Úgy egy éve szellőztette meg a Gearbox Software, hogy szeretnének filmet készíteni a népszerű Borderlands játékukból. Azóta nagyjából csend honol a projekt körül, de Randy Pitchford, a cég elnöke az E3 keretein belül szolgált némi új információval. Elmondása szerint éppen a stratégia kialakításával foglalkoznak és munkálkodnak a forgatókönyvön. Egyáltalán nem szeretnének a Borderlandsban bemutatott történeteket vászonra vinni, e helyett inkább teljesen új sztorit és cselekményt fognak kitalálni. Azonban annyi biztos, hogy a jól ismert karakterek megmaradnak, sőt, egyes helyzeteket vagy momentumokat is át fognak emelni a játékból, úgy, ahogy a Marvel is tette.
Pitchford egyúttal bejelentette, hogy éppen egy nagy stúdióval tárgyalnak a Duke Nukem kapcsán. Egyelőre részleteket nem közölhetett, csak annyit mondhatott, hogy éppen az egyeztetések folynak és úgy tűnik, hogy eléggé azonos hullámhosszon vannak.
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.