4

Kémek hídja (Bridge of Spies)

kemekhidjaposzter

Manapság már nem hozza úgy lázba az embereket Steven Spielberg neve, mint régen. Habár a közel 70 éves direktornak már nem igazán kell mit bizonyítania, de sokszor eltéveszti az arányokat. Megteheti, hiszen tudja, hogy gyakorlatilag mindent elért és stúdiófőnökként úgy forgat filmet, ahogy neki tetszik. Sajnos a Hadak útján giccsbe fulladt, a Lincoln-t pedig Daniel Day Lewis húzza ki a középszerből. Karrierje során többször került kapcsolatba háborús filmötletekkel, némelyiket megvalósított, volt, aminek búcsút intett (Amerikai mesterlövész). Ezúttal a hidegháborús paranoiás időszakba kalauzolja el a nézőt, ahol az amerikaiak legszívesebben eltörölnék az oroszokat a Föld színéről és ez fordítva is igaz. Spielberg megtörtént esetet mutat be, szerencsére nem túl szentimentálisan, visszafogja a patetikus zenét és nem Tom Hanks vállainak kell elbírnia a film súlyát.

bridgeof

1957-ben Brooklynban elkapják Abelt, a szovjet kémet. A közvélemény számára meg kell mutatni, hogy Amerikában mindenkinek joga van tisztességes tárgyaláshoz. A színfalak mögött mindenki tudja, hogy ez csupán formalitás, felesleges bármilyen jogi szöveggel próbálkozni, az illetőt mindenképpen elítélik. James Donovanre (Hanks) bízzák a védelmet, irodájában is tisztában vannak vele, hogy Abelt mindenképp elítélik, így a tapasztalt ügyvédtől kvázi csak annyit kérnek, hogy üljön a vádlott mellett, aztán a végén mindenki megy a maga útján. Ám bármily meglepő, Donovan nem egy lelkiismeret nélküli alak, hanem igenis vannak érzései és még akkor sem akarja magára hagyni Abelt, amikor gyanúsan méregetik és családja is veszélybe kerül. Amikor fogságba esik egy amerikai kémrepülőpilóta, Donovanre rá hárul a feladat, hogy megoldja a fogolycserét.

Szerencsére Spielberg nem egy Michael Bay, így nem valami olyasmire kell számítani, hogy a gonosz szovjetek odapörkölnek és a jenkik meg keményen visszavágnak. A beharangozók azt sugallták, hogy patrióta, zászlólengető film fog születni, ahol Hanks döbbent és rémülten masírozik keresztül a problémák hadán. A karakterekről süt a paranoia, az ellenségtől való félelem és utálat, de a nézőre nem ragad rá. Nem akciófilmről vagy thrillerről van szó, Spielberg csupán bemutatja miképp viszonyulnak a nagyhatalmak egymáshoz. „Ami ma zajlik háború, amelyben katonák helyett az adatoké a főszerep, amely szükség esetén segítene egy termonukleáris csatában.” – mondják egy eligazítás során. Jól mutatja a feszültséget, hogy az általános iskolákban is azt mutogatják, hogy mit kell tenni, ha esetleg megszólalnak a szirénák.

brideofspies2

Nem vágunk a dolgok sűrűjébe, hagy időt a felvezetésre, megismerjük és megkedveljük a Hanks által játszott Donovant. Udvariasan, esetleg példákkal alátámasztva adja elő mondandóját, senkit nem szándékozik megsérteni és mindig csodálkozik, ha esetleg rosszat feltételeznek róla. Ő a szavak embere, a film egyik pillanatában meg is mondják neki, hogy magyarázza ki magát a helyzetből. Ő az az ember, aki nem utálkozik és nem vet meg senkit, de eléggé nehéz megvetnie a lábát egy olyan közegben, ahol a fejesek a saját érdekeiket nézik és semmiképpen sem akarják, hogy az eszméken vagy a politikai nézeteken csorba essen.

Ki az igazán jó és a velejéig gonosz? Spielberg nem foglal állást, ő emberként tekint mindenkire (kivételt persze lehetne mondani): amerikaira, szovjetre, németre. Nem nevezhetőek negatív figuráknak, csak ugye a zászlóra kitűzött célokhoz és hozzáálláshoz muszáj hű maradni. Mindenkivel lehet egyeztetni, szót érteni, ám a fennálló ellentéteket nem lehet csak úgy a szőnyeg alá söpörni. Végső soron, ha a fogolycsere pikk-pakk megoldódott volna, akkor a játékidő is sokkal rövidebb lett volna.

Tehát érződik, hogy alapvetően feszült közegben zajlik a cselekmény, de a direktor mintha nem igazán akarta volna nyomasztóbban bemutatni a kor hátterét. Még a szovjet kém is kellőképpen szimpatikusan ábrázolja. Habár információt gyűjtött Amerikában, de ettől mégsem rossz ember, sőt, rendes és vicces fickó. Senki ne lepődjön meg rajta, ha idővel azon kapná magát, hogy boldogan elfogadná nagypapájának.

Így hát a Kémek hídja egy rutinosan elkészített, értő kezekkel összerakott hidegháborús film, amely egészen jó atmoszférával bír, meglepően humoros és eléggé szórakoztató.  Csak éppen nagyon hiányzik ne csak a szereplők méregessék bizalmatlanul az ügyvédet, hanem mi is gyanakvóan tekintsünk rájuk. 70 %

imdb: 8,0
rottentomatoes: 92 %

Büdzsé: 40 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel: 67 millió dollár
Eddigi összbevétel: 95 millió dollár

4 komment

  1. Hát én többre számítottam. Az egész filmben mindenki olyan nyugodt, hogy lehetetlen átérezni az akkori feszült helyzetet. Magának a falnak az építése sem ilyen nyugisan zajlott. Olyan szócsatározásokat vártam, mint amilyenek az ilyen típusú filmekben volt anno. Persze értem én, hogy itt azt akarták kiemelni, hogy a vezetők az elvakult hülyék és a kisemberek szót értenek egymással, de fogadok, hogy a valóságban nem ilyen nyugisan beszélgettek egymással a szemben álló felek.

    • Igen, teljesen nyugodt hangnemben zajlottak a diskurálások. Ez volt a bajom az egésszel, hogy nem lehetett átérezni a feszültséget. De legalább nem giccses és nem leng folyamatosan az amerikai zászló.

  2. Spielberg valóban dicséretesen visszafogja magát, de azért a végefelé csak befigyel az amerikai (vélt erkölcsi) felsőbbrendűség, és tényleg túl nyugis mindenki. Történelmi tabló mívesen elkészítve, Spielberg kedvenc témáival felbővítve (családját szerető, de azért hazafi kisember stb.).

  3. Nálam ez nem talált be végül, pedig szorítottam. A sztori tulajdonképpen egy bekezdés is lehetne a wikipédiáról, így tényleg nehéz lenne minőségi körítést tálalni ha nem épp Spielbergről beszélnénk. Nagyon lassú tempó, feszültségmentes történetmesélés, olyan kis öregesen. A mondanivaló átjött, de csak azért mert Donovan valós személy volt és mert annyira akartam. Úgy is dönthettem volna, hogy bealszok inkább mert szvsz több volt a USA mellveregetés, mint kellett volna.
    Mindig kell egy amcsi hazafias film az Oscarra….

    Szerintem ez egy közepes Spielberg alkotás lett, nem lesz maradandó.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Biztosra megyünk *