James Cameron lehet, hogy sejtette, de nem tudta, hogy a Terminátorral klasszikust teremt. Olyan mesterművet készített, amire a mai napig hivatkoznak, a jogok új tulaja mindig megpróbálkozik egy újabb résszel. Nem is oly rég került a mozikba az ötödik felvonás. De kanyarodjunk vissza az első filmhez, ami után megszaporodtak a robotos-kiborgos sci-fi akciók. VHS-en, olykor hangalámondással anno nagy élmény volt, de azért nem biztos, hogy illene elővenni ezeket, nehogy egy szép emlékkel kevesebb legyen. Idézzük meg kicsit a múltat egy Top 10 Terminator másolattal, utánérzéssel és koppintással.
terminator
Nyerj Terminator: Genisys játékfigurát
A Fantasmania ismét játékra invitál titeket, az online játékbolt ezúttal egy 10 cm-es Terminator Endoskeletont vagy egy NECA T-1000-est vihet haza a szerencsés nyertes. A játék facebook eseményén, kommentben lehet jelezni, hogy ki melyik figurát szeretné készhez venni. Ráadásul az eseményen résztvevő kommentelők közül valakit a Magyar Szuperhős Mesék első számával jutalmazunk meg. A játékra a válaszokat július 17. péntekig várjuk. Olvasd tovább
A Terminator franchise alkotóiról
Itt az újabb Terminator film, eddig négy részen keresztül zúztak a halálosztó masinák és az emberek próbálták megakadályozni a Skynetet célja elérésében. Nézzük (röviden), hogy az eddigi négy rész főbb színészei és rendezői milyen karriert futottak be.
James Cameron számára a Piranha 2 nem volt éppen jó ajánlólevél. Mindenesetre pont annak forgatása alatt volt rémálma egy tűzből kiemelkedő gépalakról, amely megihlette. Eredetileg két robotot akart a filmbe, de a folyékony fémből készült kiborgot költségvetési okokból ki kellett hagynia.
A film után Cameron gyorsan a csúcson találta magát. Elkészítette A bolygó neve: Halált, amely feszült akció sci-fi volt és egyáltalán nem látszik a filmen, hogy a stáb egy része nem hitt benne és ellenségesen, elutasítóan viselkedett vele. Belevághatott A mélység titkába, a szerény eredmény ellenére az effektek terén történelmi mérföldkőként emlékszik mindenki a produkcióra. Ő volt az első, aki képes volt 100 millió dolláros költségvetést kiharcolni és méltó folytatást készített a Terminatorhoz. Olvasd tovább
Terminator: Genisys
Jön! Megállíthatatlan. Egyetlen cél vezérli, programozásának megfelelően ki kell iktatnia a célszemélyt. Nem állíthatja meg pár tucatnyi golyó, nem fékezi meg a fal sem. El lehet menekülni, el lehet bújni, de fáradhatatlanul keres és kutat. Nincsenek érzései, nem érez szánalmat, se könyörületet. Durván félelmetes volt látni, ahogy a Terminátor a beletáplált „ösztönök” szerint Sarah Connor nyomába eredt. James Cameron csúcsra járatta a feszültséget, filmje nem hiába lett klasszikus és nem meglepő, hogy később többen merítettek művéből. Az Ítélet napja után talán jobb lett volna, ha békén hagyják a halálosztó gépezetet, de továbbra is erőltették. Olvasd tovább
A Terminator: Genisys besorolása: PG-13
Ráférne a Terminator: Genisys marketingeseire, hogy kissé rájuk pirítsanak. Hiszen több anyagot is közzétettek a neten, amelyen félkész effektek voltak láthatóak, illetve a nagy igyekezetükben kismillió tv spottal rukkoltak elő. De itt a következő dolog, amin a rajongók biztosan ki lesznek akadva. Korábban úgy hírlett, hogy az első három részhez hasonlóan R kategóriás lesz a Genisys. Azonban a stúdió nem volt merész, így egy PG-13-as filmre számíthatunk. De legalább James Cameronnak tetszett, aminek hangot is adott és az előző két Terminator előtt ilyesmit nem mondott.
James Cameron a Terminator: Genisyst élteti
A Terminator: Genisys megvalósításában nem vett részt James Cameron, viszont az alkotók megmutatták neki a kész filmet. A franchise szülőatyja, az első két felvonás rendezője eléggé elismerően nyilatkozott a produkcióról, sőt, azt mondja, hogy ez a harmadik Terminator film. Ez eléggé biztató, pláne, hogy Cameron a harmadik és negyedik rész esetében nem vett részt a marketingben. Ó, igen, ráfoghatnánk, hogy pénzért mindent, de pont ő az, akinek annyi van, mint Dagobert bácsinak. Olvasd tovább
Terminator: Genisys poszterek
A marketingesekre rá kellene nézni, hiszen többször olyan anyagokat dobtak ki, amelyek láttán az ember azt hinné, hogy egy B kategóriás filmmel van dolgunk. Ráadásul jó előre elsütötték a meglepetést, amelyet tartalékolni kellett volna. És most itt vannak az új karakterposzterek és ha nem tudnánk, hogy miről van szó, arra gondolnánk, hogy DVD-s filmet reklámoznak.
Mik lesznek a nyár legnagyobb sikerei és bukásai?
Elstartolt a hollywoodi nyár, nézzük át nagyjából a felhozatalt. Tippeljük meg, hogy melyikből lesz siker és melyik hasal el. Nem vagyok egy box office guru, szóval benne van, hogy az összeset mellélövöm.
Képregényfilmek
Kétség sem férhet hozzá, hogy a Bosszúállók: Ultron kora (Avengers: Age of Ultron) gigasiker lesz. Nem is a kérdés, hogy sokat fog hozni, hanem hogy mennyit? Az előző 1,5 milliárd dollárt kasszírozott világszerte, könnyen lehet, hogy a folytatás ennél többet kasszíroz. Olvasd tovább
Terminator Genisys tv spotok
McG boldogan folytatta volna a Terminator franchise-t, ha lett volna rá lehetősége. De a gyengébb bevétel és a negyedik részt gyártó cég csődje után ötletét mégsem tudta film formában elmesélni. a A jogok új tulaja pedig inkább úgy döntött, hogy csavarnak egyet a sztorin. Az eddigi anyagok ugyan érdekesek, de nem biztos, hogy pont ez a film fogja helyrebillenteni a rajongók lelki egyensúlyát.
A Terminator: Genisys következő előzetese
Itt van, itt van újra. Visszatért, visszajött. Mert a Terminator franchise-t egyszerűen képtelenek abbahagyni. Legutóbb végre eljutottunk a jövőbe, de John Connor harca a Skynettel a többség szerint gyengére sikeredett. A jogok ismét máshol pihennek és úgy gondolták, hogy csavarintanak a történéseken. Érdekesnek hangzik és tűnik. Talán pont a Genisysszel lesznek kibékülve a rajongók? Olvasd tovább
Pár kép a Terminator Genisysből
Emilia Clarke alakíthatja Sarah Connort a Terminator újabb részében. Kicsit variáltak az idősíkokkal az alkotók, nem kell már sokat várni, hogy kiderüljön, hogy megérte-e.
Hosszabb tv spot a Terminator: Genisysnek
Az új 1 perces tv spotban rengeteg új képkocka akad és legalább J.K. Simmonst is láthatjuk.





