12

Jupiter felemelkedése (Jupiter Ascending)

jupiterfelemelkedése

Wachowskiék pont olyanok, mint a gyerekek és élvezik, hogy Hollywood hagyja őket méregdrága játékokkal játszani a homokozóban. Ellesik a hozzájuk hasonló technikáját és stílusát, alakítanak rajta és sajátos módon újra felépítik. Kissé hasonlítanak Quentin Tarantinohoz, de merőben eltérő a hozzáállásuk, bár a tesók is szeretik szövegeltetni karaktereiket, ám a Mátrix óta inkább se füle, se farka monológokat gyártanak. És hiába dolgoznak borsos áron megvásárolt anyagból, sajnos esetükben gyorsan kiderül, hogy nem mind arany, ami fénylik.

jupiterfelemelkedese6

A testvérek mindig is szerettek ötletelni, a Jupiter felemelkedéséhez minden részletre kiterjedő univerzumot alkottak meg. A Mátrixhoz hasonlóan ezúttal is az emberiség sorsa – múltja, jelene, jövője – került kitárgyalásra, ráadásul lelkesedésükben 600 oldalas forgatókönyvet prezentáltak, amit egy filmbe belepasszírozni képtelenség. Talán jobban jártak volna, ha regényként próbálták volna kiadni vagy esetleg animációs sorozatként. Mivel amit két órában sikerült bemutatniuk szórakoztatónak nem nevezhető.

Jupiter wécépuculóként dolgozik Chicagoban. Kiderül, hogy nem orosz bevándorlók gyermeke. Azonban furcsa lények a halálát akarják és egy még furcsább idegen menti meg az életét. Rádöbben, hogy eléggé sok köze van az univerzumot irányító uralkodókhoz.

jupiterfelemelkedese1

Eléggé érdekes történetet lehetett volna szőni az emberek evolúciója, a „profit” és az úgynevezett aratás köré. Wachowskiék a Mátrixban a lenyűgöző harcművészjelenetek mellett olyan világot építettek fel, amely láttán leesett a néző álla és a monológok sem hallatszottak zagyvaságnak. Csakhogy a trilógia végére túllőttek a célon, egy szépen felépített „mitológia” vált érdektelenné. Alaposan elszálltak a Totál turbóval és a Felhőatlasszal és kvázi egyetlen értékelhető, valamire való filmhez volna közük az eltelt években. Nem a Nindzsagyilkosról beszélek, hanem a V mint vérbosszúról. A Jupiter felemelkedésében zajlanak az események, de a székbeszögezős akciók elmaradnak, ami nem jelenti feltétlenül azt, hogy pocsék kivitelezést kapnánk. Viszont a dialógusok jó részét mintha egy sablongyűjteményből vették volna, néhány hallatán pedig olyan érzés kerülget, mintha leforgatták volna a párbeszédet, de csak az elejét és végét hagyták volna benne a filmben.

Az effektekkel nincs gond, ahogy egy 170 millió dolláros költségvetésű sci-fi esetében elvárható. A szép színes kosztümök, randa lények, csodálatos sminkek, űrjelenetek, illetve a helyszínek pazarul festenek. Mindehhez eléggé gyenge tartalom társul, illetve a színészi játékkal sem lehetünk elégedettek. Nem hagyják ki a lehetőséget, hogy Channing Tatum több percen keresztül félmeztelenül szaladgáljon, Mila Kunis ugyan nem dobja le ruháit, de ő sem erőltette meg magát. A „csúcspont” Eddie Redmayne, akinek teljesítményét a B kategória elitklubja most tárgyalja ki néhány sör mellett és egy tiszteletbeli díjat biztos, hogy megítélnek neki.

jupiterfelemelekdese2

Néhány vélemény szerint klasszikus sci-firegényekből merítettek Wachowskiék. Ők az Odüsszeuszt és az Óz, a csodák csodáját említették meg inspirációként. Érdekes. A Jupiter felemelkedéséből nem lesz kultfilm, esetleg úgy lett volna némi esély erre, ha egy Ed Wood korszakot megidéző pár milliós filmet prezentáltak volna kellő kreativitással és elborult ötlettel. Így viszont csak egy felettébb drága, remek látvánnyal megpakolt, néhol kifejezetten fájóan buta karakterekkel bemutatott könnyen feledhető produkciót kapunk. Kétség kívül ebből az univerzumból ki lehetett volna hozni többet is, az elképzelést nem tudták érdekesen bemutatni. És valóban olyan, mint ahogy az előzetesek alapján lehetett gondolni: nem kell nagy elvárásokat táplálni. 45 %.

imdb: 6,0
rottentomatoes: 22 %

Büdzsé: 170 millió dollár
Eddigi összbevétel: 55 millió dollár

12 komment

  1. Nagyon jó film, nagyon élveztem. Az egyetlen hiba amit fel tudok róni neki, hogy a történet- körülmények -magyarázatok néha bonyolultak – érthetetlenek. Van egy dolog amit nem értettem, és azóta sem értek. Hogy hiheti Belen és a nővére, hogy Jupiter az anyjuk reinkarnációja? És miért olyan különlegesek Jupiter génjei? Ugye az egész emberiség egyetlen hatalmas “génbánya”. Jupiter is csak egy ember, a szülei is közönséges emberek. Mi olyan különleges a génjeiben? Aki érti ezt, az kérem árulja el nekem. De ezt leszámítva pazar film.

    Más. Meglepődtem hogy Mila Kunis hirtelen akcióhős lett, úgy tudtam ő dráma meg vígjátékszínésznő. Nem egy ismert akcióhősnő kellett volna ide?

    • Ez a reinkarnáció dolog nekem úgy jött le, hogy mivel nagyon sok ember van a világegyetemben, több ezer bolygón, előbb-utóbb véletlenül ugyanaz a DNS alakul ki, mint amivel korábban már rendelkezett valaki. Jupiter is ezért, véletlenül lesz a klónja annak a nőnek.

  2. Szerintem a 45% erős túlzás. A “történet- körülmények – magyarázatok néha bonyolultak” felvetésről az jutott eszembe, hogy milyen magyarázatok? A legnagyobb gyengéje a filmnek, hogy nulla háttértörténet, és nulla ‘bármi’ magyarázat… minden csak úgy van a filmben. Ráadásul a romantikus jelenetek egyrészt sci-fihez képest túl gyakoriak, másrészt olyannyira bárgyúak, hogy a még az amúgy igen romantikus típus csajomban is felmerült, hogy megdobálja a mozivásznat papírgalacsinnal… Semmit nem tudunk meg a világról a látványt leszámítva, semmit nem tudunk meg a szereplők motivációiról, csak úgy csinálják amit csinálnak… Szerintem botrányosan rossz a film, és egyetlen jó benne a látványvilág, ami viszont tényleg jól meg van csinálva… 10ed annyi energiát fektettek volna a történet értelmes elmesélésébe, és a karakterek kibontására, akkor is egy egész jó film lehetett volna, mert amúgy meg lenne benne potenciál…

  3. A film élvezetes volt, mert én készültem rá. És ez olyan “vizsgára készültem”-et jelent.
    A Mátrix óta a W. tesók munkáiban egyèrtelmű a gének működése. Neo sem az első kiválasztott, a Felhő atlaszban is ugyanazok élnek egymás mellett csak a díszlet más, és itt is megkapjuk a gének jelentőségét: egy önreproduktív bioinformatikai kódrendszer, mely az élet meghatározó alapja, és mint ilyen, meghatározza annak mèlysègét, jelentőségét;
    asztrológiai értelemben a Jupiter most valóban felelmelkedik, ami alapvetően meghatározza az emberi életet: az eddigi Szaturnusztól áthatott, keserű tanulságokkal teli időszakot felváltja egy vidámabb, szerencsés időszak, de ehhez meg kell találnod, meg kell ismerned és meg is kell értened a helyed, a dolgod, hogy helyes döntést légy képes hozni
    a wc-pucolás szimpla kontraszt: akkor is lehetsz fontos ember, ha a körülményeid (munkád, családod stb.) látszólag jelentéktelenek
    az akció és a látvány ebben a filmben nem klisés, mert ilyesmit még nem nagyon láttunk (csizma, űrvadászok, felhőkarcolók újjáépülnek, űrhajók, technológiai berendezkedés stb.)
    az odavetett félmondatos magyarázatokhoz sokkal jobban kell figyelni, mint anno a Mátrixban, mert abban a filmben magyaráztak W. tesók, itt már egyszerűen képet adnak a világ működéséről, amit vagy értesz vagy nem

    Szerintem a film elsősorban művészet, és mint ilyen, egy film dolga nem csak az, hogy szórakoztasson, hanem az is, hogy kibontsa a fantáziádat és szempontváltásra ösztönözzön. W. tesók ezt teszik, éberen kell nézni a filmjüket.

    • Ha művészkedni akarnak, akkor van rá lehetőségük. Nem kell elszórni sok sok tíz millió dollárt.

      • “az akció és a látvány ebben a filmben nem klisés, mert ilyesmit még nem nagyon láttunk (csizma, űrvadászok, felhőkarcolók újjáépülnek, űrhajók, technológiai berendezkedés stb.)”

        Miért ne láttunk volna még ilyeneket filmekben?

      • Szerintem nem művészkedni akartak, hanem képek által egyszerűen felhívni a figyelmünket egyszerű alap igazságokra, amikre az egyszerű turista.

  4. Spoiler On:
    Az a magyarázat amit Channing Tatum mesél az emberek emlékezetének kitörléséről, és arról, hogy akiknél nem sikerül, azoknak úgysem hisz senki – hát egyből Pataki Ati jutott eszembe.
    Spoiler OFF
    Amúgy tetszett, csak a harcolós részek olyan gyorsak voltak, alig tudtam követni.
    (Felhőatlasz sokkal királyabb, csak ugye azt meg kell érteni…)

  5. Rossz volt. Látványosnak látványos volt (IMAX 3D-ben néztem) de ennyire zagyva történetet régen láttam már filmben.
    Amikor jöttem ki a moziból valaki mögöttem megjegyezte hogy “Too much” én is így éreztem. Watchowski-ék túl sok mindent akartak ebbe 130 percbe belerakni és egyszerűen szétesett az egész.

    A színészeket is kicsit sajnáltam, Eddie Redmayne múlt héten kapta meg a BAFTA-t a Theory of Everything-ért (nem érdemtelenül) de ebben még ő is annyira bűnrossz volt, hogy szavak nincsenek. Komolyan csak mosolyogni tudtam a jelenetein annyira nem lehetett komolyan venni mnt főgonoszt. Szerintem a BAFTA mellett nemsokára egy Arany Málna büszke tulajdonosa is lehet nemsokára.

    A legjobb viszont az viszont amikor Sean Bean karakterel megjegyzte, hogy “Jól vagyok…egyelőre”. Na, azon szakadtam. :)

  6. Miért forgattak filmet arról hogy egy WC pucoló csaj 2 órán át szexuálisan zaklat egy űrkutyát?

  7. Tipik W tesós film, reinkarnáció, gének, az ember mint energia forrás, atom látvány. Nem volt ezzel semmi baj. Redmayne szerintem rohadt jó volt gonosznak ezzel a kimért szinkronnal de majd még angolul is meg kell néznem.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


× 6 = ötven négy