0

Rövidke előzetes a Tapló télapó 2-nek

badsanta22003-ban játszhatta el Billy Bob Thornton a Tapló télapót (Bad Santa). Az alkoholista figura minden évben ugyanazt csinálja: Karácsony közeledtével felölti piros ruháját, felteszi a nagy fehér szakállat, majd meglovasítja a nagy dohányt az áruházból.

Évek óta beszéltek a folytatásról, de végre megadták Thorntonéknak a zöld utat. Kathy Bates, Christina Hendricks és Brett Kelly is játszik a vígjátékban.  Mark Waters ülhetett a rendezői székben, a bemutatót november 23-ra lőtték be. Kijött az első előzetes, ami egyelőre nem mutat sokat. Olvasd tovább

0

T2: Trainspotting előzetes

t2trainDanny Boyle 1996-os Trainspottingja gyorsan a közönség kedvence lett, kultfilmmé vált. A folytatásról is szó esett, de csak az utóbbi években tűnt úgy, hogy lesz is valami belőle. Idén elindult a forgatás, volt néhány kép a munkálatokról és májusban kidobtak egy beharangozó trailert is. Ma pedig befutott az előzetes is. Ewan McGregor, Ewen Bremner, Johnny Lee Miller és Robert Carlyle visszatér, 2017 februárjában esedékes a bemutató.

A videóban a négy főszereplőt láthatjuk a megállóban, miután elhalad a vonat. Az első felvonás jelenetét másolták le az alkotók, de azért csak eltelt 20 év. Olvasd tovább

7

Újabb infók A galaxis őrzői 2-ről

guardiansofthegalaxy2logo2

A Warner ugyan elég gyorsan kidobta a világhálóra a San Diego-ban leadott előzeteseit, de a Marvel nem aprózza el. A galaxis őrzői 2 (Guardians of the Galaxy Volt 2.) szekcióban leadott egy jelenetet, amiben Yondu és Rocket a kis Groot segítségével próbálnak kereket oldani a Ravagers csapat elől és még egy előzetessel is kedveskedtek a jelenlevőknek.

Megerősítették, hogy Kurt Russell lesz Ego, az élő bolygó, egyben Star Lord apja. A karakter ezt a göncöt fogja viselni. Olvasd tovább

1

Thor: Ragnarok – Hulk gladiátor cucca

thorragnarok

Sokan várnak egy újabb Hulk filmre, de erre vajmi kevés az esély. Eléggé sokba kerülne és nem biztos, hogy visszahozná az árát, ezen kívül lenne egy kis gond a forgalmazói jogok körül. Pedig a Planet Hulk történet mozis változatát többen boldogan látnák a vásznakon.

Nos, a Marvel inkább összemosta a történetet a következő Thor produkció cselekményével. Eddig is tudtuk, hogy az asgardi istenség és Hulk egymás oldalán fog bunyózni. Esélyes volt, hogy a Comic Conon esetleg levetítenek egy jelenetet vagy teaser-féleséget. De a Thor Rangarok panelnél Kevin Feige úgy indított, hogy sajnos a forgatást még nemrég kezdték el és nem tudtak összevágni semmi említésre méltót. Ám azért néhány színfalak mögött videó és concept art akadt. Viszont kiállításra került Hulk páncélja és fegyvere. Elviekben gladiátorként fog küzdeni egy arénában, itt találkozik majd Thorral, aki éppen olyan eszköz után kutat, amivel megakadályozhatja Asgard pusztulását.

hulkfegyverek

Leadták Taiki Waititi rendező vicces rövidfilmjét, amiben Thor Ausztráliában éldegél egy Daryl Jacobsen nevű sráccal és önkénteskedik a helyi általános iskolában. Majd megkéri Darylt, hogy írjon levelet Tony Starknak és Steve Rogersnek, amit le is diktál. Starknak a következőt küldi: „Hogy ityeg? Emlékszel még, amikor az általad megalkotott robot majdnem elpusztította a Földet? Eléggé vicces volt.” Állítólag a legjobb jelenet, amikor Thor Bannerrel lóg és megtudja, hogy Stark arra kérte, hogy álljon mellé a Polgárháborúban.

0

A The Woods horror nem más, mint az Ideglelés folytatása

ideglelesfolyNem is oly rég jött ki a The Woods előzetese. Eleve már az alkotók neve miatt is izgalmas horrornak látszott. Hiszen Adam Wingardnak és Simon Barrettnek köszönhetjük a kiváló The Guest és a You’re Next filmeket.

De volt itt egy nagy csavar. A Lionsgate a Comic Con-on bejelentette, hogy nem másról van szó, mint az Ideglelés (The Blair Witch Project) folytatásáról. Erre azért senki sem számított és lehet, hogy az eredeti produkció rendezői is magukhoz kaptak, hiszen nem voltak részesei a filmnek, ráadásul  Eduardo Sánchez néha felemlegette, hogy megcsinál egy újabb részt.

“A The Woods munkacímen futott a projekt. Amikor aláírtunk már tudtuk, hogy ezen változtatni fognak. De mi nem úgy tekintettünk rá, mintha a marketing része lenne. Viszont a Lionsgate nagyon is okos döntést hozott.” – nyilatkozott Wingard.

A szimplán csak Blair Witch-re átkeresztelt filmben a James Allen McCune által játszott fiatalember szeretné kideríteni, hogy mi történt húgával. A nőt az 1999-es sikerben Heather Donahue alakította.

  Olvasd tovább

2

Véget ért a Star Wars 8 forgatása

nyolcstarA végéhez közeledett a forgatás, számítani lehetett rá, hiszen az elmúlt napok során többen is megosztották a közösségi média oldalukon, hogy letudták jeleneteiket. Rian Johnson rendező a Facebookon egy rövid videóval jelezte, hogy végzett a felvételekkel.

Hivatalosan is vége a forgatásnak. Köszönet a galaxis legnagyszerűbb szereplőgárdájának és csapatának, és köszönöm a rajongóknak, hogy mindvégig kitartottak mellettünk. Alig várom, hogy végre megmutathassuk mindenkinek a filmet – írta a direktor. Olvasd tovább

3

2017 februárjában indul a Jurassic World forgatása

jurassicworldA Jurassic World 2. részének a forgatása 2017 februárjában indul Hawaii-szigeteken. Már keresek a megfelelő helyszíneket. Viszont csak egy része fog itt zajlani a munkálatokban, a stáb a jelenetek döntő többségét Londonban fogja rögzíteni.

Colin Trevorrow dirigálta az előző felvonást, de ő most éppen a Star Wars 9 előkészületeivel van elfoglalva. A rendezői székbe Juan Antonio Bayona ülhetett bele. Chris Pratt és Bryce Dallas Howard visszatérésére számíthatunk, Frank Marshall, illetve Steven Spielberg továbbra is kitart producerként a film mellett. A bemutató 2018 június 22-én esedékes.

A Jurassic World világszerte 1,67 milliárd dollárt kasszírozott, Amerikában 652 milliót termelt.

0

A beavatott negyedik része tévéfilm lesz

divergentA Lionsgate nagyon rossz döntést hozott, amikor úgy gondolták, hogy lenne értelme A beavatott (The Divergent) franchise utolsó részét kettébontani. Eleve nem produkált igazán kimagasló eredményt az első kettő felvonás sem, de a harmadik elhasalt a kasszáknál. Egy ideig gondolkodtak, hogy mihez kezdjenek, hiszen Tris történetét csak illene befejezni.

Végül úgy döntöttek, hogy a finálét nem küldik a mozikba, e helyett inkább egy tévéfilmet fognak készíteni. Egyelőre nem ismeretes, hogy Shailene Woodley, Theo James, Ansel Elgort, Miles Teller és Zoe Kravitz vissza fog-e térni, de ne legyünk meglepődve, ha a költségcsökkentés okán más színészek bújnak a karakterek bőrébe.

Viszont a Lionsgate továbbra is bizakodó, mivel a film mellé egy spin off sorozaton is gondolkodnak. Ennek történései ugyanabban a világban játszódnának, mint A beavatott, csak teljesen más szereplőgárda állna a középpontban.

1

A Star Trek: Mindenen túl utolsó előzetese

startrekbeyondAzért elég szépen ráerősített a Paramount a Star Trek 3-ra és még a bemutató előtt belefért egy újabb előzetes, de még belengették, hogy elkészül a negyedik rész is, amelyben Kirk kapitány apja vissza fog térni.

Mindazonáltal az alábbi trailer már talán túl sokat mutat, érdemes lehet esetleg kihagyni. Ha az eddigi anyagok nem győztek meg valakit, szinte biztos, hogy nem ezen videó után gondolja magát. Chris Pine, Zachary Quinto, Zoe Saldana, Simon Pegg, John Cho és Anton Yelchin, vagyis az Enterprise legénysége komoly problémába ütközik, Idris Elbával gyűlik meg a bajuk. Olvasd tovább

3

Hivatalos: Elkészül a Star Trek 4

hemsworthA héten érkezik a Star Trek következő része és mivel a Paramount nagyon bízik a sikerben, így bejelentette a folytatást. Nyilván előbb meg kellene várni a bevételi adatokat, de ha esetleg nem úgy alakulnának a számok, ahogy a stúdió várná, akkor bizonyára mély hallgatásba burkolózna.

Egyelőre nem ismeretes a sztori, de a Paramount közlése szerint Kirk kapitány összefut azzal az emberrel, akivel soha nem volt alkalma találkozni és öröksége folyamatosan kísérti őt születése óta: az apjával.

Időutazás? Meglehet, hiszen volt erre példa a franchise történelme során, de lehet, hogy más dolgot találnak. Mindenesetre Chris Hemsworth visszatérésére számíthatunk, hiszen ő alakította a reboot nyitányában Kirk apját pár percig.

A rendező kiléte nem ismert és a szereplőgárda névsorát sem említettek még. Viszont a forgatókönyvön J.D. Payne és Patrick McKay fog dolgozni.

4

Jövőre érkezik a Fűrész 8

2004sawA Lionsgate nem tette csak úgy félre a Fűrész (Saw) franchise-t. Egy ideje már lehet tudni, hogy jön a következő rész, de a stúdió közzé is tette, hogy mikorra várható a nyolcadik rész. 2018. október 27-én mutatnák be a filmet.

A héten pletyka-szinten felmerült, hogy a Spierig fivérek lesznek a rendezők, ezt most a Deadline is megerősítette. Egy héttel az Insidious: Chapter 4 és a Geostorm sci-fi után érkezik. Egyelőre nem ismeretes a történet.

A testvérpár korábban a Daybreakers – A vámpírok kora (Daybreakers) és az Időhurok (Predestination) filmeket tették le az asztalra.