4

30 éves a Predator

predator30ev

Val Verde (fikciós ország) dzsungelének közelében landol egy helikopter. Marcona alakokat hozott. Sokat látott, profi csapat. Nem rettennek meg senkitől és semmitől, félelem nélkül gyalogolnának be a világ bármely háborús zónájába. Gyakorlatilag felkelőket reggeliznek, a napalm szagát pedig élvezik. Fontos feladatot bíznak rájuk, be is vetik magukat a vadonba, ahol ezúttal alaposan fel kell kötniük a gatyájukat és elő kell venni a „nagypapát”. Lehet, hogy le tudnak tarolni egy fél erdőt, de új ellenfelük felettébb kemény dió. A földönkívüli lény ráadásul élvezi is a dolgot, számára eljött a vadászidény. 30 éves a Predator, minden idők egyik legjobb sci-fi akciófilmje. Olvasd tovább

2

Röviden: Power Rangers

rangersmagyarposzterAmikor beharangozták, hogy hozzálátnak a Transformers filmhez a legtöbben nosztalgiával gondoltak vissza gyerekkorukra, de a hirtelen jött lelkesedés mellett azért ott volt a kétség is. Mégis hogyan fognak ebből élvezhető sztorit kifacsarni? Aztán jött az előzetes, eléggé meggyőző volt és végül a végeredmény is tetszetős volt. Ennek fényében a Power Rangers sem indult hendikeppel. Hiszen lehet, hogy a szép, színes maskarákba öltözött fiatalok némileg furcsának tűnhetnek, de azért valljuk be, hogy ütős harcművész történetet lehet mögéjük rettyinteni. Már ha akarták volna, akkor lehetett volna ilyen is.

Maga a sorozat, vagy éppen a 90-es években legyártott két film gagyi volt. Nem akarom senkinek megsérteni a lelki világát, de már akkor is világosan látszott, hogy csak 6-7 éven alattiak tudják igazán élvezni és semmiképpen sem ajánlatos most elővenni. Mivel ha valakinek egykor tetszett, eléggé esélyes, hogy az illetőnek egy szép emlékkel lesz kevesebb. Viszont maga az újabb produktumban megvolt az esély, hogy ütős, frappánsan megkoreografált bunyókat mutogassanak és a végén a Rangerek harci „járművei” egy látványos, Transformers-szerű ütközetbe induljanak.

Még a nyitány alatt is reménykedhetünk, hiszen a rendező eléggé ügyesen filmezte az autósüldözést-menekülést, rá lehetett fogni, hogy ez aztán egyáltalán nem volt rossz. De ami ezután jött, arra nincs mentség. A zűrös múltú főhősök elméláznak és drámáznak. Rajtuk múlik a világ sorsa? A felmerülő kérdéseket inkább hagyjuk, nem itt kell „de hát hogyan és miért?” értetlenkedését elsütni. Ám amikor már csak a tinik vívódását, „Jaj, nem akarom” ábrázatát látjuk a türelem is elfogy. Majd végre eljön az idő egy kis csihi-puhira, csakhogy ezzel mit sem foglalkoztak és eléggé gyatra vágói munka szemtanúi lehetünk. Lehet, hogy effektek terén nem, de azért egyes sorozatokban sokkal jobb és ütősebb bunyókat látni. Így a végeredmény tulajdonképpen nem más, mint egy tinidráma felhígítva némi sci-fivel. 20 %

Olvasd tovább

1

Baby Driver Remix

driverbabyA hónap végén mutatják be a Nyomd, bébi, nyomd (Baby Driver) akció-vígjátékot. Edgar Wright rendezésében nem csupán autósüldözéseket és remek poénokat kell várni, hanem fülbemászó, hangulatos dallamokat. Tulajdonképpen a zene szerves része a filmnek, hiszen maga a főszereplő is folyamatosan hallgat valamit. A Sony közzé is tett egy újabb kedvcsinálót, amelyet Baby Driver Remixnek nevezett el.  Olvasd tovább

1

Elhunyt John G. Avildsen

81 éves korában elhunyt John G. Avildsen Oscar-díjas direktor. A 60-as években operatőrként dolgozott, majd 1969-ben a Turn on to Love drámával mutatkozott be rendezőként. A Mentsd meg a tigrist 1973-ban eléggé nagy figyelmet kapott és Jack Lemmont is Oscarhoz segítette. Majd 1976-ban jött a Rocky, amitől csak kevesen remélték, hogy sikert arat, majd a kritika és a közönség is a keblére ölelte, Avildsen pedig Oscart kapott.

Avildsen

Sylvester Stallone a direktor halálhíre hallatán közleményt tett közzé, amiben leírja, hogy Avildsennek köszönhet mindent. Szenvedélye és szívóssága, de legfőképpen a hatalmas szíve miatt lett a Rocky olyan, amilyen. Senki nem végzett volna nála jobb munkát és nem utolsósorban az ő (Stallone) életét is megváltoztatta a film.

1984-ben újabb klasszikus született: A karate kölyök. A soron következő két folytatást is Avildsen készítette. Az 1989-es Kőkemény diri drámája szintén begyűjtött pár dicséretet. A 2000-es években már nem igazán volt aktív, viszont előkészületek alatt állt a Nate & Al dráma.

Béke poraira.

1

The Villainess előzetes – Akciófilm a koreaiaktól

villainessDél-Koreai akciófilm? Talán hozzánk is eljut majd Jung Byung-gil rendezése. Kim Ok-bin alakítja a profi bérgyilkosnőt, Sook-hee-t. Még gyerekkorában indult meg kiképzése és lassan az egyik legjobbá vált. Mentora halála után esély nyílik, hogy új életet kezdjen ügynökként. A kormányzat ígérete szerint 10 év letelte után kiléphet és azt csinál, amit csak szeretne. Így hát amikor eljön az idő Sook-hee színésznőként szeretne érvényesülni, azonban két férfi bukkan fel, akik sötét múltjához köthetőek.  Olvasd tovább

2

Kevin Smith horrorantológiát készít

smithKevin Smith újabb horrorfilmbe vágott bele, méghozzá antológiába. Eredetileg a Krampuszról szóló projektnek indult, de akkoriban jött ki Michael Dougherty rendezése is hasonló címmel, ezért egy időre félretették az elképzelést, amit most újra elővettek. A Killroy Was Here címre hallgató történet félelmetes lényét a Gólemhez, a mumus és a kaszás keverékeként jellemzett teremtményhez hasonlította a rendező.

A forgatókönyvet Andrew McElfresh-sel közösen vetette papírra Smith. Ez az első alkalom, hogy hagyott másvalakit belepiszkálni a sztoriba. De miben is különbözik a korábbi és az új szkript? Nem sokban. Kapott egy új címet és másféle szörnyet. Mellesleg a Killroy War Here egy közismert graffiti, amely a II. világháborúban született.

A direktor elmondása szerint igazi szörnyfilm van születőben, ahol nagy szerepet kapnak az erkölcsök is. Alapjában véve az átlagember nem akar vért ontani, de olykor valaki csak átlépi a határt, aztán rá is farag. Lesznek benne kemény pillanatok és ironikus fordulatok.

kilroywashere

1

A Transformers 6. része talán a Cybertronon fog játszódni

cybertronJó ideig el leszünk látva Transformers filmekkel. Egyelőre nincs oka a stúdiónak az aggodalomra és a főbb csapásvonalon kívül még jöhet néhány spin off is. Legutóbb felröppent a pletyka, hogy lesz majd ókori Rómában játszódó történet, amit se a Paramount, se Michael Bay nem cáfolt meg eddig. Viszont biztosnak tűnik, hogy valamikor eljutunk az Alakváltók bolygójára, Cybertronra.

Brian Goldner, a Hasbro vezére a Hollywood Reporternek adott interjút, ebben elmondta, hogy ugyan a 2019 június 28-án érkező hatodik felvonásnak még nincs rendezője (ne lepődjön meg senki, ha Bay lesz az), de elképzelhető, hogy a hatalmas robotok planétáján fog játszani. Egyelőre csak a tervezgetés megy.

 

 

0

Happy Death Day előzetes

happydeath11Az időhurkos filmek eléggé izgalmasan hangzanak elsőre, tulajdonképpen nagy lehetőségek rejlenek bennük. És eléggé el lehet rontani őket (Mielőtt elmegyek – erre gondolok konkrétan). Az újabb darab egyik hátulütője, hogy a Blumhouse-nál készült, ahol rendszeresen születnek minőségileg megkérdőjelezhető horrorok. Ezúttal a Happy Death Day van soron, amelyben Jessica Rothe karakterekét meggyilkolják. Aztán felébred, zajlik a nap és ismét megölik… majd megint… és megint.

Christopher Landon, a Parajelenségek: A megjelöltek (Paranormal Activity: The Marked Ones) rendezője irányíthatta a forgatást. A forgatókönyvet Landon vetette papírra Scott Lobdell képregényíróval. Rachel Matthews, Ruby Modine és Israel Broussard is benne van a filmben. Október 13-án mutatják be.  Olvasd tovább

3

Megjött Apuci 2. előzetes

daddyshomesequelKét évvel ezelőtt eléggé szépen hozott a Megjött Apuci (Daddy’s Home) vígjáték. Ergo: elgondolkodtak a folytatáson és be is jelentették, hogy várható a következő része. Will Ferrell és Mark Wahlberg visszatérése biztos volt, Linda Cadellini, Owen Vaccaro és Scarlett Estevez is ismét a fedélzeten volt. Majd Mel Gibson és John Lithgow is aláírt.

Novemberben érkezik Sean Anders rendezése. Brad és Dusty (Ferrel & Wahlberg) most már elég jól kijönnek egymással, eléggé klasszul alakul a magánéletük. De aztán megjelennek az ő apukáik is (Gibson & Lithgow). Olvasd tovább

3

Rakka – Neill Blomkamp rövidfilmje

oatsNem is oly rég derült ki, hogy Neill Blomkamp rövidfilmekkel kísérletezget és az általa irányította Oats Studios égisze alatt jönnek ki ezek a művek. Először is három, egyenként 20 perces anyagot tesznek közzé és ha a közönség számára tetszetős lesz, akkor jöhet a következő lépés. Itt is van az első, a Rakka, amelyben Sigourney Weaver is benne van.

A történetben az elkeseredett emberek gerillaharcot folytatnak az idegen megszállók ellen. Eléggé nehéz a dolguk, hiszen nem csupán fejlett technológiával rendelkeznek, de furcsa képességeik is vannak.

Blomlamp elmondása szerint elgondolkodott azon, hogy vajon hogyan érezhették magukat a franciák a II. világháború alatt, vagy mit gondolhattak az irakiak 2006-ban az amerikai csapatokat meglátva. Ezt ültette át sci-fi közegbe. Olvasd tovább