playlist, amelyet 2421 moziban mutattak be. Fiatal arcokkal készült, semmi nagyobb név, így nem is került sokba, a profit garantált, a végösszeg olyan 35-50 millió között lesz.

David Zucker rendezését, az An American Carol vígjátékot 1639 moziban indították útjára és egy igen gyenge közepes eredményt produkált, az imdb-n 3,8 pontja van eddig és a 2325 dolláros átlaga hervasztó, a bevételből nem dugja senki degeszre a zsebét, a folytatás pedig kizárt. Zucker pedig nekiállhat a Sci-fi Movie készítésének (jájj).

A Box Office lista tizedik helyezettje a Religolous dokumentumfilm, amit csak 502 moziban játszottak.

A Vakságot (Blindness) se sok helyre, 1690 moziba tolták be, a film José Saramago adaptációja. Cannes-ban nem szerepelt jól az alkotás, ezért a rendező újravágta a filmet és a torontói fesztiválon már meg is éljenezték. Az amerikai nézőket azonban hidegen hagyta a film és csak 2 millió folyt be a kasszába, ami édeskevés.

A How to Lose Friends and Alienate People csupán csak 1,4 milliót termelt, ami katasztrofális eredmény, 801 dolláros mozinkénti átlaggal nem igazán lehet büszkélkedni sehol.

Régebbi bemutott filmek:: A múlt heti éllovas, a Sasszem a második helyre csúszott vissza, 39 %-ot csökkent az előző hétvégéhez képest, ez pedig egyáltalán nem rossz, 80 millióig bizton eljut. Eddig limitáltan futott az Appaloosa western, amihez most hozzácsaptak még pár száz mozit, így a lista ötödik helyére kapaszkodott fel, nem fogja megváltani a világot, de erős hátszéllel és díjakkal 20-30 millió között van esélye zárni. A Burn After Reading is tovább menetel a 60 milliós végösszege felé, bár elképzelhető, hogy kicsivel előtte kifullad. Az Utazás a Föld középpontjába kalandfilm átcsúszott a 100-as határon, így a nyári művek közül 16 film érte el ezt célt, a Hortonnal együtt így 17 100 millión felül teljesítő film van eddig idén.

Limitált bemutató: 9 filmszínházban kezdték el vetíteni a Jonathan Demme rendezésében készült Rachel Getting Married drámát, amelyben a főszereplő Rosemarie DeWitt és Anne Hatheway és pofás 303,000 dollárral zárta a hétvégét. 1098 moziban mutatták be a Flash of a Genius -t., 2,3 millió dollárt szedett össze, aminek láttán nem fognak pezsgők durrogni a stúdiónál.

 

Cím

Hétvégéi bevétel

(amerikai dollár)

Eddigi amerikai bevétel

(amerikai dollár)

Előállítási költség

(amerikai dollár)

Info

Beverly Hills Chihuahua

29

29

–

Poszter és előzetes

Sasszem (Eagle eye)


17,7


54,6


80


Kritika
,

Előzetes

Nick and Norah’s Infinite Playlist


12


12


9


Poszter és előzetes

Nights at Rodanthe

7,3

25

–

Poszter és előzetes

Appaloosa

5,0

5,5

–

Előzetes

Kínos közelség (Lakview Terrace)


4,5


32,1


20


Előzetes

Jelenetek

Burn After Reading

4,0

51,6

37

Karakter-

poszerek

Előzetes

Fireproof

4,0

12,4

0,5

Előzetes

An American Carol


3,8


3,8


–


Előzetes

Religulous

3,5

3,5

–

–

Jövő héten érkezik Ridley Scott rendezése, a Hazuságok hálója (előzetes), a Szikraváros (előzetes), a Quarantine (képek) és a The Express és pár száz vásznon a Sex Drive is bemutatásra kerül.

4

Sasszem (Eagle Eye)

2008-sasszem

Jerry Shaw (Shia LaBeouf) testvére temetéséről érkezik haza és megdöbbenve tapasztalja, hogy időközben a lakását telepakolták mindenféle high-tech cuccal és fegyverrel. Megcsörren a telefon, amibe egy női hang közli Jerry-vel az FBI érkezését, később pedig újra jelentkezik. Ezzel egy időben Rachel Holloman (Michelle Monaghan) is hasonló telefonhívást kap, összefut Jerry-vel és együtt kell teljesíteniük az utasításokat, mert ha nem, akkor baj lesz, még nagyobb, amiben most vannak.

Olvasd tovább →

0

A tea íze (Cha no aji, 2004)

Igazi japán szürreál, Ishii Katsuhito rendezőtől.
A film a Haruno család mindennapjait mutatja be. A múví több mint két óra, de ezalatt az idő alatt a  belőle áradó nyugalom a hatalmába kerít. A családtagokat megismerjük szépen lassan és belelátunk a saját kis világukba.

Olvasd tovább →

0

A Csupasz pisztoly rendezője megint paródiát készített

David Zucker az Airplane! és a Csupasz pisztoly rendezője ismét a kamera mögött, de ő készítette a Horrora akadva utolsó két részét is és köze volt a Superhero Movie-hoz is. A készítők Michael Moore parodizálják ki az An American Carol vígjátékkal. A filmben  Kelsey Grammer, Leslie Nielsen, Dennis Hopper, James Woods, Robert Davi és  Jon Voight szerepelnek.