0

Elképzelhető, hogy A múmia rebootban nő lesz a címszereplő

mummyHamarosan az Universal is belendül a Szörny Univerzumával. Az első próbálkozásukkal, Az ismeretlen Drakulával (Dracula Untold) kezdték el a folyamatot, a következő film A múmia (The Mummy) reboot lesz. Esélyes, hogy az új,a jelenben játszódój verzióban nem férfi, hanem inkább nő lesz a címszereplő. A döntés még nem született meg, de Alex Kurtzman és Jon Spaihts két forgatókönyvváltozatot is papírra vetett. Minden a szereposztáson múlik, tesztfelvételeket készítenek majd, ami alapján kiderül, hogy melyik válik be igazán a fejeseknek.

A stúdió ezen kívül az újabb Drakula, a Frankenstein, a Láthatatlan Ember, Frankenstein menyasszonya és a Van Helsing projektek előkészületein is ügyködik. Annyi biztos, hogy Aaron Guzikowski, Ed Solomon és Noah Hawley dolgoznak a szkripteken.

0

Fergusont akarják a The Snowman-be és még akár a Prometheus 2-ben is játszhat

fergusonRebecca Fergusont a Mission Impossible legutóbbi része a figyelem középpontjába katapultálta. A svéd színésznő asztalán rengeteg ajánlat landolt, alig tud válogatni az ígéretes tervezetek között. Bevállalta A lány a vonaton (The Girl on the Train) adaptációt és ha letudta, akkor elképzelhető, hogy csatlakozik a The Snowman projekthez. Ugyanis Martin Scorsese kiszemelte Michael Fassbender mellé a Jo Nesbo regényéből készülő alkotásra. Fassbender alakíthatja Harry Hole nyomozót, aki egy sorozatgyilkos után nyomoz, egyelőre nincs információ, hogy Ferguson melyik karaktert kelthetné életére. De Ridley Scott radarján is feltűnt a hölgy, a rendező az Alien: Paradise Lost-ba szeretné leszerződtetni.

0

Race előzetes

race2014 elején tették közzé, hogy filmet készítenek Jesse Owens sportolóról, aki az 1936-os Berlinben megtartott Olimpián 4 aranyat szerzett. Stephen Hopkins, az Időzített bomba (Blown Away) és A tíz csapás (The Reaping) rendezője állt be a kamera mögé. A főszerepet John Boyegára bízták, de miután leszerződött a Star Wars 7. felvonására átadta a lehetőséget, így Stephan James lépett a helyére. Jason Sudeikis lesz Larry Snyder, Jeremy Irons Avery Brundage-t formálhatja meg és William Hurt szintén játszik a filmben. Amerikai bemutató február 19. Olvasd tovább

0

Django Lives – Jöhet a harmadik rész?

djangoTalán még Sergio Corbucci sem gondolta, hogy a szűkös költségvetésből forgatott Django-ból klasszikus lesz. Márpedig a spagettiwestern világhírűvé vált, még egy kevésbé jól sikerült folytatás is született. Három évvel ezelőtt jelentették be a harmadik felvonást, amit betudhattunk hirtelen fellángolásnak, hiszen  Quentin Tarantino éppen akkoriban dolgozott a Django elszabadul (Django Unchained) filmjén.

Tavaly év elején úgy megemlítették, hogy márpedig a harmadik rész el fog készülni Franco Nero-val a főszerepben. Jó néhány hónap hallgatás után kiderült, hogy továbbra sem tették félre az elgondolást, John Sayles vághatott bele a forgatókönyvbe. Nero kifejezetten örült, hogy Sayles dolgozhat a filmen, a színész szerint a Lone Star – Ahol a legendák születnek (Lone Star) az egyik legjobb modern western.

A történet 1915-ben játszódik, a főhős a hollywoodi némafilmes érában tanácsadóként dolgozik, majd elszabadul a pokol.

0

Lawrence kilépett a The Rosie Projectből, de együtt dolgozhat Aronofsky-val

lawrencejenniferJennifer Lawrence lehetett volna a The Rosie Project egyik főszereplője, azonban úgy döntött, hogy mégsem vállalja be a Richard Linklater keze alatt formálódó indie filmmel. A történet egy Asperger-szindrómás genetikusprofesszorról szól, aki egy kérdőív segítségével szeretné megtalálni a hozzá passzoló társat.

De a színésznő egyúttal kapcsolatba került egy másik független tervezettel, amelyen Darren Aronofsky dolgozik és reméli, hogy tavasszal elindulhat a forgatás. Az egyelőre cím nélküli elképzelés sztorijáról nem lehet tudni semmit.

8

Túl komoly lett a Thor: Ragnarok forgatókönyve

thorIgazán komoly, komor hangvételű Marvel film? A Thor: Ragnarok forgatókönyvét sikerült abszolút így megírni és a Marvel úgy döntött, hogy a harmadik rész rendezőjével, Taika Waititi-vel próbálnak némi humort a történetbe csempészni és valószínűleg egy másik író is besegít majd. De alapvetően a sztori nem fog változni, az apokaliptikus hangvétel megmarad.

A BirthMoviesDeath oldal egyúttal megerősítette a korábbi pletykát, miszerint Hulk is benne lesz a filmben és nem csak pár perc erejéig lesz látható. Ráadásképpen nem a Földön és nem is Asgardban fog zajlani a cselekmény, hanem egy másik bolygón mehet a zúzás.

Találkozni fogunk a Valkűrökkel is, ami azt jelenti, hogy Valkűr, azaz Brünnhilde is megjelenik. A képregényben tagja volt az Oltalmazóknak és általában Dr. Strange-dzsel voltak közös kalandjai. Nemezise Varázslónő.

0

Sienna Miller nem bánja, hogy kivágták jeleneteit a Fekete miséből

blackmassA Fekete misében (Black Mass) Sienna Miller is felbukkant volna, de a vágószobában a padlón landoltak jelenetei. A színésznő a Fandangonak elárulta, hogy nincs túlzottan meglepve. „Négy napot töltöttem a forgatáson. Épp letudtam az Amerikai mesterlövészt (American Sniper) és a Warnernél rákérdeztek, hogy nem lenne-e kedvem egy cameohoz és Johnny Depp oldalán dolgozni pár napot? Csupán két napról volt szó, de még hozzáadtak egy-két jelenetet, azért mert egészen jól sikerült a felvétel, így úgy döntöttek, hogy még megtoldják néhány dologgal. De még akkor is csak egy cameo-ról beszélünk. És én úgy éreztem mindig is, hogy ezek olyan jelenetek, amit akár ki is lehet hagyni a filmből. Amikor Bulger találkozik Catherine Greiggel abszolút nem úgy viselkedik, mint egy gengszter és így kevésbé érdekes a karakter.” Miller hozzátette, hogy azért eléggé szórakoztató volt bostoni akcentussal beszélni ebben a pár napban. Abszolút nem bánja, hogy végül nem került be a produkcióba és ha úgy adódna, hogy újra dönthetne, hogy játszana-e a benne, akkor is rábólintana.

0

Október 15. és 18. között ismét kedvezményesen mozizhatunk a Cinema City FilmÜnnep-en

cinemacityA Cinema City idén negyedik alkalommal rendezi meg minden fővárosi és vidéki mozijában négynapos eseménysorozatát, a Cinema City FilmÜnnepet. A Szerencsejáték Zrt.-vel partnerségben szervezett rendezvényen október 15. és 18. között a résztvevők 730 és 930 forintért vásárolhatnak jegyet 30 különféle filmre, melyek közül ötöt premier előtt, hármat premieren mutat be a mozihálózat. Ebben az évben két magyar filmet is jóval a bemutató előtt tűz műsorára Magyarország legnagyobb mozilánca, és a filmezés élményét tematikus filmklubok, közönségtalálkozók is színesítik. Olvasd tovább

0

Spectre tv spotok

0sp0A stúdió közzétett pár Spectre tv spotot. Daniel Craig-től mellesleg egy interjúban kérdezték, hogy szerinte ki lehetne a következő James Bond, amire a színész úgy felelt, hogy magasról tesz rá, de minden jót kíván. A W magazin Jessica Chastain-nek tette fel a kérdést, hogy lenne-e Bond lány, a színésznő azt mondta, hogy inkább egy negatív karaktert alakítana és alig várja, hogy felhívja valamelyik producer. Olvasd tovább

3

Charlize Theron a The Gray Man-ben akciózhat

theronactionEgy újabb projekt, amelyet évek óta tervezgetnek. Ha 2010-ben indult volna a forgatás, Brad Pitt játszhatta volna a főszerepet. De ez már a múlt, Mark Greaney 2009-ben megjelent regényének filmváltozatában Charlize Theron akciózhat. Vagyis egyelőre arra vár, hogy legyen rendezője a filmnek. A Russo fivérek irányíthattak volna a munkálatok alatt, de ők most eléggé elfoglaltak, hiszen beszippantotta őket a Marvel világa. A Civil War után az Avengers: Infinity War előkészületein dolgozhatnak.

Egy ex-CIA-s áll a cselekmény középpontjában, miután kilép szabadúszóként dolgozik tovább, bárki felbérelheti különféle piszkos munkákra. Vérdíjat tűznek ki a fejére, keresztüllohol Európán, majd rájön, hogy van egy lánya is, akinek a létezéséről eddig mit sem tudott.

Nem ez az első alkalom, hogy egy akciófilmben a főhős nemét megváltoztatják. A Salt ügynökben (Salt) Tom Cruise próbálhatta volna bizonygatni ártatlanságát, végül Angelina Jolie örökölte meg tőle a szerepet.

2

Wes Anderson stop motion animáción dolgozik

andersonWes Anderson ismét visszatér a stop motion animációhoz. A konkrét részletek nem ismertek, de annyi biztos, hogy a középpontban kutyák fognak állni. Illetve közzétették, hogy Jeff Goldblum, Bob Balaban, Edward Norton és Bryan Cranston fogják szolgáltatni az egyes karakterek hangjait. A felsorolásból egyedül Cranston nem dolgozott még együtt a rendezővel. Goldblum annyit elkottyintott, hogy japán alkotások inspirálták a direktort, amikor megálmodta a sztorit.

Anderson A fantasztikus Róka Úrral (Fantastic Mr. Fox) tett kitérőt az animációk világában és jobbára csak dicsérő kritikákat, véleményeket lehetett hallani művéről.

Az előkészületek már zajlanak.

0

Cassavetes rendezi az Országúti diszkót

roadhouseHalad a maga útján az Országúti diszkó (Road House) reboot. Az eredeti verzióban Patrick Swayze játszhatta a főszerepet, akit felkérnek, hogy teremtsen rendet egy bárban, ügyeljen a rendre és bánjon el a balhés alakokkal. Ronda Rousey fogja osztogatni az ütéseket, a keménykötésű hölgy az MMA-ban mutatta meg mire képes és mostanában néhány filmben is felbukkant.

A rendezői térfélen Nick Cassavetes tevékenykedhet. Ő tavaly A csajok bosszúját (The Other Woman) szállította le, szintén Cassavetes vezényelte le az Alpha Dog-ot és a Szerelmünk lapjait (The Notebook).