0

InterCom hírlevél

0intercom

Jumanji: Vár a győzelem!

Aki a játék rabjává válik, az nem menekül könnyen. A Jumanji 1995-ös változata Robin Williams-szel a főszerepben igazi legendává vált, és az új, karácsonykor bemutatott változat, a Jumanji – Vár a dzsungel, amelyben Dwayne Johnson mellett Jack Black és Kevin Hart bolondozik, felnőtt a nagy elődhöz. Az egész világról összegyűjtött nézettségi adatok azt mutatják, hogy a virtuális dzsungelben játszódó kalandos vígjáték lehet a karácsonyi szezon nagy győztese – és ez a siker az új évben is folytatódik.
A moziuniverzumban különleges, hogy egy film a bemutatója utáni harmadik héten még annyi erőt mutat, hogy felkerüljön a toplista első helyére. De a Jumanji-val – amelynek a világában szinte bármi előfordulhat – ez is megtörtént. Így már Észak-Amerikában több mint 244 millió dollárnyi jegyeladásnak örülhetnek a készítők. Ez azt jelenti, hogy az őrült kergetőzés nemcsak Kevin Hart élete legnépszerűbb filmje, hanem Dwayne Johnson pályáján is különleges mérföldkő, hiszen csupán a Halálos iramban 7. részével aratott ennél nagyobb sikert. A nemzetközi eredményekkel együtt már több mint félmilliárd dollárjuk van, bekerültek 2017 legsikeresebbjeinek húszas listájába, és néhány nagy ország – köztük Kína és Japán – még be sem mutatta a filmet. A sikerhez hazánk is hozzátette, ami tudott: akárcsak az USA-ban, a Jumanji nálunk is megszerezte a toplista első helyét, és több mint 230 ezren váltottak már rá jegyet.

0jmj

Az utolsó kulcs talán nem az utolsó

Az Insidious-filmek fokozatosan az egyik legmenőbb horror-franchise-zá nőtték ki magukat. A legújabb rész, az Insidious – Az utolsó kulcs (már a mozikban) Amerikában az összes eddigi résznél sikeresebb, és nálunk is nagyon sokan voltak kíváncsiak rá.
A filmek, amelyek magukon viselik James Wan gondoskodásának minden jelét, a mesteren kívül még valakinek köszönhetik különlegességüket: Leigh Whannell nemcsak írója és az egyik fontos szereplője volt mindegyik résznek, de a harmadik folytatásnak még a rendezését is elvállalta. Most is őt dicséri az a ravasz forgatókönyvi hurok, amely a démonűző szolgálat főnöke, a látnok Elise gyerekkorába vezeti a nézőt, és így múltbeli és jelenbeli kísértetek találkozhatnak benne. A kör bezárul. Mintha az elejétől fogva így tervezték volna.
– Amikor az ember étterembe megy, és eszik egy finomat, jobban jár, ha fogalma sincs róla, mekkora káosz van közben a konyhában – mondta saját filmjéről Whannell. – Az a lényeg, hogy a néző úgy lássa, rend van, miközben igazából káosz van. Utólag ez a film ravaszul kötődik az előzőekhez, helyre rak régi rejtélyeket… pedig az első film írásakor még fogalmam sem volt róla, hogy hét évvel később még újabb folytatásokon fogok agyalni. Nem könnyen találtuk ki, hogy mi legyen Az utolsó kulcs-ban – de tényleg elképesztően ijesztőre meg kísértetiesre sikerült, ráadásul még értelme is van. Szóval, most én is úgy teszek, mintha mindent előre kieszeltem volna.

Insidious: The Last Key (2018)

Szólítsd Armie-t a nevén!

– Nincs rosszabb annál, ha magas az ember – véli Armie Hammer, akire A közösségi háló ikerpárjának dupla szerepében figyelt fel a világ, és Az U.N.C.L.E. embere tette világsztárrá. – Rettentő rossz táncos vagyok, és ha táncolni kell, akkor mindenki észreveszi, milyen bénán csinálom. Nem tudok elbújni.
De legújabb filmjében, az Észak-Olaszországban játszódó, érzelmes, nosztalgikus Szólíts a neveden-ben (Call Me By Your Name, hazai bemutató: február 8.) mégis táncol. És a forgatás közben mégis nagyon jól érezte magát. Az öthetes munka során a stáb összezárva élt egy kis lombardiai városban, Cremában, és mindenki, aki ott volt, azt mondja, az élmény más embert csinált belőle. És ezt valószínűleg nemcsak azért mondják, mert a filmet azóta számtalan díjjal és egyöntetű kritikai elismeréssel fogadták, és Hammer neve még mint lehetséges idei Oscar-várományos is felmerült.
– Féltem ettől a filmtől – vallotta be Hammer. – De csodás és tanulságos volt a forgatás, és nagyon szeretnék még dolgozni ezekkel az emberekkel. Eddig azt hittem, egy rendező csupán megmondja, milyen arcot vágjak, és melyik jelre álljak. Most meg találkoztam eggyel, akit érdekel, hogy mit gondolok, vagy mit érzek… tanulságos.

0callme

A fejvadász újabb szárnya

A Szárnyas fejvadász folytatódik! Legalábbis a fékezhetetlenül pörgő Ridley Scott-nak, az első, legendás rész rendezőjének, a 2017-ben bemutatott, a mozirajongók által ünnepelt Szárnyas fejvadász 2049 producerének a fejében már kialakult a harmadik rész története. Már csak meg kell csinálni.
– Legalább egy rész még biztosan van a Szárnyas fejvadász világában – jelentette be Scott. – Készen áll arra, hogy nekikezdjünk a kidolgozásának. Remélem, összejön.
A rendező-producer azt is elárulta, hogy bár a kreditből más derült ki, a 2049 írásában is kulcsszerepet játszott: de mai fejével rövidebbre, pörgősebbre csinálná a filmet. Ebből talán az is megsejthető, milyen lesz a Szárnyas fejvadász harmadik része…

IC Press

0blader

Bejegyzésbe illesztés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *