A tengerészgyalogosok a csatornában vagy ehhez hasonló sötét, nedves helyen kajtatnak az űrlények után, akik meg is jelennek, így legalább alkalom adódik némi lövöldözésre. Azért remélhetőleg nem sok sötétben játszódó jelenet lesz, de ha mégis, akkor a cselekményből jó lenne látni mindent.
Jonah Hill rendezni fog
Jonah Hill sok komikus szerep után felkészültnek érzi magát a rendezésre. A Sony berkein belül dirigálhatja le a The Kitchen Sinket, aminek forgatókönyvét a Mortal Kombat reboot szkriptjéért felelős Oren Uziel körmölte le. Uziel munkáját a tavalyi év egyik legjobbjának tartották.
A történet egy tini vámpírt állít a középpontba, aki szövetségre lép egy vele hasonló korú zombival és egy emberrel. Közösen próbálják megvédeni városukat az űrlények ellen. Matt Tolmach, a Pókember producere egyengeti a film útját. Tolmach felügyelete alatt fog zajlani a 21 Jump Street forgatása, amit íróként Hill jegyez.
Percy Jackson kalandjai folytatódnak
A Fox stúdiónak nagyon nehezen akar összejönni egy olyan fantasy, amit folytatni is tudnának. Az Eragon gyér fogadtatása és negatív kritikái után lemondott a második részről, a Disneytől átvett Narnia harmadik része is megbukott Amerikában. Hiába ültették Chris Columbust, a Harry Potter rendezőjét a Percy Jackson rendezői székébe, a film nem mutatott fel a stúdió elvárásainak megfelelő eredményeket. Egy év telt el a bemutató óta, azóta a Fox valószínűleg körbejárta és ezerszer megrágta a témát, hogy érdemes-e a második részbe belevágni. Végül megszületett a döntés: megcsinálják.
Scott Alexandert és Larry Kareszewskit, az 1408 horror-thriller íróit kérték fel, hogy adaptálják Rick Riordan fantasy sorozatának A szörnyek tengere címre hallgató regényét. Columbus helyett más fogja levezényelni a filmet, de producerként azért továbbra is a fedélzeten marad. A főhőst ismét Logan Lerman játssza.
A regény tartalma: Percy Jackson hetedik éve az iskolában meglehetősen unalmasan indul. Egyetlen szörny sem akarja betenni a lábát New York-i sulijába. Ám amikor az ártatlan labdázgatás élet-halál harccá válik egy csapat emberevő óriás ellen, a dolgok, hogy is mondjam. kezdenek eldurvulni. Váratlanul érkező barátja, Annabeth is csak rossz hírekkel szolgálhat: a Félvérek táborát védő határokat egy titokzatos ellenség lerombolta, és amíg ezeket újra helyre nem állítják, a félisteneknek nincs hová rejtőzniük. A villámtolvaj lendületes, humoros és rendkívül népszerű folytatásában Percynek és a barátainak át kell szelniük a Szörnyek Tengerét, hogy megmentsék a táborukat. De Percynek mindezek előtt még szembesülnie kell egy a származását érintő titokkal: rá vár a feladat, hogy eldöntse, áldás-e, avagy átok Poszeidón fiának lenni. (libri)
Neeson benne lenne a Szupercsapat folytatásában
A DigitalSpy elbeszélgetett Liam Neesonnal és megkérdezték tőle, hogy várhatjuk-e a Szupercsapat folytatását. “Egyelőre nincs betervezve, de a stúdió nem mondott nemet rá. Személy szerint nagyon szívesen felülnék erre a lóra ismét, akárcsak Bradley (Cooper), Sharlto (Copley) és Rampage (Jackson). De ez az egész a dollároktól és a centektől függ. ” – mondta Neeson és hozzátette, hogy szerinte nagyon jó filmet sikerült csinálniuk. Szerinte azért teljesített rosszabbul a vártaknál, mert pont akkor került a mozikba, amikor a Világkupa kezdetét vette és ez erősen hatással volt a bevételre.
A sorozatból készült akciófilm 110 millió dollárba került és Amerikában csak 77 millió dollárt fialt, az összbevétele 177 millió volt. Ha DVD-n és Blu-Ray-en jól fogy a produkció, akkor talán a stúdió is zöld utat adhat a második részre. Neeson jelenleg a The Grey túlélő-thriller forgatja Joe Carnahannal, a Szupercsapat rendezőjével.
Brazil rendezőre bíznák a Robotzsarut
Mielőtt az MGM becsődölt volna Darren Aronofksy próbálta összehozni a Robotzsaru remake-et. Habár a stúdió és a rendező sok mindenben nem értettek egyet (pl. 3D, effektek mennyisége), mégis úgy tűnt, hogy meg fog valósulni a projekt. Aztán a pénzügyi problémák miatt a tervezet jégre, Aronofsky pedig a Wolverine rendezői székébe került. A stúdió végül nagy nehezen kilábalt a gödörből és újra elővette a Robotzsarut. Aronofsky megüresedett helyére a brazil Jose Padilha kerülhet, vele tárgyalnak éppen. Padilha legismertebb filmje az Elit halálosztók (Tropa de Elite), amelyhez tavaly elkészült a folytatás. Előbbi 8,0-en áll az imdb-n, utóbbinak pedig 8,6 az átlaga.
Haldoklik a horror?
Az alábbi írást a Films Free Fantasy küldte. Remélem, érdekesnek fogjátok találni.
Utazás a filmes horror korain, szereplőin és technikáin keresztül.
Haldoklóban a horror? A válaszhoz meg kell vizsgálnunk az egyéni sajátosságait. Honnan származik és hová tart, valamint, hogy ez a változás nem fogja e süllyesztőbe vinni egyszer, ahonnan majd nem tud kilábalni. A horror, mint műfaj, származására nagyon egyszerű a válasz: félelmeink megnyilvánulásai különböző fiktív történetekben. Félelmeink az identitásvesztéstől, a haláltól, az elidegenedéstől, a szexualitástól és elsősorban félelmeink az ismeretlentől. Így akár azt s mondhatjuk, hogy a horror műfaj a mai értelemben vett emberrel született meg. Ezek után természetesnek vehetjük, hogy ezeknek a művészeti megnyilvánulásai tömegeket vonzottak magukhoz, mint pl Edgar Allan Poe írásai,Étienne Robertson “Fantazmagóriá”-ja, majd a belőlük kialakult mozgóképes horror. A némafilmek korában is többféle irányzatra oszlott, mint például a német expresszionizmus (Das Cabinet des Dr. Caligari- 1920) az amerikai realizmus (The Cat and the Canary- 1927) és természetesen a magyar fantasztikus és rémfilmek (A halál után- 1920), sajnos utóbbiból kevés maradt fenn. A németek kitűntek a sokáig elveszettnek hitt Nosferatuval, ami Dracula gróf legkorábbról fennmaradt feldolgozása, az érdekesség, hogy azért kapta a Nosferatu nevet és azért változtatták meg az összes tulajdonnevet a filmben, mert nem tudták megszerezni a Bram Stoker: Dracula megfilmesítési jogait. Egy nagyon érdekes film, teljesen más nézőpontba helyezi az erdélyi vámpír gróf történetét, és mivel német az expresszionizmus is nagy nyomot hagyott benne. A filmmel és a készítésével a nagyszerű Vámpír Árnyékában c. film foglalkozik, melyben Willem Dafoe játsza Max Shreket a Nosferatut alakító színészt. Ezért a produkciójáért Dafoe Oscar jelölést kapott.
Féktelen harag 3D (Drive Angry 3D)

Igazság szerint Nicolas Cage-ről nem lehet azt mondani, hogy nagyon hiányozna, mivel soha nem tűnik el sok időre. Minden évben felbukkan, de egyszer sem tudjuk megjósolni biztosan, hogy ezúttal a minőséget is hozza-e magával és vajon megpróbál-e úgy tenni, mintha nem unatkozott volna a forgatáson. Ezúttal akciófilmben tapos a gázra és bőszen lövöldözik.
Milton (Cage) életében nem volt igazán jó ember, de nagyon szerette a lányát, akit beszippantott egy őrült szekta, majd annak vezére csúnyán végzett vele, az újszülött csecsemőjét pedig feláldozná egy magasztos cél érdekében. Milton erős szemrángással figyelhetett a pokolból, felhergelte magát és (jogsijával együtt) megszökött a meleg, ámde nem túl vidám „lakhelyéről” és eltökéli, hogy megmenti unokáját. Nincs könnyű helyzetben, nem csak a rend őrei, hanem a szekta combcsonttal mászkáló első embere (Billy Burke) is a halálát akarja. Ráadásul nyomában lohol a Könyvelő (William Fichtner), aki vissza akarja ráncigálni a forró pokolba.
Jelenet a Toy Story rövidfilmből
Pár napja vehettétek szemügyre két képet a Toy Story: Hawaiian Vacation animációs rövidfilmből. A 3D-ben készülő alkotás főszereplője a harmadik Toy Storyból megismert Ken és Barbie lesz. A sztori szerint őket vinné magával Bonnie a Hawaii nyaralásra, de végül otthon maradnak. Woody és Buzz a többi játék segítségével azonban kissé átalakítja a szobát, hogy az valóban a szigetre hasonlítson. A kisfilmet a Verdák 2 előtt fogják vetíteni, ez azt jelenti, hogy nálunk július 28-tól lesz látható.
3 perces jelenet a Rangoból
Csütörtökön mutatják be a Rango animációs filmet, ebből láthattok egy három perces jelenetet. A készítők western környezetbe helyezték a történetet, ahol a főhős egy identitászavaros kaméleon, az ő kalandjait követhetjük. Ahol nem szinkronizálják, ott Johnny Depp hangját élvezhetik a nézők.
Skorpió és Blue a Mortal Kombat websorozatból
Kevin Tancharoen a Mortal Kombat: Rebirth websorozaton dolgozik, két képet kitett a twitterre. Az elsőhöz ezt a megjegyzést fűzte: “Na vajon kinek volt ma jelenése?” Azt hiszem megegyezhetünk abban, hogy ő nem más, mint Skorpió. A másik fotónál pedig a következő olvasható: “Blue nem Kitana.” A sorozatban Michael Jai White lesz Jax, Sonya Blade-et pedig Jery Ryan formálja meg, Ryan Robbins Raiden, Tracy Spiridakos pedig Blue bőrébe bújik bele.


Elhunyt Jane Russell
89 éves korában légzőszervi betegsége miatt elhunyt Jane Russell, a 40-es 50-es évek szexszimbóluma. 1943-ban debütált A törvényenkívüliben, a western már 1941-ben dobozban volt, de csak két évvel később mutatták be limitáltan, a nagyközönség elé csak 1946-ban került. Howard Hughes ugyanis nem volt hajlandó megvágni a filmet, amelyet erkölcsileg sokan kifogásoltak. A színésznő a bemutató egy csapásra híressé vált. 1946-ban a Young Widow drámában alakított, A Dupla dinamitban Frank Sinatra oldalán játszott , 1953-ban pedig a Szőkék előnyben vígjátékban Marilyn Monroe-val domboríthattak. A 60-as évek után már nem nagyon vállalt szerepeket, utoljára az 1986-os Hunter sorozat egyik epizódjában volt látható. Russell A törvényenkívüli után a zeneiparban is próbálkozott, volt saját zenekara is.
Béke poraira.
Film lesz a Devil May Cry-ból
A Screen Gems berkein belül készültek el A kaptár (Resident Evil) számítógépes játék filmes változatai. Az utolsó 3D-vel megtámogatott rész világszerte közel 300 millió dollárt hozott csak a mozikban. Érthető, hogy a fejesek újabb játék jogaira csaptak le.
A Devil May Cry-ra esett a választás, amelyből már öt felvonás is készült. Kyle Ward-ot kérték fel a forgatókönyv megírására. Az úriemberre korábban a Kane & Lynch szkriptjét bízták rá, amely szintén egy játék alapján készülne, minden bizonnyal jó munkát végzett vele, ha rábízták ezt a melót. Rendező még nincs, de amíg Uwe Boll nem kerül kapcsolatba a tervezettel addig nagy gond nem lehet.
Egy Dante nevű fickót irányíthatunk a játékban, aki meg akarja bosszulni anyja halálát és démonokat kaszabol.

