Superman & Batman: Public Enemies (2009) / Apocalypse (2010)

írta Nikodémus

Superman és Batman – nem véletlen a sorrend, mert ugyan közös a kaland a fekete köpenyessel, mindkét rajzfilm elsősorban a kriptoni története. Sami Liu, illetve Lauren Montgomery lassan évtizedes darabja egymás közvetlen folytatásaként elsősorban az Acélember portréját árnyalják.

Meg is lep rendesen az izgalmas felütés: bevágott híradórészletek gazdasági krízisről, szokatlan társadalmi folyamatokról tudósítanak, majd miután eloszlik a köd, kiderül, az Amerikai Egyesület Államok elnöke maga Lex Luthor (Clancy Brown). A techgéniusz, az önzetlen filantróp, aki rendet és békét hoz a csillagos-sávos nagyhatalom megzavarodott népének. Mi persze tudjuk, hogy Luthor sosem teríti ki teljesen a lapjait, így garantálható, hogy Liu rendezésében izgalmas órának nézünk elébe. Aztán a társadalmi töltet sajnos elhalványul, hogy egymást követő csihipuhiknak adja át a helyét. Megrögzött akció-rajongók biztosan értékelik az ilyesmit (mindenféle szuperhős-szembenállás felbukkan, amit el tudsz képzelni), én azonban nehezen tudtam mit kezdeni a sztori elvékonyodásával. Jó viszont Superman (Tim Daly) karakterfejlődésének íve, a két szuperhős évődése, az epés beszólások, a finálé pedig a japán robot-geekkultúra behozásával még mosolyt is csal az arcunkra.

Lauren Montgomery az előző etappal lazán összekötött munkája szintén érdekesen indul: egy titokzatos robbanás történik a gothami öbölben, Batman (Kevin Conroy) pedig megpróbál a végére járni a dolognak. Az eredmény? Előkerül egy ruhátlan, enyhén zavart viselkedésű lány, akit komoly ramazurit csinál aznap este a városban, s csupán egy darab kriptonittal (a sötét lovagnál mindig van egy ugyebár) lehet megállítani. Karát (Summer Glau) másnap gyorsan gondjaiba veszi Superman (Tim Daly), össze is kapnak kicsit a lány felett, ám miközben köpenyeseink a helyes gyermeknevelés módjait próbálgatják Wonder Woman (Susan Eisenberg) és Temiszküra bevonásával, valaki sokkal félelmetesebb feni a fogát a képességeit még alig felfedező lányra. A kötelező shoppingolós poénjelenet megvan, a beilleszkedős dumák elmennek (bezzeg a nagy kinyilatkoztatások), és élvezetes figyelni, ahogy Superman Karán keresztül kicsit elkezd kívülről tekinteni önmagára. Túl sok lélekboncolgatást azért ne várjunk, a cselekmény még egyszerűbb, mint az imént, de a zárlatra ezúttal is marad egy emberes csavar, és végül itt is megkapjuk a magunk grandiózus zúzdáját.