0

Egyre biztosabb, hogy Colin Firth benne lesz a Kingsman 2-ben

kingsmanA Kingsman bemutatója után a Fox bejelentette, hogy a képregényfilm folytatást kap. Colin Firth visszatérésére ekkor még kevesen számítottak, hiszen karaktere elhalálozott. Ennek ellenére tavaly csak elhintették, hogy nincs kizárva, hogy a színész fel fog bukkanni a következő részben, majd kijött egy poszter is, amely kifejezetten arra utalt, hogy Firth benne lesz a filmben.

Viszont kijött egy újabb kép, amely után biztosra vehetjük, hogy a karakter mégsem távozott az élők sorából. Pedro Pascal, a film egyik főszereplője osztotta meg Instagramján az alábbi képet, amelyen Firth és ő maga látható. „Elbújva Harry mögött” – írta hozzá. Olvasd tovább

1

Elkezdődött a Thor: Ragnarok forgatása

Louis D’Esposito, A Marvel producere twitterén jelentette be, hogy a Thor: Ragnarok forgatása július 4-én elkezdődött. Chris Hemsworth újra eljátszhatja a címszereplőt, Mark Ruffalo (a színész is készített egy fotót a helyszínről) Hulkjának is fontos szerep jut. Tom Hiddleston vissza fog térni, Cate Blanchett, Karl Urban, Temma Thompson és Jeff Goldblum erősítik a képregényfilmet.

0thor3

 

3

2018-ban mutatják be a Tűzgyűrű 2-t

pacific2013-ban csaptak össze az emberek által irányított óriásrobotok és a gigantikus szörnyekkel. A Tűzgyűrű (Pacific Rim) gyér eredménye láttán kétséges volt, hogy megvalósul-e a folytatás, de némi huzavona után sínre került a projekt. Kitűzték a bemutató dátumát is 2018. február 23-ára.

Jelen pillanatban nem várakozik más film ebben az időpontban. Egy héttel korábban nyit a Fekete Párduc (Black Panther), illetve egy héttel később a Meg és egy most még cím nélküli Fox/Marvel produkció fut be.

John Boyega és Scott Eastwood szállhat szembe a megalényekkel és akadályozhatják meg az apokalipszist. Steven S. DeKnight irányíthat a kamera mögül, Derek Connolly forgatókönyvéből dolgozhat. Guillermo del Toro ezúttal csak producerként veszi ki a részét a filmből.

 

 

0

Star Trek: Mindenen túl tv spotok

startrekJ.J. Abrams nem igazán ért rá, így az újabb Star Trek filmet már a Halálos iramban (Fast & Furious) franchise-on edződött Justin Lin vezényelte le. Visszatér az Enterprise fiatal legénysége, akik ezúttal Idris Elbával nézhetnek szembe, még jó, hogy Sofia Boutella a segítségükre siet. Három hét múlva mutatják be a filmet, addigra elvileg egy cikkel is érkezem néhány meg nem valósult Star Trek elképzeléssel kapcsolatosan. Olvasd tovább

2

A Star Trek: Mindenen túl új előzetese

startrekbeyondÚjabb előzetest tett közzé a következő Star Trek kalandhoz a Paramount, amelyet Rihanna dalával, a Sledgehammerrel fűszerezett meg. A szám a soundtracken is rajta lesz.

 A Mindenen túl kalandja során ez Enterprise az űr felfedezetlen zugaiba merészkedik, ahol egy új, titokzatos ellenséggel találkoznak, és ez a találkozás komoly próbára teszi a legénységet, és mindazt, amit a Föderáció jelent.

Olvasd tovább

5

Emmerich már tudja, hogy mi lesz a Függetlenség napja 3-ban

fuggetlensegSpoiler

A Függetlenség napja: Feltámadás (Independence Day: Resurgence) úgy ért véget, hogy ha lesz harmadik rész, akkor az már nem a Földön játszódik, hanem máshol, valahol az űrben. Vagyis ezúttal nem a bolygónkat fogják szétkapni, nem lesz megsemmisülő Fehér Ház, letarolt New York? Ezúttal mi leszünk az idegenek valahol, odamegyünk a minket letámadó lényekhez, és megmérkőzünk velük?

Emmerich az Empire magazinnak beszélt terveiről: „A következő film egy intergalaktikus kaland lesz. Úgy egy vagy két évvel a második után játszódik, nem fog eltelni húsz év a két történet között. Szeretném összetartani a csapatot, különösképpen a fiatal karaktereket, de Jeff (Goldblum) és Brent (Spiner) is benne lesz. Élvezetes lesz együtt látni őket. Elképzelem, ahogy az egyik kifejlesztett hajóval berepülnek egy féreglyukba.” – A rendező furcsa mód hozzátette, hogy habár a csapat elindul az űrbe a történetet mégis a Földön képzeli el és van egy remek ötlete erre nézve. Tehát akkor a brigád belép egy féreglyukba, akik aztán vagy a múltban, esetleg a jövőben kötnek ki és csatáznak a bolygónkat megtámadó csúnyaságokkal?

Mellesleg korábban Emmerich másmilyen sztorit gondolt ki a második részhez. 9/11 után inkább úgy érezte, hogy valami olyasmit kellene megmutatni, hogy az emberek véletlenül lelövik a felbukkanó idegeneket, majd a végén a Fehér Háznál landolt volna egy hajó és valahogy közölték volna, hogy békével jöttek.

15

A függetlenség napja: Feltámadás (Independence Day: Resurgence)

fuggetleneg

Az előző részről itt olvashatsz.

20 évvel ezelőtt Roland Emmerich élvezettel letarolta a világot, először, de nem utoljára. Természetesen a reklámkampány során kiemelték az effekteket, ahogy a Jurassic Park vagy a T2 esetében, az emberek pedig eltátották a szájukat. De itt az idegenek látványosan a földdel tették egyenlővé a Fehér Házat és az egész bolygót. Az 51-es körzetben pedig aggódva vakarták a fejüket, aminek eredményeképpen az amerikai elnök tartott egy olyan lelkesítő beszédet, aminek hatására a néző ha nem is akart rögvest bepattanni egy vadászgépbe, de már előre sajnálta a szegény agresszorokat, hogy ide merészeltek jönni. Aztán Fresh Prince és Jeff Goldblum szépen bejuttatott egy vírust a bestiák bázisára, miközben odalenn a bolygó felszínén leabálták a rondaságokat. Olvasd tovább

1

Mechanic: Resurrection előzetes

mechanicA mestergyilkos (The Mechanic) remake nem volt siker, a mozikban legalábbis nem aratott. De DVD-n bizonyára szépen termelt, hiszen itt a folytatás. Jason Statham újra belebújhat Arthur Bishop bőrébe és sikerült Tommy Lee Jonest, Jessica Albát, Michelle Yeoh-t és Natalie Burnt megszerezni mellé.

Tony Mosher és Philip Shelby írták a szkriptet, utóbbi A túlélő (Survivor) thrilleren dolgozott korábban. Dennis Gansel német rendező vezényelte le az akciót, ő a Mi vagyunk az éjszaka (Wir Sind die Nacht) és A hullám (Die Welle) filmekkel öregbítette hírnevét és hívta fel figyelmet magára Hollywoodban.

Bishop visszavonult a gyilkolászástól, barátnőjével (Alba) nyugodtan éldegélne. Ám a szeretett nőt elrabolják és csak úgy láthatja viszont élve, ha elvégez egy fontos feladatot. Illetve nem is egyet, három embert kell eltennie láb alól és mindet balesetnek kell álcáznia. Olvasd tovább

0

Ouija: Origin of Evil előzetes

ouija2Az Ouija első része 100 millió dolláros kalandfilmként indult, majd az Universal kukázta az egész elképzelést és inkább egy olcsó horrorra adott le rendelést. Habár a bevétel egészen pofás volt, de a kritikák és a nézők véleménye egyáltalán nem mutatta, hogy Stiles White rendezése jó lett volna. De ugye a pénzt számolgatva erről a fejesek elfeledkezhettek.

Bejelentették a folytatást, ami kvázi előzményfilm lesz. Mike Flanagan, az Oculus alkotóját kérték fel a horror ledirigálására, aki egyúttal a forgatókönyvet is megírta Jeff Howarddal. Annalise Basso, Elizabeth Reaser, Henry Thomas, Doug Jones és Lulu Wilson írt alá produkcióra.

Az Ouija: Origin of Evil október 21-én kerül bemutatásra. A történet szerint nem táblás játéknak indult. 1965-ben egy özvegyasszony két lányával kitalálja, hogy miképp lehetne még több pénzt és érdeklődőt vonzani szeánszos átverésükhöz. Azonban arra nem számítanak, hogy véletlenül a gonosz is betoppan hozzájuk, megszállja a legfiatalabb lányt. Olvasd tovább

6

Ilyen lesz Squeeks, az új Autobot

Michael Bay a közösségi médiában tett közzé egy képet a Transformers: The Last Knight forgatásáról. Az elsőn Isabella Moner és a Squeeks nevezetű Autobot látható, a másodikon pedig csak maga a robot. És van még egy videó is Josh Duhamelről. A főszereplő Mark Wahlberg lesz, Jerrod Carmichael és Laura Haddock szintén leszerződött a folytatásra, ezen kívül még Anthony Hopkins is bekerült a stábba. És a Transformerek? Optimus Fővezér, Űrdongó, Megatron és Barrikád biztosan jelen lesz.

squeeks

squeeks2

Olvasd tovább