0

The Crooked Man – Újabb Démonok között spin off

crookedmanEléggé belejött a Warner a Démonok között (The Conjuring) spin offok gyártásába. Az Annabelle szép eredményt produkált, hasonló számokat várnak a folytatástól és a bemutatásra váró apácás horrortól is. De itt nem állnak meg, ugyanis bejelentették, hogy tervezőasztalra került a The Crooked Man is. A címbéli lény rendkívül magas és eléggé vékony, Démonok között 2-ben tűnt fel, Ed Warrennel nézett szembe.

Mike Van Waes foglalkozhat a forgatókönyvvel, rendező még nincs. Természetesen James Wan ezen is rajta tartja a szemét producerként. Még nem tűzték ki a bemutató dátumát, az Annabelle: Creation augusztus 11-én érkezik, a démoni apáca 2018 július 13-tól rémisztgethet. Ó és a Warner behúzhat egy strigulát az univerzumépítés mellé.

0

Alakul a Borderlands és lesz Duke Nukem film is

borderlandsÚgy egy éve szellőztette meg a Gearbox Software, hogy szeretnének filmet készíteni a népszerű Borderlands játékukból. Azóta nagyjából csend honol a projekt körül, de Randy Pitchford, a cég elnöke az E3 keretein belül szolgált némi új információval. Elmondása szerint éppen a stratégia kialakításával foglalkoznak és munkálkodnak a forgatókönyvön. Egyáltalán nem szeretnének a Borderlandsban bemutatott történeteket vászonra vinni,  e helyett inkább teljesen új sztorit és cselekményt fognak kitalálni. Azonban annyi biztos, hogy a jól ismert karakterek megmaradnak, sőt, egyes helyzeteket vagy momentumokat is át fognak emelni a játékból, úgy, ahogy a Marvel is tette.

Pitchford egyúttal bejelentette, hogy éppen egy nagy stúdióval tárgyalnak a Duke Nukem kapcsán. Egyelőre részleteket nem közölhetett, csak annyit mondhatott, hogy éppen az egyeztetések folynak és úgy tűnik, hogy eléggé azonos hullámhosszon vannak.

0

Simon Kinberg rendezi az X-Men: Dark Phoenix filmet

xmenapokalipszisÉv elején került szóba, hogy Simon Kinberg lehetne az X-Men: Dark Phoenix rendezője. A Fox mostanra hivatalossá tette, hogy valóban így áll a helyzet, más részről amúgy is producerként egész régóta a franchise-zal tart. 2018 november 2-án esedékes a bemutató, de még előtte kijön a New Mutants és a Deadpool 2 is.

Jennifer Lawrence, Michael Fassbender, James McAvoy, Nicholas Hoult, Alexandra Shipp és Sophie Turner részesei a tervnek. Jessica Chastainnel is tárgyalóasztalhoz ültek, a színésznő lenne a nagy ellenfél, Shi’ar Birodalom császárnéját, Lilandrát alakíthatná.

1

Stb…

0cc

Az Űrdongó film a 80-as években fog játszódni.

Kevin Feige megerősítette, hogy Venom nem része a Marvel Filmes Univerzumnak.

Film készül a Valiant kiadó Shadowman képregényéből, a rendező Reginald Hudlin lesz.

Robin Wright és Connie Nielsen szintén benne lesznek az Igazság Ligájában.

Shiori Kutsuna leszerződött a Deadpool 2-re, nem tudni, kit fog játszani.  Olvasd tovább

1

Az Alien: Covenantban megküzdött volna a Neomorph és a Xenomorph

aliencovenantempirekep3Spoiler… Az Alien: Covenantban láthattuk a Neomorphokat és kihagyott ziccernek tűnt, hogy a Xenomorphokkal nem voltak közös jeleneteik. Nem ez a film legnagyobb problémája, de talán valamelyest dobott volna a hangulaton. Viszont az Alien-Covenant rajongói oldal információi szerint a fehér bőrű lény és a megszokott, klasszikus kinézetű teremtmény az eredeti elgondolások szerint harcolt volna egymással.

Mindez akkor történt volna, amikor Tennesse megérkezik, hogy felvegye a túlélőket. Daniels, Lope és az android próbál eljutni hozzá. Nyomukban lohol egy Neomorph, majd hirtelen megtámadja a Xenomorph. Ebből a jelenetből kiderül, hogy melyik létforma a keményebb. Látható, hogy hiába agresszív és félelmetes az új teremtmény, nincs túl sok esélye.

2

A múmia (The Mummy)

mumiamagyar

Prodigium – a szervezet, amelyet Dr. Henry Jekyll irányít. Mivel foglalkoznak? Magával a gonosszal. Tanulmányozzák az efféle teremtményeket, megállapítják veszélyességét, befogják, vizsgálják és ha kell, semlegesítik. Most éppen az ősi Egyiptomból származó Ahmanet (Sofia Boutella) került látókörükbe. Pont ez Jekyll irányította „intézet” lesz az összekötő kapocs az Universal által kiötlött Szörnyuniverzumnak. Számíthatunk rá, hogy a Dark Universe logója alatt érkező filmekben valamilyen szinten benne lesz a misztikus és kegyetlen, hétköznapinak nem mondható lényekre specializálódott Prodigium. Ez az elgondolás sem hathat frissnek vagy éppen újnak, hiszen a Godzillában is megjelent egy hasonló társaság. Olvasd tovább

1

Michelle Monaghan a Mission Impossible 6-ban

Újabb karakterrel bővült a Mission Impossible 6. része. Bár hozzá kell tenni, hogy egy ismerős arcot fogunk látni. Michelle Monaghant a franchise 3. felvonásában láthattunk, de a további filmekből kimaradt. Christopher McQuarrie Instagramján osztotta meg a színésznő képét, megjegyzést sajnos nem fűzött hozzá.

Christopher McQuarrie (@christophermcquarrie) által megosztott bejegyzés,

0

Brigsby Bear előzetes

brigsbyA Sony még a Sundance-en 5 millió dollárért szerezték meg Dave McCary rendezésének a forgalmazásáért. Kyle Mooney, Claire Danes, Mark Hamill, Greg Kinnear játszanak a filmben, amely mögött Phil Lord, Chris Miller és Andy Samberg állt producerként. A címbéli gyerekműsort tulajdonképpen egyetlen személy számára készítik, Jamesnek (Mooney). Amikor a show hirtelen véget ér James élete gyökeresen megváltozik. Hiszen ő a valóságról eddig mit sem tudott.

Olvasd tovább

0

Flatliners előzetes – Az Egyenesen át folytatása

flatlinerskep1990-ben mutatták be az Egyenesen át (Flatliners) filmet Julia Roberts, Kevin Bacon, Kiefer Sutherland, William Baldwin főszereplésével. A kritikusok nem lelkesedtek túlzottan érte és a bevétel sem volt igazán kimagasló, de azért mégsem merült feledésbe. Mivel a remake-ek korát éljük, nem lepődhetett meg senki, hogy 2015 októberében bejelentették, hogy munkálkodnak az új változaton, de kiderült, hogy kvázi folytatás lesz, amiben Sutherland is felbukkan. Ellen Page szerződött le elsőként a filmre, őt Diego Luna, Nina Dobrev, Kiersey Clemons és James Norton követte. Niels Arden Oplev munkálkodhatott a kamera mögött.

A 27 évvel ezelőtti alkotásban néhány fiatal arra próbált rájönni, hogy van-e élet a halál után. Oplev rendezésében 5 orvostanhallgató szintén veszélyes kísérletekbe kezd remélve, hogy újabb információkkal gazdagodhatnak. Megállítják szívüket néhány másodpercre, a halálközeli állapottól válaszokat várnak. De a vizsgálódások egyre veszélyesebbek és merészebbek lesznek, ráadásul múltjukban elkövetett bűneikkel is kénytelennek lesznek szembenézni. Olvasd tovább

0

The Gracefield Incident előzetes

gracefieldincident

Újabb found footage horror a láthatáron, ezúttal űrlényekkel gyűlik meg egy fiatal társaság baja. Mathieu Ratthe eddig néhány rövidfilmet készített, ez az első úgymond nagyobb megmérettetése, bár erre sem kellett túl sokat költenie. A főszerepet is ő maga játssza, vagyis egy számítógépes játék szerkesztője lesz, aki szemprotézisébe beültet egy iPhone kamerát. Szóval amit lát, azt látjuk majd mi is. Barátaival egy hétvégére kiruccanna a hegyekben, de a közelben becsapódik valamiféle meteornak látszó dolog. És indulhat a rémüldözés, loholhatnak és sikoltozhatnak a szereplők. Olvasd tovább

0

A Központi hírszerzés rendezője dolgozik az Ágyúgolyó futamon

cannonballrunNéhány évvel ezelőtt próbáltak minket megbarátkoztatni az Ágyúgolyó futam (Cannonball Run) reboot gondolatával. A Warnert és a Foxot is érdekelte a film, ebből végül az előbbi jött ki győztesen és tavaly Etan Cohent, a Trópusi vihar (Tropic Thunder) íróját állította rá a forgatókönyvre. A rendezői feladatokat Guy Ritchie-re, a főszerepet Brad Pittre osztották volna.

Újabb fejlemény történt a projekt körül. Rawson Marshall Thurber, a Központi hírszerzés (Central Intelligence) alkotója dirigálhatja le az új verziót. A szkripten jelenleg Thomas Lennon és Robert Ben Garant ügyködnek, ők az Éjszaka a múzeumban (Night at the Museum) franchise-ből vették ki korábban a részüket.

A stúdió új életet lehelne a régi filmekbe, vagyis elképzelhető, hogy nem az alapoktól akarnak építkezni, hanem félig-meddig folytatást fognak gyártani. Az eredeti alkotás egy közkedvelt illegális autóversenyről szól, a több száz mérföldes megmérettetésen különféle érdekes figurák indulnak.