5

Röviden: Gulliver utazási (Gulliver’s Travels)

A nagy ötlettelenségben is felvetődnek gondolatok és film készül belőlük, még ha azok nem is éppen hangzanak jól. Jonathan Swift remekművét, a Gulliver utazásait emelték elő valahonnan, majd úgy érezhették, hogy mennyire remek lenne, ha az új feldolgozás inkább a jelenben játszódna. Nosza, rendben, játszódjon a 21. században, ne csak trükkökkel spékeljék meg a filmet, hanem poénokkal. Ám a humorforrás csúnyán kiapadt.

Gulliver az új verzióban egy hírlapkiadónál dolgozik, lövése sincs az írásról, ő csak a leveleket kézbesíti. Nagy nehezen eléri, hogy maga is megbízást kapjon, ehhez pedig a Bermuda-háromszögbe kell látogatást tennie, viszont csúnya viharba keveredik és a liliputiak között találja magát, akik először rabszolgaként kezelik. Gulliver hamarosan eléri, hogy felnézzenek rá és még az ellenségtől is megmenti az aprónép hazáját.

Olvasd tovább

1

Képregény készül Aronofsky Noé-s filmtervéből

Anno úgy volt, hogy egy nagyobb költségvetésű filmként készül el A forrás (The Fountain), ám a főszerepre kinézett Brad Pitt lelépett, így behúzták a vészféket. Darren Aronofksy erre képregény formában készítette el filmtervét, később pedig a büdzsét megnyirbálva leforgathatta a filmet is. A rendező másik filmterve Noéról szólt volna, 2007-ben még arra várt, hogy összejöjjön a szükséges pénz hozzá. Ám nem kapta a zöld utat, sőt, úgy tűnik, hogy még most, a Fekete hattyú (Black Swan) sikerét követően sem tudja összehozni a produkciót. Ezért Aronofsky elhatározta, hogy ezt is képregény formában adja ki, a rajzokat Nico Henrichton alkotta és 2012-ben kerül a boltok polcaira a mű.

Még egy előzetes is készült a képregényhez

1

Levy rendezi a Fantasztikus utazás remake-et

A Fantasztikus utazás feldolgozása körül rengeteg rendező neve megfordult, majd úgy tűnt, hogy James Cameron fedélzetre lépésével gyorsan megindul a forgatás. Ám Cameron úgy döntött, hogy csak producerként kívánja kivenni a részét a filmből és Paul Greengrass fogja ledirigálni a produkciót. Greengrass azonban lelépett, Cameron pedig Louis Leterriert szerette volna a rendezői székbe, viszont úgy tűnik, hogy a stúdiónak ez nem tetszett. Most úgy áll a helyzet, hogy Shawn Levy kezébe adják a gyeplőt, akinek a Vasököl (Real Steel) munkájával bizonyára teljesen elégedettek a Foxnál és Cameron is áldását adhatta rá. Ráadásul a Vasököl forgatása alatt annyira összebarátkozott Hugh Jackmannel, hogy egy újabb sci-fi projektet tervezgetnek. Erre azonban még várni kell, mert Jackman először a Wolverine-t tudja le, Levynek ez idő alatt pedig lesz ideje a Fantasztikus utazásra.

Az 1966-os verzióban egy fontos diplomata élete veszélybe kerül, hogy megmentsék egy kisebb tengeralattjárót pár fős legénységgel lekicsinyítenek, majd befecskendezik a véráramba. A cél az, hogy eljussanak az agyba, ahol egy vérrögöt kell eltávolítaniuk, azonban a feladatot hátráltatja egy áruló.

2

Tv spotok a Super Bowl alatt

A Szuperkupa alatt több stúdió is beerőltette a reklámok közé tv spotját, persze ezért meg is fizették az árat, 3 millió dollárt. Néhányat már itt a blogon is láthattál és most következzenek azok, amelyek kimaradtak. A Marvel másik képregényhőse, Thor is bemutatkozik fél percben.

Jack Sparrow kapitányék 30 másodperc helyett 1 percig keresték az Ifjúság forrását

2

Redfordot akarják a Gold in the Snow-ba

Robert Redford utoljára 2007-ben volt látható a Gyávák és hősökben (Lions and Lambs), ám ismét a kamerák előtt fog játszani. A színész-rendező a Gold in the Snow kedvéért döntött így, amely Nicolas Vanier rendezésében fog készülni és a film a direktor 2004-es regényén fog alapulni.

Redford egy prémvadász fog alakítani, aki Alaszkában segít egy amerikainak aranyat keresni a zord vidék folyóiban. A forgatás kezdete odébb van, mert Vanier előbb befejezi a Loup című művét (ami szintén saját könyvéből készül) és megcsinálja a The Last Trapper dokumentumfilmet. Az elgondolás szerint a Gold in the Snow munkálatai egy évet fognak felölelni, mivel minden évszakban forgatniuk kell és 2014-ben kerülne a mozikba a film.

Vanier elmondása szerint azért választotta Redfordot a főszerepre, mert látta a Jeremiah Johnson 1972-es westernjét és mély nyomott hagyott benne.

6

Super 8 tévéreklám

1979-ben fog játszódni a Super 8 és hat fiatalt követhetünk, akik Super 8-as kamerát használnak, hogy leforgassák zombifilmjüket. Egy éjszaka éppen vasúti síneknél rögzítenek felvételeket, amikor egy mozdony egy teherautóval ütközik. Ezt követően valami kiemelkedik a roncsok közül, valami nem emberi. A producer Steven Spielberg, a rendezői székből J.J. Abrams irányít, a készítők szándéka az, hogy a 70-es, 80-as évek sci-fi alkotásai előtt tisztelegjenek. Amerikában június 10-én mutatják be és nem lesz 3D-s.

13

Transformers 3 tévéreklám

Michael Bay is elismeri, hogy a második Transformers nem sikerült éppen a legjobban. A rendező elmondta, hogy a forgatókönyvírók sztrájkja betett nekik, kész sem volt a szkript, mikor hozzáláttak a forgatáshoz. Olyan érzése volt, mintha a vágószobában kellene összeraknia a történetet. Bay úgy érzi, hogy tanult a hibákból és a harmadik felvonás sokkal jobb lesz, mint a második.

1

Stallone a Headshotban

Sylvester Stallone állítólag nyáron lát hozzá a The Expendables folytatásához, ám nem csak erre az egyetlen projektre koncentrál. Az akciósztár leszerződött a Headshotra, amelyet Wayne Kramer, a Halálos hajsza (Running Scared) és a Crossing Over rendezője fog készíteni. A forgatókönyvet Alessandro Camon,  A harcmező hírnökei  (The Messenger) szállította le és a terv az, hogy májusban indulhasson a forgatás.

Stallone egy gengsztert fog alakítani, aki szövetségre lép egy new york-i nyomozóval az egyik ügyben, amelynek szálai egészen New Orleans mocskos sikátoraiba vezetnek és még washingtoni nagykutyák is belekeverednek. A bűnözőt és a nyomozót két kegyetlen gyilkosság hozza össze és minden lehetséges eszközt bevetnek, hogy sikerrel járjanak, mindenkit félreállítanak útjukból.

1

Fast Five tv spot

Dwayne Johnson tudatja embereivel, hogy ne hagyják, hogy a célpontok volán mögé pattanjanak. Paul Walker és Vin Diesel vezetési tudásáról képet kaphattunk az előző Halálos iram részekből, így a Johnson által játszott fejvadász félelme nem alaptalan, hogy könnyedén kereket oldanak előlük.

10

Amerika Kapitány tv spot

A Szuperkupa alatt a filmrajongók többsége az Amerika Kapitány tv spotot várta leginkább és meg is kapták. Joe Johnston próbált megnyugtatni mindenkit, hogy a képregényfilmmel minden rendben lesz, nem kell attól félni, hogy olyan középszerű, mint a Farkasember. Itt volt ideje az előkészületekre és egy remek kreatív csapat állt mögötte. A Kapitányt a második világháborúban láthatjuk akciózni, a játékidő végén valahogy hibernálódik és a jelenben rátalálnak, ahol a Bosszú Angyalai tagja lesz.

7

Cowboyok az űrlények ellen Super Bowl tv spot

A Cowboyok az űrlények ellen tv spotjába belefért néhány olyan képkocka is, amelyeket nem mutattak az előzetesbe. Daniel Craig bátran ráveti magát a lováról az egyik idegen járműre vagy űrlényre. Jon Favreau, a Vasember (Iron Man) rendezője dirigálta a képregényfilmet és korábban annak a félelmének adott hangot, hogy 2011 nyarán több film is el fog vérezni a nézők kegyeiért vívott csatában. Van is oka reszketni, a tavalyi év nyarán sok produkció hagyta hidegen az amerikai közönséget.

0

Box Office: Inkább a tinithrillerre ültek be, mint Cameron 3D-s kalandfilmjére

 

Észak-amerikai box office
Új bemutatók:
Két szélesebb körű bemutató volt Amerikában a hétvégén, egyik sem döngette meg a kasszákat. A The Roommate thriller-horror kaparintotta meg az első helyet a Super Bowl hétvégéjén, elég volt ehhez 15,6 millió dollárt gyűjtenie. Múlt héten a hasonló műfajú film, a rítus 14,7 millióval kezdett. A produkciót a dán rendező, Christian E. Christiansen dirigálta, akinek az At Night rövidfilmje Oscar érdemelt, így várható volt, hogy az úriember Hollywoodban is munkát kap előbb-utóbb.
Első műve az Álomgyárban sikeres lesz, de sok dicséretet nem fog begyűjteni. Az imdb-n 5,2-en áll, míg a Rotten Tomatoes-on 9 %-on áll. A Toronto Star szerint a film legnagyobb baja az, hogy túl visszafogott, így nem is tud semmilyen jó benyomást tenni. A New York Daily News szerint egy thriller esetében sosem jó pont, ha mindenkiből egy ‘ehh’-t vált ki. Nem lett jó film, semmilyen értelemben sem.