0

Lee Daniels horrorfilmet rendez

leedanielsLee Daniels eddig díjgyanús tervezetekre fókuszált. Idővel mindenkivel előfordul, hogy megpróbál valami mást készíteni, így valószínűleg A Precious – A boldogság ára (Precious) és A komornyik (The Butler) rendezője is talán beleunhatott a drámázásba. Úgy döntött, hogy kipróbálja magát a horror területén is.

A Demon House valós eseményeken alapszik, 2011-ben a Latoya család új házba költözött és hamarosan furcsa dolgokra lettek figyelmesek. Lépések zaja hallatszott a pincéből, vizes lábnyomok jelentek meg a padlón, majd a helyzet durva fordulatot vett, amikor a gyerekek teljesen kifordultak önmagukból. Az egyik gyerek kórházba került és állítólag többen állították, hogy látták ahogyan a falon mászkál. Latoyáék végül elköltöztek a házból, ami azóta is üresen áll.

 

2

Shannon a rock & roll királyát, Spacey Nixont játszhatja

spaceyHárom évvel ezelőtt hallhattunk róla, hogy Cary Elwes is kipróbálja magát rendezőként. Az Elvis & Nixonban a rock and roll királya 1970-ben elhatározza, hogy meglátogatja az elnököt. Egy hat oldalas levelet írt az elnöknek és egy 45-ös Coltot ajándékozott neki. A találkozó alatt beszélt hazaszeretetéről és a drogokról szintén kifejtette a véleményét, azt szerette volna ha tiszteletbeli ügynökké avatják a kábszer ügyosztálynál.

2011-ben  Eric Bana húzhatta volna fel Elvis hacukáját, Danny Huston pedig Nixont kelthette volna életre. A tervezetet nem tették félre, továbbra is próbálják megvalósítani, de Bana és Huston már nem tartózkodik a fedélzeten. Michael Shannon hangolódhat a rock and rollra, Kevin Spacey-re az Elnök megformálása vár. Mondhatjuk, hogy minőségi csere történt?

Elwes sem üldögél a rendezői székben, helyére Liza Johnson, a Hateship Loveship direktora került. Ugyanakkor Elwes rajta hagyta kézlenyomatát a szkripten, illetve testvére, Cassian lesz a film producere.

0

McConaughey a Free State of Jones-ban

mcconaugheyMiközben zajlott a Csillagok között (Interstellar) marketingje Matthew McConaughey letudta a The See of Trees drámát, majd az elmúlt hetekben Christopher Nolan sci-fijét reklámozta. De jutott ideje arra is, hogy elolvassa a Free State of Jones polgárháború időszakában játszódó forgatókönyvet is.

A színész aláírt a filmre, Newton Knight-ot formálhatja meg, a férfi disszidál a konföderációs seregből néhány katonával együtt, majd elhatározzák, hogy saját államot hoznak létre. Ráadásképpen feleségül vett egy felszabadított rabszolgát, ami ekkoriban Délen nem volt szokás. Gary Ross dirigálhat a forgatáson, a rendező évek óta álmodozik róla, hogy belevághasson a forgatásba.

Az újonnan megalakult STX ministúdió 20 millió dollárt állna a tervezett 65 millió dolláros költségvetésből.

1

Tiltott táncok előzetes

tiltotttancokA Cannestól Berlinen át Velencéig az összes jelentős filmfesztiválon díjazott élő legenda, Ken Loach a hírek szerint visszavonul a nagyjátékfilm-készítéstől. Utolsó alkotása a Tiltott táncok, melyhez ismét szövetkezett állandó forgatókönyvírójával, Paul Laverty-vel. Hazánkban is nagy sikert aratott vígjátéka, a Szesztolvajok után ezúttal egy kevésbé ismert igaz történet inspirálta nagyszabású történelmi filmjét.

James Gralton (Barry Ward) 1932-ben, tíz év amerikai távollét után visszatér szülőföldjére, Írországba, hogy újranyissa egykori tánctermét. A látszólag ártatlan vállalkozás azonban nem csak rajongókra, hanem komoly ellenállókra is talál a közösségben, a feltörő indulatok pedig hamarosan erőszakba torkollnak.

A gyönyörű írországi tájakon forgatott Tiltott táncok történelmi közegbe ágyazva mesél azokról a bátor férfiakról és nőkről, akik mertek szabadon gondolkozni, véleményüknek hangot adni és mindenekelőtt jól érezni magukat a zenén és táncon keresztül. Olvasd tovább

0

McFarland, Usa előzetes

macfarland2004-ben William Broyles Jr vágott bele a valós történeten alapuló projekt forgatókönyvébe. Meddig jutott? Jó kérdés, de creditet nem kapott, a szkript Bettina Gilios és Chris Cleveland nevéhez fűződik. A duó eddig egyetlen produkciót írt és hát a Fekete dicsőség (Glory Road) kosárlabdafilm sem mostanában készült.

Kevin Costner mögött is akad néhány hasonszőrű alkotás, sőt, legutóbb az NFL világában drafolt az Újoncok napjában (Draft Day). Az 1987-ben játszódó történetben a színész Jim White edzőt formálhatja meg, McFarland városkájában kitartással és kemény munkával a gimiben ütőképes csapatot hoz össze.

Niki Caro rendezte a filmet, november 21-re tűzték ki eredetileg a bemutatót, majd 2015 február 20-ra toltál át. A hölgy dirigálta A bálnalovast (Whale Rider) és a Kőkemény Minnesotát (North Country). Olvasd tovább

0

Michael Bay rendezné a 13 Hourst

bayattackMichael Bay nagyobb költségvetéssel szeret játszadozni, de a Pain & Gainnel megmutatta, hogy mire képes, ha csak 26 millió dollár áll rendelkezésére. A robbantásokért élő-haló rendező ezúttal 40 millióból hozhatná tető alá a 13 Hours-t, amely Mitchel Zuckoff könyvéből készülne.

A történések a Bengáziban megtámadott nagykövetség körül zajlana, mely során J. Christopher Stevens nagykövet is életét vesztette. Az épület védelméért felelős hat fős biztonsági személyzet állna a középpontban.

Chuck Hogan szállította le a forgatókönyvet, az úriember elsősorban regényíróként ismert. Ben Affleck A tolvajok városából forgatott filmet, A kórból – amelyet Guillermo del Toroval közösen írt – pedig sorozat született.

1

Greengrass rendezheti a The Tunnelst

greengrassPaul Greengrass jelenleg ráér, nincs előkészület alatt álló filmje. Lehetséges, hogy Matt Damonnal visszatér még egy Bourne részre, de teendői közé most már bevésheti a The Tunnels thriller-drámát. A valós eseményeken alapuló projekt a 80-as években játszódik, Kelet Berlinből próbál átjutni néhány ember a nyugati területekre.

A rendező gyakran nyúl valós eseteket elregélő témához, általában ebből kifejezetten izgalmas film sül ki. A United 93-ban vagy éppen a Phillips kapitányban (Captain Phillips) is kellőképpen pumpálta az adrenalint.

A produkció Greg Mitchell könyvéből készülhet. Leginkább sci-fi regényeiről ismert az író, de olykor a médiával és politikával kapcsolatos történéseket is papírra vet.

0

Koskinski a költséges sci-fik után krimi-drámát forgat

richardwersheJoseph Kosinski reklámfilmes élete első mozis produkciójában gigantikus összeggel gazdálkodhatott. A Tron: Örökség (Tron Legacy) után szintén nagy költségvetéssel készíthette következő művét, a Feledést (Oblivion).  Ám a direktor kilép a sci-fi keretei közül a The Trials of White Boy Rick krimi-dráma kedvéért.

Az Universal szerezte meg az Evan Hughes által írt cikk jogait. Ebben a 80-as évek Detroit városában tevékenykedő Rick Wershe nevezetű tiniről esett szó. A srácot gyorsan megismerték az alvilágban a sikeres kokainüzletelései révén. A legnagyobb terjesztővé lépett elő, de senki nem tudta, hogy valójában az FBI-nak és DEA-nak szállít információkat.

1

Affleck és a bostoni robbantás

caseyaffleckSokáig uralta a címlapokat a 2013-as bostoni maratoni robbantás. Casey Sherman és Dave Wedge összegyűjtötte az összes lehetséges információt és könyv formában adta ki a  feltételezett tettesek utáni hajtóvadászatról. Ebből Eric Johnson és Paul Tamasy írt forgatókönyvet.

Mivel eléggé otthonosan mozog Bostonban, adta magát a lehetőség, hogy Casey Afflecket nyerjék meg főszereplőnek, a színész egyben producerként is segíti a film létrejöttét. Jelenleg nem lehet tudni, hogy Affleck kit fog alakítani és még rendezője sincs a produkciónak.

 

0

Angelina Jolie rendezheti az Africa drámát

angelinajolieAnnyira belejött Angelina Jolie a rendezésbe, hogy máris kinézte magának a következő ledirigálandó projektet. Az Africa forgatókönyvét  az Oscar-díjas Eric Roth írta. Jolie éppen a By the Sea drámáját forgatja, miután befejezte azonnal belevágna a valós eseményeken alapuló produkció munkálataiba. Az operatőr Roger Deakins lesz, tehát abban már biztosak lehetünk, hogy csodálatos képeket fogunk látni.

A történet a 80-as évek vége felé játszódik, Kenyában drasztikus lecsökkent az elefántok száma az állatok csontjaira hajtó orvvadászok miatt. Richard Leakey antropológus mindent megtett annak érdekében, hogy a vadorzókat elkapják.

A Warnernél is készül egy hasonló témával bíró projekt, amelyben Tobey Maguire, Leonardo DiCaprio és Tom Hardy játszanák a főbb szerepeket.

 

0

Big Eyes előzetes

bigeyes1Scott Alexander és Larry Karaszewski, az Ed Wood írói szerették volna megrendezni a filmet, Tim Burton a produceri teendőket vállalta be. Reese Witherspoon és Ryan Reynolds formálhatták volna meg a középpontban álló festőművészpárost. Majd Burton beleült a rendezői székbe és mivel időközben a színészek távoztak, Amy Adams és Christoph Waltz szerződött le a filmre. Johnny Depp és Helena Bonham Carter nevét ne keressük, egyikük sem fog felbukkanni.

Walter Keane az 50-es években rengeteg festményt adott el, amelyek hatalmas szemű gyermekeket ábrázoltak. Ő aratta le a dicsőséget és egyre híresebbé vált. Azonban nem Walter, hanem neje, Margaret volt, aki a képeket készítette. A film december 25-én kerül az amerikai mozikba. Olvasd tovább

0

The Crossing előzetes – John Woo kínai Titanicja

crossingMiután John Woo-t kifacsarta Hollywood és a leforgatott The Robinsons: Lost in Space  sorozat első részét is elrakták egy raktár legtávolabbi zugába, a rendező búcsút intett Amerikának. Elkészítette a nagyszabású Vörös szikla (Chi Bi) két részes történelmi filmet, majd jó ideig nem hallatott magáról, csupán néhány filmből vette ki a részét producerként.

Azonban idén újra képviselteti magát a mozikban, méghozzá újra egy hosszú, költséges kínai Titanicnak becézett The Crossing drámát, amelyet szintén két részletben fognak bemutatni. 1949-ben egy gőzhajó indult útnak Kínából a polgárháború utolsó napjaiban. A sztori három párra fókuszál, akik szintén a fedélzeten tartózkodnak. Főbb szerepekben: Zhang Ziyi, Dawei Tong, Feihong Yu, Takeshi Kaneshiro. Olvasd tovább