Többen nem igazán tesznek különbséget remake és reboot között. Végső soron érthető, hiszen a lényeg gyakorlatilag hasonló: ugyanazt a témát próbálják újra eladni. Persze a stúdió, a lelkes rendezők, a pénz(éh)es producerek és a megbízott forgatókönyvírók próbálják elhitetni a nagyvilággal, hogy az új verziót mindenképpen érdemes megnézni, nem egyszerű másolatról van szó, beleadtak apait-anyait… aztán van, aki elhiszi és akad, akit nem érdekel.
A remake lényegében azt jelenti, hogy valamelyik régebbi filmből készítenek egy újabb verziót, amelynek a története és cselekménye felettébb hasonló. Létezik az egyszerű szolgai másolat, ahol a korábbi és az új verzió képkockáról képkockára megegyezik Ilyen például Gus van Sant Psycho-ja, ahol kifejezetten arra törekedtek, hogy minden ugyanolyan legyen, mint Alfred Hitchcock mesterművében és ha úgy vesszük a pénzhajhászáson kívül nincs értelmes magyarázat létrejöttére. De Tom Savini 1990-es rendezése, Az élőhalottak éjszakája is egy az egyben ugyanaz, mint George A. Romero 1968-as klasszikusa és meg lehetne említeni Scott P. Levy-t, aki mindenféle különösebb változtatás nélkül forgatta újra Joe Dante Piranháját. Olvasd tovább





Még idén hozzá akarnak látni a Terminator következő részéhez. Eleddig három színész várhatja izgatottan, hogy elkezdődjön a forgatás. Emilia Clarke, Jason Clarke és Arnold Schwarzenegger mellett még mindig akad kiadó hely, méghozzá Kyle Reese megformálóját keresik.

A Terminator következő része 2015 június 26-án érkezik a mozikba. Eleve hendikeppel indul a produkció, hiszen a hardcore rajongók alaposan földbe döngölték az utóbbi két felvonást és az alkotóknak mindent meg kell tenniük, hogy elérjék, hogy a csalódott emberek is érdeklődést mutassanak a film iránt.
Kezd szépen betelni 2015 nyara, ezúttal az új Terminátor film kapott hivatalos bemutató dátumot. A Paramount, a Skydance és az Annapurna közös sajtóközleményben tudatták a világgal, hogy a reboot 2015 június 26-án kerül a mozikba.