14

Mel Gibson, a halálos fegyver

Mel Gibson a 70-es évek vége felé kezdte a szakmát, majd Ausztráliából Hollywoodba utazott, ahol hamarosan a csúcson találta magát és ott sikerült megvetnie a lábát. Sikerek jöttek és mentek, a bulvársajtó abszolút nem örült, hiszen róla nem igazán tudtak összeszedni valami jó kis szaftos anyagot. Aztán hirtelen minden megváltozott, Gibson gyakorlatilag eret vágott karrierjén, a csúcsról saját magát taszította mélybe.

1956. január 3-án született Peekskillben, ő volt a hatodik gyermek a családban, utána még érkezett négy és a család örökbefogadott még egyet. Édesapja 1968-ban pert nyerte a New York Central Railroad ellen egy munkaügyi baleset kapcsán, ami után 145.000 dollárt kapott. Ezt követően költöztek Ausztráliában, Gibson ekkor 12 éves volt. A döntésben szerepet játszott az is, hogy Hutton nem támogatta a Vietnami háborút és pénzügyi okokat is figyelembe vettek.

Gibson Sydneyben National Institute of Dramatic Artra iratkozott be, ahol 1977-ben lediplomázott. Ebben az évben kapott szerepet a Summer City-ben, amiért 400 dollár ütötte a markát. Miután a színész sztár lett a videokazetta és a DVD borítókra őt tették ki, annak ellenére, hogy a négy központi karakter közül pont neki van a legkevesebb szerepe a filmben. A Mad Max szereplőválogatására elég rossz bőrben lépett be, ugyanis előző este alaposan felöntött a garatra, ráadásul verekedésbe került, tele volt kék-zöld foltokkal Nem számított rá, hogy kiválasztják, csupán barátját kísérte el. A helyszínre érve a castingosoknak mégis bejött a kinézete, majd azt mondták, hogy két hét múlva jöjjön vissza, amit meg is tett, de mivel ekkora sebei begyógyultak, zúzódásai sem látszottak, alig ismertek rá. Mindenesetre megkapta a főszerepet a 400.000 dolláros filmben. Hatalmas sikert aratott az alkotás, világszerte 100 millió dollárt kaszált, Amerikában úgy adták le, hogy Gibsont leszinkronizálták (az akcentus ugye). Nem sokra rá jött néhány tévés szerep is: felbukkant a The Sullivans, a Cop Shop és a Punishment sorozatokban.

Hamarosan csatlakozott a Z rohamosztag második világháborús akciófilmhez, ahol heti 1000 ausztrál dollár volt a fizetése. Phillip Noyce dirigálhatta volna az alkotást, azonban kreatív nézetkülönbségek miatt kirúgták, többször összekülönbözött a producerekkel, kifogásai között szerepelt az is, hogy nem tetszett neki, hogy John Phillip Lawot szerződtették a főszerepre. Tim Burstallal már nem volt efféle gondok, sőt átdolgozta Noyce szkriptjét és a producerek is elégedettek voltak vele. Ám hiába készült el 1980-ban a film, csak 1982-ben mutatták be és elég gyér eredményt produkált, de videokazettán nagyobb sikere volt.

Gibson ismét világháborús témájú műben játszhatott, Peter Weir őt választotta ki a Gallipoli dráma főszerepére. Az Australian Film Institute a Tim után másodjára jelölte a legjobb férfi főszerep díjára, amit ismételten megnyert. A komoly nemzetközi siker után figyelt fel rá Ed Limato hollywoodi ügynök, akinek köszönhetően megtehette első lépéseit az Álomgyárban. 1982-ben két filmmel jelentkezett, a Mad Max folytatása után a Veszélyes élet éve romantikus drámában játszott, amiben Sigourney Weaverrel romantikázhatott és ismét kiérdemelt egy jelölést az AFI-tól. A Mad Max 2 Amerikában Road Warrior címen futott, mivel az első felvonás csak limitáltnak ment, nagyobb nézőseregre számítottak és nem akarták összezavarni a közönséget.

A Bounty-t hosszú ideje tervezgették, a játékidő sem lett volna túl rövid, először úgy gondolták, hogy egy az egyben forgatják le és két részben mutatják be. Miután a Warner beintett a projektnek David Lean rendező fejében az is megfordult, hogy egy hét részes sorozatot kreál az alapanyagból, majd Dino De Laurentiis olasz producer színre lépésével úgy határozott, hogy a projektet filmmé gyúrja össze. Szerencsétlenségére a forgatókönyvíró, Robert Bolt stroke-ot kapott, ezért képtelen volt folytatni az írást, helyette Melvyn Bragg fejezte be a szkriptet. 25 millióba került a kalandfilm és a legtöbb vízen forgatott projekthez képest nem lépték át a büdzsét, sikerült a költségeket alatta tartani.

Mielőtt belevágtak volna a harmadik Mad Max-be, Gibson letudta az első amerikai filmjét A folyót, amelyért Sissy Spaceket Oscarra jelölték. Ezt a Mrs. Soffel követte az ausztrál Gillian Armstrong rendezésében, amiért Diane Keatont nominálták Golden Globe-ra. A Mad Max 3 – Az Igazság csarnokán innen és túlért Gibson zsebre tehette élete első milliós fizetését, ezzel az első ausztrál színésszé vált, aki megkapta ezt az összeget. A filmhez megnyerték a rocknagymamit (akkor még esetleg rockanyuka), Tina Turnert is. A Mad Max 3 volt az első rész a franchise-ban, amihez már amerikai befektetőket sikerült találni, Amerikában 36 millió dollárt kaszált és nemzetközileg is szépen termelt. George Miller legjobb barátja és producertársa Byron Kenney a forgatási helyszín keresésekor zuhant le helikopterrel, érthető módon az eset rendesen elkedvtelenítette és a munkálatok alatt csak az akciójelenetek forgatását felügyelete, a maradékot George Ogilvie-ra bízta. Érdekesség, hogy Tupac Shakur 1996-os klipjét, a California Love-ot ez a Mad Max rész inspirálta.

Gibson kicsit lepihent, visszautasította a Terminátort is, de nem maradt távol túl sokáig, mivel bekopogtattak ajtaján a Halálos fegyver forgatókönyvével. Shane Black 1985 közepén vetette papírra a történetet, majd elvitte Joel Silverhez, aki 1986 elején bemutatott a Warner fejeseinek, ahol igencsak kedvelték Black művét. Rögtön filmet akartak belőle csinálni, Richard Donnert szerződtették a rendezői teendők ellátására, majd Leonard Nimoyt környékezték azonban nem igazán érdekelte a dolog és ráadásul elfoglalt volt A három férfi és egy bébivel. Szóba jött Bruce Willis neve is, aki filmből készült paródiában, a Haláli fegyverben felbukkan (konkrétan az ő „házát” amortizálják le véletlenül). 1986 tavaszán Gibson és Danny Glover aláírt a filmre, augusztusban hozzáláttak a forgatáshoz. A 15 millió dollárba került akció „csak” 120 millió dollárt hozott világszerte. Állítólag Franco Zeffirelli is látta és azért kérte fel Gibsont a Hamletre, mert teljesen le volt nyűgözve a Halálos fegyverben nyújtott öngyilkossági kísérlet jelenetein. Az eredeti verzió végén Riggs és Murtaugh útjai elválnak, elköszönnek egymástól, de Donner úgy vélte, hogy a folytatás a levegőben lóg, ezért változtatott rajta. Nos, 2 évre rá befutott a második felvonás, amelynek szintén Black írta a forgatókönyvét, a Warner önhatalmúlag úgy határozott, hogy kérdés nélkül megváltoztat rajta néhány dolgot, ezért Black felkapta a vizet és távozott a fedélzetről. Helyette Warren Murphy követett el néhány változtatást a történéseken. Ebben a részben bukkan fel Leo Getz karaktere, akit Joe Pesci keltett életre. Pescinek nem tetszett, hogy szerepe szerint csöppet nőiesebbnek kellene lennie, ezért elmondta Donnernek a saját verzióját: a Disneyland dolgozók folyamatosan azt mondogatják, hogy oké-oké-oké, ezt szeretné ő is és a figura legyen kissé lelkesebb. A rendező nevetve hallgatta végig Pesci mondandóját és belement a dologba. A második felvonás 227 millió dollárt gyűjtött, ebből 147-et Amerikából (az első rész csupán 65-öt hozott a jenkiknél). Az újabb rész 1992-ben futott be, Blacknek nem volt köze a forgatókönyvhöz, azt Robert Mark Kamen és Jeffrey Boam szállította le és Carrie Fisher keze nyoma is megtalálható benne. Getz-et nem akarták visszahozni, azzal magyarázták volna távollétét, hogy elköltözött a városból. Riggs ebben kutyakaját eszik, hogy leszokjon a dohányzásról, a Mad Max 2-ben is kutyaeledelen él, de csak azért, mert nincs más és a túlélés érdekében ezt kell letolnia. A kasszáknál 320 millió dollárt kasszírozott a produkció. Gibson nem akarta a negyedik felvonást, 25 millió dollárért cserébe változtatott álláspontján és erősen gondolkodott azon, hogy karaktere meghaljon a végén (spoiler: régebben azt olvastam, hogy a végén mikor víz alá kerül Riggs akkor sem tudták még, hogy mi legyen Riggs-szel, végül az életben maradása mellett tették le a voksot) . A forgatókönyv Channing Gibson tollából származik, tehát Black ismét távol maradt az írástól. Jackie Chant akarták megnyerni Riggs és Murtaugh ellenfeléül, ám ő elutasította a felkérést, mondván, hogy nem akar negatív szerepet játszani. Szerencsére Jet Li bevállalta a szerepet, számára ez volt az első gonosz figura. A harmadik rész 35 milliójához képest ez a rész 100 millió dollárba kóstált (bár 140 millióról is hallani) és összesen 285 millió dollárt szerzett. A Warner akart még egy Halálos fegyvert, de se Gibsont, se Glovert nem tudták rávenni, később az az ötlet merült fel, hogy más, fiatalabb színészekkel folytatják a franchise-t, aztán egy remake/reboot gondolatát is bedobták.

Visszautasította Elliot Ness szerepét az Aki legyőzte Al Caponét filmben. A Halálos fegyver első és második része között Az utolsó csepp krimiben játszhatott Michelle Pfeiffer és Kurt Russell oldalán, először Nick Nolte és Jeff Bridges neve merült fel, de ők nem vállalták. A 88-ban bemutatott film világszerte. 106 millió dollárt szedett össze. Felmerült a neve az 1989-es Batman film kapcsán, Gibson ekkoriban elég mozgalmas évet tudhatott maga mögött, három filmjét mutatták be. A palimadár egy könnyed akció-vígjáték volt, ami a negatív kritikák és vélemények ellenére Amerikában 70 millió dollárt kaszált (plusz 68-at nemzetközi vizekről), Az Air Americában Robert Downey Jr.-ral játszhatott. Richard Rush 1985 óta próbálta összehozni a filmet, amely az első vietnami háborúról szóló vígjáték lett volna. A Carolco vette szárnyai alá a projektet, Sean Connery, Bill Murray, James Belushi és Kevin Costner neve is felmerült. Connery és Costner azonban túl sokat kérték, Gibsonnak viszont lazán kifizettek 7 millió dollárt. A forgatás alatt a stáb két földrengést és egy tájfunt vészelt át, az erőfeszítések ellenére csak szolid 33 millió dollárt fialt a film. Még ebben az évben került a mozikba a Hamlet Zeffirelli rendezésében.

Két év kihagyás után jött a Halálos fegyver 2, majd sorban egymás után két dráma. 1992-ben a Halhatatlan szerelemmel jelentkezett, aminek a forgatókönyvéért két millió dollárt csengetett ki. Ekkoriban ez volt a legnagyobb ajánlat. Ki írta a szkriptet? J.J. Abrams. Eredmény? 127 millió dollár. Már ennél a filmnél is felmerült, hogy Gibson lesz a rendező, de Az arc nélküli embernél végre a kamera másik oldalára léphetett, a főszerepre mást akart szerződtetni, de a biztosítás és a pénzügyek terén csak akkor rendeződtek a dolgok, mikor úgy döntött, hogy a rendezésen kívül játszani is fog a filmben. A kasszáknál csalódás volt a rendezői debütálása, 25 millió dollár alatt teljesített a dráma.

Ismét Richard Donnerrel dolgozhatott együtt, a Maverick western-vígjáték kedvéért álltak össze és még Danny Glover is felbukkant. A villámkezű pisztolyforgató és profi zsugás kalandja 183 millió dollárt gyűjtött össze. James Garnert szintén leszerződtették, ő volt az 1957 és 1962 között futó Maverick sorozat főszereplője, bár először Paul Newmanhoz kopogtattak be. A folytatás ötlete néhány éve merült fel.

Gibson produkciós cégén keresztül próbálkozott összeszedni elég pénzt A rettenthetetlenre, de ez elég nyögvenyelősen ment. A Warner ekkoriban egy újabb Halálos fegyverre próbálta rábeszélni és előálltak azzal, hogy állják a költségvetést, ha a színész ismét belebújik Riggs bőrébe, amit elutasított. Szerette volna saját maga megrendezni a filmet, ám a producerek inkább azt akarták, hogy csak a főszerepet játssza el, majd a két fél abban egyezett ki, ha Gibson bevállalja Wallace eljátszását, akkor megrendezheti a produkciót. Mellesleg úgy volt, hogy Terry Gilliam következő rendezésében, az A Tale of Two Cities-re szerződik le, majd miután nemet mondott megkereste Gilliam-et azzal, hogy levezényelhetné a filmet, de a válasz nem volt. Az A Tale of Two Cities soha nem készült el. A rettenthetetlen 5 Oscar-díjat nyert, ebből kettőt Gibson emelhetett magasba. Érdekesség, hogy Sean Connery-t nézték ki Edward király megformálására, az Egy igaz ügy forgatása miatt kénytelen volt nemet mondani.

A díjesőt követően jöhetett a Váltságdíj, Ron Howard rendezővel, aminek eredménye 309 millió dolláros bevétel. Az Összeesküvés elmélet régi ismerősöket trombitált össze (markába 20 milliót szurkoltak le gázsi gyanánt), a rendezői székben Richard Donner üldögélt, a produceri poszton Joel Silver ténykedett és ekkor barátkozott össze Brian Helgelanddal. Vele vágtak bele a Visszavágó thrillerbe, ám Helgeland verziója túlságosan is komor volt, amit a fejesek úgy éreztek, hogy a közönség nem vesz szívesen, ezért átírták a forgatókönyvet és a gyeplőt Paul Abascalnak adták, aki a film 30 %-át újraforgatta, a fedélzetre hozták Kris Kristoffersont is. Helgeland változata 2007-ben rákerült a DVD-re és a Blu-ray-re. Szeretett volna benne lenni A nemzet színe-java politikai filmben, de John Travolta kiütötte a nyeregből.

Az évezredet a Millió dolláros hotellel indította, majd a hangját kölcsönözte a Csibefutamhoz. Harrison Ford azzal utasította vissza A hazafit, hogy a nem tetszik neki, hogy Függetlenségi háborút egy férfi bosszúszomjas melodrámájává alakítottak. Így Gibson ölében landolt a lehetőség, csekély 25 millió dollárért boldogan leszerződött. A gázsi kifizetése után húztak egy kicsit a nadrágszíjon, Kevin Spacey-re már nem maradt pénz, Tavington megformálását Jason Isaacs-re bízták. Jól teljesített a Mi kell a nőnek? vígjáték, felmerült a folytatás lehetősége, amit a Nász-ajánlat írója Peter Chiarelli körmölt le és Cameron Diaz merült fel az egyik szerep kapcsán, de eddig még nem valósult meg. Viszont Hong-Kongban összehoztak egy remake-et.

2002-ben két filmben játszott. A Katonák voltunk háborús filmet Randall Wallace dirigálta, aki a Rettenthetetlen forgatókönyvét írta, majd jött a Jelek, amely M. Night Shyamalan utolsó igazán nagy sikere volt. Shyamalan egy sokkal idősebb színészre írta a forgatókönyvet, Paul Newmanhez be is csengettek, de őt nem érdekelte, Clint Eastwood sem mondott igent. 2003-ban Az éneklő detektív valósult meg produceri felügyelete alatt, amiben Robert Downey Jr. kapta meg a főszerepet, ekkoriban alig akart valaki Downey-val dolgozni drogügyei miatt. Dennis Potter az azonos című BBC minisorozat alapján írt forgatókönyve jó ideje keringett Hollywoodban, egy ponton úgy nézett ki, hogy Robert Altman dirigálja le a filmet Dustin Hoffmannal, de a büdzsé nem jött össze. Miután eljutott Gibson kezébe, úgy döntött, hogy megvalósítja, producerként is kivette a részét a filmből, ami alig pár százezer dollárt gyűjtött össze.

Gibson 1992 óta végzett kutatómunkát a Passióhoz, úgy képzelte el a produkció, hogy latin és arámiai nyelven szólalnak meg benne, az is be volt tervezve, hogy még feliratot sem készítenek hozzá. A színész-rendező a Passiót saját zsebből finanszírozta és már jó előre kárörvendően cikkeztek arról, hogy Gibson ezzel megásta saját sírját. De kiderült, hogy a film igenis érdekli a népet, a legnagyobb elő-jegyeladást produkálta, majd 370 millió dollárt kaszált az Államokban, ami ami a legnagyobb R kategóriás bevétel. 210 millió dollárt tehetett zsebre a profitból.

Jött a következő rendezői munka, az Apocalyto, amelyben szintén nem angolul beszélnek. E miatt utasította vissza a World Trade Center főszerepét és nemet mondott Martin Scorsese-nek is, aki Ellerby karakterét akarta rábízni A téglában. Farhad Safinia forgatókönyvíró a Passió munkálatai alatt Gibson asszisztense volt. Ekkor mondta neki Gibson, hogy kellene némi változtatás az akció műfajában, hiszen túl sok bennük a CGI és túl gyengének találta a karaktereket. Olyan üldözést képzelt el, ami leginkább egy autós hajszához lehetett volna hasonlítani. Majd szóba kerültek a maják és az aztékok is, majd úgy határoztak, hogy maja főhős lesz. Gibson a forgatás alatt vicces kedvében volt, maja nyelven forgatott le egy olyan jelenetet, amiben visszautasítja, hogy az Oscar-show házigazdája legyen.

8 év után játszott ismét főszerepet, A sötétség határán egy díjnyertes brit TV-minisorozat alapján jött létre. Martin Campbell már 2002-ben bejelentette, hogy el akarja készíteni a filmváltozatot, de csak Graham King producer színre lépésével indult be a szekér 2007-ben. Gibson Robert De Niroval játszhatott volna együtt, azonban ő a forgatás után pár nappal kreatív nézetkülönbségekre hivatkozva távozott, helyére gyorsan Ray Winstone-t szerződtették. A visszatérés nem jött össze, pénzügyileg abszolút nem teljesített szépen. Ezt követően A hódkórost vállalta be, miután Steve Carrell és Jim Carrey visszadobta a szerepet, Jodie Foster volt a rendező és az egyik főszereplő. 2010 nyarára tervezték a bemutatót, azonban ekkoriban szivárogtak ki a netre azok a felvételek, amelyeken Gibson durván, fenyegető. E miatt tették ki a szűrét a Másnaposok 2-ből, amiben egy tetoválóművészt alakíthatott volna.

2010 júniusában láttak hozzá a How I Spent My Summer Vacationhoz, ami egy mexikói börtönben sínylődő bűnözőre fókuszál. A rendezést Adrian Grunberg vállalta be, aki az Apocalyptonál first assistant directorként dolgozott. Már készen a film, a marketing még nem lendült be.

Meg nem valósult filmek: 2007-ben Gibson azt mondta, szeretne filmet forgatni az Oxford English Dictionary létrejöttéről, Farhad Safinia dolgozik a forgatókönyvön. Ebből eddig nem lett semmi. 2005-ben szóba jött a Sam and George film, amelyet Richard Donner dirigálta volna, a rendező 2009-ben elárulta, hogy a projektnek annyi, de ő és Gibson szeretne együtt dolgozni, Brian Helgeland mutatt be nekik egy forgatókönyvet, ami felettébb elnyerte tetszésüket. A forgatás 2009-ben indult volna, láthatólag ebből sem lett semmi. Gibson nagyon szeretett volna rendezni egy vikinges filmet Leonardo DiCaprioval, ám úgy tűnik, hogy ez is jégre került.

Magánélet: A 70-es évek végén találkozott Robyn Denise Moore-ral a Mad Max forgatásának a végén, Adelaide-ban ugyanannak a háznak a bérlői voltak. A hölgy fogászati asszisztens volt, Gibson pedig még viszonylag ismeretlen színész, aki a South Australian Theatre Companynál dolgozott. 1980 június 7-én mondták ki a boldogító igent. 26 év házasság után 2006. júlus 29. különköltöztek, azután, hogy Gibsont letartóztatták ittas vezetés miatt. 2009 április 13-án Robyn benyújtotta a válókeresetet, a színész az orosz Oksana Grigorieva karjaiban pihente ki az esetet, aki hamarosan gyereket is szült neki. 2010 áprilisában a páros szakított, júniusban pedig távoltartási végzést kért Gibson ellen, mire a színész zsarolás miatt jelentette fel. Majd a bíróságra vonultak, mivel az orosz hölgyemény tettlegességgel vádolta a színészt. Az ügy vége az lett, hogy Gibson vádalkut kötött, a tettlegesség vádpontban bűnösnek vallotta magát, ezzel sikeresen elkerülte, hogy börtönbe kelljen vonulnia. E helyett három év felfüggesztettet kapott, amit még megdobtak azzal is, hogy egy évig pszichológushoz kell járnia, továbbá 16 óra közmunkára ítélték. Ezen felül még valamennyi büntetést is fizetnie kell.

2004-ben Gibson eladta az 1,2 m2-es ausztrálai farmját 6 millióért, majd megvette a Mago szigetet Fijinél 15 millióért. Az őslakosok tiltakoztak ugyan, Gibson azonban megígérte, hogy nem változtat a sziget kinézetén. 2005-ben eladta a 180 km2-es montanai ranchát, 2007 áprilisában pedig Costa Ricában vett egy 1,6 km2-es ranchot 26 millióért. Ebben az évben a 310.000 m2-es tudori birtokától vált meg laza 40 millióért, amelyet 1994-ben 9 millióért vásárolt. Eladta a malibui birtokát is, amelyet két évvel azelőtt vásárolt 24 millióért, 30 millióért vált meg tőle.

Mit hoz a jövő? Elvileg ismét Randall Wallace-szal fog dolgozni. „ Nem tudom, hogy mi lesz belőle, de újra Randy Wallace-szal fogok dolgozni. Megírta a forgatókönyvét, már évek óta elkészült vele. Kiadott egy könyvet, aminek ő adaptálta a szkriptjét. Majdnem olyan, mint egy Alexandre Dumas regény” – mondta Gibson, majd hozzátette, hogy a történet eléggé vicces és egyúttal komoly felhanggal is bír, úgy gondolja, hogy nagyszerű és meg kell csinálnia.. Valószínóleg a Love and Honorról van szó, amelyet Randall Wallace már 2003 óta próbál megvalósítani. A főhős Kieran Selkirk lesz, aki Benjamin Franklin küldöttségének a tagja lesz. Azért járulnak II. Katalin cárnő színe elé, hogy meggyőzzék arról, hogy ne álljon ki Anglia mellett az amerikai függetlenségi háborúban, II. Katalin szándéka szerint 20.000 orosz katonát vezényelt volna a britek megsegítésére. Ám mivel ekkoriban a kozákok lázadásával is törődni kellett, ezért a cárnő úgy határozott, hogy csak abban az esetben nem küldi katonáit harcba az angolok oldalán, ha Kieran segít leverni a kozákokat.

14 komment

  1. Épp a minap néztem meg mind a 4 részt,és még mindíg lekötött.Igazi popcorn mozi.Gibson szerintem ha beválalná az ötödik részt, simán élvonalba kerülne megint.Kár lenne ezért a színészért ha a süllyesztöbe kerülne,azért ö még sem egy Steven Seagal kategória.

  2. nemrég olvastam róla, itt is írta valaki hogy zsidózott és azért nem megy neki a szekér.

    viszont kb 20 évig elég jól tejeltek a filmjei a zsidó hollywoodnak.
    szerintem inkább fogják be a mocsok pofájukat és csókoljanak lábat neki.

  3. Mivel mind a mai napig nagy rajongója vagyok Gibsonnak(színészi és rendezői teljesítményéért egyaránt)örömmel olvastam ezt a részletes pályaképet adó cikket.sajnálom, hogy visszatérési kísérletei-anyagilg-bukással végződtek. Bár a Hódkóroosal kapcsoltban legalább a kritikai visszhang pozitív(Rotten Tomatos 63 %)Az áltatok is említett új filmterve megint csak botrányt kavart,nem tudom kijön e még agödörből.

  4. Pár érdekesség még:
    a meg nem valósult szerepek:
    Eredetileg-Schwarzenegger után-Ridley Scott őt szemelte ki a Legenda vagyok főszerepére..(végül a 108 milliós tevezett költségvetés és a Halálos fegyver 4 miatt bukott az ötlet)nem akarom Will Smith-t bántani, de azért drámai különbség lett volna a két alakítás között.
    Cold Warrior-Shane Black forgatókönxve 2 éve fiókban van, a szerepet Gibsonra írta..egy volt hidegháborús ügynök újra munkába lendül, oldalán egy ifjú “padavannal” ..halálos fegyver kémverzióban?

    A kitöréshez segítséget nyújthatna akár Robert Downey jr is, hisz napjainkra alegnagyobb sztár lett, és kölcsönkenyér visszajár.

  5. @NZ79: Downey Jr igazán felkarolhatná, igaz. Hiszen Gibson kiállt mellette akkor is, amikor mélyponton van. Most meg ki áll ki Gibson mellett? Jodie Foster.

    @curby: Szerintem nem kellene már, a negyedik rész oké volt, és röhögtem ahogy az öltözőben ismételgetik, hogy nem öregek ehhez a szarhoz. Danny Glover viszont már valóban túl öreg, Gibson sem éppen fiatal. Ez a franchise szépen ért véget, nem kellene erőltetni. Viszont felőlem nyugodtan jöhetne egy újabb akciófilm Gibsonnal és Donnerrel.

    @Denz: Oh, de, kösz:)

  6. A hódkóros nagyon komoly dráma, ajánlom megnézésre. Hatalmas alakít benne, persze Judie Foster is.
    Igazán ráférne egy sikerfilm, valami nagy durranás.

  7. Jó kis összefoglaló, köszi!
    Én is bírom Melt, bár magánéletileg eléggé zavaros figura, a melója nem hagy sok kivetnivalót maga után – legyen szó színészkedésről, vagy rendezésről…
    Ami talán kicsit zavaró benne, az a harsánysága, mely időnként már-már ripacskodásba hajlik, de ez főleg olyankor jön elő belőle, amikor a szerep “elbírja” (Halálos fegyver, Hazafi) – mondjuk a Rettenthetetlenben talán már kicsit sok volt Gibsonból:) (Ettől függeltenül nagyon szeretem azt a filmet is)
    Egy szó, mint száz – nem kellene még eltüntetni őt a süllyesztőbe (se színészként, se rendezőkét)!

  8. a Halálos Fegyver 2. nem Shane Black forgatókönyve alapján készült, annak Jeffrey Boam(az Utolsó kereszteslovag,Vérbeli Hajsza) írta a scriptjét, mivel pont az volt Black koncepciója hogy Riggs a film végi lövöldözős-showdownban életét veszti, vagy mi, de Silverék mást akartak:még folytatást. Szerencsénkre.:-)ezért Black csak story írónak van feltüntetve :-))

  9. Viszket, Warner Brother Főnök Urak? Nagyon viszket? A tenyerük, a tökük és a magánkasszájuk? Dögöljenek egymásba! Donner, köszönjük, hogy bosszút áltál azon a r-ronda s-sajtzabáló patkánybandán, amiért kivették a kezedből a Supermant!

  10. Mel Gibson nagyon jó színész, és remélem a sok zsidó hollywoodban egyszer még éhendöglik, Gibson cipőtalpát kéne nekik nyalniuk, annyival meggazdagította őket. Mondjuk mitn magánember nem tudom hova tenni,de szimpatikus karaktereket jtászik a filmjeiben, csak már kissé megöregedett. Halálos Fegyver 5 pedig már nem kéne, de valami visszavágóhoz hasonló film jöhetne.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *