6

Gondolkodnak a John Wick 3. részén

wickkkkMég be sem mutatták a John Wick folytatását, de már a harmadik részen törik a fejüket. A Collider oldal egyik szerkesztőjének nyílt alkalma beszélni Chad Stahelski rendezővel, aki azt mondta, hogy a hírhedt bérgyilkos csak nem vonul vissza.

„A stúdió megkért minket, hogy dugjuk össze a fejünket és lássuk, hogy mi sül ki az ötletelésből. Winstonnak (Ian McShane játssza) nagyobb szerepe lesz a második filmben, akárcsak Lance Reddicknek. Vannak elképzeléseink.”

Winston a Continental Hotel irányítója, ahol a bérgyilkosok megszállhatnak. A szabályok szerint a falak között nem nyugi van, nem bánthatják egymást. Reddick pedig Charon, a hotel portása.

6 komment

  1. Felőlem csinálhatnak belőle akár 13-at is.
    Kakaó van benne bőven. 5 perc alatt kiatlálok 10 folytatást neki, a lényeg úgyis csak az, hogy legázol mindenkit. 😀
    A lényeg csak az, hogy tartsák a szintet.

    Azt viszont remélem, hogy ennél sokkal sikeresebb nem lesz, és nem emelnek jelentősen a költségvetésen. Ez a 20-30 millió pont jó neki. A népszerűsűgűnek az egyik titka az, hogy bár nyilván képtelenség az egész, de mégis földhozragadtak az akciójenetek. Nincsen telepakolva elborult, túlzó cgi akcióval. Puritán. Sok szempontból oldchool 80-as 90-es évek. Lásd Hard Boiled és hasonlók.

    • Az első részben főleg a headshotok tetszettek egyeseknek, de ugye azért szépen ki volt találva ez a bérgyilkos világ a hotellel meg a takarítóbrigáddal:) És ugye azért az is hozzátett a hangulathoz, hogy Wick legendás killer, aki visszavonult és neve sokat nyomott a latba. Pl. amikor a maffiózó felhívja az autószervizest, hogy miért ütötte meg fiát és amikor kiderül, hogy mit tett a fiacskája csak annyit mond:Ó:) Majd ad egy erős gyomrost a fiának:) Vagy mondhatnám, hogy amikor a zsaru becsönget Wickhez és ott egy csomó hulla, mond valami olyasmit, hogy “Dolgozik uram, panaszkodtak a szomszédok a zaj miatt”, majd elköszön és elmegy.:)

      • Igen, ez mind király volt benne. Ki lett ez találva. Kő egyszerű az egész, de mégis baromi nehéz ezt úgy összerakni, hogy emlékezetes legyen. Azt már most megmondom, hogy 20-30 év múlva a klasszikusok között fogják emlegetni a műfaj szerelmesei. Nem utolsó sorban azért mert ez egy EREDETI ötleten alapul, saját mitológiát alkotott. Van stílusa, egyéni íze. Elcsépelt ötlet, mégis frissnek hat. Ahogy telik az idő, csak egyre jobb lesz. Ilyenből kéne még több. Ez hiányzik igazán a 80-90-es évekből.

      • Ha már headshotok. Valami ilyennek kellett volna lennie a Pax Payne-nek is, némi noirral, hóviharral és bullet-time-mal megspékelve. Akkor ütött volna rendesen. Visszagondolva Keanu Reeves is jobb lett volna a szerepre, mint Mark Whalberg. 😀 Bár nem rajta múlt.

  2. Szerintem is elég neki az olcsó költségvetés. nem kell túl cifrázni a dolgot,számomra üdítő volt a film. olyan a mint a Deadpool ott is kevés volt a pénz és mi lett belőle? 🙂 Ezek legalább nem 1x nézhetős filmek és a polcomon a helyük! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *