14

Élet a Batman és Robin után

 Joel Schumacher hathatós közreműködésével a Denevérember franchise a Batman és Robin után a mélypontra süllyedt, ugyan anyagilag még úgy-ahogy nem volt akkora pofára esés, de kritikailag csúnyán lebőgött és a nézők is rettenetesen utálták, mellesleg minden idők legrosszabb képregényfilmjének tartják. Sokáig csend honolt a sötét lovag háza táján, majd Christopher Nolan lépett a színre, aki hamvaiból támasztotta fel a gothami hőst.

Illetve a csend honolt kifejezés nem is annyira helytálló, mivel az nem úgy ment, hogy jött Nolan és helyretette a franchise-t. Voltak már verziók, alább arról esik szó, hogy mi történt a Clooney-s, Schwarzeneggeres égés és Batman: Kezdődik! között.

12

Nagy bukta (?): Háború a Földön (2000)

A nagy bukta rovat is eléggé el volt hanyagolva, érkezzen egy újabb poszt. Ezúttal a Háború a Földön sci-firől esik szó, amiről végül kiderült, hogy mégsem volt akkora csőd, mint amilyennek mondják, csak a produkciós cég tornászta fel mesterségesen a büdzsét.

L. Ron Hubbard a Háború a Földön regényének megjelenése után elhintette, hogy készülőben a filmverzió is. A szcientológia atyja 1983-ban egy interjúban elárulta, hogy három forgatókönyvet is írt és Denver környékén fog zajlani a forgatás. Még ebben az évben a jogokat a Salem Productions vásárolta meg, ahol két részben gondolkodtak, amelyek egyenként 15 millió dollárból készültek volna. Abraham Polonsky állt rá a forgatókönyvre, majd egy 10 méter magas szobrot állítottak ki a Hollywood Boulevardra, ami a film főgonoszát, Terlt ábrázolta. Ám a projekt hamarosan darabokra hullott.

John Travoltának maga a szerző küldött egy dedikált példányt még 1982-ben, azt remélve, hogy a színész is részt fog venni a filmben. Travoltát érdekelte volna a dolog, de akkoriban nem ment neki a szekér, a Ponyvaregény után tért vissza a csúcsra. Nem feledve Hubbard kívánságát hozzálátott, hogy megvalósítsa a filmet. Próbált pénzt szerezni a produkcióra, eközben J.D. Shapiro dolgozott a forgatókönyvön, ám őt kirúgták, mivel nem követte a producerek utasításait. A nagyobb stúdiók eléggé kockázatosnak találták a projektet, túl drága volt és a szcientológia-faktor is a produkció ellen dolgozott.

0

Missing in Action: Andrew Davis

Folytatódik a Missing in Action szekció, amelyben azokról esik szó röviden, akik egy ideje nem hallattak magukról a mozikban, pedig azért közük volt jó néhány ismert filmhez. Ezúttal Andrew Davis akciórendezőről olvashattok néhány sort.

1946. november 21-én született Chicago déli részén, édesapja Nathan Davis színész volt, öccse Richard „Richie” Peter Davis pedig a Chicago Catz zenekar egyik alapító tagja. A gimi elvégzése után beiratkozott a University of Illinois at Urbana-Champaign-re, ahol újságírást tanult. Ekkor még leginkább az emberi jogok és a háborúellenes kérdések foglalkoztatták, majd egyre jobban érdekelni kezdte a filmkészítés. Haskell Wexler operatőr vette szárnyai alá, akivel együtt dolgozhatott a Medium Cool produkcióban.

14

Mel Gibson, a halálos fegyver

Mel Gibson a 70-es évek vége felé kezdte a szakmát, majd Ausztráliából Hollywoodba utazott, ahol hamarosan a csúcson találta magát és ott sikerült megvetnie a lábát. Sikerek jöttek és mentek, a bulvársajtó abszolút nem örült, hiszen róla nem igazán tudtak összeszedni valami jó kis szaftos anyagot. Aztán hirtelen minden megváltozott, Gibson gyakorlatilag eret vágott karrierjén, a csúcsról saját magát taszította mélybe.

1956. január 3-án született Peekskillben, ő volt a hatodik gyermek a családban, utána még érkezett négy és a család örökbefogadott még egyet. Édesapja 1968-ban pert nyerte a New York Central Railroad ellen egy munkaügyi baleset kapcsán, ami után 145.000 dollárt kapott. Ezt követően költöztek Ausztráliában, Gibson ekkor 12 éves volt. A döntésben szerepet játszott az is, hogy Hutton nem támogatta a Vietnami háborút és pénzügyi okokat is figyelembe vettek.

1

Cápás filmek

top10Pénteken mutatják be Amerikában a Cápák éjszakája 3D (Shark Night 3D) horrort és a közeljövőben még két mozifilm érkezik, amelyekben hasonló lényekkel gyűlik meg a baja a főszereplőknek (plusz a SyFy és Asylum szerű nyalánkságok). Az egyikben Halle Berry áll a középpontban, a másik pedig a Bait lesz, ahol egy áruházat önt el az óceán vize, amivel együtt vérszomjas cápa is érkezik és terrorizálni kezdi a bennragadt vásárlókat. Szóval itt a remek alkalom, hogy böngésszünk, szétnézzünk a cápás filmek között.

Olvasd tovább

1

Sikerek, csalódások és bukások a nyáron

Véget ért a nyár, a stúdiók fellőtték és eldurrogtatták rakétáikat, de azért volt olyan is, amely csak halkan pukkant és akadt olyan is, amely hatalmasat dörrent. Már a legelején látható volt, hogy ez lesz a 3D nagy tesztüzeme, rengeteg produkciót toldottak meg még egy dimenzióval. A végeredmény? Az amerikai közönség úgy tűnik, hogy levedlette a 3D iránti rajongását, legalábbis elég sok „termék” volt, amelytől hiába vártak kimagasló sikert és mégis csalódást okozott. Persze a nemzetközi közönség készséggel állt rendelkezésre, nekik köszönhetően több filmből nem vált csúnya bukta. A nyáron három produkció lépte túl az 1 milliárdos bevételt, az animációs filmek nem hozták a vártakat és a képregényfilmek sem produkáltak kiemelkedően. Ebben az időszakban a Harry Potter és a The Help emelkedett ki leginkább és a vígjátékok is korrekt módon teljesítettek. Vegyünk sorra néhány művet:

Olvasd tovább

1

Kérdés: Az utóbbi időszakban láttál-e már jó remake-et?

Álomgyár. Manapság azonban már inkább hívhatnánk Remake-gyárnak. Ötlet híján előszeretettel vetik be mentőövként ezt az elgondolást, csukott szemmel ráböknek valamire a nagykönyvben és hamarosan már indulhat a forgatás. Nem Hollywoodban készült a film? Gyorsan csinálnak egy amerikai verziót. Régen sikeres volt? Kellene belőle egy új változat. Gyakorlatilag magyarázat sem kell hozzá, ha egy producernek tetszik az eredeti mű, akkor nagy az esély arra, hogy hamarosan abból befut a remake. Persze indok mindig van, megmondják a tutit, hogy miért szükséges a feldolgozás, de azért a legfőbb ok a pénz. Jövőre érkezik az Emlékmás új köntösben, hamarosan Detroit utcáin megint a Robotzsaru fog rendet tenni és a Kommandó sem ússza meg, David Finchertől év végén megkapjuk A tetovált lányt.

Szóval a nagy kérdés: Az elmúlt időszakban láttál-e már olyan remake-et, ami tetszett is. És esetleg a film eredeti verziójához is volt szerencséd?

1

Top 10 mozis majmok

Top 10 rovatunkban ezen a héten A majmok bolygója: Lázadás című film bemutatója kapcsán összeszedtük a mozis világ legismertebb majmait. Kik voltak azok a majmok, akik még világhírű színészeket is lejátszották a vászonról? Kik Hollywood leghíresebb majmai? A lista szubjektív! Szerintetek melyik a legjobb majmos film? Melyik film/majom maradt le a listáról? A Ti Top 10 listátok hogy néz ki? A kommentekben lehet vitázni.

Olvasd tovább

1

Gyerekkorunk meggyalázása

Sajnos Hollywoodban semmi sem szent, a profit érdekében bármire képesek. Ráadásul a producerek örömmel látják, hogy nem is kell túlzottan megerőltetniük magukat, a színvonal és a minőség nyugodtan lehet a padlón, a nép akkor is bemegy a filmre. Egyelőre még nincs dömping ezekből a filmekből, de sajnálatos módon mindig kapunk egy újabb adagot. Foxi Maxi és Speedy Gonzales sem ússza meg, és valószínűleg idő kérdése, hogy Atom Antinak vagy esetleg Mormogiéknak is eljöjjön a filmverziója.

Garfield: A kövér, borzasztóan lusta macsek mindig mosolyt csalt az emberek arcára, nem csak képregény formában, hanem rajzfilmben is láthattuk. A 2004-es mozifilm abszolút nem volt vicces, ennek ellenére 200 millió dollárt megtermelt a mozikban, ami elég indok volt a folytatásra. A második felvonás szerencsére már csak 28 millió dollárt kapart össze Amerikában, azonban a nemzetközi porondon megállta a helyét, így 160 millióval zárt. Szerencsére a harmadikat nem rendelték be. Bill Murray-től a Zombielandben megkérdezik, hogy megbánt-e valamit, mire ő azt feleli, hogy a Garfieldet. A színész egyébként azért vállalta el, hogy a hangját adja a macskának, mert a forgatókönyvet Joel Cohen írta, és azt hitte, hogy a Fargo és A nagy Lebowski alkotójáról van szó.

Olvasd tovább

1

Top10: Legrosszabb szuperhős mozik

Folytatódik a Top 10-es rovatunk. Jövő héten kerül a hazai mozikba a Zöld lámpás (Green Lantern) Ryan Reynolds főszereplésével. A kritikák és a nézők véleménye egyaránt lesújtó volt a DC szuperhőséről készült filmről és épp ezért gondoltam összeszedem az igazán rossz szuperhős filmeket. A lista szubjektív! Szerintetek melyik a legrosszabb szuperhős film? Melyik film maradt le a listáról? A Ti Top 10 listátok hogy néz ki? A kommentekben lehet vitázni.

Olvasd tovább