4

Micsoda nő érdekességek

“Pretty woman walkin’ down the street
Pretty woman, the kind I like to meet
Pretty woman, I don’t believe you
You’re not the truth
No one could look as good as you”

prettywomannnSzól a klasszikus dal, ami még mostanság is fülbemászó. 1990-ben mutatták be a Micsoda nő, amiben elhangzik a szám és egy világ dúdolta akkoriban. Részben Gary Marshall filmjének (és a Harry & Sallynek) köszönhetően újra megjött a stúdiók kedve a romantikus vígjátékokhoz. A 60-as évekbeli Doris Day/Rock Hudson alkotások után ugyanis a műfaj tetszhalott állapotban leledzett. De a Richard Gere és Julia Roberts főszereplésével forgatott alkotást követően újra sorjázni kezdtek a romkomok. 27 éve került a mozikba, jöjjön néhány érdekesség róla.  

A történet

Edward Lewis gazdag és jóképű üzletember. Úgy alakul, hogy egyáltalán nem boldogul a kölcsön Lotusával, viszont egy közelben álló prosti láthatóan eléggé ért a verdához. A férfi átadja neki a kormányt. Együtt töltik az éjszakát, majd másnap egy üzleti vacsorára kellene mennie, megkéri a nőt, hogy menjen vele, sőt 3000 dollárt ajánl számára, ha eltölt vele egy hetet.

Nem vígjáték lett volna

Komoly drámának indult, amely a 80-as évekbeli prostikról szólt. Vivian tulajdonképpen drogfüggő, folyamatosan szájaló nő lett volna és a rossz humorú, kiállhatatlan, de tehetős Edwarddal kötött egyezsége részeként egy hétig nem kokózhatott, de a végén már csak a szerre vágyott. Edward egyszerűen kidobja a kocsijából, a film úgy ért volna véget, hogy Vivien és Kit, a lakótársa Disneyland felé buszozik. Laura Ziskin producer mindenképpen változtatni akart a karakteren, mivel úgy vélte, talán jogosan, hogy a nézők számára nem lenne szimpatikus.

A Vestron Pictures vette meg a szkriptet és egy eléggé alacsony költségvetésű filmben gondolkodott. De amikor a cég megszűnt az Universal érdeklődött a sztori, ám a Disney beleszólt a dolgok menetébe és megszerezték a szkriptet. Laura Ziskin producer mindenképpen változtatni akart a karakteren, mivel úgy vélte, talán jogosan, hogy a nézők számára nem lenne szimpatikus.

Végül a Disney akkori vezére, Jeffrey Katzenberg kiadta az utasítást: dráma helyett inkább legyen egy modern meseszerű love story. J.K. Lawton dolgozta át a történetet, elmondása szerint két változatot írt, majd a stúdió még alakítgatott rajta, ám a stáblistára csak az ő neve került fel. Az eredeti forgatókönyv $3000 dollár címre hallgatott, vagyis arra az összegre utalt, amit Edward fizet Viviennek egy hétre a társaságáért. Ám a stúdió szerint az embereknek a címről egy sci-fi juthat eszébe.

Szereposztás

micsodanoGary Marshall rendező Christopher Reeve, Daniel Day-Lewis és Denzel Washington nevét vette fontolóra Edward szerepére, Al Pacino is kapott ajánlatot, egy ideig érdekelte, olvasópróbát is tartottak Roberts-szel, de végül kilépett. Burt Reynolds a Piers Morgan show-ban mesélte el, hogy megkeresték, de miután látta a filmet megbánta, hogy nem mondott igent. Richard Gere eleinte hezitált, bár eléggé látszott, hogy megvan a kémia Roberts. A színésznő meg is látogatta, Gere ekkor már inkább a nemleges választ fontolgatta, fel is vette a kagylót, hogy felhívja a rendezőt, ám ekkor Roberts egy cetlit csúsztatott oda, amire ráírta, hogy “Kérlek, mondj igent.” Gere pedig az elutasítás helyett úgy felelt, hogy vállalom a filmet.

Vivien megformálását Karen Allen-re akarták bízni, a nemleges válasz után Molly Ringwaldnál is próbálkoztak, de ő nem akart kurvát játszani. Winona Ryder is bejelentkezett, ám túl fiatalnak titulálta Marshall, akárcsak Jennifer Connelly-t. Diane Lane a jelmezpróbákig jutott el, de akkor közbeszólt egy másik projekt. Daryl Hannah szerint túlságosan degradáló a nők számára a szerep.  Roberts ekkor még eléggé ismeretlen volt, habár ott volt mögötte a Pizzavarázs, az Acélmagnóliákat viszont még nem adták ki.

Product Placement probléma

Edward akár egy Ferrarit vagy Porsche-t is vezethetett volna, de egyik sem akart prostikkal foglalkozó filmben reklámozni a verdát. Azonban a Lotusnak nem volt efféle gondja, így Edward és Vivian egy Silver 1989.5 Esprit SE volánja mögé ülhetett be. A döntés kifizetődőnek bizonyult, mivel hirtelen megnőtt az érdeklődés az Espirit iránt és az eladások megháromszorozódtak.

A nyaklánc

A film egyik ismert jelenete, amikor Gere drága nyakláncot nyújt Robertsnek, de mielőtt még hozzáérne gyorsan összezárja a dobozkát. A színész improvizált, Roberts meglepődött és felnevetett, Marshall nem vetette fel újra ezeket a pillanatokat. Az ékszer egyébként 250.000 dollárt ért, egy fegyveres biztonsági őr állt a direktor háta mögött, ő tartotta rajta a szemét az értékes nyakláncon, amit vissza kellett vinnie az üzletbe.

via GIPHY

Zene

Egészen remek soundtrack-et sikerült készíteni a filmhez, a közönség szintén odavolt érte, gyorsan fogyott és triplaplatinalemezzé vált. A főcímdalt Roy Orbison adta elő, a Roxette It Must Have Been Love száma pedig a Billboard Hot 100 első helyére reppent fel. De helyet kapott a Go West szerzeménye (King of Wishful Thinking) és a Red Hot Chili Peppers műve (Show Me Your Soul) is. Még a filmben hallható La Traviata opera is felkerült az albumra.

Alternatív, kivágott jelenetek

A Rendezői verzióban Edward és Vivien első találkozásánál többet beszélgetnek. Az éttermi jelenet hosszabb lett volna és az a montázs is bővebb lett volna, amikor Edward félreteszi a munkát, hogy egy napot Viviennel tölthessen. Voltak jelenetek, amelyekben Carlos Vivian-től akarja kicsikarni a pénzt, amivel Kit tartozik neki. És itt van már törölt jelenet.

Bevétel

A költségvetés 14 millió dollárra rúgott, de tulajdonképpen a Disney nem szabott határt a büdzsének és azt sem szabták meg, hogy mettől meddig kell tartania a forgatásnak. Így a stáb gyakorlatilag addig dolgozhatott, ameddig akart. 1989 július 24-én indult a meló, október 18-án fejezték be a felvételeket. 1990 március 23-án mutatták be a filmet, az első hétvégén 11.2 millió dollárt gyűjtött be. Egy hétre rá a Tini Nindzsa Teknőcök lenyomták a vígjátékot (25.3 milliót termelt), de ettől függetlenül begyűjtött 12.4 milliót. Még három hétvégét töltött a második pozícióban, majd visszakerült az első helyére, ahol még két víkendet töltött el. Amerikában összesen 178.4 millió dollárt kaszált, globálisan 463 milliót hozott. Nekünk egyébként augusztusig kellett várni rá.

Karrierek

prettywJulia Roberts 1990-ben még játszott az Egyenesen át sci-fi thrillerben, amely szintén sikeres lett. Jött az Egy ágyban az ellenséggel, a Hook és a Pelikán ügyirat, jó ideig a csúcson volt. Habár becsúszott egy-két rosszabb teljesítmény (Mary Reilly), de a 90-es évek egészen jól alakult számára. Az Álljon meg a nászmenetért 12 millió dollárt kapott, a Sztárom a páromért 15 milliót vihetett haza, az Erin Brokovichért 20 millió járt. Az utóbbi 10 évben viszont eléggé visszafogottan teljesítenek filmjei, talán csak az Ízek, imák, szerelmek lóg ki a sorból pénzügyi téren. Legutóbb a Pénzes cápában játszott, ami szerény 93 milliót szedett össze.

Richard Gere is megfordult minden műfajban, ám élete legnagyobb sikere a Micsoda nő maradt. Valahogy az igazán ütős sikerek elkerülték. A Somersby drámát kedvelte a közönség, Az első lovag inkább nemzetközi szintén volt keresett, ugyanez elmondható A sakálról. A Roberts-szel forgatott Oltári nő 300 milliót gyűjtött be, a Hűtlen sem teljesített rosszul, a Chicago pedig nem csak a kasszáknál hozott jól, de a díjszezonban is kapott pár elismerést.

Gary Marshall rendező kitartott a vígjátékok mellett. Az 1991-es Krumplirózsa inkább dramedy volt, de aztán olyan filmeket készített, mint az Oltári nő vagy a Neveletlen hercegnő. Halála előtt sztárokkal telerakott több szálon futó romantikus produkciókat forgatott, a Valentin napot a Szilveszter éjjel,majd az Anyák napja követte.

A forgatókönyvet író J.F. Lawton átnyergelt az akcióra. Papírra vetette az Úszó erődöt és a Láncreakciót, lekörmölte és megrendezte A prédát és köze volt a V.I.P. – Több, mint testőr sorozathoz.

4 komment

  1. Köszönjük, újabb szuper háttércikk. (Jómagam nem vagyok nagy romantikus film rajongó, de a Micsoda nő tényleg szuper volt.) Olyannyira kedvet hozott a filmhez és a zenéjéhez az írás, hogy mióta olvastam egyfolytában Roxette-et hallgatok. 🙂 Régi szép idők, kilencvenes évek eleje hangulat.

  2. Szeretem ezeket a cikkeket! <3
    Gere másik legjobb filmje (ezen kívül) a Mothman Prophecies(2002) aka Megszólít az éjszaka!!

    • Gere elég sok jó filmet készített, mint régebben. A Megszólít az éjszaka egészen izgalmas volt, kár, hogy keveset hozott, akárcsak a Legbelső félelem.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *