A filmről Koimbra is írt.
Hogy a francba jöttem haza?
Ki ne tette volna fel legalább egyszer ezt a kérdést magának egy jobb buli után? Halvány emlékfoszlányok, egyébként mindent a teljes sötétség tölt ki. Ismerős ugye? Hőseinkkel pont ez történt barátjuk legénybúcsúján. Kicsit felöntöttek a garatra és reggel a hotelszobában találnak tyúkot, tigrist, elhagyott csecsemőt és ráadásképp az ünnepelt is eltűnt. A srácok Sherlock Holmes-t megszégyenítő nyomozásba kezdenek.
Nyomozgatós sorozatokkal Dunát lehetne rekeszteni, de azért elég szépen termelik az ilyen jellegű szériákat. Valamennyire próbálják a főhős karakterét különlegesre írni, hiszen ki nézne már olyan produkciót, ahol csak egy mezei detektív oldja meg az ügyeket. Ilyen az Életfogytig zsaru, ahol a főhős ártatlanul csücsült a börtönben több évig, majd ahogy teltek az évek, a technika fejlődött és mikor visszakerül a rendőrség kötelékébe ő továbbra is régimódian oldja meg az eseteket. Vagy említhetném a Hazudj ha tudsz szériát, ahol már adott egy profi, aki bármikor megmondja mikor mondasz igazat. Egy sima nyomozó már nem érdekes, olyanból tizenkettő egy tucat, kell az újdonság, hogy meglegyen a nézettség.
Nincs bennem semmi egyedüli, az unatkozó harmincas pasikhoz tartozom, akik perspektíva nélkül melóznak, akiket a hétvége, az alkalmi szex, a sör és a kokó tart életben… meg az hogy néha szarrá vernek valakit.
Alkotók: Martin Gero (rendező és forgatókönyvíró), Aaron Abrams (forgatókönyv)
Év: 2007
szereplő(k):
Aaron Abrams (Matt)
Diora Baird (Jamie)
Sonja Bennett (Mia)
Callum Blue (Ken)
Kristin Booth (Abby)
Díjak:
2008, Vancouver Film Critics Circle – Legjobb női mellékszereplő Kanadai filmben: Sonja Bennett
Forrás: Port.hu
Sam Raimi (Evil Dead, Pókember) gyermekké tesz minket. Visszaidézi legkorábbi félelmeinket a sötéttől, az árnyaktól, a furcsa hangoktól, a csúf boszorkáktól és patás ördögöktől, de ami a legfontosabb: az ismeretlentől.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy vidéki kislány, Christine (Alison Lohman), aki megnyerte a helyi Farm Szépe versenyt. Aztán gondolt egy merészet és felköltözött a nagyvárosba, ahol elnyert egy tisztességes hitelügyintézői állást és a herceg szerelmét. A herceg édesanyja azonban nem nézte jó szemmel, hogy kisfia annyira ragaszkodik ehhez a jött-ment senkihez, hogy talán még feleségül is venné, ezért a pár tündérmesébe illő élete komoly veszélybe került.
Morton Freedgood (John Godey álnéven) megírta, a regényéből pedig 1974-ben film is készült Joseph Sargent rendezésében. Volt szerencsém látni a produkciót még régen a tévében, nem sok maradt meg bennem, néhány részletre azonban emlékszem. Az eltérítők más-más állomásokon szálltak fel a metróra, gyakran vitatkoztak egymással, Walter Matthaun néhányszor mosolyogtam, az alkotás pedig izgalmas volt. 1998-ban érkezett még egy tévés feldolgozás Edward James Olmosszal és Vincent D’Onofrio-val, amibe még nem futottam bele. Hollywoodban úgy gondolták itt az ideje annak, hogy még adaptációt készítsenek ebből, de nem egy kis szerény filmecskét, hanem egy méregdrágát, szóval leporolták a sztorit, itt-ott kicsit átírták, ezt-azt csöppnyit megváltoztattak benne, hogy a kornak megfelelőbb, aktuálisabb legyen.
A Született Gyilkosok számomra egy gyöngyszem, annak ellenére, hogy tele van agresszióval. Amikor először láttam- még nagyban tini éveimet tapostam- nem is igazán értettem azokat az elemeket, amiket tartalmaz, nem tűnt fel a civilizált társadalom görbe tükre, de az évek alatt, ahogy egyre többször és többször néztem, megértettem. (Legalábbis azt hiszem)
Fél éve egyik este véletlenül néztem éppen a tévét, kezdődött éppen egy film, nem mostani, hanem ha jól emlékszem 60-as évekbeli alkotás volt. Arról szólt, hogy egy cég fejesére ráhajt az új titkárnője, akinek nem fűlik a viszonyhoz a foga, végül pedig a fickó felesége teszi helyre a nőt, aki a záró jelenetben egy másik vállalatnál próbált becserkészni egy magas beosztású jóembert. Sajnos nem emlékszem a címére, a szereplők pedig ismeretlenek voltak számomra, de a film kellően izgalmas volt. Pár hónapja pedig szintén láttam egy hangulatos thrillert, ahol egy vállalati vezető szakít szeretőjével, mivel feleségével rendeződött a viszonya. Az ex-szerető azonban nem hagyja annyiban és ráakaszkodik a férfira. Ezen pozitív előjáték után úgy gondoltam az Őrült szenvedélyt sem cseszhették el, ugyanis ebben is hasonló az alapfelállás, mint az említett két produkcióban
Alkotók: Woody Allen (rendező); Woody Allen és Marshall Brickman (forgatókönyvírók)
Év: 1977
Diane Keaton (Annie Hall)
Woody Allen (Alvy Singer)
Tony Roberts (Rob)
Carol Kane (Allison)
Paul Simon (Tony Lacey)
Shelley Duvall (Pam)
Janet Margolin (Robin)
Colleen Dewhurst (Mom Hall)
Christopher Walken (Duane Hall)
Díjak:
BAFTA-díj (1978) – Legjobb film
BAFTA-díj (1978) – Legjobb rendező: Woody Allen
BAFTA-díj (1978) – Legjobb női főszereplő: Diane Keaton
BAFTA-díj (1978) – Legjobb vágás: Ralph Rosenblum, Wendy Greene Bricmont
BAFTA-díj (1978) – Legjobb forgatókönyv: Marshall Brickman, Woody Allen
Golden Globe díj (1978) – Legjobb női alakítás: Diane Keaton
Oscar-díj (1978) – Legjobb film: Charles H. Joffe
Oscar-díj (1978) – Legjobb rendező: Woody Allen
Oscar-díj (1978) – Legjobb női főszereplő: Diane Keaton
Oscar-díj (1978) – Legjobb eredeti forgatókönyv: Woody Allen, Marshall Brickman
New York, New York, be csodás…de az inkább Budapest. Akkor mit tudunk a Nagy Almáról? Itt mindig történik valami, megvan a siker, fény és csillogás, ám a felszín alatt pezseg az élet csak igazán, gengszterek űzik mocskos kis dolgaikat naponta, feltörekvő bűnözők lövöldöznek és hullanak el a mocskos sikátorokban és csóró emberek próbálják eladni a hamisított portékáikat a forgalmas helyeken, ha pedig valaki jó kondiban van és tehetségesnek találtatik még részt is vehet egy kis illegális utcai bunyón.
Úgy néz ki szerintem a politika thriller, hogy adva van egy főhős, aki kezdetben egyedül munkálkodik, ám hamarosan kap egy társat, néhány ügyet összekapcsolnak, majd nagy ügyesen rájönnek, hogy egy hatalmas összeesküvés kellős közepébe csöppentek. Nincs ez másképp A dolgok állása filmben sem. A produkció eredetileg egy hat részes minisorozat volt, majd jött az ötlet, hogy ebből milyen jó filmet lehetne készíteni, rá is ugrasztottak 3 embert a forgatókönyvre, megnyerték Kevin MacDonald (Az utolsó skót király) rendezőt, az éppen hízókúrán lévő Russell Crowe pedig tökéletesen passzolt az újságíró szerepére.
Alkotók: Steven Shainberg (rendező), Erin Cressida Wilson, Mary Gaitskill
(forgatókönyvírók)
Év: 2002
szereplő(k):
James Spader (Mr. Grey)
Maggie Gyllenhaal (Lee Holloway)
Lesley Ann Warren (Joan Holloway)
Jeremy Davies (Peter)
Stephen McHattie (Burt Holloway)
Patrick Bauchau (Twardon úr)
Jessica Tuck (Tricia O’Connor)
Díjak, jelölések, egyéb:
Golden Globe díj (2003) – Legjobb női alakítás jelölés: Maggie Gyllenhaal
FilmDROID