3

A préri urai (Hell or High Water)

írta Nikodémus

2017-03-hell-or-high-water-1

Aki a rendszerváltozás környékén járt Erdélyben, nem feledi egykönnyen az élményt: fenséges, a majdani turista-inváziótól még érintetlen természet, zárványszerűen élő népi kultúra – és repedező paneltömbök, városi nyomornegyedek, vadregényes hegyek között megbúvó, elhagyott gyártelepek, rozsdamarta acélmonstrumok. Előbbiekért lelkesedtünk, utóbbiak miatt fájt a szívünk, látva a felelőtlen értékpazarlást. Mint minden párhuzam, ez is sántít kicsit, ám az HBO-n március idusán bemutatott, négyszeres Oscar-jelölt A préri urai (Hell or High Water) valami hasonlóval szembesít. Minket is, de legfőképpen Amerika nyugati és keleti partjának nagyvárosi népét.

2017-03-hell-or-high-water-2

Nyugat-Texas napszítta vidékén járunk. Egy testvérpár úgy dönt, kirabolja egy kisváros bankfiókját. Majd egy másikét és egy következőt is. Úgy tűnik, egyelőre megússzák: a kisöcsi (Ben Foster) kifejezetten élvezi a mókát, a báty (Chris Pine) viszont figyelmezteti, óvatosnak kell lenniük, különben rossz vége lesz a dolognak. Nem szabad ugyanis szem elől téveszteni a legfőbb célt, teszi hozzá halkan. A film elején a néző erről a bizonyos célról még mit sem tud, csupán annyit lát, hogy a helyi rendőrség hezitálása miatt csakhamar egy elszánt Texas Ranger (Jeff Bridges) ered társával a rablók nyomába. Minden adott tehát egy menekülős bosszúfilmhez, David Mackenzie rendezése azonban letér a neo-westernek szokásos ösvényéről, s egy sokkal összetettebb világot tár fel. Egy olyan világot, ahol a régi erények rég szétmállottak már, s egészen kicsavart, groteszk formában érvényesülnek. A helyi társadalom rothad: gazdasági csőd, széteső közösség, tönkrement életek, kallódás, kilátástalanság. Egyetlen dolog él még, a családi összetartás. A börtönviselt testvérpár édesanyjuk tragikus halála után gondoskodni akar a gyerekek jövőjéről, tudván azt, hogy az ő nemzedékük már feláldoztatott. Elveszett világ lehet az, ahol kétségbeesés szül gondoskodást. Merthogy a vég nem közeledik, hanem már túl vagyunk rajta – megrázó felismerése ez a film rangerének, s talán épp ez az, ami legkényelmetlenebbül érinthette a kortárs Amerika jólétbe zárkózó elitjét is. Számunkra mindez sajnos túl ismerős: a kommunista társadalmi kísérlet pusztítását az eastern vadkapitalizmus végezte be, mérgezett földet és roncsolt társadalmat hagyva maga után. Keserű élményünkön pedig nem enyhít, hogy a film egyébként míves mestermunka: hiába a letisztult fogalmazásmód, Taylor Sheridan bravúros forgatókönyve, a remek színészi alakítások, a gyönyörűen fényképezett kopár tájképek, ólomsúllyal nehezedik rá szívünkre az a csönd, ami a ritka beszédű szereplők egy-egy elharapott megjegyzése, a vészjóslóan gyülekező felhők és a kavarodó szél mögött lappang – vagy egy emberélet kioltása után beáll. Süket némaság ez, mely arról suttog, hogy minden elvégeztetett: ami történik, elkerülhetetlen.

2017-03-hell-or-high-water-3

Jelzésértékű, hogy épp tíz évvel ezelőtt készült két olyan, szintén balladai hangvételű film, mely hasonló kérdéseken töpreng. Mindkettő Amerika születéstörténetének árnyékos oldalát mutatta be, az „ősbűnt”, melyre nem építhető erkölcsös újvilág. Paul Thomas Anderson Vérző olaja új embertípust állított elénk: a morális skrupulusok nélküli, hatalomvágyó üzletembert, kinek utódai végül felépítették azt az Amerikát, melynek elrozsdálásáról szól filmünk. Micsoda véletlen: ott is, itt is felbukkan az olaj mint egy új korszak ígérete. A ranger pedig éppúgy nem érti, mivé lett a világ körülötte, mint ahogy Tommy Lee Jones nyugdíjas rendőre sem a Coen testvérek Nem vénnek való vidék című alkotásában. Pedig egyszerű: az az erkölcsi rend, melyben eddig éltünk, rég üres illúzióvá fakult, s közeleg a hatalomváltás. Az eljövendő új rendszer új urainak kénye-kedvéhez pedig alkalmazkodnia kell a kisembernek – ki tudja, hányadszor.

(Megjelent: Új Ember, 2017. március)

3 komment

  1. Ma néztem meg, ez egy szuper jó film volt. Ha 150 évvel korábbra helyezik a cselekményt, kis változtatással simán akkor is működött volna.
    A másik, hogy ha valamihez hasonlítani kellene, akkor a Nem vénnek való vidéket mondanám. Tommy Lee Jones öccse simán lehetett volna Jeff Bridges rangere.
    Nekem Chris Pine játéka volt a legjobb, kár, hogy ő nem kapott olyan sok méltatást, mint Jeff Bridges. De szuper volt Ben Foster is szerintem.

    A kritika is szuper lett!

  2. Nagyon tetszett. Egy lassú folyású western, karakter dráma egy kis akcióval itt – ott. A színészek játéka hatalmasat tesz hozzá. Jeff Bridges ahogy előveszi ezt a déli akcentust nem semmi.

  3. Az említett két film közül a Vérző olaj remek volt, fantasztikus volt az atmoszféra és a színészi játék. De a Nem vénnek való vidék ezzel ellentétben nálam nagyon nem talált be.
    A préri urainak volt egy saját hangulata, azonban Foster és Pine nem volt szimpatikus, nekem aztán mindegy volt, hogy élnek-e vagy halnak. Pine ráadásul már eljátszotta párszor ezt a szemlesütve beszélő félénk karaktert.
    A filmnek voltak jó pillanatai, akartam szeretni, de mégsem sikerült.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


nyolc × = 8