2

Box Office: Max Payne érdekesebb az Elnöknél

Hétvégi amerikai mozis bevételek

Új bemutatók:
Mark Wahlberg két jó csajjal (Mila Kunis, Olga Kurylenko) is szerepelhetett a Max Payne játék filmváltozatában, amely az első pozíciót kaparintotta meg a hétvégén. A rottentomatoes oldalán még a hét elején 7 %-on állt, mostanra sikerült felkapaszkodnia 18 %-ra. John Moore rendező a korhatárbizottságra volt kiakadva nemrég, mivel azok szerinte szigorúak voltak művével kapcsolatban, példának A sötét lovagot hozta fel, szerinte ott sokkal kegyesebbek voltak a bírák. Végül is sikerült megegyezni a bizottsággal és PG-13 besorolást kapott.
Azok a filmek amelyek számítógépes játékok alapján készülnek nem hoznak túl sokat, eddig a Tomb Raider első része szerepelt a legjobban, majd a Pokemon és a Mortal Kombat, legjellemzőbb azonban, hogy az ilyen alkotások 50 millió alatt végeznek, ezért minél kevesebből próbálják a készítők elkészíteni a filmet. A Max Payne 35 millióba került és 40-50 millióig juthat el szerintem.

 

Ezüstérmes a The Secret Life of Bees dráma, mely Sue Monk Kidd regénye alapján készült, a producer Will Smith, az executive producer pedig Smith neje, Jada Pinkett Smith volt. (Smith-nek szintén köze volt a nemrégiben bemutatott Lakeview Terrace-hoz). A kritikák közel 60 %-a pozitívan nyilatkozott róla, a drámákat pedig a közönség nem unja meg egyhamar.

Oliver Stone visszatért a politikához, Amerika elnökéről, George W. Bushról forgatott filmet, amelyben a főszerepet Josh Brolin és Elizabeth Banks játssza. Az előzetes kritikák nem kecsegtettek semmi jóval, bár abba egyetértettek, hogy Brolin jól hozza a szerepet. Én arra számítottam, hogy ennél sokkal többet fog hozni a W., mivel csak az Elnökről van szó.

A Sex Drive története az Cool túra és az Amerikai pite filmeket idézi fel bennem: Ian a neten összeismerkedik egy csajjal, akivel élőben is találkozni szeretne, ezért haverjaival átutazzák az országot, hogy lássa őt. Agyatlanságnak tűnik így elsőre, de nem húzták le annyira a kritikák, mint amennyire hittem/vártam, 45 % az átlaga. 19 millióból hozták tető alá, amely szerintem elég sokan tűnik, a bevétele pedig nem azt mutatja, hogy behozná az árát.

Régebbi bemutatók:
Jól tartja magát a Beverly Hils Chihuahua, a nézők továbbra is látogatják ezt a kutyás alkotást, az imdb-n a legrosszabb 78. film. Még a végén átjut a 100 millán is. A Sasszem nem szenvedte meg a Max Payne megjelenését, mint ahogy arra néhányan számítottak. 90 milliót már biztosan magáénak tudhat, a 100-as még kérdéses. Közel 47 %-ot csökkent az előző hétvégéhez képest a Hazugságok hálója bevétele, így bizonyossá vált, hogy nem éri el a gyártási költségét, bemutató előtt még Oscar esélyesként is emlegették, a bukta láttán már nem hisznek ebben. 55 %-os csökkenéssel kell beérnie a Quarantine-nek, ami horrorhoz képest elfogadható, a büdzséje kétszeresénél tart, nem csodálkoznék egy folytatáson. A Lakeview Terrace 40 millió körül hagyja el a mozitermeket, az Égető bizonyíték (Burn After Reading) pedig 60 millió magasságában kerül le a vásznakról végleg.

Limitált bemutató:

36 moziban játszották Barry Levinson rendezésében készült What Just Happened? vígjátékot, amelyben Robert De Niro a főszereplő. A végeredmény 216.000 dollár, ami elég sovány.

Jövőhéten érkezik a Szerelmes hangjegyek harmadik része, gondolom sokan várják már:) A Fűrész rajongók is örülhetnek, az ötödik részre térhetnek be a mozikba. Vajon meddig tudják még ezt húzni. A Pride and Glory dráma Clon Farellel és Edward Nortonnal is bemutatásra kerül. Hogy melyik nyit az élen? Nagy égés lenne a Fűrésznek, ha a kis tánci-tánci-singing song film lenyomná.

 

Cím

Hétvégi bevétel (millió dollár)

Eddigi amerikai bevétel (millió dollár)

Előállítási költség (millió dollár)

Info


Max Payne


18,00


18,00


35

Szinkronos előzetes, képek

W.

11,20

69,06

25,1

Előzetes, az elnöki stáb

The Secret Life of Bees

11,05

11,05

11

Előzetes

Beverly Hills Chihuahua

10,55

10,55

 –

Poszter és előzetes

Sasszem (Eagle Eye)

7,34

81,33

80

Kritika

Hazugságok hálója (Body of Lies)

6,88

24,48

70

Előzetes

poszter

Quarantine

6,30

24,68

10

TV Spot, képek

Nick and Norah’s Infinite Playlist


3,90


26,70


12


Poszter és előzetes

Sex Drive

3,56

3,56

19

Az első 10 perc

Nights at Rodanthe

2,68

36,89

Poszter és előzetes

1

The Lazarus Project

Ben Garvey korábban vétett a törvény ellen, de már megjavult. Van munkája és boldogan él  kis családjával, feleségével és gyerekével. Tesója betoppan egy nap, elcseverésznek, majd felvázol egy lehetőséget, amivel több pénzhez juthatnának. Ben kezdetben még ódzkodik a gondolattól, később már belemegy. Az akció kudarcba fullad, Bent halálra ítéli a bíróság, meg is kapja az injekciót… majd később ott találja magát az esőben az út szélén számára ismeretlen helyen.

Olvasd tovább

0

The Guitar poszter

Egy-két napja szemezgetek már ezzel a poszterrel, nekem valamiért rohadtul bejön, pedig életemben nem fogtam kezembe gitárt, csak gyerekkoromban ilyen műanyag vackot, amiről a húrok néhány nap múlva leamortizálódtak.

Azt gondoltam, hogy jó kis zenés mulatság lesz ez, de a történet nem ezt sugallja. Egy nő élete megváltozik, mikor halálos betegséget diagnosztizálnak nála, állásából kirúgják, barátja elhagyja. Már csak két hónap van az életéből, de mielőtt meghalna, megpróbálja megvalósítani álmait.

3

Pornósztár Soderbergh új filmjében

Steven Soderbergh (Tripla vagy semmi, Solaris) új filmterve egy kisköltségvetésű alkotás amelynek címe The Girlfriend Experience. A főszerepet Sasha Grey kapta, aki leginkább a pornó világában ismert. A hölgy 20 éves, 18 évesen fogott fogott bele felnőtt filmek készítésébe, 2 év alatt több tucat alkotásban tűnt fel és kapott néhány díjat is elismerésül.

A történet 10.000 dolláros prostik szemszögéből mutatná be az örömlányok világát. A filmet 14 nap alatt forgatnák le és a dialógusok és a jelenetek is főleg az improvizáción alakulnának. Soderbergh terve szerint a rendezését a mozikban, a tévében és dvd-n egyszerre lehetne megtekinteni. (Egyszer már tanácsolta a többi filmkészítőnek, hogy hasonlóan járjanak el.) A többi szerepet ismeretlen színészekre bízná.

Soderbergh jelenleg Matt Damonnal forgatja a The Informant thrillert, ennek végeztével vág bele a The Girlfriend Experience-be. Sasha Grey is leszerződött még két filmhez, a Quit egy dráma lesz, a Smash Cut pedig egy horror vígjáték, ezen kívül a PG Porn egy részében is feltűnik majd, ennek egy darabja már megtekinthető volt.