0

Csak 2019-ben jön a Godzilla 2

godzillakigkongA Warner a DC filmeken kívül megpróbálkozik más „univerzumépítéssel” is. A Godzilla után kiderült, hogy King Konghoz is köze lesz a stúdiónak, sőt, a két lényt össze fogják ereszteni. A Kong: Skull Island-en már az utómunkálatokat végzik és 2017-ben be is mutatkozhat az óriásmajom. 2018-ban jött volna a Godzilla folytatása, ám toltak pár hónapot a premieren.

Jelen állás szerint 2018. június 8-a helyett 2019. március 22-én kerül a vásznakra a következő rész. Az indokok nem ismertek, de nyilván több esélye lesz a filmnek nagyobb bevételt termelni egy viszonylag nyugodtan mondható márciusban, mint a túlzsúfolt nyári időszakban. Főleg, hogy ugyanazon a napon kezdett volna a Transformers 6 is. A Godzilla vs King Kong 2020. május 29-ig indulhat útnak.

 

16

Amerika Kapitány: Polgárháború (Captain America: Civil War)

amerikakapitany

Az előző részekről itt és itt írtunk.

Gyakran előfordul a képregényekben, hogy egy-egy alaposan beharangozott eseményben néhány hős vállvetve harcol a gazemberek ellen. Esetleg összecsődítik az összes ismertebb karaktert valamiféle világot megváltoztató, esetleg kozmikus kaland miatt. Olykor viszont összerúgják a port és látványos harcok keretein belül vezetik le a nézeteltéréseiket. A Polgárháború szintén efféle sztori volt, csak éppen a Marvel univerzum egészét (vagyis a földi részét) érintette. Ebben egy fiatalokból álló zöldfülű hőscsapat esett neki élő adásban pár gonosz alaknak. Csakhogy az akció kudarcba fullad, aminek eredménye 600 áldozat. Emiatt bevezetnék a regisztrációs törvényt, amely kötelezi az igazságosztókat, hogy felfedjék kilétüket a kormány előtt. A döntés kettészakítja a hőstársadalmat, Vasember kiáll a szabályozás mellett, Amerika Kapitány viszont ellene van. Olvasd tovább

1

Inferno előzetes

Tom Hanks;Felicity JonesA Da Vinci kód (Da Vinci Code) világraszóló sikere után értelemszerű volt, hogy Ron Howard és Tom Hanks elkészíthette a folytatást. De az Angyalok és démonok (Angels & Demons) az előző rész 758 millió dollárjához képest már csak 485 millió dollárt szedett össze. Talán éppen ezért nem is siettek a következő filmmel. Végül Dan Brown regénysorozatának harmadik részét kihagyták és inkább a negyediket, az Inferno-t vették elő. David Koepp dolgozhatott a forgatókönyvön, Howard és Hanks visszatért, Felicity Jones, Ben Foster, Omar Sy és Irrfan Khan szerződhetett le melléjük. A forgatás 2015 áprilisában indult Olaszországban, Velencében, júniusban pedig átköltözött a stáb Magyarországra, a Korda stúdióba.

Robert Langdon egy firenzei kórházban tér magához. Fogalma sincs arról, hogy mi történhetett és miképp került oda. Ám kénytelen menekülőre fogni, amikor az életére törnek. Dr. Sienna Brooks-szal (Jones) próbálja megoldani a rejtélyt. Annyi biztos, hogy az esetnek köze lehet Dante klasszikusához, aminek segítségével meg tudják a reneszánsz festmények és szobrok által rejtett kódokat. Olvasd tovább

0

A Szemfényvesztők 2 következő előzetese

nowyouseeA 2013-as Szemfényvesztőkben (Now You See Me) négy illuzionista szórakoztathatta el a nagyérdeműt, e közben pedig borsot törtek a gaz ellenfelek orra alá. Itt a következő rész, amelyben Isla Fisher helyére Lizzy Caplan került, de azért most is a látványos bűvésztrükkökön és a soron következő nagy feladaton lesz a fő hangsúly. Daniel Radcliffe kéri fel – vagyis inkább zsarolja meg a négyest, hogy segítsenek terve végrehajtásában. A stúdió az új előzetesen kívül még egy jelenetet is közzétett, ezeket alább megtekinthetitek.

Ed Solomon és Peter Chiarelli írták a forgatókönyvet, a régi karaktereken kívül lesznek újabbak is, így Jay Chou és Sanaa Lathan is felbukkan a produkcióban. Olvasd tovább

0

A Tini Nindzsa Teknőcök 2 következő előzetese

teenagemutantAnimációs sorozatban és képregények lapjain hódítottak a Tini Nindzsa Mutáns Teknőcök, a 90-es évek élőszereplős franchise-t is készítettek a karakterekkel. Majd Michael Bay produceri felügyeletével megérkezett az újabb, modern változat, ahol már nem jelmezekben rohangáltak a főszereplők, hanem motion capture technikával keltették életre Michelangelo-ékat. Mivel egészen szépen tejelt a film, így itt a folytatás, ami ugyanolyan akciódús és kissé gyerekes kalandnak ígérkezik, mint az előző produkció. Olvasd tovább

4

A Paramount már a Star Trek következő részén gondolkodik

startrekbeyondkepA Paramount beregisztrálta a Star Trek 4-et az MPAA-nel, erre a TrekMovie lett figyelmes. Chris Pine és Zachary Quinto már aláírt a következő felvonásra.

De nyilván mindez nem garancia, hogy el fog készülni a következő rész. A stúdió még nem adta meg a zöld utat, egyelőre csak a szándék van, ami ugye nem meglepő. És ha a Star Trek: Mindenen túl (Star Trek Beyond) sok sok millió dollárt fog termelni a kasszáknál, nem fognak sokat teketóriázni a Paramountnál. De ha nem hozza a film a vártakat, akkor a fejesek alaposan átgondolják a további lépéseket.

6

A Vadász és a Jégkirálynő (The Huntsman: Winter’s War)

vadasz

Grandiózus dark fantasy-ként harangozták be négy évvel ezelőtt a Hófehér és a vadászt. Rupert Sanders reklámokon edződött szakember egy látványban erős, viszonylag hangulatos, de sajnos eléggé feledhető filmet adott ki kezei közül. Ráadásul egy ideig nem is a befolyt bevételeken, hanem a rendező és a Kristen Stewart közötti afféron csámcsogott a (bulvár)média. Később a stúdió a franchiseláz jegyében engedélyt adott a folytatásnak, amiben se Sanders, se Stewart nem vett részt, de Hemsworth és az előző rész fénypontja, Charlize Theron is visszatért. Olvasd tovább

2

LeBron James a Space Jam 2-ben

lebron„Everybody get up it’s time to slam now
We got a real jam goin’ down
Welcome to the Space Jam
Here’s your chance, do your dance at the Space Jam.” – hallgatta mindenki a 90-es években a Space Jam film slágerét, amiben a Bolondos Dallamok figurái mellett a világkerekség egyik legjobb kosarasa, Michael Jordan játszott.

Úgy két évvel ezelőtt látott napvilágot a pletyka, miszerint a Warner újabb produkciót tervez, de ezúttal egy másik kosaras ásszal, LeBron James-szel. Jó ideig semmi konkrétumot nem hallhattunk, de a THR ma megerősítette, hogy a stúdió szeretné a folytatást, Justin Lin-t szeretnék a rendezői székben látni, a forgatókönyvön Andrew Dodge, a Szaftos szavak (Bad Words) írója dolgozhat. Ó és a főszerepet maga James alakíthatná.

A történetet nem tették közzé, de eléggé nagy meglepetés lenne, ha LeBron Tapsi Hapsiékkal golfozna.

1

Millennium Falcon a Star Wars 8 forgatásán

A Daily Mail kirakott pár fotót a Star Wars 8 forgatásáról, ezeken a Millennium Falcon látható, később a twitteren is megjelentek a fotók.

 

0

Nem tudni mikor indulhat el újra a Maze Runner: The Death Cure forgatása

mazerunner21Március végén sérült meg Dylan O’Brien Az útvesztő (The Maze Runner) folytatásának, a Maze Runner: The Death Cure-nek a forgatásán. A fiatal színészt kórházba szállították és akkor még úgy tűnt, hogy belátható időn újra felpöröghet a kamera. Eredetileg május 9-én tért volna vissza a stáb a munkálatok színhelyére, ám mostanra biztossá vált, hogy O’Brien addigra nem fog felépülni. A Fox közleményében nem olvasható, hogy végleg leállították volna a filmet, csupán késedelemről beszélnek. Elvileg 2017. február 17-én mutatnák a harmadik felvonást.

0

Az első kép az Alien: Covenantból

aliencov

Tegnap volt az Alien Day és Neill Blomkamp meg is osztott egy képet, hogy miképp képzelné el Newt-ot filmjében. Viszont a Fox stúdió is közzétett egy fotót az Alien: Covenant legénységének jelvényéről. A forgatás elindult, Noomi Rapace elvileg nem tér vissza, csak Michael Fassbender. Az új csapatban Katherine Waterston, Danny McBride, Demián Bichir, Jussie Ssmolett, Amy Seimetz, Carmen Ejogo, Callie Hernandez és Billy Crudup található.

aliencov

 

0

Sylvia Hoeks a Szárnyas fejvadász 2-ben

sylviaA Szárnyas fejvadász 2 (Blade Runner 2) gárdája újabb taggal bővült. Sylvia Hoeks holland színésznő írt alá a folytatásra, így beállhat Harrison Ford, Ryan Gosling, Robin Wright, Dave Bautista és Ana de Armas mellé. A hivatalos közlemény nem említi, hogy Hoeks kit fog alakítani, de az biztos, hogy nem csak pár percet lesz jelen, központi karaktert fog megformálni.

Hampton Fancher és Michael Green dolgoztak a forgatókönyvön, egyelőre nem lehet tudni a konkrét sztorit, de az biztos, hogy az első film után pár évtizeddel játszódik a történet. Ridley Scott producerként veszi ki a részét a munkálatokból, Denis Villeneuve lesz a rendező. Nyáron indul a forgatás, 2017 október 6-án esedékes a bemutató.

A hölgy a 2007-es Arany Borjú díjátadón (az Oscar holland megfelelője) a legjobb mellékszereplő kategóriában győzött, a Duska drámában nyújtott alakításáért érdemelte ki az elismerést. Látható volt a Tirzában, amelyet a legjobb külföldi film kategóriában akartak indítani az Oscaron. Illetve a Senki többet (The Best Offer) krimi-drámában is játszott.