16

A sötét lovag (The Dark Knight, 2008)

írta Nikodémus

Bő két hónappal ezelőtt valahol ott hagytuk abba, hogy hősünk ugyan fellélegezhet, rendezője azonban a film végén eszkalációt ígért. Christopher Nolan három év múlva olyat tett a franchise-zal, amire tényleg kevesen számítottak. A sötét lovagot látva az az érzésünk, hogy az addig lesajnált képregényfilm műfaja ezzel a darabbal végleg túlnőtt saját korlátain. Milyen ironikus: a magasan az elvárások fölé növő, műfaji határait széttörő film épp arról szól, címszereplője hogyan szorul bele (szó szerint és szimbolikusan is) abba a denevérgúnyába, melyből egyre kétségbeesettebben szabadulni akar.

Olvasd tovább

2

Egy kép Mandarinról

A rajongók kíváncsian várták, hogy a Vasember franchise-ban mikor tűnik fel végre Mandarin, a képregényhős ismert ellenfele. A harmadik felvonásban vele mérkőzhet meg a Bádogfejű.

Mandarin minden ujján egy-egy gyűrű látható, ezeket ő találta Kínában, a Lelkek Völgyében. A különféle erőkkel bíró gyűrűket egy sárkányszerű idegen faj készítette a Maklu IV-en. Az évek során mindegyiket megtanulta kezelni és természetesen saját, hódító céljaira használta azokat. Az elméjével irányítja ezeket a tárgyakat, rajta kívül senki más nem tudja használni azokat.

4

Jamie Foxx lesz Elektró a Pókember folytatásában

Mivel a Columbia meg volt elégedve A csodálatos pókember (The Amazing Spider-Man) eredményeivel bejelentette, hogy elkészül a folytatás. A nagy kérdés eddig az volt, hogy ki lesz a Falmászó ellenfele.

A Variety tette közzé, hogy a képregényhősnek Elektróval kell megküzdenie és Jamie Foxx fogja életre kelteni a bűnözőt. Habár a stúdió eddig még nem erősítette meg a hírt, de azt hiszem mindent elmond, hogy a színész Halloweenkror Elektrónak öltözött.

A folytatást szintén Marc Webb rendezi, Andrew Garfield és Emma Stone visszatér, Shailene Woodley pedig Mary Jane bőrébe bújhat. A vörös hajú szépségnek egyelőre nem sok jelenése lesz, a harmadik felvonásban kap nagyobb teret.

2

Lesz Sin City 2!!

0scRobert Rodriguez legutóbb azt mondta, hogy elképzelhető, hogy be se tudja fejezni a Machete Kills-t, kénytelen lesz lepasszolni a hátralévő feladatokat másnak, mivel elkezdődik a Sin City 2 forgatása. Nos, hihetetlen, de igaz, örömmel jelenthetem be, hogy a rendező befejezte a Machete második részét és belevágott a képregényfilm munkálataiba.

 Mickey Rourke, Jessica Alba és Rosario Dawson visszatér, de felbukkan még Jaime King is. Jamie Chung szintén leszerződött, ő az első részben megismert hallgatag, de halálos Miho-t fogja megformálni, a karaktert Devon Aoki formálta meg először. Úgy volt, hogy Angelina Jolie is főszerepet kap, a színésznő Avát alakíthatta volna, azonban őt nem fogjuk látni a filmben, hamarosan bejelentik, hogy ki érkezik a helyére.

 Bemutató 2013. október 4., be lehet vésni a naptárba.

0

Wolverine teaser poszter

Némi huzavona után idén hozzáláttak a Wolverine folytatásának a forgatásához. Az is kiderült, hogy nem a rossz emlékű eredetfilm történései után veszik fel a fonalat, hanem ugranak pár évtizedet az időben és jóval az X-Men 3 után fognak zajlani az események. Mintha ezzel is azt akarnák jelezni, hogy felejtsük el az origins-t és mondjunk le egy esetleges X-Men 4-ről.

 

Alant még egy videót is megnézettek, persze csak ha van időtök, hisz 4,5 órás. Hugh Jackman és James Mangold beszélnek a filmről és válaszolnak a rajongók kérdéseire.

Olvasd tovább

0

Refn dirigálhatná a Button Man képregényfilmet

A DreamWorks zsákolta be John Wagner és Arthur Ransom képregényének a megfilmesítési jogait. A Button Man rendezését Nicolas Winding Refnre szeretnék bízni, akit érdekelne a projekt. Senki ne lepődjön meg, ha Refn Ryan Goslingot kéri fel a főszerepre.

A történet főhőse Harry Exton, aki ha jól megfizetik zsoldosként bárkihez elszegődik. Felkeresi egy milliomos, aki a megszokottól eltérően teljesen másfajta csatába küldi. Extonnak játszani kell, amiben a tét a saját élete. Néhány unatkozó vagyonos ember egymásnak ereszt néhány kőkemény legényt, az összecsapás végén csak egy ember maradhat talpon. De amikor Extonnak elege lesz rájön, hogy nem léphet le csak úgy. Kénytelen kicsinálni a véres játszma létrehozóit, ám ez nem olyan egyszerű.

Refn éppen az Only God Forgives utómunkálatain dolgozik, majd az I Walk With The Dead erotikus thriller-horrorba vág bele, amiben Carey Mulligan lesz a főszereplő. Csak ezután jöhet szóba a Button Man, ráadásul még az asztalán pihen a Logan futása (Logan’s Run) remake is.

11

A Pentagonnak túl irreális volt a Bosszúállók, ezért nem támogatták

Az amerikai hadsereg számos alkalommal vett részt Hollywoodi filmek elkészítésében. A producerek örülnek, hiszen tudnak faragni a költségvetésen, a tisztek és a fejesek pedig azt remélik, hogy az alkotás megtekintése után néhány száz embernek megjön a kedve egyenruhát húzni. Többek között besegítettek a Top Gunba, kivették a részüket a Transformers franchise-ból, a Csatahajóból, a Navy Seal pedig az Act of Valor-t támogatta.

A Marvel Studios is próbálkozott a Bosszúállókkal,  de hiába, mert kérelmüket elutasították. Nem azzal volt a bajuk, hogy egy egykori szovjet kém, páncélba bújt milliárdos vagy egy asgardi istenség harcol űrlényekkel. A S.H.I.E.L.D.-del volt problémájuk.

“Nem igazán értjük, hogy milyen szerepünk lehet ebben a nem létező nemzetközi szervezetben. Kinek felel a S.H.I.E.L.D.? És mi nekik dolgozunk egyáltalán?” – mondta Phil Strub a Pentagon hollywoodi kapcsolattartója, hozzátéve néhány Humvee-val azért megtámogatták a produkciót.

 

1

Röviden: A szellemlovas 2. – A bosszú ereje

0gr2Volt idő, amikor a Marvel két kézzel szórta képregényeinek megfilmesítési jogait, amit egy idő után szépen meg is bánt. Próbálkozott ugyan, de csak néhányat tudott visszaszerezni, a Szellemlovas 2010 vége felé visszamotorozott volna hozzájuk. Ám a Columbia nem engedte el a lángoló fejű igazságosztó láncait, az utolsó pillanatban hozzáláttak a forgatáshoz, amivel elérték, hogy a jogok még egy kis ideig náluk legyenek. Kissé érthetetlen döntést hoztak, hiszen az első felvonás alig hozott valamit a konyhára, ráadásképp nem csak az év egyik legrosszabbja lett, hanem minden idők leggázabb képregényfilmjei közé is beállhatott Batman és Robin mögé, Elektra mellé. A második részben Johnny Blaze valamiért Kelet-Európában bujkál, ami annyit tesz, hogy Románia környékén húzza meg magát és mindenki tudja, hogy hol van. Az Ördögnek is errefelé akad dolga, egy srácot keres és szedett-vedett bandát küld a célszemély elfogására. Nicolas Cage mindig is szeretett volna eljátszani egy képregényfigurát és ha megfizetik boldogan csinál magából hülyét. A folytatáshoz viszont láthatóan nem volt kedve vagy csak egyszerűen elunta magát, mikor kezébe vette a forgatókönyvnek nevezett papírhalmot. . Míg a Szellemlovas néhány gazfickóval küzd, a néző is erősen harcol egy „lénnyel”, az álommanóval. Ebben a harcban Violante Placido siethetett volna néhány néző segítségére, méghozzá úgy, ha ledobja ruháját, George Clooney-nek levetkőzött (Az amerikaiban), itt sajnos nem tesz effélét. Idris Elba pisztolyforgató, alkoholista szerzetest játszik, de neki se írtak jó jeleneteket, a megmentendő gyermeket játszó Fergus Riordan pedig tökéletesen ellenszenves. Jelen van Christopher Lambert is, akinél legalább azt a poént el lehet sütni, hogy lehet olvasni az arcáról, sajnos barlangjában nem Sylvester Stallone akadt rá, hanem Cage. Míg a Szellemlovas az első felvonásban valamenyire értelmesnek látszott, addig a második részben lényegesen lebutították. Érezhető, hogy a stúdió gyorsan össze akarta csapni a filmet és a lehető legolcsóbban és leggyorsabban dolgozó rendezőt keresett a film élére, meg is lelték a Neveldine-Taylor párost a feladatra. Ám a duó csak azt tudta bizonyítani, hogy jobb lenne, ha Crankhez hasonló filléres őrületeket készítenének a jövőben. A dialógusok borzalmasak, a színészek erőlködése olykor megmosolyogtató, ez az alkotás egyszerűen élvezettel fetreng a B kategória mocsarában, nem tud és mintha nem is akarna szórakoztatni. Nem csak a Szellemlovas feje lángol, de bizonyára a készítők feje is éghet, amiért efféle borzalmat adtak ki kezük közül.

1

A Warner mégsem készíti el az Elfquest képregény filmváltozatát

0elfqA Warner 2008-ban jelentette be, hogy megfilmesíti az 1978-ban kiadott Elfquest képregényt, akkor Rawson Thurber, a Kidobós rendezője látott neki a forgatókönyvnek és egyben ő vezényelte le volna a produkciót. Ám az eltelt négy év alatt nem igazán jött semmiféle hír a tervezet környékéről, a képregény társalkotója, Wendy Pini a Facebookon tette közzé, hogy a projekt jégre került.

“Négy évnyi bizonytalanság – és több, mint négy évnyi bátorításotok és biztatásaitok – után a Warner végre megszólalt. És ez a szó a következő volt: Nem. Tömör magyarázatuk szerint nem akarnak versenyre kelni a Hobbittal. Erre a lehetőségre – úgy ahogy még néhány másikra is – fel voltunk készülve.”

A képregényben a Wolfriders elf/tünde törzs állt a középpontban, akik próbálják túlélni a megpróbáltatásokat a két holddal is rendelkező Föld-szerű bolygón. Kapcsolatba lépnek már törzsekkel, megfigyelik az emberek és a trollok népét.

3

Film lesz Stan Lee Annihilátorából

0slaA Magic Storm Entertainment égisze alatt formálódik a The Annihilator képregény filmváltozata. A kínai képregényfigura Stan Lee fejében született meg, a történet szerint egy fiatalember szuperhőssé válik, majd hazatérvén a jó oldalon száll harcba a gonosztevők ellen. Lee úgy véli, hogy régóta nem talált már ki igazán érdekes képregényhőst, ez a karakter pedig teljesen egyedinek és eredetinek fog tűnni a közönség szemében. A forgatókönyvet Dan Gilroy, a Vasököl (Real Steel) írója veti papírra. A produkcióba Lee cége, a POW! Entertainment is beszállt, ez lesz az első film, amely a képregényalkotó vállalatának a berkein belül megszülethet.

1

Amerika Kapitány: Az első bosszúálló (Captain America: The First Avenger)

Tombol a második világháború, az USA még csak távolról nézi az eseményeket, azonban egy amerikai hős mégis rálépett a Führer tyúkszemére. Amerika Kapitány 1941 márciusában robbant be a köztudatba (pár hónappal azelőtt, hogy Amerika hadba lépett volna), méghozzá rögtön úgy, hogy a képregény borítóján bepancsol egy nagyot a háború kirobbantójának. Ízig-vérig jenki hős, azaz szuperkatona volt, aki pont olyan öltözékben villogott, mintha csak ráborult volna egy patrióta ruhásszekrénye. A világháború után a karakter népszerűsége csökkenni kezdett, majd 1954-ben közel 10 évre lepihent, hogy aztán Stan Lee értő kezekkel vegye gondozásába, Kap’ pedig ismét keményen dobálhatta elpusztíthatatlan pajzsát önelégült ellenfelei képébe. A Marvel 1997 óta gondolkodik azon, hogy a közismert és népszerű képregényhősét elviszi a vásznakra, ami végső soron kemény dió, hiszen nem csak azt kellett megoldani, hogy a néző ne kapjon röhögőgörcsöt, mikor a Kapitány felbukkan menetfelszerelésében, hanem arra is figyelni kellett, hogy a mérhetetlenül fene nagy patrióta érzés, zászlólobogtatás és giccs ne folyjon le a vászonról.

Olvasd tovább