Arnold Schwarzenegger drámai oldalát is megmutatta a Maggie-ben, bár a film nem kavarta fel különösebben az állóvizet. Az Osztrák Tölgy mindenesetre újra megpróbálkozik egy komolyabb produkcióval, amely már csak azért is érdekes, mert Denis Villeneuve, a Fogságban (Prisoners) alkotója írta a forgatókönyvet és Darren Aronofsky cége állt be a tervezet mögé. A 478 címre keresztelt filmben egy férfi repülőgép szerencsétlenségben elveszíti nejét és gyermekét. A tragédiát egy légiirányító okozta, akit védőőrizetbe helyeznek Schwarzenegger karaktere képtelen túllendülni az eseten, elhatározza, hogy bosszút áll a felelősön. Az információk szerint nem az akcióra helyezik a fő hangsúlyt, inkább egy karakterorientált, komoly hangvételű alkotást kell elképzelni.
hír
Dwayne Johnson a Rampage arcade játék filmváltozatában
Úgy négy évvel ezelőtt próbáltak filmet faragni az 1986-ban Rampage arcade játékból, de csak az elhatározás volt meg, kézzelfoghatót nem sikerült felmutatni. A New Line fut még egy kört, de már főszereplőt is kerített a tervezet élére. Dwayne Johnsont sikerült leszerződtetni, a színész eléggé jó munkakapcsolatot ápol Beau Flynn producerrel, hiszen immáron negyedjére dolgozhatnak együtt. Rendező még nincs, de már gőzerővel keresik a megfelelő embert a feladatra, a forgatást azt követően szeretnék elkezdeni, miután a Szikla letudta a Halálos iramban 8-at (Fast & Furious 8), tehát úgy egy év múlva vágnának bele a munkálatokba.
A történetet nem tették közzé, de a 86-os játékban három szörny közül lehetett választani. Tehát ott volt George, a hatalmas majom, Lizzy, a gigantikus gyík és Ralph, az óriási farkas. A három lény keresztül-kasul pusztított az Államokban, megküzdött a hadsereggel, elpusztított néhány igazán híres helyet.
Tom Holland az új Pókember
Köztudott, hogy a Sony úgy döntött, hogy rebootolja a Pókember franchise-t. Megint! De ezúttal a Marvelt is bevonták a produkcióba, sőt mi több, a Hálószövő felbukkan az Amerika Kapitány 3. részében, majd vendégszerepelhet a további filmekben is. De ez azt is jelenti, hogy egy-két Marvel karakter is tiszteltét teheti Falmászóról szóló alkotásokban.
De ki bújhat a kék-piros pókkosztümbe? A választás Tom Hollandra esett, bár a korábbi híresztelések szerint Asa Butterfield volt az esélyes. Ismét visszatérünk a gimibe, megtudhatjuk, hogy mekkora nagy agy Peter Parker és újra megcsípheti az a bizonyos pók, amely különleges képességgel ruházza fel. Sokan vágytak már arra, hogy Parker esetleg felnőtt legyen, de erre még várni kell.
Megvan a rendező is, Jon Watts dirigálhatja a rebootot. Watts tavaly tette le az asztalra a Clown horrorját, illetve szintén nevéhez fűződik a Rendőrautó (Cop Car) thriller is.
Hitman: Agent 47 előzetes
A Fox megint próbálkozik a Hitmannel, a 2007-es filmmel nem igazán voltak elégedettek a játék rajongói. Ezúttal Aleksander Bach rendező próbálhatja elérni, hogy a karakter kedvelői boldog mosollyal távozzanak a mozikból. Rupert Friend formálja meg az profi bérgyilkost, a 47-es kopasz ügynököt. Újabb feladata szerint egy megacéget próbál meggátolni abban, hogy genetikailag megváltoztatott emberekből akar saját elit sereget hozzon létre. Emberünk kénytelen egy fiatal nővel összefogni a siker érdekében, illetve saját múltjával és eredetével is kénytelen megbirkózni. Ráadásképpen szembe kell szállnia leghalálosabb ellenfelével. Zachary Quinto és Hannah Ware szintén láthatóak az akciófilmben.
Olvasd tovább
Ami kiderült a Függetlenség napja 2-ről
Sok éven keresztül csak beszéltek róla, de Roland Emmerich végre belevághatott a Függetlenség napja (Independence Day) folytatásába. Néhány órával ezelőtt lezajlott a Q & A sajtóesemény, amely kvázi annyi, hogy a sajtónak bemutatták a karaktereket, beszéltek egy kicsit a produkcióról. A történetet korábban már lehetett tudni, szóval az első részben látott hódító űrlények visszatérnek, de az emberiség azóta tanulmányozta a technológiájukat és saját hasznukra fordították. A Föld kifejlesztette a védelmi rendszert, azaz felkészülten várják az újabb támadást. De a következő invázió sokkal keményebb, mint amire számítani lehetett, csak néhány férfi és nő tudja megakadályozni, hogy végleg kiirtsanak minket. Olvasd tovább
Michael Keaton képzeletbeli szörnyekre vadászik
Próbáltál valaha egy 30 láb magas kőszörnnyel szót érteni és távol tartani 5 éves barátjától? Vagy megpróbáltál lecsillapítani egy 180 kilónyi csupa izom hisztiző rongybabát? Dave és Terry számára ez a napi rutinmunka. Ők az I.M.A.G.I.N.E. ügynökei és feladatuk, hogy kordában tartsák a képzeletbeli barátokat.
A Boom! Studios adta ki az Imagine Agents képregényszériát, a Men in Blackhez hasonlító alapfelállás persze vonzó volt a stúdiók számára, nem csoda, hogy a Fox beszerezte a megfilmesítési jogokat. Batman és Birdman megformálója, Michael Keaton vállalta a főszerepet, egyúttal a produceri teendőket szintén ellátja. A színész alakíthatja a sokat látott, veterán ügynököt, aki pártfogásba vesz egy fiatal újoncot.
Elhunyt James Horner
Marc Forster forgathat filmet Stanley Kubrick The Downslope szkriptjéből
Stanley Kubrick több megvalósítatlan projektet hagyott hátra, jó néhány forgatókönyve várt a megvalósításra. Steve Lanning és Philip Hobbs producerek próbáltak tető alá hozni néhány elképzelését, az egykor 100 millió dolláros költségvetésű produkciónak induló The Dowsnlope-ból tévéfilmet, a God Fearing Man-ből tévésorozatot szeretettek volna még 2012-ben. Egyikből sem lett semmi, viszont az előbbi kapcsán történt egy kis változás. Most már inkább mozifilmet akarnak Kubrick szkriptjéből, ráadásul trilógiát.
Marc Forstert nyerték meg rendezőnek, a történet az amerikai polgárháború időszakában játszódik és a Shenandoah völgyben lezajlott csatárkozásra fókuszál. Nem csak hadászati szempontból volt fontos a környék, itt fel tudták volna tölteni a csapatok az élelmiszerkészletüket is. Armstrong Custer tábornok és John Singleton Mosby ezredes feszült egymásnak.
Shelby Foote, a polgárháború történésze írta meg a szkriptvázlatot. Kubrickra amúgy is jellemző volt, hogy aprólékosan utánajárt mindennek, hogy a lehető legpontosabban ábrázoljon mindent. Foster egyelőre csak az első részt rendezi, de producerként mindenképpen kitart a folytatások mellett.
Miért nem készül több különálló Hulk film?
Sokan csodálkozhatnak, hogy a Marvel miért nem tűz napirendre egy különálló Hulk filmet? Hiszen a karakter eléggé közkedvelt és a Bosszúállók (Avengers) két részében is rendesen zúzott. Ráadásul a Mozis Univerzumát pont A hihetetlen Hulkkal (The Incredible Hulk) kezdte építeni. Pár héttel ezelőtt Mark Ruffalo egy interjúban elmondta, hogy ő úgy tudja, hogy a jogok nincsenek a Marvelnél, ezért nem vághat bele egy önálló produkcióba .
A Forbes magazin tisztázta a szituációt. 2003-ben az Universal bemutatta saját filmjét, de mivel nem kezdtek hozzá a folytatáshoz, így a produkciós jogok 2005-ben visszaszálltak a Marvelre. 2006-ban Morton Händel, a Marvel akkori elnöke elmondta, hogy dolgoznak az Amerika Kapitány, a Hangya és a Nick Fury forgatókönyvén, visszaszerezték Hulkot és Vasembert. Majd megerősítést nyert, hogy a Thor és az Amerika Kapitány produkciós jogai teljes egészében visszavándoroltak a céghez. Olvasd tovább
Chappie – A robotok életre keltése
A Chappie egészen különlegesnek látszott a beharangozók alapján, de Neill Blomkamp rendezése nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, többen csalódtak benne. A főszereplő robotot Sharlto Copley játszotta, aki motion capture cuccban mászkált a forgatáson és később a szakemberek átalakították külsejét. De nem csak Copley volt az egyedül masina, rajta kívül másokon is végeztek izzasztó utómunkát. Az alábbi videó betekintést nyújt az effektek készítésébe. Olvasd tovább
Stb…
A pletykák szerint 2018-ban jön az Indiana Jones 5, de Frank Marshall producer gyorsan cáfolt, mondván, hogy nem is beszélnek a filmről.
Felröppent, hogy a Wolverine 3 az Old Man Logan sztoriján fog alapulni. A képregényben a hősök elbuknak, 50 év elteltével Logan földművelésből él, kerüli az erőszakot és inkább fizeti az “adót”. Végül úgy alakul, hogy újra kénytelen lesz akcióba lendülni. A pletykát cáfolták egyébként.
Jack Huston lelépett A holló rebootból. A producerek helyére Nicholas Houltot vagy Jack O’Connellt szeretnék megnyerni.
Új előzetes a Ted 2-nek.
James Mangold rendezi a Seducing Ingrid Bergman adaptációt, amely 1945-ben játszódik. Robert Capa és Bergman kapcsolatáról szól film.
Rob Zombie vászonra viszi Steve Stoliar memoráját, az illető Groucho Marx asszisztense volt.
Vin Diesel azt mondta, hogy már a The Last Witch Hunter 2-n gondolkodnak.
Katherine Waterston lesz Tina a Fantasztikus állatok és megfigyelésük fantasy-ben.
Mortensen eredhetne Bourne nyomába
A harmadik Bourne után Paul Greengrass és Matt Damon is búcsút vett a franchise-tól. A színész visszatért volna, de csak úgy, ha Greengrass dirigálja a filmet. Az Universal nem mondott le róla, hogy valahogy visszaédesgessék őket, végül megtalálták a közös nevezőt, mivel a rendező belevágott a következő Bourne megírásába Christopher Rouse-zal, ennek hallatán Damon is bevállalta, hogy eljátssza a főszerepet.
A történetet eddig nem kötötték az orrunkra, de a bemutató ismert, 2016 július 29-én kerülhet a mozikba a film. Julia Stiles ismét eljátszhatja Nicky Parsons ügynököt és Alicia Vikander feltűnésére is számíthatunk, bár egyelőre nem ismeretes, hogy kit testesíthet meg. A Variety úgy tudja, hogy Viggo Mortensent szeretnék leszerződtetni, ha bevállalja, akkor ő veheti üldözőbe Bourne-t.
A spin off folytatása sincs elfelejtve, ha Greengrassékat nemet mondtak volna, a Bourne hagyaték (Bourne Legacy) következő része készülhetne el.



