0

Ice Age: Collision Course előzetes

iceage5A legutóbbi Jégkorszak 877 millió dollárt gyűjtött be a mozikban és a franchise kedvelői is viszonylag elégedettek voltak vele. A Fox jövőre elhozza a következő részt. Mike Thurmeier és Galen T. Chu egészen otthonosan mozognak az animációs világban és a Jégkorszak korábbi felvonásain is dolgoztak.

Scrat űrbéli kalandjainak következményei erősen kihatnak a Földre is. Manny-nek és barátainak el kell hagyniuk otthonukat, utazásuk során eljutnak egy érdekes, egzotikus helyre, amelyet Shangri Láma spirituális vezető irányít. Olvasd tovább

3

Martyrs előzetes

martyrssA 2008-as év nagy horrorszenzációja a Mártírok (Martyrs) volt. Pascal Laugier rendezését sok helyen dicsérték, rengeteg elismerést gyűjtött be. A direktor még abban az évben azt mondta, hogy éppen tárgyal a jogokkal kapcsolatban, Amerikában ugyanis meg akarják csinálni a remake-et. Daniel Stramm lehetett volna a rendező és Kristen Stewartot nézték ki a főszerepre. Teltek-múltak az évek, 2014-ben Stramm úgy nyilatkozott, hogy elhagyta a fedélzetet és szerinte a producerek 1 millió dollár alatti költségvetésű filmben gondolkodnak. Majd hirtelen a Safran Company bejelentette, hogy a film elkészült, dobozban van. A Goetz fivérek dirigálták a horrort, a főbb szerepeket Bailey Noble, Troian Bellisario, Kate Burton és Blake Robbins játsszák.

A tíz éves Lucie megszökik abból a raktárházból, ahol fogolyként tartották. Nehezen tudja feldolgozni az esetet és az árvaházban folyamatosan rémálok gyötrik. Egyedül csak egy vele hasonló korú lány, Anna érti meg őt. Egy évtizeddel később Lucie továbbra is gyötrődik, de végre le tudja nyomozni azt a családot, amely kínozta őt egykoron. Olvasd tovább

3

Legendás állatok és megfigyelésük előzetes

legendasVisszatérünk Harry Potter világába. A franchise utolsó négy felvonását rendező David Yates dirigálta le a fantasy-t, amelyben A Warner 2013-ban jelentette be, hogy J.K. Rowling írja a forgatókönyvet és egyúttal azt is hozzátették, hogy nem a HP filmek után játszódik a cselekmény. Kiderült, hogy a stúdió további részeket is szeretne majd készíteni, de nyilván ez majd a bevétel függvénye lesz. Az Oscar-díjas Eddie Redmayne vállalta a főszerepet, Katherine Waterston pedig Tina, az amerikai Varázslókongresszus alkalmazottja lesz. Alison Sudol formálja meg Queenie-t, Tina testvérét és szobatársát. Samantha Morton kapta Mary Lou szerepét, a Új Szálem-i Mecánás Társaság szűklátókörű vezetője lesz, akinek célja, hogy boszorkányokat és varázslókat tegyen hidegre. Colin Farrell testesítheti meg Percival Graves-t, az amerikai varázslóközösség elnökét.

Göthe Salmander különc magizoológus New Yorkba érkezik (nem fogjuk felfedni, hogy mi célból) a megbízható, kissé viharvert bőröndjével. Ez a bőrönd egyik azoknak a mágikus tárgyaknak, amely belül sokkal, sokkal, sokkal nagyobb. Így lehetővé válik, hogy ritka és egyben veszélyeztetett varázslatos lények egész sora lakozzon benne, ezeket Göthe világkörüli útja során gyűjtötte össze. Muglik (No-Majnak hívják itt őket) elől bujkáló amerikai varázslóközösségre bukkan. Itt az Egyesült Királysághoz képest (emlékszik valaki a Salemben lezajlott perekre?), sokkal jobban aggódnak, hogy az emberek leleplezik őket. A Legendás állatok arról szól, hogy mi történik, ha egy kivételes tehetségű angol varázsló a varázslófóbiás Amerikába érkezik és az általa összegyűjtött lények – amelyek között akad néhány egészen veszélyes is – kijutnak a bőröndből. Olvasd tovább

0

Synchronicity előzetes

synchronJacob Gentry, A jel (The Signal) alkotója dirigálta az alacsony költségvetésű időutazós noir thrillert. Chad McKnight játssza Jim Beale fizikust, akinek új találmánya képes féreglyukakat létrehozni. A dolgok kezdenek kicsit furcsává válni, miután egy rejtélyes dália tűnik fel a semmiből és lassan rájön, hogy az a nő, akivel éppen randizik, nem az, akinek mondja magát. AJ Bowen és Scott Poythress alakítják Jim kollégáit, Michael Ironside pedig a szerkezetet szeretné megkaparintani. 2016 január 22-én lesz elérhető VOD-on. Olvasd tovább

7

Gondolj rám előzetes

gondoljDr. Borlainak (Kern András) rutinfeladat, hogy bizonyos betegeivel közölje valamelyes tapintattal azt a rossz hírt, hogy immár csupán megszámlálható mennyiségű napjuk maradt. Egy szép – vagy inkább csúnya – napon kollégája ővele közli a rossz hírt. A minta férj, a legszeretőbb apa, a legkedveltebb orvos ekkor ördögi tervet eszel ki: szépen magára haragítja a szeretteit, a gyerekeit, a feleségét (Eszenyi Enikő), az anyját, hogy majd ne okozzon fájdalmat nekik, amikor el kell veszíteniük. Ám amikor már mindenkit lebontott maga körül, és egy emberként azt gondolják róla, hogy egy ocsmány, önző, kibírhatatlan alak – még mindig él, holott az emberi – orvosi – számítás szerint már rég a temetőben kéne lennie…

A film a Kern Andrásra oly jellemző fekete humorral, csavarosan, szellemesen mesél, hazugságainkon, árulásainkon, bűnös és gyakran a visszájukra forduló „jót akarásainkon” keresztül egyfajta szembenézés önmagunkkal. „Szeretném, ha ez a film igazi MOZI lenne, nem vígjáték, nem tragédia, nem blockbuster, hanem egy emberi történet, kicsit lelkizős, amin sokat lehet nevetni, amelyben magára ismerhet a néző, és felteheti magának a kérdést, hogy a főszereplőhöz hasonlóan cselekedne-e. Ezt nevezem én MOZInak, dramedynek.’ – nyilatkozta Kern.

Olvasd tovább

1

Eddie the Eagle előzetes

eddieeagle1Matthew Vaughn producerként áll az Eddie the Eagle film mögött, amelyben Taron Egerton alakítja Eddie Edwards síugrót. Nem ő a világ legismertebb alakja a sportágnak, de ő volt az első angol síugró. 1988-ban indult a Téli Olimpián, Chuck Berghorn (Hugh Jackman) segítségével készült fel. A Sas a 70 m-es és 90 m-es számban is az utolsó helyen végzett.

Update: Megjött az előzetes. Olvasd tovább