3

Foxcatcher

foxcatcher

Évekkel ezelőtt olvastam egy interjút, amiben egy producer arról mesélt, hogy akadnak olyan rendezők, akik karrierjük elején körberajong a szakma és később mindent megtesz azért, hogy a díjátadók állandó szereplője legyen. Néhányan viszont inkább más irányba tekintenek és megpróbálkoznak más műfajjal vagy éppen beleülni egy nagyobb költségvetésű projekt rendezői székébe. Duncan Jones a Hold után vezényelhette le a Forráskódot, majd elkészíthette a WarCraftot. Bennett Miller viszont nagyon szeretne végre Oscart kapni. Tavaly decemberben mutatták volna be a filmet, de a díjszezonra erős mezőny sorakozott fel és „Még nem készült el a film” indokkal elcsúsztatták a premiert. Kár, hogy most sem gyengébb a „konkurencia.” Olvasd tovább

0

Heti bemutatók

Kódjátszma (The Imitation Game): Benedict Cumberbatch vállalta be a főszerepet, a történet a II. világháború ideje alatt játszódik, amikor Alan Turing a Bletchery Parkban angol kódfejtőkkel együtt próbálták feltörni az Enigmát. Winston Churchill miniszterelnök teljes támogatását élvezhette a tudósokból, nyelvészekből, sakkmesterekből és hírszerzőkből álló csapat.

Olvasd tovább

3

Stb…

0tptHivatalos: PG-13-as lett a The Expendables – A feláldozhatók 3. Mellesleg Pierce Brosnan elképzelhető, hogy benne lesz a negyedik részben.

Dwayne Johnson búcsút int a Halálos iramban 7 forgatásának, instagramjára töltött fel egy képet.

Henry Cavill a Batman vs Superman forgatásán.

St Vincent előzetes, Bill Murray a főszereplő.

Asterix: The Land of Gods teaser.

David Dastmalchian leszerződött a Hangyára, nem tudni, hogy ki fog játszani. A színész A sötét lovagban alakította Joker egyik emberét.

Robert Redford lesz a producere a Climb to Conquer adaptációnak. A sztori a II. világháborúban játszódik az olasz hegységben, ahol amerikai katonák próbálnak áttörni a a németeken.

Peter Webber rendezheti a The Piano Turnert, az 1886-ban játszódó történetben egy zongorahangoló furcsa feladatot kap az angol seregtől. Egy ritka zongorát kell leszállítania Burmába egy legendás brit tisztnek. Olvasd tovább

1

Foxcatcher előzetes

Bennett Miller rendező marad a valós eseményeknél alapuló témáknál. Hiszen a Capote és a Pénzcsináló (Moneyball) is indult az Oscaron a legjobb filmnek járó díjért. A direktor 6 évvel ezelőtt már megpróbálta vászonra vinni a sztorit, 2008-ra ki is tűzték a bemutatót, majd hirtelen parkolópályára tették a projektet. A Pénzcsináló kedvező fogadtatása után vehette újra elő a Foxcatchert, amelynek főszerepét Steve Carellre bízta, a komikus ezúttal drámai oldalát mutathatja meg

Carell alakíthatja a skizofrén John du Pont milliomost. A férfi úgy döntött, hogy saját 800 hektáros birtokán épít egy edzőtermet birkózók számára. Jó barátja, az olimpiai aranyérmes David Schultz és annak testvére Mark is. De Pont 1996-ban megölte Davidet, mivel úgy gondolta, hogy egy nemzetközi összeesküvés részese. A testvérpárt Mark Ruffalo és Channing Tatum játssza.

A filmet december 20-án szerették volna bemutatni, ám a Sony úgy döntött, hogy a premiert 2014-re tolták. Állítólag több időt adnak Millernek, hogy rendesen gatyába tudja rázni filmjét. Ilyenkor szoktak felröppenni olyan pletykák, hogy valaki csúnyán elcseszett valamit. Az előzetes még elérhető, de állítólag a stúdió le akarja vetetni a netről.

Olvasd tovább

1

Carell skizo milliomost alakíthat

Bennett Miller, a Capote rendezője évek óta szeretné összehozni a Foxchatcher filmjét, 2007-ben már úgy tűnt, hogy sikerül hozzálátni, 2008-ra be is lőtték a premiert, ám ebből nyilvánvalóan nem lett semmi. Ekkoriban találkozott először Miller és Brad Pitt, majd a rendezői leszerződött a Pénzcsináló (Moneyball) projektre, amiben a színésszel dolgozhatott együtt. Mivel a film szépen teljesít, ráadásul Oscar szag lengi körbe nem csoda, hogy hirtelen előkerült a Foxcatcher tervezet is.

Pitt helyett Steve Carell lehet a főszereplő, aki John du Pont paranoid skizofréniában szenvedő, bélyeggyűjtő, madárfigyelő multimilliomos volt. 800 hektáros pennsylvaniai birtokán építtetett egy birkózó edzőtermet, amelyet Team Foxcathcer névre keresztelt el. Ide járt du Pont jó barátja, az olimpiai aranyérmes David Schultz is, azonban a milliomos 1996-ban lelőtte, mivel úgy vélte, Schultz részese volt egy nemzetközi összeesküvésnek, aminek a célja az volt, hogy kinyírják őt. Carell megbirkózik a feladattal?