Évekkel ezelőtt olvastam egy interjút, amiben egy producer arról mesélt, hogy akadnak olyan rendezők, akik karrierjük elején körberajong a szakma és később mindent megtesz azért, hogy a díjátadók állandó szereplője legyen. Néhányan viszont inkább más irányba tekintenek és megpróbálkoznak más műfajjal vagy éppen beleülni egy nagyobb költségvetésű projekt rendezői székébe. Duncan Jones a Hold után vezényelhette le a Forráskódot, majd elkészíthette a WarCraftot. Bennett Miller viszont nagyon szeretne végre Oscart kapni. Tavaly decemberben mutatták volna be a filmet, de a díjszezonra erős mezőny sorakozott fel és „Még nem készült el a film” indokkal elcsúsztatták a premiert. Kár, hogy most sem gyengébb a „konkurencia.” Olvasd tovább
megtörtént eset
Kódjátszma (The Imitation Game)
Rengeteg remek lehetőséget hordoznak magukban az életrajzi filmek, és jó néhány kreatív filmes szakember gondolkodik el, hogy vászonra viszi valakinek az izgalmas, legendás, érdekfeszítő pályafutását. De ugye nem mindenki szent, és a tervezés korai szakaszában a producerek, illetve a rendezők kezére rácsapnak az örökösök vagy a vagyonkezelő. A főszereplőt goromba fráternek akarják ábrázolni, amilyen valójában volt? Szó sem lehet róla! Sok jót tett a tárdalomért, de azért rendszeresen bántalmazta családját? Kizárt, hogy így ábrázolják. Sőt, egy drámai életutat könnyedén át lehet formálni unalmas, középszerű romantikus produkcióvá. Olvasd tovább
Peter Berg a Deepwater Horizon fedélzetén
J.C. Chandor nem tudta elképzeléseit összeegyeztetni a producerek vízióival a Deepwater Horizon kapcsán, éppen ezért a jó öreg kreatív nézeteltérés problémára hivatkozva búcsút intett a projektnek. Peter Berggel könnyebben szót értettek a fejesek, ráadásul a főszerepre kinézett Mark Wahlberggel is jó munkakapcsolatot ápol. Esélyes, hogy Liam Neeson és Michael Keaton is bekerüljön a filmbe.
A történések a 2010-es Mexikó-öbölben lezajló olajfúrótoronynál lezajló katasztrófát mutatja be. 11 embert halálozott el és 17-es sérültek meg, ráadásul hónapokig erősen szennyezett volt a víz. Wahlberg Mike Williamst alakíthatja, aki a torony vezető technikusa.
Tate Taylor mutatja be az U.S.S. Indianapolis tragédiáját
4 évvel ezelőtt Robert Downey Jr. producerrel a háta mögött láttak hozzá az U.S.S. Indianapolisról szóló film kivitelezéséhez. A színész és neje továbbra is kitart a projekt mellett, ami jó hír, bár arról nem szól a fáma, hogy vajon Downey Jr. fog-e játszani benne. Van most már rendező is Tate Taylor személyében. Robert Schenkkan, A csendes amerikai (The Quiet American) írója adta ki kezei közül a forgatókönyvet, amit most éppen Mike Jones vett kezelésbe. Szintén Jones írta az In the Event of a Moon Disastert, amelyet Taylor fog ledirigálni és egy olyan alternatív valóságot mutat be, ahol az első holdraszállás katasztrófába torkollott.
Az U.S. Indianapolis volt az a hajó, amely 1945-ben leszállította a hiroshimai bombát. Az odaúton nem volt nagyobb probléma, ám visszafelé jövet egy japán tengeralattjáró észrevette és elsüllyesztette. Közel 900 ember élte túl az esetet, de a fagyos víz és a rengeteg cápa megtette hatását és csupán 300-at mentettek ki.
Erről az esetről mesél Robert Shaw a Cápában „”A japánok küldtek egy tengeralattjárót, és megtorpedózták az Indianapolis-t. A visszaúton. Amikor jöttünk visszafelé, miután leszállitottuk a bombát. A hiroshima-i bombát. Ezerszámra voltunk ott a vizben. A hajó 12 perc alatt elsüllyedt. Vagy fél óra múlva jelent meg az első cápa. Megpróbáltunk szorosan együtt maradni. Ahogy ilyen régi képeken láttuk, amik a waterloo-i csatát ábrázolták, arra gondoltunk, ha jön a cápa, az első ember, akit megtámad, majd üvölt meg rúgkapál, mire a cápa beijed, fogja magát és elkotródik. De előfordult, hogy nem kotródott el. Van, hogy csak egyszerűen bámulja az embert. Egyenesen a szemébe bámul. Rettenetes az a tekintet. Olyan élettelen a szeme, olyan, mint egy baba üvegszeme. Ahogy közeledik feléd… olyan, mintha nem is élne. Csak, amikor harap, akkor érzed, hogy él, olyankor kifordul a szeme fehérje, és valami idegborzoló, rettenetes sikolyt hallasz. A viz hirtelen vörös lesz, és te hiába sikoltozol, hiába rúgkapálsz, jönnek a cápák, és darabokra tépnek. Aztán mire felkelt a Nap, 100 ember veszett oda. Nem tudom, hány cápa volt, talán 1000, óránként felfaltak átlagban 6 embert. 1100 ember volt a hajón, 316 menekült meg, a többit megették a cápák 1945. július 29-én.”
Liman és Cruise a Mena drogthrillerben
A holnap határa (Edge of Tomorrow) nem aratott nagy sikert, de a tavalyi év egyik legjobbja volt. Ám a sci-fi rendezője és főszereplője újabb közös projekten töri a fejét. Doug Liman és Tom Cruise belevág a Mena 80-as években játszódó drogthrillerbe.
Az Universalnál Ron Howard szárnyai alatt kezdett formálódni a tervezet, de más elfoglaltsága akadt. Barry Spinelli forgatókönyvében Barry Seal áll a középpontban, aki eleinte csak kisebb mennyiségű füvet csempészett, idővel viszont nagyobb szállítmányokat és keményebb drogokat is vállalt. Miután a hatóságok lecsaptak rá alkut ajánlottak. Seal szerette volna elkerülni a börtönt, ezért a DEA-nek és a CIA-nak szállított információkat, 1986-ban a kolumbiaiak meggyilkolták.
Jackman és Egerton az Eddie the Eagle-ben
Hugh Jackman jelenlétére ugyan számítanak a következő X-Men filmben és természetesen a harmadik Wolverine-ben is eljátssza a mutánst, ám a képregényprodukciókon kívül akad más tennivaló is. Leszerződött Tara Egerton mellé az Eddie the Eagle-ben. Egertonnal különösképpen elégedettek voltak a tesztfelvételek során. George MacKayt, Jamie Bellt és Daniel Kaluuyát szintén behívták a próbákra.
A film Eddie „The Eagle” Edwardsról szól, aki az első angol síugró volt az olimpia történelmében. A cselekmény az 1988-as Téli Olimpiai játékokon zajlanak. Jackman formálja meg Chuck Berghorn profi ugrót, aki párfogásába veszi Eddie-t.
Dexter Fletcher dirigálja a filmet, leginkább színészként ismert, rendezőként a Wild Billt és a Sunshine on Leith-et tette le az asztalra. Matthew Vaughn producerként veszi ki a részét a munkálatokból.
Tom Hanks Steven Spielberg hidegháborús thrillerében
Az EW hozta le az alábbi képet az egyelőre cím nélküli Steven Spielberg hidegháborús thrilleréből. A megtörtént eseten alapuló filmben Tom Hanks alakítja James Donovan ügyvédet, aki megpróbálja elérni, hogy az oroszok adják ki nekik Francis Gary Powers pilótát.

True Story előzetes
Michael Finkel újságírót kirúgják a New York Times-tól, miután kiderül, hogy egyik cikkét valótlanságokkal dúsított fel. Christian Longo meggyilkolta családját, majd felvette Finkel személyazonosságát, végül az FBI elkapta. Az elkövető csakis az újságírónak volt hajlandó nyilatkozni.
A valós eseményeken alapuló történet producere Brad Pitt volt, David Kajganich szállította le a forgatókönyvet. Az elsőfilmes Rupert Goold dirigálta a dráma-thrillert, amelyben Jonah Hill és James Franco játsszák a főbb szerepeket.
John Lee Hancock filmet készít a McDonald’s megalakulásáról
Richard és Maurice „Mac” McDonald testvérpár a gazdasági világválság idején vágott be a gyorskaja bizniszbe. Azon belül és a hamburgerre és a hot-dogra specializálódtak, amelyeket olcsón el tudtak a világválság idején. Az üzlet virágzott, így 1940-ben meg is nyitották a McDonald’s éttermet. Ray Kroc üzletember nagy lehetőséget látott a fivérekben, illetve egy sikeres franchise lebegett a szeme előtt. Beszállt a vállalkozásba, a McDonald’s egyre nagyobb népszerűségre tett szert, manapság pedig az egyik legismertebb gyorsétteremhálózatnak számít.
John Lee Hancock elhatározta, hogy filmet készít ebből a történetből. Az Oscar-díjat nyert Szív bajnokai (The Blind Side) és hatalmasat bukott Alamo direktora Robert Siegel, A pankrátor (The Wrestler) írójának forgatókönyvéből dolgozhat.
A The Founder címre keresztelt projekt egyik főszerepére, Kroc megformálására Tom Hankst kérték fel, de nemet mondott.
The Walk előzetes
Azt hiszem sokan felsóhajtottak, amikor Robert Zemeckis leszerepelt a motion capture próbálkozásaival és visszatért az élőszereplős alkotásokhoz. A Kényszerleszállással (Flight) bebizonyította, hogy nagyon is érti a dolgát, nem felejtett el rendezni. És továbbra is marad a hús-vér szereplőknél.
Bevállalta a The Walk ledirigálását, amely Philippe Petit francia kötéltáncosról szól. Az illető 1974-ben a World Trade Center ikertornyai között kifeszített acélkábelen sétált át. Joseph Gordon-Levitt vállalta be a főszerepet. Ben Kingsley-re osztották mentorának, Papa Rudy-nak a megformálását. James Badge Dale, Charlotte Le Bon és Clement Sibony erősíti a 3D-s filmet. Olvasd tovább
Kevin Bacon a Jungle túlélődrámában
Kevin Bacon és Greg McLean letudta a 6 Miranda Drive thrillerét és ha már szépen összecsiszolódtak a forgatáson kerestek egy másik projektet. Találtak is egy ígéretes történetet. A színész és a Wolf Creek rendezője bevállalták a Jungle túlélődrámát.
Valós eseményen alapszik a történet. Yossi Ghinsberg szerencsevadász az Amazonas hatalmas esőerdőbe vetette be magát 1981-ben. Sikeresen eltévedt, három hétig bolyongott egyedül. A Jungle forgatókönyvét Justin Monjo írta és a Screen Australia finanszírozza.
2011-ben a Spierig fivérek vághattak volna bele a produkcióba, előzetesen rögzítettek néhány felvételt Bolíviában, ám a költségvetés nem jött össze. Ezen kívül szereposztási problémák is adódtak, illetve az esős időjárást is felvésték a gondok közé.
A The Imitation Game következő előzetese
Alan Turing matematikus a modern számítógépes tudomány egyik ismert alakja volt és a II. világháború alatt nagy erőfeszítéseket tett, hogy feltörje az Engimát. Morten Tyldum rendező filmje nem csupán a kód megfejtésére fókuszál, hanem lesz itt dráma. Benedict Cumberbatch formálja meg a főszereplőt és bízzunk benne, hogy érdekesebb alkotás lesz, mint a Julien Assange életére fókuszáló The Fifth Estate. Olvasd tovább

