2

Hír- és trailercsokor

Új kategória született az Oscaron: az Amerikai Filmakadémia nemrég bejelentette, a következő gálától kezdve a legnépszerűbb filmet is díjazzák. További változás, hogy a díjátadó gála 4 órásról 3 órásra rövidül, mégpedig úgy, hogy a kisebb (és kevésbé érdekes) díjkategóriákat reklámszünetben adják át, és a győztes örömködéséből utólag vágnak be az élő adásba pár snittet. Szintén lényeges, hogy a díjszezont a maguk részéről gyakorlatilag egy hónappal lerövidítik: 2020-tól február elején (abban az évben február 9-én) tartják a díjátadást. (Ign) Erre olvasható egy érdekes elemzés a várható fejleményekről. Ti mit szóltok?

Szó volt nálunk is arról, hogy James Gunnt a nyáron kirúgta a Disney néhány régebbi, ízetlen twitter-poén miatt. ellendrukkerek azóta előástak a rendező múltjából néhány újabb képet, miközben a Galaxis őrzői színészgárdája és stábja nyilatkozatban állt ki Gunn mellett (Chris Pratt szomorúságának adott hangot, Dave Bautista pedig heti rendszerességgel szidja kenyéradóját a közösségi médiában), sőt, állítólag Kevin Feige is megpróbálta meggyőzni a Disney vezetését, vegyék vissza Gunnt. A rajongók persze petícióztak ezerrel, de úgy tűnik, az egeres mammut nem veszi vissza a rendezőt. A harmadik rész már kész forgatókönyvét viszont állítólag megtartják. (Variety)

Ewan McGregor egy interjúban lenyilatkozta, hogy bár szívesen eljátszaná a címszerepet, úgy tudja, jelenleg nincs tervben a Lucasfilmnél egy Obi Wan-film. Közben Neil Lamont látványtervező elkottyantotta, hogy egy Tatooine-on játszódó film kinézetét tervezték egy ideje, és a leállítás után reméli, hogy egyszer folytathatják majd. (Slashfilm)

Újabb áldozata van a twitter-trollkodásnak: Ruby Rose, akit pár napja választottak ki Batwoman szerepére az Arrowerse sorozat-crossoverbe, valamint egy saját sorozat indítására, törölte magát a Twitterről. Az ok, hogy rajongók egy csapata nekiesett a színésznőnek azzal, hogy karakterével ellentétben nem is leszbikus. Rose az utolsó bejegyzésében finoman jelezte, hogy 12 éves kora óta nyilvánosan vállalja szexuális irányultságát, így kevéssé érti a reakciókat. (Comicbookmovie)

Jim Carrey egy interjúban elmondta, miért nem szerepel jópár éve már Hollywood első vonalában: egyszerűen elege lett a show business-ből, és nem tetszik neki, ahogy a filmtervek felett lassan átvették az irányítást a nagyvállalatok. Inkább festeget, azzal jól elvan. (Cinemablend)

Bajban van a Paramount által fejlesztgetett Star Trek 4: Chris Pine (Kirk kapitány) és Chris Hemsworth (Kirk apja) otthagyta a produkciót. (Slashfilm)

Will Smith jövő éve sűrű lesz: már idén novemberben nekiáll forgatni a Bad Boys 3-at, jövő márciustól pedig a Bright folytatását. A Suicide Squad 2, ha lesz egyáltalán, csak ezután jöhet. (Geeks WorldWide)

Akár Tom Cruise is lehetne a(z egyik) Zöld Lámpás egy március óta keringő pletyka szerint. (Comicbook)

Wes Anderson a Kutyák szigete után musicalt fog forgatni, mégpedig a II. világháború utáni Párizsban játszódót. Érdekes lesz, az biztos. (The Playlist)

Az elmúlt egy évben Scarlett Johansson volt a legjobban kereső színésznő Hollywoodban: 40, 5 millió dollár ütötte a markát, jórészt a Bosszúállók: Végtelen háború kasszasikerének köszönhetően. (Forbes)

Elindult a Filmalap történelmi filmes programja, amire előélet nélkül bárki beküldhet egy treatmentet, foglalkozni fognak vele. A cél népszerű, sikeres történelmi filmek létrejöttének segítése. (mnf.hu)

76 éves korában elhunyt Aretha Franklin 18-szoros Grammy-díjas soul-énekesnő. Dalai több mint száz filmben csendültek fel, olyan slágereket adott az utókornak, mint pl. a Respect, Son of a Preacher Man, A Natural Woman, I Say a Little Prayer vagy a Blues Brothersben előadott Think. Nyugodjék békében. (Ign)

SPOILER! Michael Caine elárulta, hogy is kéne érteni az Eredet végét: Christopher Nolan rendező azt mondta neki, hogy amikor ő benne van egy jelenetben, akkor az a valóság. Tehát… (Time)

Roma: Alfonso Cuarón új filmje.

Climax: Gaspar Noé legújabb agymenése.

Widows: Steve McQueen ezúttal régi sorozatból csinált filmet.

Green Book: az Oscar-vadász film novemberben jön.

Next Gen: érdekes geekanimáció a Netflixtől.

What Men Want: igen, ez a 2000-es Mi kell a nőnek? nemváltós remake-je.

2 komment

  1. Nikodemus, kérlek segíts! Az élőszereplős Kim Possible film az csak a Disney csatornára fog jönni, vagy moziba is? Szeretném tudni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Biztosra megyünk *